Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-17 / 105. szám

1998. április 17., péntek Háttér - Riport Dunántúli Napló 7 A színház varázsában és keresztjével Pontosan 26 évvel ezelőtt lett Simon István művészeti titkár a Pécsi Nemzeti Színháznál. Végig­járta a ranglétrát: főtitkár lett, majd 1981. január 1-jétől ügyvezető igazgató. E 26 év alatt a pé­csi színházban a legutóbbi Csárdáskirálynő volt a 426. bemutató. Foglya és szerelmese a színház világának. Március 15-e óta viselheti a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét. Bennfentesek óvtak: „Ha a színházban találkoztok, az olyan lesz, mint a Petőfi-vers- ben: megint jőnek, kopogtat­nak”. Ehhez képest a láncban szívott cigarettái bodorodó füst­jében háborítatlan diskurálunk.- Meghagytam, hogy senki ne zavarjon. Egyébként kopog­tatás nem is lenne, hiszen az aj­tóm csak akkor van csukva, ha fontos tárgyalás van. Mint most- magyarázza somolyogva. Csakhamar arra kanyarodik a beszélgetés, hogy Tatabányán a gimnáziumi magyartanámője oltotta belé a színház szeretetét.- Havonta elvitt minket Pestre színházba. A sok szín­házi élmény engem „megfertő­zött” - meséli elöljáróban. Az­tán mégis a klasszikus drama­turgia szerint az időrendet kö­vetjük. A rokonságban is akadt kapaszkodója a színházhoz, amennyiben a gének a családfa oldalágáról is örökölhetők.- Gyönyörű életű családban nőttem fel - mondja merengve.- Szüleim rengeteget dolgoz­tak, de előlünk, gyerekek elől elrejtették nehéz sorunkat. Csak utólag árulkodnak erről az em­lékek. Az egyik legnagyobb élményem az volt, hogy hét évesen kaptam olyan nadrágot, amit én hordtam először. Apám banktisztviselő volt - az elmúlt nyáron temettük el -, édes­anyám pedig háztartásbeli, mi­vel németként sokáig nem ka­pott munkát. Később ötezer embert tanított meg a német nyelvre. Kivéve a fiát, mert ne­kem akkor ez túl kényelmes le­hetőség volt. Csak elérzéke- nyedve beszélhetnék arról, hogy mennyi áldozattal taníttat­tak ... „Füst” száll a szemébe: a to­rokszorító téma szünetet kíván.-Édesanyám imádja a szín­házat. Göttingeni születésű és a nővére neves színésznő volt Németországban. Apám test­vére pedig Simándi József, a hí­res bábművész. 1969-ben került Pécsre, és itt magyar-történelem szakon ta­nult.- A harmadik évben meghá­zasodtam, megszületett Krisz­tina lányom, és nem volt olyan sok pénzünk, hogy ellébecoíjak a főiskola nappali tagozatán. Akkoriban jelent meg egy hir­detést, hogy a Pécsi Nemzeti Színház művészeti titkárt keres. Eljöttem a felvételi beszélge­tésre. Nógrádi Róbert igazgató­nak ez volt hozzám az első két mondata: „Megalszik a szájá­ban a tej. Egy ilyen tejfeles­szájú húszéves hogyan gondol­hatja, hogy művészeti titkár lesz nálunk”. Láttam rajta, ettől is dühös, meg attól is, hogy ir­tózatosan lassan beszélek. Meg­jegyzem, az akkori tempómhoz képest szédületesen felgyorsul­tam. Két hét múltán Nógrádi behívatott és azt mondta: ha már szemtelenül úgy gondol­tam, ilyen fiatalon titkár lehe­tek, akkor tessék megpróbálni! így kezdődött, aztán megragad­tam itt. Közben elvégeztem a Színművészeti Főiskolán a színházelmélet-dramaturgia szakot. A 26 színházi év történései­nek felidézésére a bőség zavara szolid fogalom. Néhány do­logra különösen büszke.-Megérhettem, hogy Illyés Gyulával afféle atya-fiúi kap­csolatba kerültünk. Többször is voltam nála. Végül is háziszer­zőnk volt. Soha nem jött el a színházba a főpróba előtt és tel­jesen szabad kezet adott a ren­dezőnek. Azt mondta: ő meg­írta a darabot, az egy műfaj, az előadás pedig egy másik, amelynek a darab az alap­anyaga. Azt szerette, ha a szí­nész van a középpontban, és lila ködös megoldásoknak nem volt híve. A nemtetszésének is mindig hangot adott, de tiszte­letben tartotta a rendező és a színészek munkáját. És persze nagyon örült a szép előadások­nak. Aztán ebben a színházban tiltották le a legtöbb darabot a rendszerváltás előtti két évtizedben. Például Csurka István Deficitjét, Nádas Péter Takarítását, Weöres Sándor Kétfejű fenevadját. Nem engedé­lyezték Shakespeare Ve­lencei kalmárjának a be­mutatását sem. Érdekes, hogy később ezeket mégis bemutattuk. Jellemzőként említi, hogy soha nem volt do­kumentált a megtiltás, csak telefonhívások jöt­tek. Ám még a Hegedűs a háztetőn-re is azt mond­ták: köszönik, nem kérik.-Nógrádi Róbert volt ebben a korszakban az igazgató, 26 évig.-Ez abszolút rekord, de emellett kiváló szak­ember volt. Sokan retteg­ték, mert megkövetelte a fegyelmet és a rendet. Kikiáltották moszkovitának, de az tény: nélküle jóval több letil­tás lett volna. Sokszor fejjel ment neki a falnak, és gyakran a fal engedett. Befogadta azo­kat, akik máshol éppen nem rúghattak labdába. Meglátta a tehetséget és nagyon jó munka­társakat választott maga mellé. A színházak élén általában művész igazgatók voltak és vannak. Általános helyettesek­ként az ügyvezető igazgató mentesíti őket sok olyan elfog­laltság, vagy tennivaló alól, ami akadályoztatná művészi mun­kájuk vitelében. Összeállítja a havi műsortervet, a próbákat lá­togatja, napi kapcsolatot tart a műszakkal, a szervezéssel is, szerződteti a nem művész dol­gozókat. Mindezen túl nagyon nehezen behatárolható, hogy mit is csinál. A színház élete ál­landóan lobog. Az ügyvezető igazgató így soha nem unat­kozhat.- Néhány hete a kezembe ke­rült a munkaköri leírásom. Jogi­lag elrendezi a dolgokat, de én gyűlölöm, mert a színházban annál rosszabb, elviselhetetle­nebb mondatot el nem tudok képzelni, mint hogy „nem az én dolgom”. A színházban igazá­ból minden mindenkinek a dolga a legtágabb értelemben. Azt gondolom, az én feladatom is, hogy naponta felmenjen a függöny és tisztességgel men­jen le a végén. Ritkán is esik meg, hogy ne várjam meg az előadás kezdetét, de többnyire a végéig maradok. Nem mintha tudnék segíteni, hogy jobb le­gyen és ne történjen baj, de ez valahogy hozzátartozik a mun­kámhoz. Valamint a mindenna­pok menete. Az emberi prob­lémákat is rendezni kell. Ter­mészetes, hogy magánember­ként nem mindenki szeret min­denkit. A koccanások általában maguktól megoldódnak, de néha segíteni kell. Az a legfon­tosabb, hogy jó hangulat le­gyen, és a színpadon mindenki tisztelje a közönséget és a part­nereit. És egy csomó váratlan kérdés merül fel naponta. Bárki bármilyen minőségben dolgoz­hat itt, ha szereti a színházat, akkor folyton stresszben él. Va­lójában minden nap premier van, mert a nézőnek a látott előadás az első. Talán ez a cso­dája teszi örökéletűvé a színhá­zat: minden előadás ugyanaz kell, hogy legyen, és minden előadás mégis valamiben más. Történeteiből kiderül: a színháznak is van olyan patás- szarvas, kénbűzös gonosza, mint az újságírás ördögeként emlegetett sajtóhiba.- Utólag mindig nagy él­mény, hogy mesterkedései el­lenére mégis meg tudjuk csi­nálni az előadást. így lett több­szörösen felejthetetlen a felújí­tott színház megnyitása Erkel Bánk bánjával. A csak az utolsó felvonásban szereplő király alakítója a második szünet vé­gén egyszer csak összeesett a folyosón. Itt volt Göncz Árpád, nagy protokoll, tévéközvetítés: mi pedig ott álltunk egy szál II. Endre nélkül az előadás befeje­zéséhez. Azt ne tudd meg, hogy akkor miket éltünk át. Negyven perces szünet volt. Az egyik szereplő végül felajánlotta, hogy megpróbálja elénekelni ezt a szerepet is. Gyorsan kor­repetálta a karmester, a súgó pedig beült a trónszék mögé. A darab végül rendben lement. Hajdani pécsi kötődésű híres színészeket, rendezők nevét so­roljuk közös igyekezettel, aztán abban maradunk, jobb, ha en­nek a hiányos példálózásnak nem marad írásos nyoma. A társulatok jövőjét felemás érzelmekkel jósolja az erősödő tendencia ,Jcávézaccából”:- Úgy 10-15 év múlva meg­szűnnek, és csak produkciókra fognak társulni a művészek. A közönségnek ez sem lesz rossz, de ennek én már nem vagyok a híve. Szerintem kell a színházat magáénak érző jó társulat is. Egy színházban még a köny­velő sem marad igazán civil. Simon István nemcsak lélek­ben, hanem testi valójában is kilépett a rivaldafénybe.- Szívem titkos vágya volt hajdan, hogy Színész legyek, de nem is próbálkoztam a felvéte­livel, mert az én r-betűm nem alkalmas erre. Ám középiskolás koromban - Reviczky Gábor barátommal együtt - igen sike­res amatőr társulat oszlopos tagja voltam, és az országos di­áknapokon első helyezést értem el versmondásban. Nem gon­doltam, hogy valaha is szín­padra lépek. A bűnbeesés a Ka­baréval kezdődött. Szöveg nél­küli szerep volt: egy bankár. Hegyi Barbara tudott rávenni erre, meg az ígéret, hogy csak két-három próba lesz szá­momra. Hát volt vagy tizenöt. Az ember azt gondolja, hogy ez semmi: bemegy, egy szót sem szól, kijön, és kész. Hát nem olyan egyszerű. Az első főpró­bán remegve mentem be a színpadra. És ez ment ötven­egyszer. Akkor megfogadtam, hogy soha többé.-A Csárdáskirálynő mégis elcsábított. Főhercege lettél.- A nyáron Siófokon ment az operett németül, és a szerep alakítója közben Amerikába utazott. Moravecz Levente ka­pacitált: Te beszélsz németül - ami némi túlzás -, és meg tud­nád csinálni. Ráhagytam, de kiderült, komolyan gondolja. Végül eljátszottam a szerepet, de azzal: nem létezik, hogy Pécsett is blamál- jam magam. Mégis meg­történt. Óriási tanulság volt átélni, mekkora fe­gyelmet és alázatot köve­tel a színészi munka, s mennyire a társak és a közönség tiszteletén ala­pul. Mindezen túl az egy nagy kaland, de megfo­gadtam: soha többet.- Pedig már a szerep­és darabálmaid felől akartam érdeklődni - ka- jánkodok. Veszi a lapot, de komolyan teríti vissza:- Egy éppen van, de el­játszani soha sem fogom, mert igazi színészegyéni­ség kell hozzá: a Hyppolit a lakáj címszerepe. Aztán nagy kedvencem a Ca­sablanca, a giccs határát súroló profi film. A szín­padon is jól meg lehetne csinálni. Elkezdtem az adaptá­ciót, de félbehagytam. Talán majd... A hobbijairól meséli, hogy szeret főzni, ám ritkán jut hozzá idő és nyugalom. Aztán koráb­ban nem kezdődhettek nélküle a focimeccsek Pécsett, de erről már tíz éve leszoktatták.- Gyermekeim sportolnak, miattuk most a kosárlabdát és a teniszt szeretem nézni. Kriszti a PVSK-ban kosarazott sokáig. A fiam és a pici lányom tenisze­zik, én meg a PBTC elnökségé­ben próbálok tenni a tenisz ér­dekében. Évek óta van első osz­tályú férficsapatunk és ezzel kevés vidéki város dicsekedhet. A csapat tagja a fiam is, aki ko­rábban válogatott is volt kor- osztályos Európa Bajnokságon. Az idősebb lánya bíró, a fia másodéves közgazdász a „pici lánya” most fog érettségizni. Neje a Pécsi Akadémia Bizott­ság gazdasági vezetője.- ő hogyan viseli el vetély- társként Tháliát?-Neki már nem volt meg­lepő változás, hogy színházi emberhez jött, mint ahogy az első házasságomban történt. Szereti a színházat, minden premieren itt van, és nagy meg­értéssel kezeli az életformámat, ahogy a gyermekeim is. Ilyen családi háttér nélkül nem is le­hetne ezt csinálni.- Volt-e köze egymásra talá­lásotokhoz a színháznak?-Más a poén: a mozinak volt. Az egyik filmszemlén is­merkedtünk meg, miután egy­más mellé szólt a jegyünk. A 47. évet tapossa. Iszonya­tosan nagy számnak tűnik szá­mára, hogy elvileg még 15 évet kell dolgoznia a nyugdíjig.-Én azért szeretném ezt az időt is a színháznál tölteni, noha itt a munkaidő addig tart, amíg munka van. Nem akarok magamból mártírt kreálni,'hogy napi 15-18 órát dolgozok, mert ez így nem is igaz. Csak úgy érzem, itt kell lenni, és néha úgy, hogy nélkülem összedől a színház. Persze, ha összedől, akkor velem is összedől, tu­dom. És mégis... A viszo­nyom a színházzal afféle adys Léda-szerelem: olykor veszte­met látom benne, de nem tudok nélküle élni. Dunai Imre Hodnik Ildikó jegyzete Anyósgén Az anyós, szegény, a legtöbb országban ironikus megjegy­zések céltáblája. Tudósok most úgy találták az angol­szász világban, hogy nem magától szekíroz, kellemet­lenkedik és kritizál. Az anyós és a menye közti kapcsolatot ugyanis 70 százalékban kultu­rális és egyéni feltételek ala­kítják, de 30 százalékban a gének. Más szavakkal azt ál­lítják: a „természetes sár­kány” ott van minden anyós­ban. Ez a genetikailag kódolt üzenet német kutatók szerint az anyóst egyenesen arra ser­kenti, hogy fia előtt a válasz­tott asszonyt elszürkítse, s ez­zel más nők karjaiba haj­szolja, a fajfennmaradásért aggódók nagyobb örömére. A géneket ma egyre szíve­sebben tekintjük felelősnek minden bajunkért. Amióta már azt is tudjuk, melyik gén vagy génrész felelős a ko­paszságért, vagy éppen me­lyiktől lesz az ember alkoho­lista, drogos vagy dohányos, amióta nincs akadálya birkák, libák vagy akár emberek kló­nozásának, azóta az ember mind jobban elhiszi magáról, hogy mindenható. Ma már le­hetséges az embrió vizsgála­tával kiszűrni, a születendő gyermek hajlamos lesz-e rákra, cukorbetegségre vagy más bajokra például. Máris van, aki szerint csak az egész­séges gyermeket kellene az anyának a világra hozni, a többi úgyis csak tévedés. Hátborzongató szemlélet. Persze nem az a cél, hogy a fejlődést visszafogjuk, vagy hogy betiltsuk a géntechnoló­giát. A történelem folyton be­bizonyítja, hogy az emberi tudásvágyat nem lehet korlá­tozni. A nagyobb veszély in­kább abban áll, hogy a saját fajunkkal végzett kísérletek során sokan hajlamosak elfe­ledkezni azokról a belső, er­kölcsi törvényekről, melyeket ugyan sohasem foglaltak jog­szabályba, mégis a segítsé­gükkel maradt fenn a világ. A Spidermanként ismert francia Alain Robert min­denre felmászik, ami magas. Ezúttal a párizsi Concorde téren lévő obelisket mászta meg, természetesen engedély nélkül. Hotelszoba a fa tetején Hirdetés német lapokból: „Tíznapos keralai körút, benne négy éjszaka fa tetején, repülő­vel és teljes ellátással 2850 márka”. Kerala India egyik ős­erdőkkel borított állama oda­lent Délen. Az első német cso­portok már visszajöttek és azt mondták, felejthetetlen volt az egzotikus utazás. Az indiai Bábu Varghese ta­lálta ki az egészet. Egyesek nagyra vannak a négy-, vagy ötcsillagos hotelekkel, nos, az ő vendégei ezercsillagos szál­lókban élvezhetik a maga ter­mészetes szépségében a trópusi égboltot. Az itteni, Amazóniá- hoz hasonlóan buja, „Zöld Po­kol” fái harminc méter ma­gasra is megnőnek, koronáik­ban biztonságosan építhetők ki a„vendégszobák”. Roy George angol mérnök, aki az indiai cég megrendelé­sére megtervezte ezeket a bio­hoteleket, elmondta, hogy fé­met szinte egyáltalán nem használtak. Szögek helyett bambuszkötelekkel rögzítették egymáshoz az elemeket, a bú­torokat. A fa tetején lévő lakban van kétszemélyes hálószoba, tágas veranda, kilátással a közeli, 1300 méter magas Ghats- hegyre és az egész élő-csivitelő őserdei szinorgiára. Kissé meg­lepőbb, hogy van fürdőszoba zuhanyozóval és mellékhelyi­séggel. Az első dzsungel-éj talán ki­csit ijesztő, de hamar megszok­ják és megszeretik a vendégek, akik hajnalonta nemegyszer látnak a vidám madarak sere­gén kívül alant vonuló állato­kat. A „lakásokat” ugyancsak bambuszból készült, magasan a föld felett himbálódzó bam- buszhíd köti össze egymással. És a közlekedés? Keralának ezen a részén a taxinak négy vaskos lába, két agyara és egy ormánya van: az elefánt. Ferenczy Europress J k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents