Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-01 / 59. szám

1998. március 1., vasárnap Közelről Ötödik oldal Az atomosok felmentek - hátrál a miniszter? A belügyminiszter tár­gyalt a paksi atom­erőmű szakszervezeti­seivel, akik méltányta­lannak tartják azt a ta­valy augusztusban ki­adott rendeletet, mely nyomán elbocsátá­sokra került sor. A rendkívül szigorú határo­zat arról rendelkezik, hogy a Paksi Atomerőmű Rt.-ben dolgozókat évente át kell vi­lágítani, s ha szerepelnek a rendőrség nyilvántartásá­ban, akkor mérlegelés nél­kül el kell bocsátani őket. Januárban 8 dolgozót bo­csátottak el a belügyminisz­ter rendelete alapján - erről lapunk is beszámolt. Kuncze Gábor lapunknak elmondta, hogy rendkívül fontos az atomerőmű ilye­tén való védelme is. Ennek ellenére a paksiakkal kö­zölte, hogy megfontolja a dolgot, és ha törvényi aka­dálya nincs akkor módosít.- Elképzelhetőnek tartom - mondta Kuncze Gábor hogy olyan rendelkezés lép életbe, ami szerint nem a régi dolgozók átvilágítását kell elvégezni, hanem min­dig az újakét, vagy a helyi vezetők kapnak mérlegelési lehetőséget. A dolog pikantériája, hogy a belügyminiszteri rendelet szerint ma nem dolgozhat Pakson olyan ember, aki piti vámbűntettet követett el, holott a büntetés hatálya alól mentesült, de a rendőrségi aktákban még most is ott a neve. Hazafi J. Zöldárhullám a Dunán A zöldár többnyire ta­vasszal vonul le a Du­nán, nagyságát és ve­szélyességét külön­böző tényezők befo­lyásolják. 1956-ban márciusban volt a nagy jeges árvíz, mondja dr. Halász Rudolf (képünkön), az Alsó-Duna-völgyi Víz­ügyi Igazgatóság igazgatója. Idén, teltintettel az évszá­zados rekordmelegre, mindez úgy tűnik, mögöt­tünk van már. Ugyanakkor a jó idő nem érinti az Alpok hóhatár feletti részét, nem kiszámítható, hogy a több köbkilométernyi hó milyen gyorsasággal olvad majd el. Bár megnyugtató, hogy ősz óta alacsony a Duna víz­állása, mégis úgy kell ké­szülnie az igazgatóságnak, hogy bármikor kialakulhat árvízi helyzet. Az elmúlt száz évben 14 komoly árhullám vonult le a Dunán, en­nek nagyjá­ból 10-15 éves a peri- oditása. A két legna­gyobb árhullám az ’56-os és a ’65-ös volt. A Duna nem já­ték, ezt már többször is be­bizonyította, mindenképpen komolyan kell venni. Cs. L. Vonalas Kaposvár Több beleszólásuk lesz ezentúl a kaposvári­aknak a polgármesteri hivatal munkájába. Hivatali zöld- és segítség­rendszer - ez a pontos elne­vezése a kaposvári polgár- mesteri hivatalban két napja bevezetett újdonságnak. A lényege - hallottuk a város polgármesterétől, dr. Szita Károlytól -, hogy az ingye­nesen hívható zöld vonal végén működő üzenetrög­zítő révén a város vezetői megismerhetik a polgárok észrevételeit, javaslatait, és a kérdezőknek gyors választ tudnak adni. A „segitségvonal” két hó­nap múlva hívható, a hiva­talban elintézhető ügyek­ben - útlevéltől a segélyké­résig - ad tájékoztatást: mire lesz szüksége az ügyes-bajos dolgait intéző polgárnak. M. A. Súlyosbodó bűnügyek - mind nagyobb pénzek A vérdíjak nem motiválnak Tavaly kétmilliót költött a rendőrség a bejelentők jutalmazására Valaha westernfilmekben láttuk, hogy WANTED felirat­tal a szalon falára a sheriff kiszögelte a keresett ban­dita képét. Élve vagy halva - hirdette a felirat, és alatta áthúzott S-betűkkel jelezték, mennyi dollár üti a kézre kerítő markát. A „vérdíj” ma is élő fogalom. Sok esetben az önkormányzat, egy cég, vagy maguk a sértettek, il- I letve a családtagjaik teszik meg ajánlatukat illusztráció: wéber t. Hogy a bűnesetek nyomozása eszi a pénzt, nem titok, főleg, ha például olyan adatok lát­nak napvilágot, melyek sze­rint csupán a budapesti soro­zatgyilkoséhoz hasonló pisz­tolyok ellenőrzése és átvizs­gálása került négymillió fo­rintba. Ilyen értelemben a rendőrség voltaképp spórolni akar akkor, mikor egy-egy kü­lönösen súlyos rablás vagy gyilkosság után a lakosság segítségét kéri bejelentések, netán a nyomra vezetés te­rén, és ezt hajlandó is hono­rálni - egyre magasabb pénz­összegekkel. De vajon az elektronikus és nyomtatott sajtóban közzé­tett „vérdíjak”, finomabban szólva jutalmak mennyire ösztönzőek azok körében, akik valóban tudnak valamit az eseményekről, láttak-hal- lottak fontos részleteket? Dézsi Mihály, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvi­vője a VDN-nek elmondta, hogy a jutalmakra felajánl­ható teljes keret nem szám­szerűsíthető. Egyrészt azért, mert minden megyei rendőr- főkapitányáság maga gazdál­kodik, másrészt gyakorlat, hogy a jutalom felajánlásába betársul más szervezet is, például a helyi önkormányzat - mint az eltűnt békéscsabai kislány esetében -, vagy az érintett vállalat. Ez utóbbit láthattuk a két, napokban meggyilkolt postás ügyében, mikor is a Magyar Posta nem kevesebb, mint ötmillió forin­tot ajánlott fel a nyomraveze­tőnek. Sok esetben maguk a sértettek, illetve családtagjaik is megteszik ajánlatukat.- A statisztikák azt mutat­ják, hogy a kitűzött jutalom a bűnügy megoldásában, a tet­tes kézre kerítésében nem je­lentős faktor. A tavalyi évre vonatkozóan: ismeretes, hogy 500 ezer bűncselek­mény történt az országban. Ezek közül csupán 96 eset­ben tűzött ki jutalmat a rend­őrség. És még ennek a szám­nak is a töredékében, tizenki­lenc eset kapcsán került sor kifizetésre, amikor olyan ér­tékes információkhoz jutot­tunk a lakosságtól, hogy át­utaltuk a kitűzött jutalmat. Összesen 2 millió forint ment el erre a célra - mondta a szó­vivő. Méhes Károly HÍRCSOKOR Disznóólból a klinikára. A pécsi Gyermekklinikán ápol­ják azt a Nagyatádról átho­zott újszülött kisfiút, akit Barcson egy disznóólban hoztak világra, majd az anya olyan kíméletlenül bántal­mazta, hogy súlyos agyi és központi idegrendszeri sérü­léseket szenvedett. Állapota válságos. Szintén a klinikán tartják a pécsi vasútállomá­son lelt három, 3-5 év közötti gyermeket, akik ugyan sze­rencsére egészségesek, ám itt várják meg, míg a Gyámügyi Hivatal elhelyezi őket. (sz) Nemzetközi vers- és pró­zamondó verseny. Több mint kétszáz jelentkező részvételével a fővárosi, il­letve debreceni területi dön­tők után március 6-án Pé­csett, az Ifjúsági Házban ke­rül sor a következő megmé­rettetésre. Bővebb informá­cióval a 93/319-202-es tele­fonszámon szolgálnak, (dj) Szabályozott „vadházasságok” Csak ritkán kerül perre az apa kiléte Néha hallani ugyan valóságszépítő hangokat, Pé­csett mégis mélyponton van a születések száma. Ez­zel együtt azonban mind gyakoribb jelenség, hogy ez a kevés gyerek is - úgymond - házasságon kívül szü­letik. Mit mond erre a jog? Divat vagy szemlélet, volta­képp mindegy: tény, hogy egyre gyakoribb az élettársi kapcsolat hazánkban, vagyis mikor a sok évi partnerkap­csolatot sem „koronázzák” meg házassággal. Sok eset­ben annak ellenére marad minden annyiban, hogy már gyerek vagy gyerekek szü­lettek a kapcsolatból. Csú­nya régi szóval a „fattyúnak” emlegetett, házasságon kí­vüli gyerek mindennapos je­lenség, azonban a jog ter­mészetesen szabályozza a helyzetét. Mint a pécsi Lakossági Nyilvántartó Iroda vezetője, dr. Berhidai Ilona (képün­kön) elmondta, a gyerekek családi jogállását 3 éves ko­rig mindenképp rendezni kell. Ez elsősorban az apai elismerő nyilatkozatot je­lenti. Érdekes, hogy eme nyilatkozatot a férjként nem funkcionáló apák szívesen meg is teszik, nem ritkán még a baba születése előtt, amikor a jövendő szülésről hiteles szakorvosi igazolást kell a szülőknek benyújtani az anyakönyvi hivatalban. Nehezebb dió, ha egy esetleges válás után az új élettárs vagy férj kívánja az anya gyermekét saját nevére venni. Ilyenkor hosszas pro­cedúrának néz elébe a család, hi­szen az apának le kell monda­nia gyerme­kéről, míg a másik oldal­ról megtör­ténik az örökbefogadás a névváltoztatással egyetem­ben. Természetesen erről a „korlátozottan cselekvőké­pes gyermek” véleményét is kikérik, kíván-e Kovács he­lyett holnaptól Szabó lenni. M. K. Ezt mondta az államtitkár: ......a családok egy meglehe­tősen szűk körében indokolt csupán az állami és önkor­mányzati támogatás a fel­halmozódott lakáshitel- és közüzemi tartozások rende­zésére ...” Csupán. Csu­pán? Az egyszeri vasutas jut eszembe. „Ha egy liter bort a telefonfülkében iszom meg, esetleg soknak tűnik, ám ha a Mecsek tetején tenném, le­het, meg sem találnám az öveget.” Milyen igaz. Négy- százezer család óriási tömeg, és ha hármas szorzót haszná­lok - márpedig az adósok zöme nagycsaládos -, akkor egymillió-kétszázezer ember­Rád ió mellett Ingyen lódén a zaciból... ről van szó. A díjtételek - másrészt hitelkamatok gyakran évente többszöri emelése lehetetlen helyzetbe hozza nemcsak a négyszáz- ezer családot, hanem azokat is, akik ugyan nem tartoznak, de a díjtételeket nyögve ren­dezik havonta, amikor csen­get a díjbeszedő. Egyik nap­ról a másikra élnek. Áz állam - állítólag - nem szólhat bele a közüzemek és bankok pénzügyeibe, mert nálunk szabadság van és szabad vál­lalkozás. Ezzel a kör bezárul. Ha egy évben drágul a ben­zin, a közüzemek és a keres­kedelem a plusz kiadást azonnal ráhárítja az állam­polgárra, és ismételten drágul minden az energia- illetve feldolgozóiparban, és akkor még a mezőgazdasági terme­lőkről nem is szóltunk. Az ál­lamtitkár akkor úgy nyilatko­zott, hogy a kormány tanul­mányozza az esetleges lehe­tőségeket. Azóta, mint is­mert, szerencsére történt némi előrelépés az ügyben. Egyszer - még ötvenhat végén, telén - riportot kellett készítenem a pécsi belvárosi zálogházról. Olyan ötös sor állt a „zaci” előtt, hogy beka­nyarodott a Perczel utcába, ha jól emlékszem a színház alsó bejáratáig, akkor már közel két héten át, minden­nap. Otthon gondosan zsebre vágtam a zálogcédulámat, ve­lem tartó munkatársam szin­tén. Ha beszélünk a zálogos főnökkel, talán lesz annyi protekciónk, hogy nem kell várakoznunk. Amikor közöl­tük vele érkezésünk célját, kikelt magából: „Mit gondol­nak, kik ezek itt kint, a tö­megben? Lumpenprolik, akik a cuccaikat azért vágták be a zaciba, hogy legyen mit elin­niuk. Most pedig itt várakoz­nak, mert ingyen visszakap­ják a holmijaikat!” Próbáltunk kétkedésünk­nek hangot adni, mondván, hogy az elmúlt két évben azért jó néhány ezer ember várakozott a sorára, legalább a város kétharmada, ennyi „lumpenproli” nincs is a vilá­gon, de hajthatatlan volt. Lá­togatásunk vége felé - mintha csak éppen eszünkbe jutott volna, mondom az igazgató­nak, véletlenül nálam van egy zacicédulám, ha lehetne eset­leg megkapnom a télikabá­tomat ... Jó hideg volt már kint, és én is ballonkabátban fagyos- kodtam, miután kétszeri hosszabbítás után a télikabá­tom (öves lódén!) még min­dig itt lógott vállfán a zári­ban. A zálogházas meghök­kent, majd jó képet vágva a dologhoz, nyájasan helyesbí­tett: „Persze, nem mindenki csavargó és részeges, vannak tisztességesek is, akik egy­szer megszorulnak és elláto­gatnak hozzánk, mert mi... az állam, mindenkin segí­tünk. Ilonka! - kiáltott ki - szóljon le valakinek, és itt a két zálogjegy, hozassa fel a portékát. ..” Ez ötvenhat vé­gén volt, amikor az állam az egész országban ingyen visz- szaadta a zaciba adott cucco­kat. Propagandából. Kivéve az aranyholmikat. De nekem aranyam soha nem volt, csak egy kopott lódenkabátom. A á i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents