Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-21 / 79. szám

1998. március 21., szombat Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Nyelvlecke buszvezetőknek Beruház, korszerűsít a Pannon Volán Rt. PÉCS Több új autóbusz üzembe­helyezését és az alkalmazot­tak nyelvi, viselkedési felké­szítését tervezi idén a Pan­non Volán Rt. Siklóson új buszpályaudvart építenek, összefogva az önkormány­zattal. A társaság 320 autóbusza 19 millió kilométert tett meg ta­valy a helyi, helyközi és nem­zetközi közlekedésben, a 12 hónap alatt összesen 36 millió utast szállítottak. Szirmai Csaba (képünkön) vezérigazgató a cég tegnapi sajtótájékoztatóján arról szá­molt be, hogy idén tovább folytatják a társaság műszaki korszerűsítését. Az APV Rt. beígért támogatásának függ­vényében hét, vagy annál is több buszt vásárolnak, köztük két, 77 személyes, emeletes luxusjármű­vet. Ez utób­biaknak el­sősorban a bővülő nem­zetközi for­galomban lesz szere­pük, a társa­ság a már működők mellett májusban indítja el frankfurti járatát. A fejlesztés ellenére to­vábbra is gondot okoz a jár­műpark magas (12,5 év) átlagéletkora; a buszok egy- harmada 15 év feletti. A hiá­nyosságot a szolgáltatás szín­vonalának növelésével kíván­ják kompenzálni. A buszveze­tők tréningen sajátítják el az utasoknak járó megfelelő bá­násmódot, májustól pedig csak új formaruhában, fehér ingben, nyakkendőben ülhet­nek a volán mögé. A nemzet­közi járatok pilótái nyelvórá­kon vesznek részt. K. E. A bejáró átképzősöknek áprilistól úti napijegy jár BARANYAI KÖRKÉP Megyénkben 1700-an része­sülnek a támogatott át- és továbbképzésben. A bejá­rók útiköltségeinek téríté­sénél áprilistól lép be az újabb változat.- A januárban életbe léptetett, ám valamilyen képzési for­mában részt vevő sok bejáró­nak elviselhetetlen vagy megoldhatatlan anyagi terhet jelentő közlekedési támoga­tási rendszert igyekszik elvi­selhetővé tenni az új lehető­ség - mondja Mesterházy Emil (képünkön), a Baranya Megyei Munkaügyi Központ képzési csoportvezetője. Ugyanis a közforgalmú személyszállítási utazási ked­vezményekről szóló 187/97. (XII. 29.) kormányrendelet el­törölte a diákigazolvány kia­dásának korábbi, az átképzős bejáróknak igen előnyös lehe­tőségét, és a januártól beisko­lázottak már csak teljes árú bérlettel utazhattak a tanfo­lyamra. (Kivételt képeznek ez alól a 18 éven aluliak, akik a központ igazolása alapján 67,5 százalékos kedvez­ménnyel vehették igénybe a helyi közlekedést.) A bérlet díját nekik kellett kifizetniük, ha tellett rá, annak árát kéthó­napos késéssel kapták meg. A szegényebb önkormányzatok sem tudták megelőlegezni nekik ezt az összeget, így többen nem is vállalhatták a szakmát jelentő képzés vala­milyen formáját. Áprilistól valószínűleg nekik is a napi­jegyeket számolják el. A 39/1998. (III. 4.) kor­mányrendelet, belátva e hely­zet tarthatatlanságát, lehető­séget ad arra, hogy az átkép­zés valami­lyen formá­jában részt vevő bejárók a munkaügyi központ iga­zolásával napijegyet válthassa­nak, amely- lyel távolsági buszon 90, és a vasúton is átlagosan 90 száza­lékos kedvezménnyel utaz­hatnak áprilistól. Az még nem eldöntött, hogy megtérítik-e a bejárók helyi közlekedési bér­letének árát. Tavaly év végéig még diák- igazolványt adhatták a tanfo­lyamok hallgatóinak (azok szeptember végéig érvénye­sek), ami a távolsági buszon 75, a vasúton a távolságtól függően 80 százalék feletti kedvezményes jegy vagy bér­let váltására jogosít. A diák- igazolványos távolsági uta­zási költség hallgatót terhelő részét továbbra is téríti a munkaügyi központ. B. M. L. (fa Kommentár az 1. oldalon) Nem influenza - „csak” náthavírusok Az elmúlt napokban több iskolában, óvodában feltűnt a hiány­zók számának növekedése és a helyzet nem jobb a felnőttek kö­rében sem. Hogy a megbetegedéseket influenzavírus, vagy más okozza, nem tudni, de a veszélyes kórokozóval szemben jó az óvatosság, még ha járványról egyelőre nem is beszélhetünk. potukon, s tetézve a baj már nagyon komoly is lehet. A gyógyszertárak sztárjai mostanság a reklámozott, re­cept nélkül kapható tüneteny­hítő szerek, melyekkel ugyan­B ARANY AI KÖRKÉP Ha az embernek láza van és kö­hög akkor hajlamos kijelenteni: influenzás vagyok. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, tudtuk meg dr. Szűcs György­től, a megyei ÁNTSZ vírusla­borjának vezetőjétől. Száz fölött van ugyanis a kü­lönböző, mostanság igen élénk kedvű náthavírusok száma. Ezek ugyan nem okoznak olyan súlyos megbetegedéseket, mint az influenza, ám az eltérő tör­zsekkel szemben a télen már amúgy is legyöngült szervezet­nek újra meg újra fel kell venni a harcot. Az ismétlődő fertőzé­seknek csak ápolással, vitamin­kúrával, otthoni pihenéssel le­het elejét venni. A szakember valószínűnek tartja, hogy ezen a tavaszon nem kell országos járvánnyal számolni, de egy-egy korcso­porton, vagy közösségen belül elképzelhető sorozatos influen­zafertőzés is. Terjedésének esetlegességét jól szemlélteti a tény, miszerint egyetlen tüsz- szentéssel akár húszmilliónyi különféle kórokozó szabadul­hat ki, tízméteres körzetben. Dr. Benkő Klára körzeti or­vos is tapasztalt gyanús esete­ket. A szokott rendtől eltérően több alkalommal találkozott tü­netszegény, de rendkívül magas lázzal hozzá forduló betegek­kel. Lehetségesnek tartja, hogy valamilyen komolyabb fertőzés kezdetét jelentik a nehezen in­dokolható megbetegedések. A doktornő szerint kora tavasszal szezonálisan készülnek az ef­féle bajokra. A legjobb gyógy­mód azonban az, ha kerüljük a közösséget, a zsúfoltságot, a hirtelen hőmérsékletváltozást. Táplálkozzunk vitamindúsan, öltözzünk rétegesen még jó időben is. Az ilyenkor szokásos gyógyszerekkel sem árt vi­gyázni. A szív- és érrendszeri betegségben, vesebántalmak- ban, magas vérnyomással szen­vedő betegek, főleg többszörö­sen felülfertőzött állapotban, sokáig lábadozva egy gondat­lanul megválasztott patikaszer­rel rengeteget ronthatnak álla­olyan óvatosan kell bánni, mint az orvos által felírtakkal. Sokan jobbnak látják beteg­ségüket eltitkolni és lábon ki­hordani, mert attól tartanak, hogy a táppénz az állásukba ke­rülhet, ezért inkább a fent emlí­tett, gyors gyógyulást ígérő csodaszerekhez fordulnak. Bármi légyen is az igazság, ve­szélyes ez a felfogás, hiszen a félvállról vett influenza súlyos szövődményekkel járhat együtt. Hirtelen magas lázzal azonnal forduljunk orvoshoz. Aradi P. - Fotó: Läufer Orfíí atyja mától díszpolgár Egy ember, aki az abaligeti turistaház teraszán könyökölve úgy gondolta, hogy ott tavakat kellene létesíteni. S lön: rövide­sen megszületett a közelben Orfű, az országos hírű kiránduló- hely. A Baranya Megyei Tanács akkori elnökét, a megszállott építő Palkó Sándort tegnap avatta díszpolgárává a község. PÉCS - ORFŰ A 87. évében járó, lelkében még mindig fiatal egykori poli­tikus pályája rendkívül színe­sen alakult világéletében. 1945-től máf az Athaeneum Rt. vezérigazgatója és az ideig­lenes nemzetgyűlés tagja lesz. Tildy elnöksége alatt kapja meg a Magyar Köztársasági Érdem­rend Tisztikeresztjét. 1949 és 1952 között a Pénzjegynyomda vezére, ám kegyvesztettként hirtelen távoznia kellett. Egy év lektorkodás után került Pécsre, a gépipari technikum igazgató­jának. A magát elkötelezett pécsi­nek valló Palkó Sándor végül 1957 májusában kerül a megyei tanács élére, ahol nyugdíjazá­sáig, 1971-ig dolgozik. A poros, füstös Pécs körül megálmodott tórendszer és üdülőövezet megvalósítása mellett az ő idejében épültek újjá a baranyai várak, nyílt meg a Modern Magyar Képtár. „Szóban szer­ződtünk, ter­veztünk. Alig ültem az író­asztal mögött, inkább csava­rogtam a me­gyében” - enged bete­kintést a ha­tékony munkavégzés eszköztá­rába. Legszívesebben galambjaira gondol vissza. Büszkeséggel egyedül az Orfűi Hímes nevű, önállóan kitenyésztett új ma­gyar galambfaj tölti el. Azért jólesik számára a megtisztelte­tés, hogy szeretett Orfűje nem feledkezett meg róla. A. P. Csőtörés után temetés KOMLÓ Csőrepedést észleltek a napokban a Petőfi téren. A feltárás után kiderült, hogy a körtvélyesi távfű­tést szolgáló, forróvizet to­vábbító cső ment tönkre. A közvetlen és időleges hi­baelhárítás után a kiásott gödröt tegnap visszatemet­ték. Vakaró József, a Komló-Hő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nemcsak a Körtvélyest el­látó fűtő-, hanem a ruha­gyárhoz vezető gőzcső is korrodálódott. Mivel a ta­lajvíz beszivárgása szeny- nyezhette volna a vezetéke­ket, az azonnali beavatkozás elkerülhetetlenné vált. A jövő hét elején a közúti felügyelet munkatársaival történő műszaki bejárást követően dől el, mi lesz a vezetékek sorsa. Már most biztos, hogy a távlati ellátás érdekében új, korszerű technológiával készült, előre szigetelt acélcsővel váltják ki az elöregedett ve­zetéket. Biztos az is, hogy az új cső keresztmetszete az eddiginél - gondolva az igények növekedésére - na­gyobb lesz. Az ügyvezető igazgató szerint a munkálatok a fű­tési rendszerben fennaka­dást nem okoznak. A mű­szaki bejárás eredményétől függ, hogy lesz-e a jövő héten a Pécsi út Petőfi téri szakaszán időszakos útlezá­rás. D. G. Ingyen viszik majd a szemetet SELLYE Szinte bizonyos, hogy rövi­desen Sellye hetven év fe­letti lakosainak nem kerül majd egy fillérbe sem a szemétszállítás. Jelenleg a városban egy vállalkozó végzi e kommu­nális szolgáltatást, melynek díja havonta és személyen­ként 118 forint. Az önkormányzat gazda­sági és szociális bizottsága is foglalkozott a kérdéssel, s mindkettő úgy döntött, a helyhatóság kifizeti az idő­sek helyett a szemétdíjat. Ha tehát a képviselő-testület igennel szavaz, akkor a ta­valy december 31-éig a 70. életévüket betöltötteknek ingyenes lesz a szemétszál­lítás. N. F. Választás ’98 Dr. Révész Mária köszönetét mond mindazoknak, akik megtisz­telték ajánlószelvényeikkel. Bizal­muk révén Baranyában elsőként dr. Révész Mária, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz-Magyar Polgári Párt 2. vk.-i közös képviselőjelöltje adta le ajánlószelvényeit. Ezzel hi­vatalosan is regisztrálták dr. Révész Máriát a májusi választásokra. A Munkáspárt március 21-én, szombaton 16 órai kezdettel Kom­lón, a Városi Színházban választási nagygyűlést tart. A nagygyűlés szó­noka dr. Thürmer Gyula, a Munkás­párt országos elnöke. Troska Gyula a pécsi 23-as körzet képviselője március 23-án, hétfőn 18 órakor beszámolóval egy­bekötött fogadóórát tart a Testvérvá­rosok Terei Általános Iskolában. Horgászfórum Mohá­cson. A horgászok jövőbeni lehe­tőségei és a Duna-Dráva Nemzeti Park címmel szervez megbeszélést Mohácson az önkormányzati iroda­házban ma 16 órai kezdettel dr. Wekler Ferenc szabaddemokrata or­szággyűlési képviselő. Fesztivál olaszul PÉCS A Kodály Zoltán Gimnázium­ban az idén tízéves az olasz két tannyelvű oktatás. Ebből az alkalomból orszá­gos olasz nyelvű verseny vette kezdetét tegnap az iskolában „Festival d’Italiano” címmel, amelyen félszáz hazai középis­kola megközelítőleg nyolcszáz diákja méri össze tudását a két­napos összejövetelen, többek közt a tolmácsolás, a vers- és prózamondás, az ének, vala­mint a színjátszás kategóriái­ban. A záróünnepségre és a díjak kiosztására ma 12 óra 30 perces kezdettel kerül sor az iskolá­ban. Bóka R. Nyolcszáz diák vesz részt a rendezvényen fotó: laufer l. Áthárított pinceveszély BARANYAI KÖRKÉP A megye 9 települése kap az idén pénzt pinceveszély-el­hárításra. A legjobban rá­szoruló Pécs viszont már kikerült a kosárból. A nagy közterületi károkat okozó pinceomlásokkal ve­szélyeztetett települések kár- elhárítására és kármegelőzé­sére az idén 55 községnek 650 millió forintot biztosíta­nak, költségvetési keretből. Az egyre szűkített listán fő­ként baranyai, borsodi és he­vesi helységek szerepelnek - tudtuk meg László Lászlótól, a Pinceveszély-elhárítási Tárcaközi Bizottság elnöké­től. Ami Baranyát illeti, Pécs több mint 20 éven át kapott ilyen célra segítséget - az összeg 1,7 milliárd forintra tehető -, így mostantól várha­tóan önerőből kell megolda­nia efféle gondjait. Ugyanak­kor jó néhány falu van a me­gyében, ahol az elfeledett föld alatti üregek közutakat, épüle­teket veszélyeztetnek, s a ba­jok orvoslására mindinkább helyi forrásokat kell találni. A legfrissebb támogatási ke­retbe még befért néhány ba­ranyai község: Dunaszekcső 8 millió, Villány 12 millió, Sik­lós 10 millió, Belvárdgyula 8 millió, Fazekasboda 4 millió, Hidas és Magyarsarlós 7-7 millió, Nagybudmér 5 millió, Személy pedig 2 millió forint­tal gazdálkodhat. M. B. E. 1 t

Next

/
Thumbnails
Contents