Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-20 / 78. szám

1998. március 20., péntek Főzőcske - Receptek - Háztartás DUnántúli Napló 7 Vendégváró költemény Sajtos galuska gombával A háztartások túlnyomó több­ségében a galuskát kétféle változatban fogyasztják: tojá­sosán, illetve pörkölt mellé köretnek. Ezúttal ismerjék meg azt a változatát, amikor gombával, sajttal, szalonnával gazdagítva remek egytálétel tálalható belőle, s a készíté­sére alig egy órát szánva akár vendégvárónak is beillik. Négy személyre számolva 30 deka liszt, négy tojás, öt deka húsos füstölt szalonna, 25 deka gomba, 10 deka sajt, két közepes fej vöröshagyma, három-négy evőkanál szóda­víz, két evőkanál olaj, egy csokor petrezselyemzöld, só, bors, szerecsendió kell. A lisztet kikeverjük a tojás­sal, az apróra vágott petrezse­lyemmel, csipetnyi sóval, sze­recsendióval és a szódavízzel, a masszát simára keverjük, majd egy órát lefedve pihen­tetjük. Közben a kockára vá­gott szalonnát serpenyőben kiolvasztjuk, a zsírjához hoz­záadjuk az étolajat és ebben a karikákra vágott hagymát üvegesre pároljuk, beletesz­szük a fölszeletelt gombát, sóval, borssal ízesítjük, s mi­után megpároltuk, zsírjára sütjük. A tésztából lobogva forró, sós vízbe vágódeszká­ról késsel galuskákat szagga­tunk. Amikor feljönnek a víz színére, szűrőkanállal leszed­jük, hideg vízzel leöblítjük és tűzálló tálba rakjuk. Ráhal­mozzuk a hagymás pirított gombát, meghintjük a durvára reszelt sajttal, majd előmele­gített sütőbe tolva 8-10 per­cig sütjük. „Arany vendég”-díjasok Versenyben a vendégért a vendéggel elnevezéssel or­szágos vetélkedő döntője volt a hét végén az Atrium Hyatt- ben. Három budapesti, kecske­méti, kerekegyházai, debre­ceni, hatvani és pécsi éttermi csapat szorgoskodott, hogy a kiírás szerinti menüsorral a kritikus bírálók, a meghívott 110 vendég elismerését el­nyerjék. Pécsről az Aranyka­csa Étterem vett részt. A pécsiek kapros halfiiét tálaltak lazacgombócos rák­raguban zöldspárgával, sze- zámmagos libamellet villányi újbor mártásban baconos gombával és burgonyafánk­kal, mazsolás diókrémmel töl­tött almát grappás piskótában, s megkapták az „Arany ven- dég”-különdíjat. Búzacsíra, korpa, zabliszt, szója Konzervatívak vagyunk az étkezésben, főként az idősebbek, nehezen barátkoznak az egészséges és korszerű alapanya­gokkal. Ezért ajánlom az általam kipróbált és bevált kis trükköket, amivel az értékes búzacsírát, korpát, zabpehely- lisztet, szójalisztet becsempészhetjük ételeinkbe. Ezeknek az élelmiszereknek minden grammja fontos, ezért a kis mennyiségekről se mondjuk le. Az ételek íze egyáltalán nem vagy alig változik attól, ha egy­két kanállal becsempészünk be­lőle. A búzacsíra az egyik leg­gazdagabb foszfát és kálium forrás, E és B-vitamint tartal­maz, ugyanakkor nátrium tar­talma alacsony, ezért a magas vérnyomásban, érelmeszese­désben szenvedők diétájában fontos, csakúgy, mint a szopta­tós anyák, gyermekek, csontrit­kulásban szenvedők étkezteté­sében. A rosthiányos táplálko­zás okozta civilizációs pana­szok ismertek (vastagbélpana­szok, székrekedés, epekő, cu­korbetegség). A búzakorpa, zabkorpa értékes rostjai, ásvá­nyi anyag tartalma miatt érde­mel figyelmet, míg a szójaliszt kedvező fehérje és aminósav összetétele folytán előnyös élet­tani hatású ételek készítését te­szi lehetővé. Hogyan és miben használhat­juk az említett nyersanyagokat? A gabonapelyhek nyersen fo­gyaszthatok kefirbe keverve, műzlikeverékként, a csírák, korpák, lisztek sűrítőanyagként mártásokhoz, főzelékek berántá- sához és habarásához is jók, bú­zaliszttel keverve. Kitűnően el­bújtathatok a különféle töltelé­kekben. A hagyományos zsöm- lés-tojásos tölteléket megköthet­jük egy evőkanál búzacsírával, búzakorpával, zabkorpával, rozsliszttel, zabpehelyüszttel, zsírtalan szójaliszttel, vagyis a felsoroltak bármelyikével. Ha több félét használunk, elég egy- egy mokkáskanálnyi. A búzadara mellett búzacsí­rával is dúsíthatjuk például a túrógombóc masszáját, és ne hiányozzon a búzakorpa, zab- pehelyliszt a fasírtokból, külön­féle vagdalt húsokból, és a ká­poszta töltelékéből sem. A kö­retnek készülő galuska elbír 10—15 százaléknyi szójalisztet, a piskóta, linzer és kevert tészta pedig ennél is többet. Ha kré­meket sűrítünk, előbb mindig forrázzuk le kevés tejjel a zsír­talan szójalisztet, és csak az­után használjuk fel. Jobban sze- letelhetők lesznek a pástéto­mok, ha szójaliszttel, zabpe- helyliszttel gazdagítjuk őket. W. M. Lehet vetegetni, évelőket átültetni Az ősszel felásott veteményes ágyásaiba a hónapos retek, a petrezselyem, a sárgarépa, a spenót, a sóska, a saláta magját ezekben a napokban elvethet­jük. Ideje legereblyézni a gyep­ről a szerves trágyát is. A virágoknak meghagyott te­rületen a kétnyári és a hagymá­sok körül kapáljuk meg a föl­det, a búzavirágot, a szagos­bükkönyt és a szarkalábot is most kell vetni szabadföldbe. Ha húsvétra a kertből kiásott tormát szedünk, a talpgyöke­reinek dugványozásával bizton síthatjuk, hogy szaporodjon. Lassan a ládába, nagyobb cserépbe átteleltetett leandere­ket rendbe kell tenni. Nézzük át a koronáját, és ha pajzstetvek telepedtek rá, káliszappanos vízbe mártott szivaccsal töröl­jük le (képünkön), vagy lemosó oldattal permetezzük meg. Amint elmúlnak a fagyok, átül­tetés után kitehetjük a sza­badba. Célszerű az edényből kiemelve a gyökérzetéből éles késsel körben néhány centit le­faragni akkor is, ha nagyobb ládába tesszük át. A leander fej­lődéséhez, folyamatos virágzá­sához tápdús talaj kell, ezért a lehetőség szerint szerves trá­gyával kevert friss földet te­gyünk a tövéhez. Gyakoribb öntözést akkor igényel, ha már igazán meleg lesz. A virágládákba kiültetni szánt növényeknek megfelelő virágföldet is lassan beszerez­hetjük. Vegyük számításba, hogy a hagyományos muskátli például az agyagos földben fej­lődik szépen, míg a futómuskát­lihoz valót a szaküzletekben külön kérjük. Fotó: Müller Oldalszerkesztő: Berta Mária ß — n Morzsák A szárnyasok húsából fő­zött levesbe ne tegyünk zel­lergumót, mert a leves elve­szíti jellegzetes zamatát. A marhasültet előmelegí­tett tálon szervírozzuk amint elkészült, mert ha állni hagyjuk faggyúíze lesz. Omlósabb lesz a hús, ha a kisütés előtt egy-két órával a szeleteket vékonyan be­kenjük ecettel és olajjal. Egyébként sütés előtt a nyers hússzeleteket kloffol- juk ki, hogy a rostokat szét­roncsoljuk. A húsban vé­gighúzódó inakat, a szélein lévő hártyát, zsírréteget éles késsel több helyen vágjuk be, mert sütés közben a sze­letek ezektől összehúzód­nak, és a felpúposodott rész nyers marad. Öregebb állat - marha, liba, vad - húsát pár napra tegyük olajos vagy ecetes­zöldséges páclébe, a hús et­től porhanyóssá válik. A darált húshoz ha vag­daltnak készítjük, tojás he­lyett lisztet vagy nyers burgonyát is keverhetünk. Jobb ízű lesz, ha egy sár­garépát is darálunk bele és könnyebb, ha kevés forró vizet adunk hozzá amikor a fűszerekkel összekever­jük. Pontozással • • On nyer... Keresse a ponttal jelölt Fordokat, és az ár Önnel szemben alul marad! ...ha a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz ellátogat, mivel a szalonban kiállított autók áraira nem rászámolnak, hanem ameddig a készlet tart a kipontozott Fordokat kedvezőbb áron megvásárolhatja. jövőbe vezet ABS - Légzsák - Szervokormány ABS - Dupla légzsák - Klíma - Szervokormány Kereskedelmi 7628, Pécs, Komlói üt 111. Tel: 72/238-467, 238-079 8*0|gültat6 Kft. Nyltvatertás: H-P: 8-17-lg. Sz-V: 9-13-ig. y Abszolút gazdaságos Használtautó beszámítás lehetőség Minden típusra 3 év, vagy 00.000 km garancia!-A/u6íncz GEYER (német) Kizárólagos magyarországi forgalmazója szaküzletét megnyitotta. Világítási és vezérléstechnikai, bel- és kültéri egységek széles körű választéka. (Kábelfogadó, elosztódobozok, kismegszakítók, sorkapcsok stb.) Bevezető: katalógusárból 10 % kedvezmény Pécs, Hungária u. 14. Tel.: 315-337. Hirdetésfelvevő irodáink:- ' ~ y * /sy Pécs, Ferencesek u. 1. Telefon: 214-212 Nyitva: H-Cs: 7.30-16.00 óráig péntek: 7.30-13.50 óráig Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 505-067 Nyitva: H-Cs: 7.30-16.00 óráig péntek: 7.30-13.50 óráig Pécs, Rákóczi út 34. Telefon: 505-058 505-090 Nyitva: H-Cs: 7.30-16.00 óráig péntek: 7.30-13.50 óráig A Fundamenta és a takarékszövetkezetek közös akciója Most nyisson lakossági folyószámlát és most kössön Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést! ,cVós ajántf * vagy cgvcb díjkedvezmény Szigetvári, Mohács és Vidéke, Siklós és Vidéke, Szentlőrinc-Ormánság, Boly és Vidéke, Mecsekvidéke, Hegyhátvidéke, Újpetre és Vidéke Takarékszövetkezet Együtt a takarék- szövetkezetekkel Fundamenta Alap, amelyre építhet r L i 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents