Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-20 / 78. szám

1998. március 20., péntek Baranyai Tükör Dtinántúli Napló 5 A rossz kémény veszélyes PÉCS Folyamatosan mérik fel a megyeszékhely épületeinek kéményeit. A régiekben na­gyobb javításokra is szük­ség van, s ennek költségeit a lakóknak kell állniuk. A Móricz Zsigmond tér két társasházában néhány hóna­pon belül ki kell bélelni a gázüzemű vízmelegítőkhöz kapcsolódó kéményrendszert, ellenkező esetben 100 ezer forintos bírságra számíthat­nak a lakók. Eleinte mindenki berzen­kedett a hatósági kényszer el­len. Voltak, akik kétségbe vonva a kéményseprők szak- véleményét azt hangoztatták, egyáltalán nem súlyos a hely­zet. Mások attól féltek, hogy a kémény javítása során szétve­rik a lakásukat. A minapi gyűlésen a lakók végül is úgy határoztak, hogy felhasználva a felújítási alap­ban lévő pénzt, és támasz­kodva a lakásszövetkezet kedvezményes hitelére ellen­érzésekkel ugyan, de kifizetik a kéményfelújítás költségeit. Plesz Tibor, a Kémény­seprő Szolgáltató Vállalat il­letékese indoklásként el­mondta, a 30-40 éves épüle­tekben a kéménykürtő el­használódott, a régi vízmele­gítők nem elég biztonságosak, az égéstermék szabadon visz- szaáramolhat a lakásba, s a szénmonoxid-mérgezés rend­kívül veszélyes. N. F. Perköltség és kártérítés MOHÁCS A hírekkel szemben csak most kerül a Legfelsőbb Bí­róság elé a vasöntöde elle­nében kilenc éve zajló la­kossági kártérítési per, melyben februárban ítélke­zett a másodfokú hatóság. Baricz Imre (képünkön), a cég igazgatója szerint számos el­lentmondásos részletre derült fény már eddig is az ügy so­rán. Korábbi írásunkban fog­lalkoztunk az előzményekkel, amikből kiderül, hogy a laká­sok értékcsökkenése miatt okolt öntöde ottléte már a há­zak megépülése idején leérté­kelte a forgalmi árakat. Az érdekesség az, hogy az 1973 óta folyó, majd évtize­dünkben intenzívvé vált mű­szaki-környezetvédelmi fej­lesztések eredményeképp az üzem körül kifogásolt zavaró tényezőket gyakorlatilag fel­számolta a kft., ily mó­don még az eredetileg meglévő és valós érték- vesztés is okafogyottá vált, leg­alábbis a cég véleménye szerint. Az első perhez képest egyébként valóban nagyság­rendileg változott a tét, hiszen a korábbi 15 százalékosra be­csült veszteség helyett most már csupán 1 százalékról vi­táznak a felek. A vizsgálatra kirendelt két igazságügyi szakértő is ellentmondóan foglalt állást a kérdésben, de a meghatározott kárösszeg is csak töredéke volt az igé­nyeknek. Az öntöde most a felpere­seket félti, mivel a kártéríté­sek mostanra már alig fedezik a perköltségeket. A. P. Vándorló kiskertek SÁSD A mezőgazdasági szövetkezet mindinkább igyekszik egy he­lyen kijelölni a kiskerteket, miután rendeződik a kárpót­lási földek szétosztása. Idén újra a város peremén, a ter­ményforgalmi közelében mérnek kisebb-nagyobb par­cellákat abban a sorrendben, ahogy az igénylők érkeznek. Legalább harminc hobbi-ker­tész jelentkezésével számol­nak, olyanokkal is, akik sose voltak tagok. Ismét két hektárt biztosíta­nak nekik, de hétvégi kisház építését, gyümölcsfa telepíté­sét még most sem engedik és arról sem lehet szó, hogy bárki ugyanott kapja meg ré­szét, ahol tavaly. Az idős földigénylők emiatt búsla­kodnak, de gazdálkodó ked­vüket nem veszi el a szigorí­tás. Továbbra is alaposan trá­gyáznak, hogy a föld termő- képessége jobb legyen. Cs. J. A vendégek és vendégéjszakák száma vendégkörök és szállástípusok szerint 1997-ben Vendégéjszakák száma Vendégek száma Szálloda Turista­szállás j __I Belföldiek Kü lföldiek Szálloda Turista­szállás Bővülő vendégváró kínálat Idén jobban kihasználhatjuk a térség idegenforgalmi adottságait Az elmúlt év során közel 190 ezer olyan vendég kereste fel me­gyénket, akik kereskedelmi szálláshely szolgáltatását vették igénybe. A Baranyában eltöltött vendégéjszakák száma meg­közelítőleg 570 ezer volt, mindkét adat kicsivel elmarad az előző évitől. Idén sikeresebb esztendőre számít a megyei ide­genforgalom, amely már megkezdte felkészülését a szezonra.- Többeknek talán korainak tűnhet a márciusi készülődés, én viszont úgy látom, hogy nem árt időben fölfrissíteni a megye polgárainak vendégszeretetét. Ebben az esetben nemcsak azokról van szó, akik hivatás­ból foglalkoznak idegenforga­lommal, vendéglátással, hanem mindenkiről, hiszen a Bara­nyába látogató turisták köztünk élnek egy ideig - mondta a sze­zonnyitó kapcsán Bokor Béla (képünkön), a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ igazgatója. Amint az intézmény vezetője elmondta, örvendetes tény, hogy növekvő az érdeklődés térségünk iránt. A megyei Tourinform irodáit, illetve ma­gát a központot több tucat kül­földi újságíró kereste meg ér­deklődve értékeink, programja­ink, valamint az ellátáshoz kapcsolódó szolgáltatások iránt. Maguk az idegenfor­galmi szerep­lők - szállás­adók, vendég­lősök, intézmények, önkor­mányzatok - is korán ébredtek, és rájöttek a megyéről, neveze­tességeinkről kiáramló infor­mációk fontosságára. Sokasod­nak a helyi, térségi látnivalókat népszerűsítő szóróanyagok, Pécs város marketingprogramja után rövidesen elkészül a me­gyei is, a Dél-Dunántúli Ide­genforgalmi Kht. jóvoltából pedig programjaink a szomszé­dos megyék kínálatához kap­csolódva erősödhetnek. Örven­detes, hogy régiónk már közel 700 adattal szerepel az Orszá­gos Turisztikai Információs rendszeren, ami további nem­zetközi érdeklődést gerjeszthet. Idei erősségünk továbbra is a gyógyturizmus, a borhoz és gasztronómiához kapcsolódó vendéglátás, és a történelmi ér­tékeinket feltáró idegenforga­lom lehet. Ehhez kapcsolódhat az erősödő vízi- és lovasturiz­mus, a rendezvényekhez kö­tődő vendégfogadás. Ahhoz, hogy idegenforgalmi eredmé­nyeink javuljanak, feltétlenül szükséges a térségi szintű össze­fogás. A vendégeket javuló szol­gáltatással, a környezetre is kiter­jedő tisztasággal, erősödő köz- biztonsággal illik várni. K. E. Kommentár az 1. oldalon) Hírcsatorna Cikkünk nyomán. Meg­kapta a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság értesítését az elmaradt családi pótlék (több, mint százezer forint) kifizetéséről az a majsi hölgy, akinek kálváriájával hétfői számunkban „A hiva­talok malmai lassan őröl­tek” című cikkünkben fog­lalkoztunk. A pécsváradi völgyben gólyákat figyelt meg a hét végén Szalai Miklós mada­rász. Szerinte a nyolc madár most a völgy tavai mentén él, és még nem keresték fel fészküket. A télies idő elle­nére is visszatért vándorma­darak társaságában egy fe­hér hattyút is látott a hirdi természetjáró. (cs) Új számok a tűzoltók­nál. A közelmúltban, átad­ták a Pécsi Hivatásos Ön- kormányzati Tűzoltóság új telefonközpontját és ezzel a hívószámok is megváltoz­tak. Telefonközpont: 512- 200, titkárság: 512-195, tűzmegelőzési osztály: 512- 192, gazdasági osztály: 512- 194, személyzeti osztály: 512-193, fax: 512-201. A segélyhívó telefonszám vál­tozatlanul 105. (sn) Mágocson sikeres gaz­daképző kurzus zárult. Vizsgát 48-an tettek, a leg­fiatalabb 19, a legidősebb 70 éves volt. A képzőre so­kan jártak Bikáiról, Szász­várról, Egyházaskozárról és Alsómocsoládról. (cs) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 274 cm, áradó, 5,8, Őrtilos -90 cm, apadó, 5,0, Barcs —85 cm, apadó, 7,2, Dsza- bolcs 24 cm, áradó, 7,3 fok. Fogyatékosok - lehetőségekkel Mandátumának lejárta előtt elfogadta az országgyűlés a fogya­tékosok jogairól szóló törvényt. Az érintettek szerint erre már nagy szükség volt, hiszen a fogyatékosok gyakran kerülnek hátrányos helyzetbe - éppen egészségügyi állapotuk miatt. PÉCS- Hasznosnak tartom a mostani törvényt, mert szemléletválto­zást okozhat a megítélésünkben- mondta Szabó Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületének elnöke.- Am ez még csak az első lé­pés, sok mindennek meg kell még változnia. Alapvető kérdés lehet, hogy a fogyatékosok a mindennapi életben se kerüljenek hát­rányba. Manapság még az is nagy gondokat okozhat, ha a mozgáskorlátozottak a hivata­los ügyeiket próbálják elin­tézni. Tolókocsival, mankóval például a pécsi városházát vagy a megyei közigazgatási hivatalt lehetetlen megközelíteni. Az utakon, járdán való köz­lekedés sem a legegyszerűbb. A 80-as években a megyeszékhe­lyen is történtek javítások, en­nek keretében a padkákat néhol lesüllyesztették. Ez azonban veszélyes is lehet a fogyatéko­soknak, a tolókocsikkal akár el is eshetnek a rosszul elkészített padkákon, ha a dőlésszög nem megfe­lelő. Zalay Bu­dától (képün­kön), az ön- kormányzat városfejlesz­tési és üze­meltetési irodájának vezetőjétől megtudtuk, tartottak már egyez­tetést a mozgáskorlátozottak egyesületével, s megpróbálnak fontossági sorrendet kialakítani az intézmények szükségszerű átalakításánál. Új épületre pe­dig már csak akkor adnak ki engedélyt, ha az fogyatékosok számára is bejárhatóan épül meg. Ny. Sz. Kamerákat vittek PÉCS Csütörtökön hajnalban, nem sokkal négy óra előtt isme­retlen tettesek betörték a Domus Áruház egyik nagy felületű kirakatát és a föld­szinti üzletből öt darab vi­deokamerát vittek el. Az el­lopott készülékek értéke kö­zel nyolcszázezer forint. Egy évvel ezelőtt is történt hasonló eset az áruházban, ám akkor a rendőrség el­fogta az elkövetőket. A haj­nali betörésnél most is jel­zett a riasztó, de a hely­színre érkező biztonságiak már nem találtak senkit a környéken. S. G. Országgyűlési választások ’98 Kuncze Gábor Baranyá­ban. Pécs és környékének polgármestereivel találkozik szombaton 14 órakor a Cellá- rium étteremben Kuncze Gá­bor belügyminiszter, a Szabad Demokraták Szövetségének pártelnöke. A találkozó házi­gazdái baranyai szabadde­mokrata képviselőjelöltek: Papp Béla, Horváth Zoltán és Bretter Zoltán. Ezt követően Kuncze Gábor lakossági fó­rumot tart 16 órától a pécsi If­júsági Házban, majd 18.30 órakor Mohácson, az önkor­mányzati irodaházban várja a helybéliek kérdéseit. Itt a se­gítője dr. Wekler Ferenc or­szággyűlési képviselő lesz. Körömi Attila, a Fidesz- Magyar Polgári Párt Baranya megyei 3. sz. választókerüle­tének képviselőjelöltje már­cius 21-én (szombaton) 10.30 és 11.30 óra között fogadó­órát tart a Malomvölgyi Szo­ciális Otthonban. Sasvári István, Szigetvár 7. sz. választási kerület - a dr. Maczó Ágnes vezette Új Szö­vetség Magyarországért je­löltje - kéri a választópolgá­rokat, hogy részére a kopog­tató cédulákat Pfeiffer Erzsé­betnek, Szigetvár, József At­tila u. 73. sz. alatt szívesked­jenek leadni. Papp Béla, az SZDSZ bara­nyai, I. választókörzeti kép­viselőjelöltje lakossági fóru­mot tart 20-án, pénteken 18 órakor a nagykozári művelő­dési házban. Kopogtató cédu­lák a helyszínen leadhatók. Ingyen hitelesítik a vízórákat KOMLÓ A Komlóvíz Kft. a napokban kezdte meg vízórahitelesítési programját. Idén 1800 kom­lói otthonba ingyenesen kerül frissen kalibrált vízmérő. Az átalánydíjas elszámolás mi­att, mely általában meghaladta a valóságosan fogyasztott hideg víz mennyiségének értékét, hat­hét évvel ezelőtt a város sok otthonába került mérőóra. Szinte mindenki, aki ezt a be­ruházást vállalta, azért tette, mert a vízdíjak emelése megta­karításra késztette. Az elmúlt évben és idén 1800 ilyen vízóra hitelessége járt le. Mivel a vízművek át­szervezése elhúzódott, a tavalyi órákat is idén hitelesítik. A vízmű-jogutód Komlóvíz Kft. a helyi önkormányzati képviselők kérésének eleget téve az órákat díjmentesen hite­lesíti. Bár a jogszabály szerint ezért fizetni kellene, a kft. úgy döntött, hogy a lakosság és a város helyzetét szem előtt tartva a kalibrálást ingyenesen végzi. Ez a szolgáltatás természete­sen nem vonatkozik azokra a mérőkre, amelyek csak költ­ségelosztóként üzemelnek, hi­szen azokat a vonatkozó jog­szabály szerint nem is kell hite­lesíteni. Ezek a mérők csak a társasházon belüli közmeg­egyezéses fizetéshez nyújtanak alapot. Á vízórák hitelesítésével egyidőben a Komlóvíz Kft. megköti új szolgáltatási szer­ződéseit is. D. G. Előtérben az ipari park BÓLY A város önkormányzata a hét elején beadta a pályáza­tát az ipari park cím elnye­résére. A helyi vezetés már tavaly is készült a cím megpályázá­sára, ám a jelenleg iparterü­letnek nevezett, mintegy har­minchárom hektáros telek tu­lajdonviszonyai még rende­zésre vártak. A problémák időközben megoldódtak és az előkészítő munka után a város hétfőn beadta a pályázatot. Je­lenleg három vállalkozás mű­ködik a területen és a három cég összesen mintegy három­száz főt foglalkoztat. Kiadó, infrastruktúrával ellátott tel­kek még vannak és az önkormány­zat folyama­tosan tárgyal a befekte­tőkkel.- A cím elnyerésével ugyan plusz anyagi forrásokhoz is hozzá­juthatnánk, ám a sikeres pá­lyázat elsődlegesen hosszú távú, közvetett előnyöket je­lentene - mondta Hárs József polgármester. A beadott tanulmány rész­letesen tartalmazza az ipari park fejlesztésének ütemeit. Hogy a tényleges beruházá­sok mikor indulhatnak el, arra csak hónapok múlva kap vá­laszt a város. S. G. i i I i

Next

/
Thumbnails
Contents