Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-05 / 35. szám
1998. február 5., csütörtök Olvasószolgálat Dunántúli Napló 13 Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁGOTA, INGRID nevű kedves olvasóinkat Az Ágota név görög eredetű Jelentése: jó A Nap kél 7.06, nyugszik 16.51 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Nimmerfroh Ferenc Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 9.30-11.30-ig díjmentesen hívható és az oldalt összeállítja: Török Éva Internet Napi szemelvények olvashatók az Üj Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Postabontás ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Országunktól délre egy mediterrán ciklon halad el, mely lényeges változást nem okoz időjárásunkban, de felhőzete időnként benyúlik déli megyéink fölé. Ma az ország nagy részén napos idő várható, csupán kevés helyen marad ködös a levegő. A déli, délkeleti országrészben ugyanakkor gyakran lesz felhős az ég és ott néhol kisebb havazás is előfordulhat. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke -2 és +3 fok között alakul, ami megfelel az átlagosnak. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Elsősorban a hajnali, reggeli órákban követel az időjárás fokozott figyelmet az utakon. Ekkor jeges, síkos útszakaszokra kell számítani, helyenként mindez rossz látási viszonyokkal is társul. Délen melegfronti hatás várható. A megyétől délre vonuló ciklon felhőzete érinti a térséget, ezért ma napsütésre nemigen van kilátás. Gyakran lesz borult az ég, helyenként hó- szállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. Áz északkeleti szél kissé megélénkül. A csúcshőmérséklet 1 és 3 fok között alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 2 Paks: Siófok: 2 Pécs: Szekszárd: 2 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 10-20 Velencei-tó: 15-25 Fertő-tó: 10-20 15-25 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Kaposvár: 10-20 Paks: 15-25 Tisza-tó: 1 Fertő-tó: 0 Siófok: 10-20 Pécs: 15-25 Tisza: 0-1 Duna: 0-2 Szekszárd: 10-20 Mohács: 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Baleseti és Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika (400-ágyas Klinika). A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Felnó'tt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay Patika, Lánc u. 20., Ambrózia, Rákóczi út 24-26. Komló: Kenderföld gyógyszertár, Tompa M. u. 10. Mohács: Szentháromság gyógyszertár, Szentháromság u, 2. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre u. 19. Siklós: Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Fehér Kereszt gyógyszertár, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Szigeti patika, József A. u. 57. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSZ Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 8—9-ig, 12-16-ig belgyógyászat, 14-15-ig ideggyógyászat, 17-18-ig nőgyógyászat, 16.30-17.30 pszichiátria. Ifjúsági Pszichológiai Tanácsadás (ingyenes) Pécs, Nagy Lajos király útja 1. Ifjúsági Ház. Véradás: Média, Közigazgatási Hivatal fél 8-tól du. 3-ig Pécs, Dischka Gy. u. 7. Országos Tévéműsor-ajánlat MTV 1 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 192/43. 10.05 Helló, Magyarország! 11.05 Erdészház Falkenauban 13.00 Újévi koncert '98 14.00 Együtt 14.50 Unser Bildschirm 15.25 Bor és hatalom (ism.) 16.00 Vegyes páros 16.30 A szerelem jogán 160/75. 17.00 Pos(z)itív 17. 70 Csellengők 17.15 Bohózatalbum 17.45 Körzeti híradók 18.00 Kápolna a homokon 18.20 Vízipók, csodapók 18.35 A pampák királya 130/60. 20.00 Kisváros 20.35 Desszert 21.40 Kenő 21.45 Hírek 21.50 Aktuális 22.75 Világkép 22.45 Egy bűnös élet naplója TV2 6.00 Gyökereink 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.15 Szerencsekerék 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 15.50 Organikus narancs 17. 16.15 Remington Steele 43. 17.05 Marienhof 82. 17.30 Csupa-csupa élet 79. 17.55 Az Acapulco-öböl 85. 18.25 Szerencsekerék 19.30 Gazdagok és szépek 87. 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele 23.45 Hajnaltól napestig RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.30 Borostyán (ism.) 10.30 Dragon Ball (ism.) 10.55 Grand Prix (ism.) 11.20 Candy, Candy (ism.) 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 73. fű Randevú Edittel 13.30 Borostyán 39. 14.30 Klip Klub 15.00 Rajzfilm Klub 16.15 Sweet Valley 72. 16.40 Knight Rider 23. 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest 50. 18.55 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz 19.55 Meri vagy nem meri? 20.00 Angyali érintés 20.50 A vadász éjszakája (am. film, 1991) 91’ 22.30 Ne várd a csodát! (ism.) 24.00 Fókusz (ism.) DUNA TV 9.00 Képes krónika 7 7.75 Régiók (ism.) 71.50 Vers 72.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 „Soha nem késő” 12.55 Borok, borvidékek, borkultúrák 7/5. 73.20 Tökéletesített természet 13.50 A bátor Bonifác (francia vígjáték) 15.25 A cirkusz szép pillanatai 76.30 Szegletkő 17.05 Hubertusz 17.20 Barangoló 77.35 Mese 18.00 Híradó 18.20 Halál a kertben 20.05 Váltó 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Amikor kialszik a nap (hongkongi film, 1994) 23.15 Híradó MTV1, 9.35 Bor és hatalom. Motorozni indul Gabriel és Elisenda. Amikor váratlanul kilyukad az egyik kerék, a fiú nem esik kétségbe... tv2, 20.50 Rex felügyelő. A rejtélyes és rendkívül bonyolult gyilkossági ügy áldozata egy csinos nő. Hamarosan három gyanúsított is akad. RTL KLUB, 16.15 Sweet Valley. Jessica új szerelme egy autóversenyző, Devon. Hogy mindenki lássa álmai hercegét, Jessica partit rendez... DUNA TV, 15.25 A cirkusz szép pillanatai. (Francia film - 2/1.) A sokak által csodált, különleges, csillogó világba kalauzol a kétrészes francia film. MTV 2 7 7.30 Kormányváró 18.00 Az Onedin család 18.30 Magyarország ma 18.55 Futrinka utca (ism.) 20.00 A mi 20. századunk 27.00 TS-extra 21.30 Rockcsütörtök 22.00 Presszó (magyar film) 104’ 23.45 Időjárás- és hójelentés 23.50 Mélyvíz TV 3 75.75 Esküszöm! (amerikai film) 17.1572 óra 17.45 Fejvadász (amerikai sor.) 18.45 Hír3 19.15 New Jack City (amerikai film, 1991) 21.00 MASH (amerikai sor. 2.) 27.30 Miss Pszichozsaru 14. 22.25 Hír3 (ism.) 22.55 Hegylakó (am. sor., ism.) 23.50 72 óra (ism.) SZÍV TV 76.00 Rock and roll 2. 16.30 Sztárbarangoló 77.00 Őrangyalok 2. 19.00 City kulturális magazin 19.15 Kapásjelző 19.30 Én kicsi pónim 20.00 Blende 20.30 Benkó Dixieland Band 27.00 Ördögtánc (amerikai film, 1994) 23.00 Sztárbarangoló MS AT 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 76.00 Bulivonal 16.30 News-da 77.00Szelep (sportműsor) 18.00 Benny Hill (sor. 13.) 18.30 A hekus (német sorozat) 19.30 Semittevők (amerikai film) 114’ 27.25 Drakula (sorozat 1.) 22.25 Hadijáték (ism.) 102’ Dlinántúli napló - Pécs Pf.: 134 7601 ___Az első pécsi nyomda „Az első pécsi nyomda története 1773-1836” címmel jelent meg egy nyolcvanhét oldalas könyv, amely Nyakas Saroltának, a Pécsi Erzsébet Tudomány Egyetem filozófia szakos hallgatójának disz- szertációja. A könyv foglalkozik a korabeli Magyarország nyomdáinak történetével, Pécs fejlődésének adott időszakával, illetve kiemelten a 225 évvel ezelőtt, 1773. február 5-én Engel János által alapított első pécsi nyomda kialakulásával. Ez a dátum a város jelentős kultúr- és ipartörténeti évfordulói közé tartozik, érdemes egy kicsit elidőzni körülötte. Dr. Nádor András, Pécs Az életkor számít Több ismerőse nevében kért egyértelmű választ a 65 éven felüliek ingyenes utazásával kapcsolatosan F. J. pécsi olvasónk. Mint írta, vannak, akik a rendeletet úgy értelmezték, hogy a nyugdíjasok ingyen utazhatnak, de köztudott hogy vannak 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok. Nos, rájuk nem vonatkozik ez a rendelet. Csak azok utazhatnak ingyen, akik betöltötték a 65. életévüket. Sokan reménykednek A lakáshitel-kamatok emelésének következményeiről írt meglehetősen elkeseredett hangulatú, több példával illusztrált levelet K. J.-né, pécsi olvasónk. A január 19-én megjelent „Lakáshitelek: lehet még egy esély” című írásunk késztette véleményének megfogalmazására. Eszerint nagyon fontosnak tartja, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan, a jövőben is nyomon kövessük a fejleményeket, mivel szerinte nagyon sokan reménykednek abban, hogy az állampolgári jogok biztosának januári vizsgálata nyomán - mely szerint a hitelkamatok egyoldalú emelése jogszerűtlen volt, s erre alapozva a Jogvédő Egyesületek Szövetsége azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hogy vizsgálja felül az akkori döntést - még történhet valami. Ha nem, akkor sok családhoz hasonlóan ő is abba a helyzetbe kerül, hogy elárverezhetik a lakását. Ide juthat harminc év munka után, méghozzá úgy, hogy miután 1985-ben özvegyen maradt, egyedül nevelte fel az akkor még iskoláskorú négy gyermekét. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Baranyai Kínálat PÉCSI VÁROSI TV 16.40 Centromédia Elektronikus Tv újság 17.40 Pannon Krónika Pécsi Körzeti Stúdió műsora a VTV-ben (ism.) 19.00 Pécs Ma (ism.) 79.20 Archívumból 20.00 Patika (sor., ism.) 20.30 Félelmetes társaság am. film 22.70 Centromédia Elektronikus Tv újság 23.10 Műsorzárás FORDÁN RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés. 5.45, 10.00, 11.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek. 6.00 Reggeli műsor. 9.00 Reggeli hírösszefoglaló. 9.20, 10.50, 11.20,13.20,14.20,15.20, 16.20 Közlekedési információk. 9.30, 14.30, 16.30 Programajánló. 10.05 Városlakók magazinja. 11.30 Kamarai hírek. 11.45, 13.45 Tőzsdei hírek. 12.00 Délelőtti hírösszefoglaló. 12.05 Zenedoboz. 13.30,18.00 Sporthírek. 17.00 Suttogó harangok. 18.00 Oldies kívánságműsor. 19.00 Műsorzárás. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tosca (19.00). József A.-b. Kamaraszínház: Színházkomédia (19.30). Pécsi Harmadik Színház: Bábelna (19.30). A budapesti Szkéné Színház vendégjátéka. HANGVERSENY PÉCS Liszt-terem: Általános iskolai bérlet III—IV. sorozat. Középiskolai bérlet 3. sorozat hangversenye (10.30, 12.00, 13.15). SELLYE Sportcsarnok: Zengő együttes műsora (9.30). SIKLÓS Művelődési Központ: Zengő együttes műsora (11.45). FILM PÉCS Park: Flubber - A szórakozott professzor (15.30, 17.45, 20.00). Apolló: Titanic (15.30, 19.00). Apolló klub: És a nyolcadik napon (17.30,19.30). Uránia: A sakál (15.30, 17.45, 20.00). Művész Örökmozgó-Huszárik: Fújhatjuk (19.00). MOHÁCS Kossuth: Tűzhányó (18.00, 20.00). SIKLÓS Táncsics: Az angyalok városa (19.00). Mohács, Kossuth: Tűzhányó t I Felhős ég