Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-04 / 34. szám
1998. február 4., szerda Sport Dünántúli [Napló 15 Aknát robbantottak Tokióban NAGANO Három aknát lőttek ki ismeretlen tettesek a japán főváros repülőterére, és az illetékesek most attól tartanak, hogy a téli olimpia idején is bekövetkezhet hasonló merénylet. Sorra érkeznek Japánba, Narita repülőterére a hétvégén kezdődő na- ganói olimpia résztvevői. A rendőrség feltételezése szerint a radikális szervezetek esetleg az olimpiát olyan rendezvénynek tartják, amelyen erejüket demonstrálni akarják. Narita légikikötőjének egyik parkolójából lőttek ki három aknát a repülőtér teherlerakodó helyére. Két akna felrobbant és egy munkás a repeszdaraboktól sérüléseket szenvedett. Egyetlen szervezet sem jelentette be, hogy nevéhez fűződik a terrorcselekedet, ám a rendőrség azt valószínűsíti, hogy szélsőbal- oldali szervezetek akciójáról lehet szó. Naganóban mindenesetre szigorították a biztonsági intézkedéseket, s éberségre szólították fel az olimpiára ide rendelt hatezer rendőrt. A radikális szervezetek a hét vezető ipari ország 1986. évi tokiói csúcstalálkozóján és Akihito uralkodó beiktatása alkalmából is hallattak magukról, aknákat lőttek a rendezvények színhelyeinek közelébe. Újabb magyarok A naganói XVIII. téli olimpián szereplő magyar sportolók hétfő délután útnak indult második csoportja szerencsésen megérkezett Naganóba, közölte Studniczky Ferenc küldöttségvezető. Síelők, sílövők és bo- bosok keltek útra hétfő délután és azt tapasztalták, hogy Tokió nemzetközi repülőterén meggyorsult az útlevélkezelés és vámolás. Helyi idő szerint kedden éjfélkor foglalhatták el szobáiakat. - Minden rendben van, a hőmérséklet valamit emelkedett, a városban elkelne egy kis havazás, a meteorológia előjelzése biztató - mondta Studniczky Ferenc. A kedden éjfélkor Naganóba érkezett magyar sportolók szerdán már edzést tartanak. Magasabb költségek Tasuku Tsukada, Nagano polgármestere elismerte, hogy a város a tervezettnél húsz százalékkal többet költött a téli ötkarikás játékokkal kapcsolatos építkezésekre. A vezető elmondta, hogy az autópályák és a vasút beruházása miatt emelkedtek meg a költségek. Nagano 693 millió dollárt költött a munkálatokra. A teljes olimpiai kiadások 10 milliárd dollárt emésztettek fel, a fennmaradó összeget a japán kormány állta. Remények Bizakodva várják a naganói játékokat a legutóbbi téli olimpián, a norvégiai Lillehammerben legeredményesebben szerepelt nemzetek sportvezetői.- Tizenegy, vagy tizenkét aranyéremre számítunk, s szeretnénk megőrizni első helyünket a nemzetek közötti pontversenyben - nyilatkozta Vitalij Szmimov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke. A sífutó számokban Jelena Vjalbétől és Alekszej Prokuro- rovtól (ő viszi egyébként a megnyitóünnepségen az orosz zászlót - a szerk.) remélnek elsősorban aranyérmeket, de a műkorcsolyázók és a biatlonisták is esélyesek az első helyre. Leonyid Tyagacsov, az orosz sportminiszter a férfi jégkorong-válogatottól is meglepetést, egyenesen aranyérmet vár. Lillehammerben a rendező Norvégia 26 érmet szerzett (10 arany, 11 ezüst, 5 bronz), s 75 pontjával a 99 pontos Oroszország (11 arany, 8 ezüst, 4 bronz) mögött a második lett a nemzetek nem hivatalos pontversenyében. Bozsik László jegyzete Olimpia kezdődik Ezúttal téli. Magyar résztvevőkkel ugyan, de különösebb esélyek nélkül. Talán Czakó Krisztina kerülhet bájosan a pontszerzők közé, emlékeztetve az eddigi egyetlen magyar téli olimpiai éremre, a Regőczi-Sallai jégtáncos páros ezüstjére. Utalva a „magyar-nevelés”, Hunyadi Emese legutóbb, Lillehammerben elért aranyára, amelyet osztrák színekben produkált. Kisméretű ez az írás is, hasonlít sajnos, a magyar csapat várható eredményeire. A hétvégén induló naganói olimpián az is jelentős tettnek minősül, hogy több sportolónk kiharcolta legalább a részvétel jogát. Az már más kérdés, hogy a Naganóba szerencsésen megérkezett magyar delegációban valamiért több a kísérő, mint a versenyző. Az úgynevezett téli sportágakban lemaradtak a magyarok a világ élvonalától, az okokat lehet kutatni, de egyedüli magyarázatként a létesítmények, valamint a hó hiánya elfogadhatatlannak tűnik. Talán a menedzselés, talán a pénz lehet a háttérben. Majd legközelebb. Téli olimpia kezdődik, a világ sportjának egyik legnagyobb eseménye. 1998-ban, talán még a franciaországi foci vb mérhető hozzá, ott viszont egyetlen magyar, a játékvezető Vágner László képviseli hazánkat. Valahonnan ismerős Tirana. Az albán kormány privatizálni fogja az ország legjobb labdarúgóklubjait, azt akarják elérni, hogy javuljon a játék minősége. A magánosítással megváltoztatnák a bajnoki rendszert is.- Jobb lesz, ha a mostani tizennyolc helyett csak nyolc-tíz csapat marad az első osztályban - nyilatkozta tegnap Kreshnik Tartari sportminiszter-helyettes. Rotterdam. A holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Twente Enschede azonnali hatállyal menesztette a klub orosz csatárát, Jurij Petrovot. A játékos a csapat horvátországi edzőtáborában italozott. Pet- rovnak nem ez volt az első ilyen jellegű vétke. Októberben csak azért maradhatott a klubnál, mert megígérte, hogy soha többet nem fogyaszt alkoholt. Aztán . . . A legnagyobb szám Három magyar vonatkozású mérkőzés bizonyult a legnépszerűbbnek az 5. fogadási héten. Az élen a Valencia (spanyol) - Herz-FTC női kézilabda Bajnokok Ligája találkozó áll, amelyre 204 860 alapjátéknak megfelelő fogadás érkezett. Egy eseményt figye- lembevéve ez az eddigi legnagyobb szám a tippmix történetében! A második helyen Kovács István harmadik profi ökölvívó fellépése található (177 660 alapjáték), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Lemgo (német) - Fotex KC férfi kézilabda Bajnokok Ligája összecsapás került (162 590). A legnépszerűbb nyereményszorzóknál is a Valencia — Herz-FTC mérkőzés az első. A játékosok azonban nem kockáztattak és a legtöbben a papírformát jelentő (1,15-ös odds) hazai győzelemre tippeltek. Televíziós foci A Magyarországon is fogható külföldi tv-állomások mai fut- ball-kínálatából. TVE, 19.15. Spanyol Király Kupa, első mérkőzés: Alavés - Deportivo La Coruna. TVE, 21.30. Spanyol Király Kupa, első mérkőzés: Real Zaragoza - Real Betis. Eurosport, 20.3022.30. Szlovákia - Olaszország, Tunézia - Jugoszlávia (összefoglalók). (n) m [Újra hívhatni Herczeg'Káia asztrológus von^a Kos á 06-90-330 541 Bika S3» 06-90-330 542 Ikrek Xü 06-90-330 543 Rák 06-90-330 544 Oroszlán tS 06-90-330 545 Szűz £ 06-90-330 546 Mérleg £ja 06-90-330 547 Skorpió táj 06-90-330 548 Nyilas f,t 06-90-330 549 Bak 06-90-330 550 Vízöntő ék 06-90-330 551 Halak 06-90-330 552 Címünk: AS-8 Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf, 591 Hívás Oija; 88 ft +Áí«/perc NOKIA 6110 SL készülék és kártya bruttó 62.000 Ft NOKIA 3110 SL készülék és kártya bruttó 24.500 Ft ÚJ CÍMÜNK: PÉCS, SZABADSÁG u. 48. tel: 30/478-484, 72/214-646 Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. X 0690 330 553 Címünk: AS-B Kit. Aiidiotex 1539 Bp, Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Áfa/perc j Heti tizenhat Film szupersztárokkal i/4 4 Csűcsmozi 3/4 6 Sorozat 3/4 7 HÍR3 i/4 8 Csűcsmozi f t