Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-27 / 57. szám

1998. február 27., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Igazgató SIKLÓS A pályázatra jelentkezők közül senki sem nyert, mégis új vezető igazgatja a Vékom Településüzemelte­tési Kft.-t az elkövetkező egy év során Siklóson. A képviselő-testület tegnapi ülésén tárgyalták a Vékom Kft. ügyvezető igazgatói posztjára kiírt pályázatokat. A tisztségre helyi jelentkező nem akadt, ketten Pécsről, egy pályázó pedig Beremend- ről küldte be „dolgozatát”. Utóbbi - akit a különböző bi­zottságok egyhangúlag java­soltak - a polgármesterhez címzett levelében a kft. mű­egy évre ködését, a cég körül kialakult légkört megismerve vissza­vonta jelentkezését. A két pécsi pályázó közül csak egy jelent meg a tanács­kozáson, ám ő az elbírálás so­rán könnyűnek találtatott a városatyák szemében. A patthelyzetet dr. Máté János polgármester oldotta fel, aki javasolta, hogy az el­következő egy évben - a mér­legkészítés időpontjáig - a siklósi Távhő FÖit. ügyvezető igazgatója, Ferenczi András lássa el a vezetői teendőket részmunkaidőben a Vékom Kft.-nél. A polgármesteri indítványt a képviselők egyhangúlag támogatták. K. J. Fogyasztók a fogyasztókért PÉCS Tavaly mintegy három- ezerhatszáz panaszos ke­reste fel az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület Baranya megyei Szerveze­tét. Baranyában több mint négy- százezer potenciális fo­gyasztó majd húszezer szol­gáltató egységgel van kap­csolatban. A vásárlók érde­keit a hatósági jogokkal fel­ruházott Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség mellett - mint erre a március elsején életbe lépő fogyasztóvé­delmi törvény is lehetőséget nyújt - civil szervezetek is képviselhetik. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Me­gyei Szerve­zetének csü­törtökön, az egyesület éves köz­gyűlésén megválasz­tott új el­nöke Horváth Lászlóné (ké­pünkön) elmondta, hogy a szervezet az ügyfeleket csu­pán tájékoztatni tudja a pa­naszokkal kapcsolatban, ám ebben minden segítséget megad. Az egyesület Apáca utcai irodájában például olyan űrlapokhoz lehet hoz­zájutni, melyeket a vásárló­nak már csak a saját adatai­val, panaszával kell kiegé­szítenie. S. G. Közelben az őrsprogram BÓLY Jövőre rendőrőrsöt ígér a belügyminiszter. A megfe­lelő irodaépületet már ki­szemelték. Az újra megnyíló határok és a közbiztonsági helyzet kedvezőtlen alakulása miatt az önkormányzat már három évvel ezelőtt jelezte a rend­őrőrs létesítésének igényét. Kuncze Gábor belügyminisz­ter levelében arról tájékozta­tott, hogy a rendőrőrsprog­ram keretében 1999-ben le­hetőség nyílik a tervek megvalósítására.- Jelenleg három rendőr dolgozik a mohácsi kapi­tánysághoz tartozó körzeti megbízotti irodán - mondja Hars József polgármester. - Az új őrs számára a több át­alakítható épület közül az áfész irodaházként ismert ingatlan tűnik a legalkalma­sabbnak. A fejlesztésben érintett te­lepülések vállalták, hogy segítenek a technikai felsze­relések beszerzésében, eset­leg egy autót is biztosítaná­nak. Az őrs megalakításának a polgármester szerint csak úgy van jelentősége, ha az a rendőrség személyi állomá­nyának növelésével jár. S. G. Köztisztviselői illetményalapok változása (A havi fizetés ennek 1-6 szorosa lehet) ezer Ft 35 30 25 20 15 10 5 0 1997 11 1998 26.0 30.2 26.0 26.0 23,4 31.0 31.0 24.0 Mohács Siklós Komló Pécs Miskolc Szeged Baranya m. ónk. Térkép a köztisztviselői bérekről Pécs és a megyei önkormányzat köztisztviselői a legjobban fize­tettek közé tartoznak az országban. Bérük emelkedik, mégis fenntartásokkal kezelik a közalkalmazottak jutalmazását. BARANYAI KÖRKÉP Minden szentnek maga felé haj­lik a keze, ékes bizonyíték erre az idei köztisztviselői fizetés- emelés. Amíg a közalkalmazot­takkal kapcsolatosan - átlago­san fele annyit keresnek, mint a köztisztviselők - az intézményi költségek 4,5 százalékos csök­kentését javasolja a közgyűlés, jutalomalapnak pedig legfel­jebb bérkeretük 3 százalékát látja indokoltnak, ha képesek így az összeget megspórolni -, addig a „szentek”, miként mel­lékelt grafikonunkból is kide­rül, a térségi és az országos összehasonlításban is élen jár­nak a havi ftxeket illetően. Bár Pécsett a városházán az illetményalap maradt a tavalyi 31 ezer forint (ennek 1-6 szo­rosát kaphatják fizetésként a tisztviselők besorolásuk alap­ján), de ezentúl 10, vagy 20 százalék illetménykiegészítés jön hozzá - az iskolai végzett­ségnek megfelelően -, ugyan­akkor a választott tisztségvise­lők és az irodavezetők 4-10 havi bérüket kapják meg plusz­ként egy új önkormányzati ren­delet értelmében. A megyében másutt egyéb­ként maradnak a törvényi mi­nimum, a 26 ezer forintos il­letményalap közelében, egye­dül Mohács igyekszik Péccsel lépést tartani, ahol a végzettség és a szakképesítés is hozhat újabb 40-50 százalékot. Ha Pécshez hasonló városokat né­zünk: Miskolcon például nincs sem illetménykiegészítés, sem céljutalom, Szegeden pedig az utóbbi legfeljebb az éves kere­set egyhatodát érheti el. A Baranya Megyei Önkor­mányzatnak nincsenek anyagi gondjai, a kedvező helyzet ér­vényesül a bérekben is.- Az alapilletmény (35 ezer forint) felett maximum 3 havi bérki­egészítést kaphat a jól dolgozó - tudtuk meg Perzsa Györgyné al­jegyzőtől (képünkön). Jutalomként egy havi plusz jöhet ehhez, s aki az illetékbehajtásban is jeleskedik, újabb 8 havi fizetését veheti fel. Vagyis jó esetben egy évi kere­set a hozadék. Ehhez képest Somogybán 28 600-ról indul a számológép, amire legfeljebb két havi jutalom és 10 százalék végzettségi pótlék rakódhat. Köztisztviselő az, aki a kép­viselő-testületi hivatalokkal áll közszolgálati jogviszonyban. A közalkalmazottat a költségve­tési szerveknél foglalkoztatják közszolgáltatások ellátására. Az átjárhatóság egyértelmű a két terület között, az érintette­ket mégis, mintha mérföldek választanák el. Mészáros B. Endre Zárlat a fürdőváros körül (Folytatás az /. oldalról) Indulás előtt Rácz Antal határőr őrnagy (képünkön), a dráva- szabolcsi kirendeltség vezetője, egyben az akció irányítója a térség határrendészeti problé­máiról beszél.-A határok megnyílásával megnőtt a területen tartózkodó külföldi állampolgárok száma és ezzel párhuzamosan a bűn- cselekmények is elszaporodtak. Egy ilyen nagyszabású akció jól demonstrálja a jelenlétün­ket, ami már magában is vissza­tartó erő lehet. Az állomáspon­tokon azonban minden áthaladó gépjárművet, személyt leellen- őrzünk, és sosem lehet tudni, hogy ki, mi akad fenn a hálón. Számítanunk kell kábítószer, akár fegyver felbukkanására is. Első megállónk a Drávasza- bolcsról Harkányba vezető út mentén van. Már működik a sebességmérő készülék, és a németjuhászt is munkára fog­ták. A megállított gépkocsik többsége csak néhány percet időz a hely­színen, ha a papírok rend­ben vannak szabad az út. Rádión érke­zik az első je­lentés: iga­zoló okiratok híján egy kül­földi állampolgárt állítanak elő. A település központja nyu­galmasnak látszik, de a hat ide vezényelt alcsoport folyamato­san járja a szórakozóhelyeket. Néhány megilletődött arc az akció célja felől érdeklődik: mi történt, kit keresnek? Egy má­sik kivezető úton éppen a szon­dát fújja a fiatal sofőr, de a ké­szülék negatív eredményt mu­tat. A háromórás akció vége felé közeledve a következő mérleg alakult ki. Összesen négyszáz- nyolcvanhat személyt és két­százharmincegy gépkocsit vizsgáltak meg. Az előállítottak száma nem gyarapodott, az ada­tok egyeztetése során az egy külföldi állampolgárt is elen­gedték. A határőrök tíz főt ad­tak át a rendőrségnek kisebb- nagyobb vétségek miatt hely­színi bírságolásra, az alkohol­teszten pedig egy sofőr bukott meg. Persze a szerencse is bele­szól egy-egy ilyen együttes fel­lépés sikerébe. A két héttel ez­előtti akción körözött személyt is találtak az igazoltatottak kö­zött. S. G. Hírcsatorna Várják a Szigetvár kör­nyéki gabonatermesztő­ket a magyar Hangya szö­vetkezeti mozgalom ha­gyományait felelevenítő új szövetségbe, amely február 26-án alakult több mint száz mezőgazdasági szövetkezet, gazda-szövetkezés, vala­mint gépkör részvételével a fővárosban. , (cs) A pécsi Hatos út halál­zónája. Az elmúlt fél év alatt a Hatos főút Pécsről Szigetvárnak kivezető sza­kaszán, az ürögi fasortól a tortyogói kútházközpontig 12 gyalogost és kerékpárost ütöttek el. Közülük hatan (két személy idén) maghal­tak. A szakemberek szerint a főút mentén járdára, ke­rékpárúira, több világító- testre lenne szükség. (cs) Tavaszi madarak Bogdá- sán. A bogdásai Körcsö- nye-pusztán már két hete megfigyelték a mediterrán térségből visszatérő szalon­kát, barázdabillegetőt és mezei pacsirtát. Érdekes, hogy megelőzték a Dél-Ba- ranyába legkorábban visz- szaköltöző bíbicet, mely február derekán rakja le to­jásait a földön összekotort buckákra. Most még egyet sem látni ebből a vándor­madárból. (cs) A Podravina elődöntője. A felsőszentmártoni iskolá­ban február 26-án tartották a Podravina elnevezésű ha­gyományos területi horvát szavalóverseny egyik elő­döntőjét. Az áprilisi területi vetélkedőre, melyen Lakó- csa, Drávasztára és Sellye is képviselteti magát -, nyolc diák jutott tovább. (cs) A gödrei iskola öntevé­keny csoportjai. Az okta­tási intézményben most már működik képzőművész, kézműves és színjátszó szakkör, valamint táncis­kola. A diák-színészek mű­soraikkal a környékbeli fal­vakban is bemutatkoznak. Az egyénre szabott képzést, amely a fenti csoportokban is megnyilvánul -, anyagi­lag támogatja a Soros Ala­pítvány. (cs) Úttest süllyedt meg a megyeszékhelyen. Az Al­kotmány utcában, az ABC közelében megroggyant a burkolat, ezért a süllyedés helyén, amit körbekerítet­tek, veszélyes a közlekedés. Tavaly gázvezetéket javítot­tak és a betemetett közmű­gödör földje rokkant meg. (cs) A kultúra Európában PÉCS Osztrák és magyar iskolások képeiből nyílt tegnap ván­dorkiállítás az Apáczai Neve­lési Központban. A falakra félszáz alkotás került. Az Európa Tanács és az Európa Unió felhívására kiadott pályá­zatba tavaly nevezett be először baranyai iskola. Az Árpád Fe­jedelem Gimnázium diákjai akkor részt vehettek a feldbachi megnyitón is. Idén a baranyai gyerekek mellett steiermarki és Vas me­gyei általános és középiskolá­sok anyagai láthatók. A techni­kai megoldásokban is színvona­las munkákat március 8-áig te­kinthetik meg az érdeklődők, majd a tervek szerint Siklósra, Bolyra, Mohácsra, Kaposvárra kerülnek. Az akció idei folyta­tásaként a jövő héten utazik .Steiermarkba az Árpád Fejede­lem Gimnázium, az ANK, a Mezőszél úti iskola és a siklósi gimnázium hasonló anyaga. A tárlat elé tegnap a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, Walz. Jánosné mon­dott bevezetőt, s köszöntötte a diákokat az osztrák tiszteletbeli konzul, dr. Somogyvári Imre is. A testvérvárosi, testvérme­gyei kapcsolatokat erősítheti az a külön tárlat is, mely ma 11 órakor nyílik ugyancsak az ANK Művelődési Házában. A „Kapocs” Gyermekalkotások Galériája sorozatban létrejött első kiállításon eszéki gyer­mekrajzokat mutatnak be. A képeket hat iskola tanulói ké­szítették. H. I. Gy. Az osztrák gyermekek így látják világunkat fotó: Tóth Bemehetnek a teherautók MOHÁCS Felülvizsgálta korábbi ha­tározatát a testület és leg­utóbbi ülésen úgy döntött, az üzlettulajdonosok kéré­sének engedve a sétálóut­cába beengedik az áruszál­lító járműveket. Mint arról már írtunk, a múlt év végén többségi szavazattal kimondták a képviselők, hogy a sétálóutcát már januárban teljesen elzáiják a gépjármű forgalom elől a Szenthárom­ság szobor felől, az utcában lakó személyautó tulajdono­sok a Városház utcán át köz­lekedhetnek, illetve szükség esetén a mentő vagy a tűzoltó autó is innen juthat be. Az áruszállítóknak viszont itt, il­letve a Szentháromság szobor melletti parkolóban jelöltek ki rakodási helyet és megtiltot­ták a behajtást. A kereskedelmi egységek üzemeltetői kifogásolták ezt a korlátozást, sőt kilátásba he­lyezték azt is, hogy bírósági úton szereznek érvényt az igényeiknek. Végül ismét na­pirendre tűzték a témát és kompromisszumos megol­dásként elfogadták a képvise­lők, hogy naponta délelőtt 9 óráig a 3,5 tonna teherbírású áruszállító autók behajtsanak a sétálóutcába. E lehetőségre különösen a nagyobb mennyiségű árut fo­gadó bútorokat, szőnyegeket, élelmiszert árusító boltoknak van szüksége. Berta M. i 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents