Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-21 / 51. szám
10 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. február 21., szombat A mondat helyiértéke Szó-váltás Esterházy Péter íróval Hírcsatorna Jótékonysági hangverseny. A Pécsi Szimfonikus Zenekar a „Gyermán István” Alapítványa javára február 27-én 19 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban tart jótékonysági koncertet a Pécs-Normandia Lions Club támogatásával. Közreműködik Deák Ildikó fuvolán, vezényel Hans Richter. Tudományos műhely. Az „Irodalomtudomány műhelyei” sorozat keretében február 26-án 18 órakor Pécsett, a Művészetek Házában Hanus Erzsébettel, a JPTE egyetemi docensével új, „A magyar irodalom Franciaországban a XIX. században” című könyvéről Martonyi Éva irodalomtörténész beszélget. Schubert- és Strauss-da- lok. A Pécsi Kulturális Központ február 27-én 19 órától dalestet rendez a Dominikánus Házban, ahol Szerelem Csilla Schubert- és Strauss-dalokból álló válogatását adja elő. Közreműködik Szabadfi Mónika zongorán és Csongár Edit klarinéton. Emlékülés. Szokolszky István, a Pécsi Pedagógiai Főiskola egykori igazgatója, majd Budapesten dolgozó szakember, tankönyvíró harminc esztendeje hunyt el. Tiszteletére március 5-én 16 órakor emlékülést tartanak Budapesten, a Zsombolyai u. 3. sz. alatt neves kutatók részvételével. Kamarazenekar a Művészetiben. A pécsi Művészeti Szakközépiskolában február 24-én 19 órakor a fővárosi Sándor Frigyes Kamarazenekar tart koncertet. A program az iskola és a Művészetek Háza közös rendezvénye. Tárlat Mohácson. Február 27-én 17 órakor a mohácsi Kossuth Filmszínházban jótékony célú képzőművészeti tárlat és vásár nyílik. Bevezetőt mond dr. Horváth Örs Péter, a POTE I. Sebészeti Klinikájának igazgatója. A bevételt a „Pécs Szervátültetésért Alapítványnak” ajánlják fel. A napokban Pécsett járt Kos- suth-díjas írót, Esterházy Pétert már a Művészetek Háza törzsasztalánál zsúfolt nézőtér fogadta, majd a középiskolák megyei versenyén, a JPTE Babits Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolában is hasonló szeretet övezte. A törzsasztalnál Csuhái Istvánnal, a Jelenkor főszerkesztőjével sok más közt a kilencvenes években - főként az Élet és Irodalomban - megjelent jegyzeteiről, esszéiről váltottak szót. Esterházy elmondta, azokat „munkán felüli munkáknak” tekinti, autentikus műfaja mégiscsak a regény, pályája - amúgy - „finoman szólva” hidegen hagyja, már csak azért is, mert annyira lefoglalja, amit éppen csinál. És persze, éppen regényt ír. Másnap a Babits Gimnáziumban, mintegy folytatva a párbeszédet, a rendszerváltás hatásáról váltottunk szót.- Még a törzsasztalnál említette a szabad szólás eufóriáját majd hisztériássá válását, ami kortünet volt.- A rendszerváltás évei tartalmazták a kényszerítést, a személyes megszólalás szükségét. A személyesség amúgy a század egyik alapkérdése. De ha csak magadra utalva magadban motyogsz, akkor visszalépsz ugyan a személyesbe, amely tehát hiteles, de kérdés, hogy ez képes-e megszólítani mást.- Ez így önmagában csak formaproblémának tűnik.- Kihegyezve azt is lehet mondani, hogy más nincs is, csak formaprobléma. De az irodalom problémái nem irodalmi problémák. A létezés kalandossága érdekli. Az irodalom az íróasztalnak erről az oldaláról kicsi kérdéseket tesz fel: mondatra vonatkozókat. A valóság nem tekinthető egy állandó, definiálható dolognak, és azáltal is más lesz, ahogyan a művészet beszél róla. Van, aki azt gondolja, irodalom az, ami ‘valamilyen módon nemes és nagy dolgokat közvetít - tehát köntös. En ezt nem így gondolom. .. Ha meg a fontosságát A csütörtöki kisfarsanggal kezdődött, s a húshagyó keddi farsangtemetéssel zárul a hagyományos télbúcsúztató-tavasz- köszöntő népszokás. Ma négy megye 42 általános és középiskolás diákja részvételével a XXVII. Schneider Lajos Népdaléneklési Versenyt tartják, de a határainkon túlról is egyre több látogatót csalogató sokác keressük, jobb, ha a nehéziparral vagy a kenyér árával foglalkozunk. Egy ilyen fontossági versenyben az irodalom vesztésre van ítélve.- írásaiban közvetlenül szinte mindig csak a hétköznapi lét van jelen, de ez mindig utalásos is, a háttérben történelemmel, jelképekkel. Nem hiszem, hogy ezt a látásmódot — „írói természetet" — a rendszerváltás különösebben befolyásolná.- Ebből a szempontból tényleg másodlagos, hogy állomásoznak-e idegen csapatok az országban. Másfelől radikálisan megváltozott az életünk. S minthogy az életünk megváltozott, megváltoztak a mondatok is. A villamoson is - mindenütt. Ugyanazok a mondatok máshogyan hangzanak el, megváltozott a szavak, a mondatok helyiértéke. Az embereknek is mindent újra kellett kezdeniük. Ezeknek a változásoknak a végiggondolását az író nem kerülheti el. Most olvastam el ismét egy Hajnóczy-novellát. Arról szól - 1972-őt írunk -, hogy robbanás rázza meg a belvárost. Ez akkor szenzációval hatott, ma sima újsághír. Akkor abszurd eseményt jelentett, mert a Kádár-korszak arról is szólt, hogy itt nem történik és ne is történjen semmi. Busófarsang ’98 népszokás jellegzetes eseményei vasárnap zajlanak. Akkor özönlik majd el az ijesztő maszkot öltő busók a város- központot, szaporán gyömöszölik az ágyú csövébe a puskaport és a rongyot, a törökűzés legendáját idézve csónakkal átkelnek a Dunán, sőt több évtized után idén még a hatalmas busókürtöt is megreparálták,- Tudomásom szerint az irodalom egyelőre adós annak a belső drámának a feldolgozásával, amit az idejét vesztett tudás okoz - azoknak a konfliktusa, akik „marxizmusban" gondolkodtak, hittek-hittiink valamiféle szocializmusban, személyiségük ezek szerint az öntőformák szerint alakult.- Egy csomó tudásunk fölöslegessé vált, vagy ami még kínosabb, bizonyos dolgokra nem jó visszaemlékezni. Nagyon kevés kivétellel mindenki kompromisszumokban élt, melyek kisszerűségüknél fogva nagyon kellemetlenek. A szembenézés igénye ezért sincs meg az emberekben. Kellemetlen processzus volna. Hogy nincs erről könyv? Az irodalom lassú dolog, de valószínűleg lecsapódik ebből valami, lehet, hogy a fiatalok teszik ezt meg, akik úgy tekintenek vissza minderre, mint valami holdbéli, idegen tájra, és ezt az idegensé- get fogják leírni. — Ugyancsak a törzsasztalnál említette, hogy van egy készülő regénye, amin 1991 óta dolgozik. Megkérdezhető, hogy a regény „miről szól”, mivel foglalkozik?- Természetesen. Meg is szokták kérdezni, de nem szoktam rá válaszolni. Bóka Róbert - Fotó: Läufer hogy teljes legyen a hangzavar. Amúgy a Mohácsra érkezők nyolc színvonalas kiállítást találnak, melyek e néphagyományhoz kötődve bepillantást adnak az itt élő emberekről. A főutcán 80 népművész kínálja alkotásait, a kulturális programok sorában pedig tíz nemzetiségi folklórcsoport és öt tambu- razenekar műsorát láthatják. Magyarul magyarán Ural Az állandóság és a változás dialektikája minden nyelv életében érvényesülő törvény. Megfigyeléseim szerint erről sokan és sokszor hajlamosak megfeledkezni. Ez az egyoldalúság főként abban nyilvánul meg, hogy a mai magyar nyelv egy-egy eszközének használatát a régen tanult és jól megtanult szabályok alapján minősítik helyesnek vagy hibásnak. Mondandóm köz- érthetősége végett annyit előre kell bocsájtanom, hogy az állandóság és a változás nem azonos mértékben érvényesül a nyelv két fő összetevőjében: a nyelv építőanyagában és a nyelvtani rendszerben. Az előbbire, amelyen elsősorban a szókészletet értjük, inkább a változás, az utóbbira, amely a nyelvtani szabályrendszert jelenti, inkább az állandóság jellemző. De térjünk a dologra! Igen, kedves barátom, aki nem szakmabéli, nem tanár, tévedésnek minősítette az URAL szavunk „uralkodik valamin, valami fölött” értelemben való használatát. Éppen lapunkban találkozott vele. Ahogy említette, ő boldog diákkorában, ezelőtt mintegy hatvan évvel még úgy tanulta, hogy az URAL jelentése: „urának, parancsolójának vall, tekint”. Tőlem várta, hogy megerősítsem véleményének helyességében. A legjobb akarattal és barátságból se tehettem, éppen a kérdéses szó változandósága miatt. Igaz, hogy barátom véleményét több irodalmi példával is alá lehet támasztani. A közismert népballada menyecskéje mondja, aki semmiképp se akarja férjét urának nevezni: „Mert apám házánál nagyobb urak jártak, / Őket se URALTAM, téged se URALLAK” - Arany János ezt írja a Buda halála című elbeszélő költeményében: „Az egy birodalom két főt hogy URALJON?” Az URAL szó jelentéséről már csaknem egy évszázad óta folyik a vita. Kezdetben sokan csak az eredeti értelemben való használatát tartották és fogadták el helyesnek. Ez a nézet azonban fokozatosan engedett merevségéből az új jelentés általánossá válásának hatására. Újabb nyelvművelő könyveink egyszerűen tényként fogadják el az új jelentésben való haszná-« latát. Legfeljebb utalnak az eredeti értelemben való használat stiláris értékére. A magyar nyelv értelmező szótára szerint az URAL jelentése: ,,a.) hatalmában tart valamit, birtokában van valaminek, uralkodik valamin”, pl. URALJA a helyzetet, URALJA az egész családot; b.) természeti alakulat, építmény olyan helyzetű, hogy mintegy központja valamely területnek, s róla az egész belátható, ellenőrizhető”. Pl. A vár URALJA az egész környéket; A palota URALJA az egész teret. Az URAL igének a jelentése tehát néhány évtized alatt nem csupán gazdagodott, bővült, ami egyébként gyakori jelenség, hanem valósággal az ellenkezőjére fordult. A szótár feltünteti a régies, elavuló jelentést is. Nincs akadálya annak, hogy történelmi hangulatú választékos költői szövegben ne használjuk. Rónai Béla Beszélgetések a zenéről Van, aki szerint a zenét hallgatni és élvezni kell, beszélni nemigen lehet róla. A Jelenkor Kiadó most megjelent kötete, „Beszélgetések a zenéről” címmel arra példa, hogy ez mégis lehetséges. A könyv Vidovszky László zeneszerzőről szól, s különlegessége, hogy az őt interjúvoló Weber Kristóf maga is zeneszerző. Értő párbeszédük ezért lett több egy életrajznál, s több egy alkotói műhellyel való megismerkedésnél. A kérdések egy korszerű zeneszerzői gondolkodás bemutatására irányulnak, alapos szakmaisággal, mégis érdekesen, szellemi izgalmat nyújtva az olvasóknak. Kétségtelen, hogy a könyvet a zeneértők forgathatják a leghasznosabban. Ők bepillantást nyerhetnek többek között abba, miért és hogyan alakította meg töb- bedmagával Vidovszky László 1970-ben az Új Zenei Stúdiót, mely a maga sajátos radikalizmusával szinte felforralta az addig eléggé langyos zenei közéletet. Olvashatnak a zenének a látványnyal, a színházzal, a filmmel, az énekkel való találkozásáról, megismerhetik Vidovszky véleményét a zene és a popularitás, az intellektus és a hagyomány kapcsolatáról, a mai zene irányairól, a zeneoktatásról, de találnak adatokat egyes műveiről is. H. I. Gy. Tojástenisz Kávéfőzés finomra őrölt kerti földből Futnak a képek A Csinibaba, a hatvanas évek világának szatirikus felidézése után Tímár Péter legújabb filmjében, a Zimmer Feri-ben a jelenkorból meríti témáját. Az elbeszélés nézőpontját ezúttal is egy kiskamasz képviseli, aki az előző műben éppen csak felfelbukkant a képeken, szemléletmódja mégis határozottan érvényesült, míg most, noha fontos szerepet játszik a történetben, figurája írói szempontból tisztázatlannak és megoldatlannak látszik. E fiúnak az édesanyja, mint eleven matyóbaba, hímzéseket árul Amerikában (üzleti ráadásként önmagát is), csemetéjét pedig rokonaira sózta. Ezeknek van egy nyomorúságos vendégfogadójuk a Balaton-parton, s a történet elején javában készülnek arra a tevékenységre, amit Siófok környékén „egynyári lerab- lásnak” neveznek. A Zimmer Feri főszereplője tehát egy családi vállalkozás feje: kisstílű ügyeskedő, aki romlott debrecenivel és hamis kólával traktálja vendégeit (vagy inkább áldozatait), házilag főzött söre és „tokajinak” csúfolt bora pedig még az edzettebb muslincákat is próbára teszi. Vagyis kóklerségénél csak butasága nagyobb, hiszen nem veszi észre, hogy vége a hiánygazdaságnak (és nincs már NDK nevű állam), így ezzel a kempinggatyás, ebédkolompos vendégfogadással ma már csak vegetálni és gyomnövénykedni lehet. Meg hát egyébként is, azokat a vastagabb pénztárcáj ú németeket, akiknek a megfejéséről a mi emberünk álmodozik, a hozzá hasonló „zimmerferik” már régen elriasztották a Balatontól. Apropó: milyen kár, hogy ez a film nem tíz évvel ezelőtt készült! E megkésettség következtében a figuráról rajzolt torzkép kétségkívül életszerű, csak éppen érdektelen. Maszek panziót egy laposparti mellékutcában, ugyan már, mihez lehet ezzel kezdeni, hiszen, jó esetben, egy rövidfilm, ha kikerekedik belőle. Ezért aztán a film első félórája még csak-csak, de aztán únni kezdjük az ebédkolompot, a romlott ételek físzőnyegben történő felszolgálását, a „mittág- ebéd” és az „ábendvacsora” viszolyogtató következményeit nem kevésbé, de legfőképpen mégis azt, hogy Reviczky Gábor végigordítja a filmet, ami még akkor is fárasztó lenne, ha időnként szellemes volna, amit kiabál, de sajnos, nem az. Tovább ront a helyzeten néhány sikerületlen mellékszerep, így Galla Miklósé, akinek mindegy, hogy mit játszik, mert mindig ugyanazt adja elő, ezúttal egy főtt tojásokkal bemutatott pingpongparti kíséretében, aminek éppen úgy nincs se füle, se farka, mint a film befejező egy órájának. Mi maradt hát a Csinibaba Tímár Péteréből? Egy-két villanásnyi ötlet, mint a családtagok esti ágybazuha- nása, a menekülő virslik jelenete és Zimmer Feri megforga- tása. És most is nagyon jó a vágás, különösen akkor, ha van mit vágni. Szellemesek a gyorsítások, a kihagyásos trükkök, a szereplők bábuszerű mozgatása. Vagyis a Zimmer Feri: FILM JEGYZET száz percben szűk fél órára elegendő ötlet. A többi: tojástenisz. Nagy Imre
