Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-19 / 49. szám

1998. február 19., csütörtök Hitélet Dünántúli Napló 7 Ethos - a bibliai értékrend Pécsett járt Bruno Schwengeler, a svájci lapkiadó Ökumenikus összejövetel keretében több előadást is tartott Pé­csett a Bokor utcai baptista templomban Bruno Schwengeler, svájci lapkiadó, aki a pozitív gondolkodás terjesztője és aki 1977 óta az egyik legnagyobb példányszámú evangéliumi folyó­irat, az Ethos főszerkesztője is. Emlékeztető Helyünk a közéletben, politikában címmel, a zsinat 13. témakörében tart elő­adást dr. Lábady Tamás al­kotmányjogász február 19- én 18 órakor az Alapítványi Székházban. (Pécs, Janus P. u. 11.). Nagyböjt! üzenet. Pén­tekre sajtótájékoztatót hívott össze a Magyar Katolikus Püspöki Kar Titkársága Bu­dapesten, melyen a „Iustitia et Pax” Pápai Tanács által az agrárreformról szóló do­kumentumot mutatják be, és ismertetik II. János Pál nagyböjti üzenetét. A sajtó- tájékoztatót Mayer Mihály pécsi megyés püspök, a Ius­titia et Pax Bizottság elnöke vezeti. Az Alkotmánybíróság­hoz fordul a Magyarországi Református Egyház a köz­oktatási megállapodások egyoldalú felbontása és a parlament által hozott „mozgásterét korlátozó” megszorítások miatt. A zsi­nat azt kifogásolja, hogy az új törvényben és törvény- módosításokban nem vették figyelembe az egyes egyhá­zak sajátosságait és javasla­tait. Indokolatlannak és ért­hetetlennek tartják, hogy a Magyarországi Református Egyház részesedése jelentő­sen csökkent a hitéletre for­dítható összegeken belül. Püspökszentlászlón, az „Életrendezés Házában” fo­lyamatosan 16-27 fő szá­mára yan mód lelkigyakor­latokra. Jelentkezni lehet Áts Györgynél, 7694 Hosz- szúhetény, Pf. 21, vagy a 72/490-610 fax/telefonon. A Keresztény Értelmi­ségi Fórom holnap, pénte­ken 5 órakor tartja februári nyílt rendezvényét a Cisz­terci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében. Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke a moldvai csángók története és jelené­ről szól. Az előadást egy csángó fiú népdalokkal szí­nesíti, az előadó pedig vetí­tett képekkel illusztrálja. Mindig nagy érdeklő­déssel olvasom lapjukban a „Hitélet” c. rovatot, mely­ben sok értékes, gondolatéb­resztő írást találtam már. Most mégis egy hiányos­ságra szeretném felhívni a figyelmüket. Az „egy száza­lék” címszó alatt hiába ke­restem eddig a Hit Gyüleke­zet felajánlási számát. A gyülekezet száma: 0279. Horváth Anna Kézenfekvő volt, hogy meg­kérdezzük:- Schwengeler Úr, miképpen született meg az Ethos?-Életem teljes részében az evangélium terjesztése a fő cé­lom, s ebben sok a segítőm, hi­szen Európában már Svájcon kívül többek között Németor­szágban, Olaszországban is ki­adjuk, s a keleti országok közül otthon vagyunk például Cseh­országban, Szlovákiában, Ro­mániában és itt, Magyarorszá­gon is. A lap egy véletlen ötlet ter­méke: egy ismerősöm kórház­ban volt, s mielőtt meglátogat­tam, végiggondoltam, hogy mit is vihetnék neki. Tudtam, hogy már lábadozik és szeret olvasni, de olyan lapot vagy folyóiratot nemigen találtam hirtelenjében, ami további erőt adott volna gyógyulásához. Ekkor jutott eszembe, hogy egy evangéli­umi családi lapra is szükség lenne, s az ötletet visszaigazolta a jelen. Talán ismert, hogy a közel­múltban boldoggá avatott Apor Vilmos mellett nyolc magyar származású társa szerepel a boldoggá avatás jelöltjei között, név szerint: Bogdánjfy Szilárd, Salkaházi Sára, Mindszenty Jó­zsef, Márton Áron, Schejfler János, Romzsa Tódor, Kaszap István és Batthyány-Strattmann László. Most az a hír röppent fel, nem kizárt, hogy még az idén II. János Pál pápa júniusi auszt­riai látogatása alatt sor kerülhet a neves magyar orvos, a „sze­- Kiknek ajánlja ön ezt a fo­lyóiratot?-A keresztény értékrendet követők az olvasóink, bár én szívem szerint mindenkinek ajánlom. Mi a bibliai értékrend alapján kívánunk értékes im­pulzusokat adni az olvasóknak, a témaválasztás széles. Házasság, család, a természet, egészség, nevelés, az élet alap­vető kérdéseiben eliga­zító írások szerepelnek benne, élménybeszá­molókkal, aktuális in­formációkkal megtűz­delve, s kommentáljuk a társadalomban és a politikában mutatkozó irányzatokat. Legfőbb célunk mindenesetre az Ethos rámutasson az evangélium változtat­hatatlan igazságaira. — Köthető' valami­lyen felekezethez?- Nem, mi minden keresztényhez szólunk s számunkra a Biblia az Isten szava.- Hogyan látja Ön a mai vi­lágot?- Sajnos sokan elfordultak Istentől, s így próbálnak a min­dennapok során érvényesülni. Indulatok feszülnek egymás el­len, uralkodóvá válik a sze­mérmetlen harácsolás és min­dennek a következménye a bű­nözés, a sokféle erőszak és gyilkosság.-Kicsoda Ön: lelkipásztor, prédikátor, hittérítő avagy új­ságíró?- Egyszerű „mezítlábas” lapkiadó vagyok, aki megpró­bál maga köré gyűjteni olyan szakembereket, akiknek a vé­leménye fontos számomra. Tu­dósok és kutatók a tudományos gények orvosának” nevezett Batthyány-Strattmann László boldoggá avatására. Ezt nyilat­kozta Paul Iby eisenstadti püs­pök az Eisenstädter Kirchenzei- tungnak, az egyházmegyei heti­lapnak. Ebben a püspök kö­zölte, hogy Rómában Konkoly Istvánnal, a szombathelyi egy­házmegye megyés püspökével együtt kihallgatást kért a Szent­atyától, s felemlítették, hogy mivel meglehetősen előrehala­dott a folyamat, vajon nem le- hetne-e az ausztriai látogatáson sort keríteni a boldoggá ava­disciplinák minden területéről, akik az emberek legfőbb kérdé­seire - legyen az ökológiai gond avagy a családot érintő legbelsőbb dolog - meg tudnak válaszolni. Egyébként a folyó­irat csak egy a tevékenységi kö­rünkben, hiszen evangéliumi könyvek kiadásával is foglal­kozunk, s megannyi segélyszál­lítmányt szerveztünk e régió szegényei, a háborús menekül­tek számára. Hiszen a kereszté­nyek legfőbb elve, hogy nem­csak szóban - egy folyóirat lap­jain keresztül - végzik önként fölvállalt missziójukat, hanem cselekedeteikben is igazodnak ahhoz.- E segélyszállítmányok hova kerülnek, miképpen oszt­ják el azokat?- Megpróbáljuk szervezett keretek között bonyolítani, mint ahogyan azt tettük leg­utóbb Békés megyében. A szo­ciális ügyeket intéző hatósá­gokkal felvettük a kapcsolatot, informálódtunk a hajléktalanok felől, számbavettük a szociális rászorulókat, szegényeket, mozgáskorlátozottakat, és az igényekhez igazodó segélyszál­lítmányt állítottunk össze.- Önök börtönmissziós tevé­kenységet is folytatnak.-Fölvállaltuk, hogy a segé­lyezésen kívül magyar szakem­berekkel együtt különféle tan­folyamokat szervezünk a bör­tönékben a szeretet, az evangé­lium alapján, s az első állomás Kisvárda lesz. Egyébként Ma­gyarországnak azon a keleti vi­dékén egy újabb nagyszabású segélyakciót koordinálunk, hi­szen ismereteim szerint ott a legtöbb a rászoruló.- Nem érzi úgy időnként, hogy hiábavaló munka ez?- A föld termékeny, s bár az is igaz, hogy nem mindig fizet gazdagon, de ha odafigyel a gazda, lelkiismeretesen végzi a dolgát, az eredmény és az öröm nem maradhat el. K. F. tásra? Erre a pápa azt vála­szolta, hogy a kérelmet be kell nyújtani írásban, illetve be­szélni kell a boldoggá és szentté avatásokért felelős kongregációval. A Boldoggá Avatási Kong­regáció azt a tájékoztatást adta, hogy elkészült a véleményezés­sel, s az anyag hamarosan átke­rül a teológiai bizottsághoz. De minden attól függ, hogy vajon az orvosi bizottság a csodás gyógyulást - aminek a kivizs­gálása megkezdődött - elfo­gadja-e. K. F. sggjpf|| . a Boldoggá avatásban a következő Hol vannak az apák ? De egyáltalán, hol vannak a férfiak? Két oldalról is elém került a kérdés. Az egyik a serdülők között végzett felmérés, mi­szerint 70 százalékban az anyához, a maradék döntő ré­szében a barátokhoz, elenyé­szően egy-egy tanárhoz, il­letve az apához, vagy a nagy­szülőhöz kötődnek a 13—16 évesek. Egy Baranya megyére ki­terjedő református presbiteri konferencián pedig megfo­galmazódott előadásban és csoportbeszélgetésekben, hogy a férfiak nagy tömegben vonultak, vonulnak ki a csa­ládokból, s a hagyományos férfi szerepekből az egyház­ban (egyre több a női presbi­ter), de akár az oktatásban vagy egészségügyben. Csak az anya biztos (tudni­illik biológiailag) - szól a régi mondás, amit ma már úgy kell érteni, hogy a válá­sok viszik és hozzák az apákat a családokban, és csak az anya marad biztos pontként akire számítani lehet. De egészséges ez így? A férfiak, férjek, apák mégis­csak kellene, hogy képviselje­nek valamit, ami az ő sze­repük! Vagy eljátsszák ezt nagyon rá­termetten és határozottan a nők, fele­ségek, anyák is? Valóban helyettesíthető az erősebb nem? Vagy ha igen, akkor meg is érdemli, hogy helyette­sítsék? S esetleg az apa még örül is neki, mert több ideje jut a ... mire is? Életszínvo­nalra (az élet helyett), vagy csak a megélhetésre a lecsú­szás helyett? Ez utóbbi is le­hetséges, de ennek jócskán vannak erkölcsi-lelki előfelté­telei is. A kérdés összetett, több­ágú. De aligha halasztható a feladat: erősíteni a családot, a közéletet apákkal, férfiak­kal, akiknek nem a pénz vagy az erőszak adja tekintélyüket, hanem a felelősségvállalás, a következetesség, a tartás, a hitelesség. Az anyák, a felesé­gek, a nők, a gyermekek, tehát a család érdekében, amitől mindenki jobban érezné ma­gát. Szénási János Ne öljék meg! Kérem, hogy ne öljék meg nem kívánt gyermeküket az édesanyák! Egyszerű segítséget kíná­lok. Hívjanak fel engem, Lankó József lelkészt a 72/379-428 telefonon, és az általuk megadott helyen és időben gyónás keretében át­veszem tőlük a gyermeket. A gyónási titok megtartása en­gem, a katolikus papot köte­lez az abszolút titoktartásra. A gyermek felneveléséről gon­doskodni fogunk. Kérek minden anyát, hogy adjon esélyt az életre nem kí­vánt gyermekének és ne ter­helje lelkiismeretét gyilkos­sággal! Hangversenyek a Bazilikában A Bazilikában idén is, immár negyedik éve várjuk egyre színesedő és bővülő zenei programjainkkal Pécs város lakóit, valamint a városba lá­togató vendégeket. A sorozat február 14-én 19 órakor indult Gergely Ferenc koncertjével. Márciusban Olaszország­ból érkezik az első magyaror­szági orgonaverseny győz­tese. Májusban az Operaház neves énekművészeinek hangversenyére kerül sor. Ta­vasszal várjuk még Eperjes Károly színművészt is, elő­adása, valamint orgonamu­zsika alkotja a műsort. A nyári péntek estéken több külföldi - litván, német, oszt­rák - neves művész mellett a vendégünk lesz - a tavalyi évben nagy sikert aratott - Gregor József is. ősszel a Zeneakadémia ta­nárai: Sebestyén János, Lan­tos István, Ruppert István szó­laltatják meg az orgonát és sorozatunk új színfoltjaként a csembalót is. Karácsonyra egy nagysza­bású zárókoncertet tervezünk, melyen a Bach Énekegyüttes, Kamarazenekar és énekes szólisták működnek közre, a grazi Domkapellmeister, Jo­sef Döller vezetésével. Szamosi Szabolcs, a Bazilika orgonistája Ismerni, érteni Nemsokára megkezdődik az egyházi év legjelentősebb idő­szaka, húsvét ünnepköre. Elő­készületi idővel, úgynevezett „előünnepléssel” indul, melyet nagyböjtnek nevezünk. Az el­nevezés nem igazán szerencsés, hiszen ez az időszak nem csu­pán böjtölésből áll. Az előkészület kezdete ham­vazószerda. Ezen a napon a szentmisén, a pap hamuval je­löli meg a hívek homlokát, mi­közben felszólítja őket a bűn- bánattartásra. Ezzel már ki is mondtuk a nagyböjt legfonto­sabb célját: készítsen elő min­ket húsvét ünneplésére, amely bűnbánattartással lehetséges. Az ember magába fordul és megnézi, mikor, mivel vágta el az embertársaival és így Isten­nel való szeretetkapcsolatát. Amiké; * ‘esszük, bűnt köve­tünk el, és messze kerülünk Is­tentől. Ha vissza szeretnénk térni hozzá, nem kell mást ten­nünk, csak megbánni bűnein­ket. Végezzük el ezt a lelki „nagytakarítást” legalább eb­ben az időszakban! Minden­képpen segít az imádság, szentmisén való részvétel, szentírásolvasás, a lelki dolgok­ról való elmélkedés. Az előkészületet nemcsak lé­lekben éljük át, hanem testileg is. Hamvazószerdán például szigorú böjt van: ami három­szori étkezést, hústilalmat és egyszeri jóllakást jelent. Ter­mészetesen nagyböjt többi nap­ján is lehet böjtölni s nemcsak az étkezésben. Lemondhatunk a szórakozásról, egy-két buliról, moziról, tévéműsorról, vagy esetleg egy kirakatban csábító ruhadarabról. Rozs Szilvia Citeaux, a 900 éves Ciszterci-rend bölcsője A burgundiai Citeaux kolostoregyüttese nem hívogatja építészeti látványosságokkal a látogató­kat, pedig 900 éve e Dijon melletti apátságban alakult meg a Ciszterci-rend (Sacer Ordo Cisterci- ensis), amely a történelem viharait túlélve napjainkban az öt kontinensen 400 kolostort tart fenn. Citeaux-ban ma 40 szerze­tes él. Életüket Szent Benedek „Óra et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!) jelmondata alapján szervezik és a napi hét közös ima mellett hetente 2000 sajtot készítenek eladás céljából, ami némi bevételhez juttatja a közösséget. (A Cisz­terci-rendből nőtt ki a világ­szerte ismert sajtot készítő trappisták rendje is). 1098. március 21-én költö­zött néhány szerzetes társával Robert testvér erre az akkori­ban elhagyatott, mocsaras vi­dékre, hogy a Bencés-rend megalapítójának, Szent Bene­deknek szellemében megújít­sák a szerzetesi életet. A Cisz­terci-rend felvirágzását a szentté avatott Bemát Clair- veaux-i apátnak köszönheti, aki 1112-ben lépett be a rendbe. Ő dolgozta ki a rend szabályzatát. Az 1789-es forradalom a többi franciaországi kolostor­hoz hasonlóan a citeaux-it is elsodorta, de száz évvel ez­előtt, 1898 októberében ismét szerzetesek költöztek az apát­ságba. A 900. évfordulót a közös­ség olyan jelentőségűnek ítélte, hogy a korábbi szigorú elzárkózást feladva, több ün­nepi rendezvényt is tartanak. Olivier Quenardel citeaux-i apát elmondta: azt szeretnék, ha az ünnepség révén tudato­síthatnák az emberekben, hogy az evangéliumi élet „ma is le­hetséges forrása az emberiség megújulásának”. Március 21- én, az alapítás évfordulóján évszázadok óta először a világ minden részéről 500 ciszter­cita szerzetes és apáca érkezik Citeauxba nemzetközi ciszter­cita találkozóra, május 21-én pedig 4000 fiatal részvételével tartanak találkozót „Békét te­remteni” jelszóval. A Magyarországra települt ciszterci szerzeteseknek 1948 előtt gimnáziumuk volt Buda­pesten, Székesfehérvárott, Egerben, Pécsett és Baján. Köpontja Zircen van, s a Rá- kosi-renszerben meghurcolt és súlyos börtönbüntetésre ítélt Endrédy Vendel zirci apát tagja volt a Főrendiháznak. A korai gótika elemeivel öt­vözött románkori építészet magyarországi remekei közt tartják számon a torony nélkül épült bélapátfalvi cisztercita templomot. A templom mellett épült kolostornak csak alapkö­vei maradtak fenn. A Ciszterci-rend számos ki­váló képviselője gazdagította a magyar tudományos és kultu­rális életet, így például Brisits Frigyes, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelező tagja, az ismert Vörösmarty-szak- értő. h ) k V

Next

/
Thumbnails
Contents