Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-19 / 49. szám

1998. február 19., csütörtök Baranyai Tükör Strand a lelke mindennek SELLYE Talán májusra sikerül végre a városi strandot úgy rendbe hozni, hogy minden hatósági ellenőrzés elé nyu­godtan nézhet majd az ön- kormányzat. Ha nem lenne Sellyének egy igen lepusztult állapotban lévő strandja, és ezt az ön- kormányzat nem akarná min­denáron felújítani, azt mond­hatnánk, hogy a tegnap dél­utáni ülésén a képviselő-testü­let simán megszavazta az 1998-as költségvetési kon­cepciót. De van strand. A költségvetéssel kapcsola­tos vita során felmerült, hogy a kevesebb, mint kétmillió fo­rintnyi tartalékkeretet milyen fejlesztésekre költse az ön- kormányzat: utakra, járdákra, a katasztrofális állapotban lévő strandfürdőre, az ipari park, netán az ormánsági ha­tárátkelőhely megvalósításá­nak előkészítésére. A többség amellett volt, hogy strand a lelke minden­nek. Ám az is kiderült, hogy a kétmilliós keret jelentős javí­tásokra nem elég, legalább háromszor annyi kellene, és akkor a járdák, az ipari park, a határátkelőhely még szóba sem került. Ezen a ponton úgy tűnt: se té, se tova, megrekedt a testület. A rövid szünet azonban megoldást hozott: a képviselők elhatározták, a vá­ros eladja a volt kisegítő is­kola épületét, és az abból be­folyó pénzből jut mindenre. N. F. Omlott a fal Pécsett - Támfal darabjai dőltek egy házra a Vince utca egyik udvarában. A leomló nagy méretű kövek megrongálták a 24-es számú épület tetőszerkezetét és a szomszéd ház udvarát is. A károk felmérését megkezd­ték az önkormányzat illetékesei. fotó: laufer László Szlalom az óvodások között PÉCS A Kertvárosban reggelen­ként óvodások, munkába igyekvők között szlalomozó áruszállítók borzolják a ke­délyeket. Az utóbbi években számtalan kisbolt nyitotta meg kapuit a Kertvárosban, ezek egy részét áruval csak a járdákon keresz­tül lehet ellátni. A szállítók (a tejes, a kenyeres, az italos) némelyike viszont akkor is a járdán keresztül közelíti meg a boltot, ha ezt éppenséggel a közúton is megtehetné. A ké­nyelem azonban nagy úr - minek annyit cipekedni? A 3-as rendőrkapitányság vezetője, Németh Gyula arra hivatkozik, csak lakossági be­jelentések után intéz­kedhetnek, mert a Kert­város egész területén nem tudnak minden idő­pontban je­len lenni. A tettenérést emlegeti Gáyer Jenő (képünkön), a Pécsi Közterület-felügyelet helyet­tes vezetője is. Ugyanis csak akkor indíthatnak eljárást a járdán közlekedő járművezető ellen, ha az elkövetőt éppen szabálytalanságon érik. De a jövőben a Kertvárosban is sű­rűbb lesz az ellenőrzés - ígéri meg a vezetőhelyettes -, ugyanis az újonnan felvett munkatársakat éppen itt kí­vánják „kipróbálni”. B. G. Most még elhagyatottan, omladozva áll a pincerendszer lejárata fotó: laufer László Luxustemető a belvárosban? Évekkel ezelőtt milliókért újították fel a Kálvária-pincét, de a hasznosításáról azóta is vita van. Idén új építészeti szabályo­zási terv készül a területről, és a pinceügy is megoldódni lát­szik: jelenkori katakombát terveznek ide. PÉCS Több tízmillió forintba került öt évvel ezelőtt az alagút melletti, csaknem ezer m2-es pince fel­újítása', de a létesítmény azóta is üresen áll, legfeljebb olykor­olykor néhány hajléktalan talál itt rövid időre menedéket. A jó­kora üregrendszerbe eredetileg vendéglátóegységet és diszkót terveztek, de egyházi tiltako­zásra - a felszínen a Kálvária található - elálltak ettől az el­képzeléstől. Idén azonban a Kálvária dombra - a Hunyadi, a Péter, az István és a Kálvária utcák által határolt részre - átfogó szabá­lyozási tervet készítenek, melyben figyelemmel lesznek az egyházi és a lakóterületi igé­nyekre is - tudtuk meg Gömöry Jánostól (képünkön), a város főépítészétől. Az önkormányzat egyébként a „kálváriát” okozó térségben az utóbbi időszakban megsze­rezte az összes vitás ingatlan tu­lajdonjogát, s a szabályozási terv szerint a felszínen nagyobb részt zöldterületi közparkot alakítanak ki. Odalent, a felújí­tott pince hasznosítására vi­szont teljesen új megoldás kör­vonalazódik. A katolikus egy­házzal is megkezdődtek az egyeztetések, hogy egy je­lenkori kata­kombát, azaz temetkezési helyet hozza­nak itt létre. Nem pontosí­tották még a technikai részleteket, vagyis, hogy a krip­tákat és az urnákat hol, és mi­lyen módon helyezik el, de az elképzelések szerint ebben a belvárosi föld alatti temetőben a nagyra becsült személyek kapnának végső nyughelyei, valamint azok, akik megfizetik a frekventált sírhelyek árát. Az önkormányzat így tudja ugyanis önfenntartóvá tenni a létesítményt, miközben a beru­házási milliók is megtérülhet­nek. Mészáros B. Endre Kinevezés polgármesteri óhajra? Lakáskiutalási hatáskört már megvont a testület a polgármes­tertől, ám úgy hírlik, most egy más hatáskört átvéve, beleavat­kozott egy pályázat alapján történő álláskinevezésbe. MOHÁCS A városban hat fogorvosi kör­zetet jelöltek ki: ketten az isko­lafogászatot látják el, négy or­vos pedig a felnőtt lakosság szolgálatában áll. Pontosabban ez utóbbi státusból jelenleg há­rom betöltött, ezért is írt ki pá­lyázatot még tavaly az egész­ségügyi alapellátó szervezet. A megadott határidőn túl ketten - egy vidéki fiatalember, illetve a gyermekek helyi fogorvosa - jelentkeztek az állásra. A me­gyei szakfelügyelő főorvos, il­letve az ÁNTSZ városi tiszti főorvosa véleménye szerint ki­nevezhették volna akkor a szakvizsgával ugyan még nem rendelkező, más városból Mo­hácsra települni szándékozó orvost, de ez valamiért nem tör­tént meg. Kiírtak hát egy újabb pályázatot, amire ismét két ajánlat érkezett. A már említett gyermekfogászé, és ezúttal egy másik vidéki szakorvosé. A szakmai vélemények megint az utóbbit javasolták elfogadásra, az alapellátó szervezet vezetője pedig március 1-jétől kinevezte a mohácsi gyermekorvost. Ek­kor kajpott szárnyra a hír: a pol­gármester utasítására tette.-Kuti István valóban kérte, hogy ez a döntés szülessen - mondta Kovácsné Dómján Zsu­zsanna, az egészségügyi alapel­látó szervezet vezetője. - A szakvélemények elismerően szólnak az orvos munkájáról. A kollégáival való személyi ellen­téteket nem érzem olyan sú­lyosnak, hogy az akadály le­gyen az új feladata ellátásában. Dr. Olasz Lajos docens, me­gyei szakfelügyelő főorvos vé­leménye: - A cél az, hogy min­denki a képzettségének megfe­lelő munkakört töltsön be. Ezért javasoltam, hogy a gye­rekfogászaton tizennégy éve megfelelő színvonalat tartó kol­léga maradjon azon a területen, a felnőttekhez pedig jöjjön az alapellátó körzetben gyakorla­tot szerzett orvos. Speciális szakterület ugyanis mindegyik, hiába fogászat a neve. Dr. Marosi Irén, az ÁNTSZ városi tiszti főorvosa ugyan­azokat az érveket sorolta állás­pontja alátámasztására, mint a szakfelügyelő. Berta M. Hírcsatorna G. Nagyné dr. Maczó Ág­nes országgyűlési képvi­selő, az Új Szövetség Ma­gyarországért párt vezetője február 20-án, pénteken 17 órai kezdettel Pécsett, a Liszt Ferenc hangversenyte­remben (Király u. 81.) nagygyűlést tart és beszédet mond. Ez alkalommal dedi­kálja könyveit is. Pénzt nem kérnek. A mozgáskorlátozottak aláírá­sokat gyűjtenek az esély- egyenlőségük megteremté­sét garantáló törvény mi­előbbi meghozataláért. Több élelmes, ám nem ép­pen jó szándékú személy az aláírások mellett pénzado­mányt is gyűjt. A Mozgás- korlátozottak Baranya Me­gyei Egyesülete kéri, hogy a megkeresettek ne adjanak, ők ugyanis pénzt nem kér­nek. (p) Tárlat a „romlékony- ságról”. A Pécsi Kisgalériában ma 17 órakor Mátis Rita, a JPTE Művé­szeti Karán öt éve végzett képzőművész installációs kiállítása nyílik „Édes hú­som, avagy az átélés romlé- konysága” címmel. A már­cius 15-éig látogatható tárla­tot Tóth András, a JPTE egyetemi színpadának veze­tője nyitja meg. (m) Körözik A Pécsi Rendőrkapitányság súlyos bűncselekmények elkövetésének alapos gya­núja miatt elfogatóparancsot adott ki a képen látható Tö­rök György 23 éves pécsi lakos ellen. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik Török tartózkodási helyére vonatkozó információval rendelkeznek. A lakossági bejelentéseket a Pécsi Rendőrkapitányság Bűn­ügyi Osztálya Nyomozó Alosztályon váiják a 311-666/15-59-es telefon­számon, személyesen Pé­csett, a Vargha D. u. 3., II. em. 205. szám alatt, vagy a 107-es segélykérőn, illetve bármelyik rendőrnél. Duna-leves, íróval tálalva Tegnap a JPTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolában a középiskolák irodalmi versenyének vendége volt Esterházy Péter Kossuth-díjas író. Hahn-Hahn grófnő pillantása című műve a verseny fő témája volt. PÉCS Nevezetesen „az a tengernyi Duna-gondolat” a „Duna-le­ves” - a regény kulcsaként forgatható 21. fejezet volt az, melyet kisesszében is értel­meztek. Nemcsak mélyen ér­tették a Duna-metafora ága- bogait, de tán nem volt két ha­sonló előadás a sorjázok kö­zött. Matrózinges lányok, nya­kigláb fiúk hat középiskolából - a házigazdák mellett a pécsi Leőweyből, az Árpád Fejede­lemből, a mohácsi Kisfaludy­ból, s egy-egy diák képviselte a pécsi Janus és az ANK Gim­náziumot is. Az író ablak mellé húzódva figyelt, fölötte egy táblán gyöngybetűs fel­irat: „Volt egyszer egy író, maga is Olvasó” (Esterházy). Aki a versenyt szervezte, a témát és az írót „tálalta”, az az idén is Kézdi Éva tanárnő volt.-Ha 17-18 éves emberek veszik kezükbe a könyvet, az veszélyes pillanat, nekik még nem áll érdekükben, hogy be­csapják önmagukat - mondta az író. - Amit délelőtt láttunk, az lenyűgöző. Fele részben szól a gyerekekről, fele rész­ben a tanárokról. A tanárok csodálatos munkájáról. Egy kormánynak mindenekelőtt őket kellene helyzetbe hozni, hogy ne arról szóljon a tanári lét, hogy este még el kell mennie pincérnek. Megoldása pénzkérdés, mégis hihetetle­nül rövidlátó dolog, hogy ez így van ma is. A díjak mellett minden ver­senyzőnek a Magvető és a Je­lenkor Könyvkiadó is ajándé­kozott egy-egy könyvet. Első lett Komsa Hajnal (Kisfaludy G., tanára dr. Rózsás József), második Gyurka Zsófia (Janus G., tanára Omódi Zsuzsanna), harmadik Egyed Karolina (JPTE Babits G., tanára Kézdi Éva). Csapatban a Kisfaludy végzett az élen a Leőwey és a Babits előtt. B. R. Tárgyalás a várról PÉCSVÁRAD A napokban az önkormányzat és a várbeli szállodát üzemel­tető vállalkozó tartott megbe­szélést az elkövetkező tervek­ről. A várat jelenleg az önkor­mányzat bérli a Kincstári Va­gyoni Igazgatóságtól, s a kas­télyszállót adta ki a vállalkozó­nak. Dr. Fenyvesi János jegyző elmondta, az önkormányzat reméli, hogy hosszabb időre is bérbe kapja az államtól a mű­emlék épületet. Ebben az eset­ben maradna minden a mostani formában, hiszen a vállalkozó­val jó a kapcsolatuk. Idén kisebb felújításokat vé­geznek a váron, a falakat kell néhol megerősíteni; a teljes re­nováláshoz százmilliókra lenne szükség. Ny. Sz. Régiós viadal lesz a tévés vetélkedő országos döntője PÉCS - BUDAPEST „A Magyar Televízió 40 éve” című országos vetél­kedő finisében ma este Pécs csapata Kaposvár és Siófok gárdájával méri össze tudá­sát és szerencséjét. Május közepén kezdődött Vit- ray Tamás MTV-történeti ve­télkedője. A hányatott sorsú műsor az MTV 1-ről ősszel átkerült a mostohábban kezelt MTV 2-re. A nyolc forduló eredményei alapján a legjobb három csapatra szűkített dön­tőt pedig ma immár a főmű­soridőn túl, 22 órától sugá­rozza az MTV 2. Az önkormányzat által tá­mogatott Pécs-Baranyai Ér­telmiségi Klub csapata végig vezetve, a fordulók felét megnyerve jutott a döntőbe. Ám ott most újra tiszta lappal indul a végső vetélkedés. Új­donság lesz, hogy ezúttal az ötfős csapatokat további 10 fős szurkolótábor erősíti a stúdióban. A pécsi gárda a leggyako­ribbnak mondható összeállí­tásában veszi fel a küzdelmet a két Somogy megyei csapat­tal. A tízfős szurkológárdában - amelynek szerepe is lesz a vetélkedőn - zömmel azok kaptak helyett, akik korábban részei voltak a csapat sikeres menetelésének. D. I.

Next

/
Thumbnails
Contents