Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-19 / 49. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1998. február 19., csütörtök Hírcsatorna Alapvető változásokat az 1990 óta tartó európai integrá­ciós folyamaton a választások után felálló magyar kormány akkor sem hajt végre, ha azt a kormányt a mai ellenzék ala­kíthatja meg - közölte London­ban Orbán Viktor, az európai integrációs ügyek országgyű­lési bizottságának elnöke Robin Cook brit külügyminiszterrel. Szász Zoltán nemzetközi jo­gász a washingtoni magyar nagykövetségen átvette a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, amelyet a többi kö­zött a romániai magyarság jo­gainak védelmében kifejtett eredményes tevékenysége el­ismeréseként kapott. Az Egye­sült Államokban élő jogász több évtizeden keresztül segí­tette az Amerikába érkezett magyarokat a letelepedésben. Meghalt két magyar békefenn­tartó katona Egyiptomban, a Sínai-félszigeten. Az ismeret­len okokból bekövetkezett köz­lekedési balesetben életét vesz­tette Molnár Lőrinc törzsőrmes­ter és Hídvégi Attila őrmester. Társuk, Majer János rendőr törzszászlós könnyebb sérülést szenvedett. Önként feladja magát 10 na­pon belül Simo Zarics, akit a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék azzal vádol, hogy részt vett a Bosanski Samac-i muszlimok elűzésében. Koalíciós kormány létreho­zásáról állapodott meg a Vük Draskovics vezette Szerb Meg­újhodási Mozgalom (SPO) és valamennyi hatalmon lévő bal­oldali párt Szerbiában. Moszkva hajlandó konzultációra a magyar műkincsek ügyében Fenntartások a NATO-bővítés miatt Új európai választóvonalak ellen. Jevgenyij Primakov és Kovács László, fotó: feb/diósi imre A többi között az iraki válság rendezéséről, az euro-atlanti integrációról és a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról tárgyalt Budapesten Jevgenyij Primakov, az Oroszországi Föderáció külügyminisztere vendéglátójával, Kovács Lászlóval. Jevgenyij Primakov arról tájé­koztatta magyar partnerét, hogy Oroszország nem támogatja a katonai erő alkalmazását Irak­ban, de Bagdadnak meg kell semmisítenie tömegpusztító fegyvereit. Az orosz külügymi­niszter kifejtette: most kedvező feltételek kezdenek kibonta­kozni a válság politikai eszkö­zökkel történő rendezésére. Kovács László az orosz ven­déggel folytatott találkozón hangsúlyozta: Magyarország arra törekszik, hogy a NATO- hoz való csatlakozása ne legyen kedvezőtlen hatással a ma­gyar-orosz viszonyra. Jevge­nyij Primakov ugyanakkor megerősítette, hogy Moszkva - bár befejezett ténynek te­kinti Magyarország euro-at­lanti orientációját - változat­lanul negatívan viszonyul a NATO bővítési folyamatához, a balti államok esetleges csat­lakozását pedig egyenesen el­fogadhatatlannak tartja. A magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint Magyar- ország egy politikailag és gaz­daságilag stabil, demokratikus Oroszország létében érdekelt, valamint abban, hogy a bővülő NATO és Európai Unió har­monikusan illeszkedjék az összeurópai biztonsági archi­tektúrába. Utóbbiban pedig Oroszországnak szerves részt kell'alkotnia. Jevgenyij Primakov újság­íróknak elmondta: a második világháború során Oroszor­szágba hurcolt magyar műkin­csek visszajuttatásához mind­két félnek lépéseket kell ten­nie. Az orosz fél jogilag abból indul ki, hogy 1947-ben Ma­gyarország is aláírta a béke- szerződést, ami kizár bármi­féle követelést Oroszországgal szemben. De mert a két fél a kapcsolatok erősítésére és fej­lesztésére törekszik, folyta­tódhat a véleménycsere. Ma­gyarország kész bizonyos gesztusok megtételére, pél­dául orosz múzeumi mene­dzserek továbbképzésére. Kofi Annán közvetítő útja Washington feltételekkel adta áldását Kofi Annan ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanács felhatal­mazásával pénteken Bag­dadba utazik. A BT öt állandó tagjának kép­viselői kedd este jutottak egyetértésre azokról az alap­elvekről, amelyek birtokában a ghanai származású diplomata még egy utolsó próbálkozást tehet a konfliktus diplomáciai megoldására. A bagdadi kor­mány már előre jelezte, hogy kész együttműködni a főtit­kárral. Bill Richardson amerikai ENSZ-nagykövet közölte, hogy kormánya támogatja Kofi An­nan küldetését. Azt azonban le­szögezte, hogy az Egyesült Ál­lamok fenntartja magának a jo­got a próbálkozás eredményé­nek az elutasítására, ha a kime­netel „nincs összhangban a Biz­tonsági Tanács határozataival vagy az Egyesült Államok nemzeti érdekeivel”. A brit képviselő, John Wes­ton a tanácskozást követően ugyancsak kijelentette, hogy a főtitkár „élvezi a bizalmunkat”. ENSZ-diplomaták szerint olyan megoldási terv körvona­lazódik, amelynek értelmében Bagdadnak bele kellene egyez­nie az összes létesítmény és helyszín megnyitásába az UNSCOM-szemlék akadályta­lan elvégzése érdekében. Egy konfliktus esetén Izrael gondoskodni kíván azokról a külföldiekről, köztük a mintegy 65 ezer magyar állampolgárról - turistákról, vendégmunkások­ról — is, akik hivatalosan vagy engedély nélkül tartózkodnak az országban. A vendégmunká­sok letét ellenében gázmaszkot és védőeszközöket kapnak. Magánkézbe adnának serfozőt és bizsugyárat Toporgó cseh privatizáció A magánosítás már három éve egy helyben topog Cseh­országban - ismerte el Ivan Pilip pénzügyminiszter. A gazdasági szakember kifej­tette: jelenleg 134 cseh - köz­tük 42 stratégiai - vállalat van többségi állami tulajdonban. Összesen több mint ezer cégnél kell tehát befejezni a magánosí­tást. Ezek között 452 olyannál, amelyet még az úgynevezett nagyprivatizációs törvény szel­lemében sem alakítottak át. A Nemzeti Vagyonalap ki­mutatása szerint ezeknek a cé­geknek könyv szerinti összér­téke mintegy 250 milliárd ko­rona. „Az államkasszába ebből több tízmilliárd korona haszon folyhatna be, viszont teljesen elrugaszkodik a valóságtól egyes politikusok elképzelése, hogy a pénzből lehetne finan­szírozni a nyugdíjrendszer ter­vezett reformját” - vélte Ivan Pilip. A privatizáció felgyorsítását és befejezését még Václav Klaus kormánya ígérte meg a tavalyi megszorító intézkedé­sek elfogadásakor, és ezt az ígéretet a Josef Tosovsky ve­zette kabinet is megismételte. A tárca tervei szerint még az idén mintegy 50 társaságot le­hetne eladni, egyebek közt a budejovicei Budvar sörgyárat, a jabloneci Bizuterie bizsugyárat, a Ceská Typografie nyomdát, az Unipetrol vegyiműveket. ______________________________________Hirdetés______________________________________ Piacvezető az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár A siker kulcsa - biztonság és stabilitás S okan azt állítják, vége már azoknak a szép időknek, amikor a munká­val teli évek után az ember­nek mindössze annyi dolga maradt, hogy várja a biztos megélhetést jelentő nyugdí­jat. Nos, ez a vélekedés jelen pillanatban a hazai nyugdí­jasok jelentős részére min­den bizonnyal igaz, ám a parlamentben tavaly elfo­gadott nyugdíjtörvény már megnyitotta előttünk a ma­gánnyugdíjpénztárak in­tézményét, belátásunkra bízva ezzel, hogy ölbe tett kézzel várjuk-e a csodát, avagy tenni is akarunk va­lamit majdani - életünk ak­tív szakasza utáni - boldo­gulásunkért. S bár a törvényben szabályozott nyugdíjrendszer első látásra nem tűnik túlságosan egyszerű­nek, a társadalomban mégis megmozdult valami. Mert ugyan mi másnak tudható be az, hogy - a már több mint 250 ön­kéntes kölcsönös nyugdíjpénz­tár mellett - az eltelt rövid idő alatt mintegy ötven magán­nyugdíjpénztár kapott alapítási engedélyt, amelyből öt már te­vékenységi engedéllyel is ren­delkezik. Ezek közül is kiemel­kedik az ÁB-Aegon Nyugdíj- pénztár, amely 130 ezres ma­gán és több mint 40 ezres ön­kéntes kölcsönös pénztári tag­jával piacvezető lett a nyugdíj- pénztárak nem hivatalos verse­nyében. Biztos helyen a pénz Ezen elképesztő siker és nép­szerűség okán kerestük fel az ÁB-Aegon Nyugdíjalap-kezelő igazgatóját, Zatykő Pétert.- Igazgató úr! Az önök eredményei azt mutatják, hogy az emberek többsége komolyan elgondolkodott a nyugdíjpénz­tárak adta lehetőségeken. Am annak mégis csak van valami különleges oka, hogy jelentős részük az AB-Aegon Nyugdíj­pénztárat választotta. ..- Az ÁB-Aegon Nyugdíj- pénztár szerintem azért lett az egyik legnépszerűbb, most már mondhatom, hogy piacvezető ezen a téren, mert egy olyan pénzügyi erővel és tapasztalat­tal rendelkező csoport áll mö­götte, amely eddig is - a világ több országában - bizonyította sikerességét. Az emberek pedig érthetően a nagyobb háttérrel rendelkező, stabilabb cégek mellett döntenek, náluk jobban biztonságban érzik magukat, s ebben a mi esetünkben nem is csalódnak. Mindenki számára fontos ez a biztonságérzet, hi­szen a pénztártagok arról dön­tenek, hogy az elkövetkezendő 20-30 évben hová fektetik az idős napjaikra szánt megtakarí­tásaikat. Az ÁB-Aegon Nyugdíjpénz­tár kimagasló eredményeihez természetesen az is hozzájá­rult, hogy megfelelő' időiben igyekeztünk tájékoztatni min­den lehetséges nyugdíjpénz­tári tagot. Ebben segítsé­günkre volt és a jövőben is segítségünkre lesz az AB-Ae­gon mintegy négyezer üzletkö­tője, akiken keresztül az ér­deklődők információkat, sőt belépési nyilatkozatokat is kaphatnak. Az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár pénzügyi ta­nácsadói pedig a legkülönbö­zőbb vállalatok segítségére voltak, amikor azoknak dön­teniük kellett, kinek érdemes és kinek nem nyugdíjpénztári befektetést választani. Itt sze­retném megjegyezni, hogy a magánnyugdíjpénztárak ese­tében mindenki egyénileg dönthet arról, melyik pénztá­rat választja. A munkáltató tehát senkit sem kötelezhet az általa esetleg ajánlott ma­gánnyugdíjpénztár elfogadá­sára. A magánnyugdíjpénztá­runkhoz csatlakozni kívánó ügyfeleinknek nem kell belé­pési díjat fizetniük. Hozam vagy bankkamat?- Miben látja igazgató úr a nyugdíjpénztár előnyeit?-Talán az a legfontosabb, hogy a munkásévek során nyúj­tott teljesítmény jobban tükrö­ződik majd a nyugdíjpénztári szolgáltatásban, a nyugdíj tehát magasabb lehet, mint a tisztán állami nyugdíjrendszerben. Az évek során felhalmozott pénz elérhetősége sem közömbös kérdés, hiszen a nyugdíjpénz­tári tőkéhez a hozzátartozók is hozzájuthatnak, lévén ez a be­fektetés örökölhető. Nem mel­lékes a befektetés követhető­sége, mert ez esetben hónapról hónapra, évről évre - a pénztár­tag szeme láttára - halmozódik fel az a pénz, amely a nyugdí­jaskori életet segíti majd. És természetesen - az önkéntes kölcsönös pénztárak esetében - az előnyök közé sorolandó a befektetések után járó, rendkí­vül vonzó adókedvezmény is. S van illetve lesz egy olyan előny is, amely hosszú távon vala­mennyiünket jobb élethez se­gíthet már az aktív időszakunk­ban is. Arról van szó ugyanis, hogy a nyugdíjpénztári befekte­tések tőkeakkumulációt hoznak létre a gazdaságban, s ez felte­hetően a termelés élénkülését - ezen keresztül valamennyi pol­gár magasabb életszínvpnalának megteremtését - szolgálja majd.- Ezek az érvek igazán meg­győzőek, de engedje meg, hogy közvetítsem önnek azok állás­pontját, akik úgy vélik, jobb he­lyen van a pénzük a bankban, ahol ráadásul bármikor hozzá­férhetnek.- Nézze, a nyugdíjpénztár egy kifejezetten hosszú távú megtakarítás lehetőségét kí­nálja a gondtalanabb idős kor megvalósulása érdekében. Aki rövid időn belül akar hozzájutni a pénzéhez, annak jómagam is azt tanácsolom, helyezze el bankban a megtakarítását. Az viszont egy más kérdés, hogy ez esetben szóba sem jöhetnek az adókedvezmények, és az il­lető csak az infláció hatásainak jobban kitett banki kamatokkal számolhat a nyugdíjpénztári be­fektetések stabilabb, de magas hozamai helyett. Rendkívüli esetekben egyébként az önkén­tes kölcsönös nyugdíjpénztá­raknál létezik a tagi kölcsön in­tézménye, ami azt jelenti, hogy a pénztártag - bizonyos keretek között - hozzájuthat felhalmo­zott pénzéhez. A banki betéttel szemben van még egy oka, ne­vezetesen pszichés oka is an­nak, hogy miért érdemesebb nyugdíjpénztárban gyarapítani a pénzt. Ön szerint vajon hány ember tudja megállni, hogy esetleg hosszú távú megtakarí­tásra tervezett, bankban elhe­lyezett pénzéhez ne nyúljon hozzá időről időre, ilyen vagy olyan okból, amely pénz aztán soha nem kerül vissza eredeti céljára? A nyugdíjpénztári be­fektetés éppen ezért jelenti sok­kal inkább a jövő zálogát. Verseny a javából- Igazgató úr! Az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár pillanatnyilag valóban a legelőkelőbb helyen áll a hazai - hasonló - pénztá­rak rangsorában, hiszen az or­szág egyes területein például több pénztártagot számlálhat­nak, mint egyes pénztárak ösz- szesen. Ebből következően is biztos vagyok abban, hogy nagy verseny zajlik a pozíciókért. De vajon milyen területeken?- Kezdetben az alapok meg­osztása volt a tét, ám az ebben zajló verseny már elérte azt a szintet, amelyen már nem lehet túllépni a működés veszélyezte­tése nélkül. A verseny másik te­rületét a hozamok jelentik. A versenytársak itt kétélű fegy­vert használnak, mert a befekte­tési hozamok emelése csak kockázatosabb befektetések eredménye lehet. Az ilyen megoldások pedig könnyen a visszájára is fordulhatnak.- Ezek szerint az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár a középutat vá­lasztja a hozamokat tekintve?-Nem középútnak monda­nám ezt, hanem inkább úgy fo­galmaznék, hogy egy nagyon biztonságos befektetési portfó- lió és egy nagyon stabil befek­tetési politika eredményekép­pen hosszú távú stratégiára épí­tünk. Ebben azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az elkövet­kező 20-30 évben az inflációt 3-4 százalékkal mindig megha­ladó hozamot biztosítsunk pénztártagjaink számára. Zatykó Péter szerint az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár sokat tett a sikerért- Mit tehet az a honfitársunk, aki esetleg éppen e beszélgeté­sünket olvasván határoz úgy, hogy tagja kíván lenni az AB- Aegon Nyugdíjpénztárnak?- Természetesen örömmel fogadjuk, s rögtön két lehetősé­get is kínálunk számára. Az egyik, hogy felkeresi a lakóhe­lyéhez legközelebb lévő ÁB- Áegon ügyfélszolgálati irodát, ahol bővebb tájékoztatást és be­lépési nyilatkozatot is kaphat. Ugyanezt megteheti a munkál­tatójánál is. Ennél is egysze­rűbb az a megoldás, hogy fel­hívja az egész ország területén rendelkezésére álló 06-80-234- 667-es vagy a 06-80-66-00-77- es ingyenes zöldszámunkat, amelyen kérdéseket tehet fel, s mi tanácsot adunk arra vonat­kozóan, megéri-e, érdemes-e belépnie hozzánk. Amennyiben érdeklődőnk úgy dönt, hogy számára előnyös az ÁB-Aegon nyugdíjpénztári tagság, elég, ha bediktálja az adatait, amely után megküldjük a belépési nyi­latkozatot. Gyakorlatilag bárki lehet úgy pénztártag, hogy ki sem mozdul az otthonából - mondotta végezetül Zatykó Péter. /

Next

/
Thumbnails
Contents