Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-14 / 44. szám
Baranyai Tükör 1998. február 14., szombat Ma Szeretettel köszöntjiik névnapjuk alkalmából BÁLINT, VALENTIN nevű kedves olvasóinkat Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Vízállások Mohácsnál a Duna 186 cm, apadó, 3,0, Őrtilosnál -120 cm, apadó, 4,0, Barcsnál a Dráva -85 cm, áradó, 4,5, Drávaszabolcsnál 8 cm, apadó, 3,4 fok. Marad fönt SZENTLŐRINC Szó volt róla, hogy az Egészségügyi Központ hétvégi orvosi ügyelete esetleg az emeletről lekerül a földszintre, megkönnyítve ezzel az idős betegek gondját. Az egész körzetet ellátó ügyeleti rendelést azonban, az önkormányzat felmérése szerint, csak több százezer forint ráfordítással lehetne egy szinttel alább vinni, amire sajnos, nincs reális kilátás, mondta Dr. Weisz Mária az intézmény illetékese. A. P. A média bálja BÓLY Híres, ismert személyiségek részvételével rendezik meg február végén a Bólyi Városi Televízió működésének egyéves és az Erzsébet Vigadó megnyitásának ötéves évfordulóján a talk-show- val egybekötött első bólyi médiabált. A meghívottak között szerepel többek között Kovács László külügyminiszter is. A bál fővédnöke Pauska Zsolt, az Új Dunántúli Napló főszerkesztője. S. G. Egyszerűsödik a telefonügy-intézés A napi ügyfélszolgálat lebonyolítását támogató szoftvert helyez üzembe idén az országban a Matáv. A Baranya mind a 117 ezer telefon-előfizetőjét érintő újdonságot megyénkben ezekben a napokban vezetik be. Használata folytán egyszerűsödik az ügyintézés, több információt tartalmaznak a számlák. BARANYAI KÖRKÉP Az újdonsággal kapcsolatos kérdésünkre, hogy vajon drágul-e a szoftver bevezetésével a telefonszolgáltatás, a következőket válaszolta Reiner Ágoston (képünkön), a Matáv Pécsi Területi Igazgatóságának vezetője:- Az új rendszer kiépítése az ügyfelek számára nem jár drágulással, ugyanakkor több tekintetben is érinti majd ezután a baranyai telefon-előfizetőket. Az ügyfélszolgálat működését támogató szoftver ugyanis sok tekintetben egyszerűsít minden, a telefonnal kapcsolatos ügyintézést. Használatával ugyanis lényegesen gyorsabban és pontosabban regisztrálhatók az adatok, az időközben bekövetkező módosítások. Valamivel több információ kerül az előfizetőkhöz eljutó számlákra, ugyanakkor lényegesen egyszerűsödik a hívásokkal kapcsolatos információk gyűjtése, feldolgozása. Az igazgató kiemelte, hogy a rendszer bevezetését követően a szolgáltatónál megszűnik a kézi adminisztráció. Ez lényegesen lerövidíti majd az ügyintézési folyamatokat. Példának a legszemléletesebb esetet, a telefonmegrendelést hozta, amelynek több hetes ügyintézési ideje rövidülni fog.- Az országos hálózat rendszerére felkerülő adatok egy éven belül a Matáv bármelyik ügyfélszolgálatának, szervezeti egységének számítógépéről elérhetők lesznek, ami lehetővé teszi, hogy valaki a lakóhelyétől távol is intézkedni tudjon a telefonszolgáltatással kapcsolatosan. Az újdonságnak köszönhetően elértük azt, hogy kérésre akadály nélkül hóközi számlát is tudunk készíteni, amennyiben közlik a határnap dátumát - mondta az igazgató. Az újdonság bevezetéséhez kapcsolódó érdekesség, hogy a dán Tandem cégtől származó szoftver teljes kiépülésével Magyarország egyik legnagyobb szoftverrendszere lesz. Az OSS ezekben a napokban egyszerre indul a pécsi igazgatóság hatáskörébe tartozó Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyékben, a Matáv tervei szerint az év végéig már az egész országot hálózatba fogja a szoftver. Mint Reiner Ágoston elmondta, a nagy értékű beruházással az egyre közelebb kerülő piaci versenyre készül a távközlési szolgáltató cég. Mint ismeretes, 2002-ben jár le a Matáv számára jelenleg még monopolhelyzetet biztosító szerződés. K. E. Emlékplakett történészeknek A város töröktől való felszabadulásának 309. évfordulója alkalmából tegnap a XVI-XVII. századi törökkori kutatásokról kezdődött történészkonferencia a Városi Könyvtárban. SZIGETVÁR A Várbaráti Kör 1966 óta történészkonferenciákat is rendez a Magyar Történelmi Társulat bevonásával. Előadóként rangos történészek ismertetik a törökkori elnyomás és 1683-tól a török elleni felszabadító háború alatti eseményeket. A kétnapos konferenciát tegnap Ravazdi László, a Várbaráti Kör elnöke nyitotta meg. Mozsgai Péter polgármester Szigetvár történelmi múltjának kutatásában végzett munkásságáért emlékplakettet adott át dr. Szita Lászlónak, a történelem- tudomány doktorának, a Magyar Történelmi Társulat alel- nökének és dr. Szakály Ferenc akadémikusnak, aki a korabeli levelekről mint a Szigetvár történetének kiaknázatlan megközelítési módjáról beszélt. Ma 9 órától újabb négy előadást tartanak. B. M. L. Lehetne olcsóbban is? A hulladékszállítási díjemelésre egyetlen érvelést sem fogadtak el a képviselők. Pályázattal kívánják kiválasztani a feladat ellátására alkalmas vállalkozót. MOHÁCS Évtizedek óta megoldott volt a háztartási hulladék elszállítása. A speciális tevékenységre a városgazdálkodási vállalat rendezkedett be, majd az ebből alakult önkormányzati kft. vette át. Két éve emelték a szolgáltatás díját, s miután azóta jelentősen nőttek a költségek, és tavaly 7 milliós veszteséggel zártak, az elszámolás módosítását, valamint a fizetendő összeg növelését indítványozták. Több változatot ajánlott a kft., de egyiket sem fogadták el a képviselők.- A megye több városától kapott információk alapján állítottam, hogy olcsóbban is megoldható a hulladékszállítás, mint amit a saját cégünk kínál mondta Vajdics László (képünkön), a pénzügyi bizottság elnöke. - A javasolt díjemelés csak a kinnlevőség növelésére lenne jó. A pályázatok majd igazolják a szándékunkat. Berta M. Csókverseny és tűzijáték BARANYAI KÖRKÉP Pécsett Valentin napján csaknem tíz étteremben lesz mókás est. Három helyről a tévések élőben közvetítenek. A Belvárosi Étteremben rontást vesznek le, és sor kerül egy igazi házasságkötésre is. A vacsorát tűzijáték követi. Az IH-ban újra kitették a vallomástáblát, amire jókívánságokat lehet felírni. Ma hálóznak Drávacsepelyen is, míg Dunaszekcsőn csókversenyt tartanak. Cs. J. (fa Kommentár az 1. oldalon) A szennyező fizessen! PÉCS Az ezredfordulót követő kettő-öt éven belül teljes jogszabályi keret övezi a környezet védelmét szolgá- lóan az úgynevezett kibocsátók tevékenységét - tudtuk meg tegnap egy sajtótájékoztatón. Dr. Szili Katalin, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára (képünkön) beszélt tegnap Pécsett arról, hogy az elmúlt négy évben és a következő néhány esztendőben milyen intézkedések, jogszabályok eredményezik részben azt, hogy az Európa Unióhoz való csatlakozásunk a környezetvédelem területén simább legyen, másrészt azt, hogy mind fokozottabban érvényesüljön az alapelv: „A szenynyező fizessen!” A fő cél azonban természetesen az, hogy megelőzzék a környezet szennyezését. A legfontosabb jogszabályok közül elég a környezet védelméről rendelkezőt említeni, a termékdíj bevezetését, illetve külön, is kell szólni a Nemzeti Környezetvédelmi Programról. Minden jogszabályi rendelkezést figyelembe véve a magyar jogalkotás mintegy 60 százalékban lefedi az EU-normákat. A baranyai problémák közül dr. Szili Katalin különösen fontosnak minősítette az uránbányászat környezetszennyező „hagyatékának” felszámolását. M. A. Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: ■Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. belgyógyászat és sebészet. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig. Tel.:313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Mozsonyi gyógyszer- tár Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. Komló: Zöldkert gyógyszer- tár, Pécsi u. 1. Mohács: Szent- háromság gyógyszertár, Szent- háromság u. 2. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre út 19. Siklós: Hollós gyógyszertár, Baross G. u. 7. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógyszertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Oroszlán gyógyszertár, Zrínyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15- 18 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. Tavaszias idő ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Északkelet felől egy hullámzó frontrendszer felhőzete nyúlik be a Kárpát-medence fölé, ugyanakkor északnyugatról változatlanul enyhe levegő érkezik térségünkbe. így folytatódik a tavaszias idő. Több-kevesebb napsütés főleg nyugaton, délnyugaton valószínű. Másutt gyakran lesz felhős az ég, szórványosan eső, zápor is előfordulhat. Az észak- nyugati szél időnként megerősödik. A hőmérséklet kora délután általában 10, 15 fok között alakul, csak északkeleten maradhat 10 fok alatt. Tavasziasan enyhe idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél időnként megélénkül, eleinte néhol még erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet a kora délutáni órákra 13, 15 fokig emelkedik, ami közel 10 fokkal magasabb az átlagnál. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 1 Velencei-tó: 4 Tisza-tó: 2 Fertő-tó: 5 Tisza: 0-2 Duna: 0-2 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 15 Paks: 13 Siófok: 15 Pécs: 15 Szekszárd: 14 Mohács: 15 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 45-55 Kaposvár: 40-45 Paks: 40-45 Siófok: 40-45 Pécs: 40-50 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-45 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Jó látási viszonyokra, többnyire száraz utakra számíthatunk. Legfeljebb északon és keleten lehet néhol kisebb eső. Az északnyugati szelet egyre kevesebb helyen kísérik erős széllökések. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc