Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-27 / 26. szám
1998. január 27., kedd Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 A jövő a múltból építkezik Beszélgetés Csernavölgyi Antallal a katonaéletről és a holnapról Akik ismerik, azok szeretik és tisztelik Csernavölgyi Antalt. Egy híján éppen nyolcvanesztendős. Életével, életének megélésével, figyelmet érdemlő mentalitásával, tanítani való emberségével a lassan elmúló huszadik század sokat megélt s látott tiszteletre méltó polgára. Élete példa lehet. Sokszor került nehéz, kilátástalan helyzetbe, zuhant a magasból, de többnyire mindig a talpára esett. Már jóval hetven múlt, amikor sokféle tanult és ellesett szakma után íróként is bemutatkozott az ország előtt, s 1990-ben a „Székely góbék, mócok” címmel jelent meg erdélyi gyűjtése. Aztán a folytatás: 1994-ben az „Aranycsillag rabjai” című regény, 1996-ban a „Repeszdarab- kák” novelláskötet, majd a napokban pedig egy különleges csemege, a katonanaplók gyűjteménye. Nem a hadvezérek, hanem a harcoló honvédek írják le gondolataikat a „Fegyvert, s vitézt éneklek” címmel éppen a héten bemutatott könyvben. Alacsony, halk szavú, ám feltételezésem szerint meglehetősen határozott és céltudatos ember, akinek nem kellett talán sohasem felemelnie a hangját, ha fegyelmezett, vagy ha azt szerette volna, hogy a mondanivalójára figyeljenek. Szabatosan fogalmaz, s pontosan tudja, hogy mit akar.-Hogyan született a „Fegyvert, s vitézt éneklek”?- Régebben került a kezembe egy honvédnapló, mely számos gondolatot ébresztett bennem, nem is a múltra, inkább a jelenre vonatkozóan. A honszeretet, a hazájáért aggódó ember tűnt elő a sorok mögött, érdekesen, másképpen láttatva a történteket, nem olyan szárazon, ahogyan azt a történelem- könyvekből megszoktuk. Divat világunkban, hogy híres hadvezérek, tábornokok nagy csatákat, háborúk menetét papírra vessék. Én azt próbáltam megnézni, mint mond minderről a katona. Három történelmi időszakról sikerült naplókat találnom. Az 1848—49-es szabadságharcról és a két világháború időszakából.- Miért éppen a katonaélet érdekli Csernavölgyi Antalt? Honnan származik, milyen családban született Ön ?- Némi büszkeséggel tölt el az, hogy Kufsteinben egy emléktábla őrzi szépapám, néhai Kreith József nevét, aki Eperjes környékén volt görög-katolikus plébános,. Azért lett a híres-hírhedt börtön foglya, mert az 1848-as szabadságharc idején a maga szakállára szabadcsapatot szervezett Kossuth Lajos táborában. Egyébként édesanyám szintén felvidéki, nemesi, jó családból származó, de meglehetősen szegény teremtés volt, édesapám pedig Erdélyből való, s katonatiszt. Azonban korán elváltak - én mindössze hatesztendős voltam -, s mi gyerekek, három fiú, kettejük között nevelődtünk.- Ezért vezetett később az Ön útja is - a bátyjáéhoz hasonlóan - a Ludovikára, a katona- tiszti pályára?- Gondolom, igen. Egyébként bátyám orosz fogságba esett, s negyvenöt környékén olyan tbc-t szerzett, ami elvitte. És él még egy öcsém Sárbogár- don, aki elkerülte a hadi pályát. Orvos lett.- Az orosz fogságról jut eszembe: Önt hadnagyként avatták, s valahol az orosz fronton elszívott egy cigarettát az ellenséggel is.- Ma sem tudok rá magyarázatot, de tény, hogy jóval a csapataink előtt fürkésztük a terepet, amikor egy kisvárosi utcasarkon valaki elkezdett hátulról bökdösni. Bosszantott a dolog - azt hittem, hogy az egyik társam -, de amint hátra fordulok, látom, hogy egy szovjet katona géppisztolya az, ami a derekam fölött feszül. Mitagadás, pillanatok alatt leizzadtam. Nem tudom pontosan, hogy mennyi idő telt el, mire egy kényszeredett mosolyra futotta tőlem, s kinyögtem: Lőj már, pajtás!- És lőtt?- Nem. Valahogy oldódott a helyzet, cigarettával kínáltam, majd ahogy találkoztunk, úgy el is váltunk. Mindenesetre érdekes a szituáció. Bár mi többen voltunk felderítésben, mint a szovjet felderítők - mert azok voltak ők is mi tizen, ők hatan, de a szovjet géppisztolyokkal szemben mi csak a puskáinkat állíthattuk, tehát az erőfölény náluk volt. Vezetőjük civilben tanár, s a tolmács segítségével elbeszélgettünk. Valami olyasmit mondott, ami bennem ma is él, hogy ha visz- szamész a csapatodhoz, mondd meg a katonáknak, hogy ne ke- gyetlenkedjenek a lakossággal.- A könyvek kapcsán beszélgetünk a harctérről és a háborúról. Szinte mind a négy kapcsolódik valahogy az 1938-tól 1945-ig terjedő időszakhoz.- Felnőtté válásom évei ezek, ekkor edződtem meg igazán, s lettem férfi. Kezdődött a kassai bevonulással, aztán 1939-ben következett Munkács, majd 1940- ben Erdély. Mindhárom részese voltam, emlékként őrzöm magamban.- Hogyan élte meg ezeket az időket, amikor tulajdonképpen a Csonka-Ma- gyarország sorra kaptaszerezte vissza a régi területeit?- Rendkívüli boldogság, szinte eufórikus hangulat uralkodott az egész országban. Én mint katona, fiatal hadnagy úgy gondoltam, hogy abban a pillanatban mindenki rám-ránk figyel. Életem egyik legmaradandóbb emléke, s talán a legszebb az erdélyi bevonulás. Aztán persze megkeseredett a szám íze, s tele voltam feszültséggel, amikor Teleki öngyilkos lett és már a Délvidék felé vitt a vonat. Többnyire szerettem a különleges helyzeteket és a mozdonyon utaztam egy darabig, beszélgetve a mozdony- vezetővel. Vitattuk a helyzetet, őszintén, szókimondón, s a masiniszta egyszer csak kimondta, amit érzett az ember, hogy nincs ez így jól. Elsodor bennünket a háború.- A tisztek a háború e szakaszában hogyan gondolkodtak? Volt rá mód, hogy őszintén beszélgessenek?-A gondolkodóbbak többsége nem titkolta aggodalmát, bár nem volt apelláta. Mi mindig parancsot teljesítettünk.- Ön katonatisztként végigjárta a frontot, megsebesült, s halt meg ölében bajtársa.-Hősök és áldozatok voltunk egyszerre mindannyian, kint a fronton lévők és itt a hátországban aggódók és szenvedők egyaránt. Idős ember vagyok, már nem álmodozó, sok célom-vágyam nincs. Katonatisztként az eskümben megfogadtam, hogy megteszek mindent katonáimért, s ebből eredően, ha valamire vágyom még, akkor az a pécsi, második világháborús emlékmű felállítása lenne.- Hol van otthon az országban Csernavölgyi Antal?- Most itt Pécsett. De Budapesten születtem, iskoláimat Makón, Nagykállón, Gyulán, Gyöngyösön végeztem, ahogyan apámat helyezték ide-oda. Katonai szolgálatomat főleg Munkácson, majd pedig Cegléden teljesítettem, s megjárva a frontot amerikai fogság után feleségem rokonai nyomán kerültem Baranyába, Mágocsra, majd Pécsre.- A háború után hogyan alakult a sorsa ?-Végleg civillé váltam és sokféle foglalatossággal próbáltam megkeresni a kenyeret, miközben 1956 - bár semmiféle aktív szerepet nem vállaltam - engem sem került el, mint volt horthysta katonatisztet. Lefogtak, börtönbe vittek, elengedtek. Nyolc hónap, nem nagy idő. Ezért is jöttem el Mágocsról Pécsre. Taxiztam, dolgoztam autóbuszvezetőként, voltam hűtő- gépszerelő, közben tanultam, s üzemmérnöki képesítéssel előbb a Kisipari Termeltető Vállalat kirendeltségvezetője, majd a Népművészeti Szövetkezet műszaki Vezetője lettem. Innen kerültem nyugdíjba.- Mire a legbüszkébb az életében?-Az unokáimra. Négy aranyos, felnőtté érő emberke, s mind a négyből diplomás ember lesz. Illetve az egyikük már az. Előttük a világ, az élet, amely egészen más most, mint ami annak idején előttem volt. Eltűnnek a távolságok, kinyíltak a határok. Ez már a következő évezred.- Hogy látja jelenünket?- Bizonyos értelemben pesz- szimista vagyok, hiszen ameri- kanizálódik a világ, sokféle, életidegen kultúra nyomul be Európába, nő az erőszak, a bűnözés. De talán nem késő, van esély arra, hogy megőrizzük mindazt, ami érték. Nem nacionalizmussal, hanem honszeretettel. Könyveimben erről szólok sokféleképpen, s ha akad olyan fiatal, aki hallgat még az öreg emberre, akkor tanácsként elmondanám: a jövő többnyire a múltból építkezik. Eseményeinek tanulságai mutathatnak helyes, követendő utat. Kozma Ferenc Dögölj meg! Minap a Szabadság hídról szedtek le öngyilkosjelöltet. Hogy miként, milyen szöveggel? Arról nem írtak a lapok. Eszembe jutott egy tűzoltó régi esete.- Magasfeszültségű vezetéken lévő öngyilkos-jelölthöz riasztottak. A fiatalember ott kapaszkodott a traverzen, de még biztonságos távolságra a vezetékektől. Felkiabáltam neki, hogy jöjjön le, erre valami trágár választ kaptam. A kosaras autóval felemeltettem magam a fickóval majdnem egy vonalba, még biztonságos zónába. Kérleltem, hogy jöjjön le. Erre ő mesélni kezdett magánélete kudarcáról, munkahelyi galibáiról, kilátástalan jövőjéről. Mesélt vagy két órán át, én a kosárban állva hallgattam és mondókáját meg-megszakítva mondtam neki, jöjjön le. Ő csak folytatta. Úgy két és fél óra múltán elfogyott a türelmem, sőt kifejezetten mérges voltam rá, miért csinálja ezt a műsort? „Ha ugrani akar, vagy meg akarja fogni a magasfeszültséget, ám tegye, vessen véget az életének, csak szánja már magát végre el” - mondtam neki, de hiába. Aztán idegileg kiborulva már én csináltam jelenetet: „Idefigyelj, ha meg akarsz dögleni. hát dögölj meg!” Megrettentem saját indulatomtól. Aztán majd kiestem a kosaras autó imbolygó kosarából a látványtól. A fickó elkezdett lefelé mászni, és földet érve bocsánatot kért tőlem. A hó fogságában- Mi a fenének állnak az autók?- kérdezte értetlenül utasától a bajuszos, elegáns kocsit vezető férfi. - Hülyék ezek? Gázt adott és előzni kezdte a havas, jeges úton veszteglő kocsisort. Már vagy a negyvenedik autó mellett haladt el, amikor meglátta az úton keresztbe fordult teherautót. Odáig gurult és a teherautó menetirányba állításával küszködő sofőrre üvöltött. - Mit képzelsz, te barom? Csinálj már valamit, hogy tovább mehessek, mert szétcsapom az etetődet. A sofőr megjátszotta a süketet és ügyködött tovább, ám a jármű nem mozdult.- Az ilyen állatnak hogyan adhatnak jogsit? - üvöltötte a bajszos már a vezetőfülkénél, ahonnan ekkor lekászálódott a nagydarab gépkocsivezető és megkérdezte: „Ha már tegező- dünk, befekszel a kerekek alá, hogy valamiben megkapaszkodhassanak, vagy magam gyömöszöljelek oda?” A bajszos feje ellilult. Lerítt róla, nem szokott ilyen hanghoz. Mivel a túlerő is a teherautós mellett szólt, szinte megszeppenve mondta: „Van ócska ^szőnyeg nálam, azzal nem lehetne valamit kezdeni?” A kerekek alá tett szőnyegdarabokon a teherautó néhány perces manőverezés után visz- szaállt a menetirányba. Megszűnt a dugó. Az élet, akarom mondani a forgalom csendben ment tovább. B. Murányi László Szálkák Hodnik Ildikó jegyzete Mákony Egyszer egy születésnapi bulin történt az meg, hogy a házigazda alkoholmentes söröket vett, leáztatta a címkéket, s úgy szolgálta fel, mint amolyan normális árpalét. A vendégek, akik mit sem tudtak a tréfáról, úgy berúgtak, mintha meglett volna a kötelező alkoholfok. Ugyanilyen kísérletet végzett egy angol orvoscsoport is a BBC ismeretterjesztő műsorának közönségével. Akik azt hitték, alkoholt fogyasztottak, felhangoltabbak lettek, reakcióidejük is, koncentrálóképességük is változott. Szóval bármilyen megdöbbentő, és bármennyire elszomorítja is az italbarátokat a dolog, nem pusztán az alkoholtartalom csinálja a jókedvet, hanem az illúzió. A mákony néha, úgy érezzük, szükséges része az életnek. Vannak, akik nem bírják ki nélküle, s a legközelebb mindig a legegyszerűbb módszerek vannak: egy pohár ital, vagy újabban egy joint, vagyis kábítószeres cigaretta. Az egyetemista ismerős azt meséli, hogy rendes házibuli nincs is meg marihuánás cigik nélkül, amit a helyszínen sodor magának az ember. Állítja, hogy a gyenge drog sokkal kevésbé veszélyes, mint az alkohol, és azt mondja, higgyem el, nem is lehet rászokni. Hát én ebben nem vagyok annyira biztos. Nem, mert annál, aki a stresszhelyzetekben (és ilyen lehet még egy családi ünnep is) alkoholhoz nyúl, vagy a feszültségei oldásához, az ellazuláshoz drogot keres, ott a folyamat nem szokott az első lépésnél megállni. Ami azonban a legfájdalmasabb az az, hogy mindez szükségtelen is. Hiszen amint láthattuk, lehet boldognak lenni mákony nélkül is. És olyankor az ember legalább része maradhat a saját életének. Egyre több háziállat lesz depressziós Hollandiában egyre több a depressziós háziállat. Erre hívta fel a figyelmet Nienke Endenburg, az utrechti egyetem állatpszichológusa. Példának hozta fel, hogy sok kutya nem képes elviselni a magányt és frusztrált állapotában tönkreteszi a lakás berendezését, vagy szüntelen ugatásával őrületbe kergeti a szomszédokat. A macskák viszont nagyon érzékenyek a stresszre. A családon belüli rossz hangulat átragadhat a macskára, amely ilyenkor a szőnyegre piszkít vagy akár az ágyra is. „Azelőtt ilyesmi nem létezett ebben a formában. Az állatok pszichikai zavarainak oka az emberhez való túl bensőséges viszonyuk. Az állatok manapság sokkal jelentősebb szerepet töltenek be az ember életében, mint korábban. Az állattartók nyolcvan százaléka családtagnak tekinti őket. Némelyek számára olyanok, mint a gyermekek” - vélekedett Nienke Endenburg. Azt a kutyát, amely már nem akar tágítani gazdája mellől, fokozatosan meg kell tanítani arra, hogy otthon maradjon a gazdi nélkül. Kezdetben a legjobb ezt az időt öt percre korlátozni és közben bekapcsolva hagyni a rádiót - idézi a pszichológusnőt a dpa jelentése. EZ MOST VICC? Sajnos nem. A nyugdíjasok anyagi gondjairól szóló fanyar tréfák ma még nagyon időszerűek. Tegyen róla, hogy elavuljanak! Lépjen be még most, fiatalon a Pannónia Magánnyugdíjpénztárba és szerezzen magának jobb nyugdíjat - egy fillér többletfizetés nélkül. Ingyenes telefonszámunkon elérhet bennünket: 06 80 28 28 28 PANNÓNIA »
