Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-26 / 25. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. január 26., hétfő r TITAN: vége a kereskedelemnek A kereskedelmi tevékenység befejezésével, átadásával, az üzletek értékesítésével oldja meg hosszú ideje tartó gazdálkodási, működési nehézségeit a TITAN Részvénytársaság. A sorsdöntő lépés jelentős létszámcsökkenéssel jár együtt. PÉCS A korábban ismert hazai méreteket tekintve nevéhez méltóan óriásnak számító TITÁN Rt. nehézségei immár több éve tartottak. A cég veszteségesen működött, és ennek megszüntetésére elégtelennek bizonyultak a korábbi intézkedések. Kárpáti Péter (képünkön) vezérigazgató, aki négy hónappal ezeló'tt vette át a cég irányítását, így foglalta össze a történteket: - A társaság piacvesztése, gyengülése tavaly sem állt meg, ez vezetett oda, hogy a többségi tulajdonos (a Magyar Fejlesztési Bank Rt. - a szerk.) az alaptevékenység befejezése mellett döntött. Az rt. kiskereskedelmi hálózatát megszüntetik, az üzleteket el- vagy bérbe adják. A 8 nagy áruház marad a TITÁN tulajdonában, viszont többségük üzemeltetését a dolgozókkal együtt ezekben a napokban a Csopak Rt. veszi át.-A tulajdonos a legutóbbi közgyűlésen arról is döntött, hogy a társaság a kereskedelem felhagyása után vagyonkezelői tevékenységet folytat, a megmaradt TI- TÁN-va- gyonnal gazdálkodik mondta a vezérigazgató. A sorsdöntő lépés áldozatokkal is járt. A korábban 7- 800 embernek is munkát adó, szeptemberben még 380 főt foglalkoztató cég létszáma január végére 170-180 főre fogyatkozik. Kaszás E. Kevés a magyar szabadalom A magyar mérnöktársadalom kilábalóban van a rendszerváltást követő válságból, ami elsősorban a lezajlott privatizációnak és a külföldi vállalatok megjelenésének köszönhető - jelentette ki Takács János, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén. Az elmúlt 10 évben harmadára csökkent a magyar fejlesztői aktivitás és ötödére mérséklődött a szolgálati találmányok száma - közölte Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Ez évi 700-800 bejelentett szabadalmat, ezen belül 200-250 szolgálati - szemben a benyújtott 28 ezer külföldi szabadalmi üggyel. Esély a dolgozni akaróknak Az évek óta romló foglalkoztatási helyzet következményeként a tavalyihoz képest 25%-kai több pénz, 1,054 milliárd forint jut Baranyában a munkanélküliség kezelésére. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ idei programja egyértelműen a foglalkoztatási szint csökkenésének megállítását célozza. Erre épülnek az aktív támogatási formák, többek között a munkahelyteremtés, a képzés, a vállalkozóvá válás segítése. A szervezet súlyponti kérdésként foglalkozik a megyén belül jellemző területi különbségek feloldásával, aminek jó eszköze lehet majd idén a közhasznú foglalkoztatás mellett a munkaerő mobilitását javító útiköltség-támogatás. A központ idén is folytatja a tartósan munkanélküliek programját, azonban kifejezetten azokon kívánnak hatékonyan segíteni, akik valóban akarnak változtatni helyzetükön. A programba a munkáltatók mellett a civil szervezeteket szeretnék tevékenyen bevonni különböző támogatási konstrukciókkal. Továbbra is a figyelem központjában maradnak a pályakezdők, akiknél nagyon fontos, hogy ne munkanélküliként kezdjék tanulás utáni aktív pályafutásukat. Ezen kívül az országos programhoz kapcsolódóan Baranya megyében is kiemelt feladatnak minősül a rehabilitáltak foglalkoztatásának elősegítése, a megváltozott munkaképességűek munkalehetőséghez juttatása. K. E. A regisztrált munkanélküliek iskolai végzettség szerinti megoszlása Baranya megyében Szakisk. 2% Szakm. 34% Szakközépisk. 8% Techn. 3% Gimn. 7% Felsőt. 3% 8 ált. alatt —J 7°/° Osztalékadó-kötelezettség gazdasági társaságok beolvadása esetén: Ha egy gazdasági társaság beolvad egy másik gazdasági társaságba és a beolvadó társaságnál az eszközök és kötelezettségek különbözete meghaladja az átvevő társaságnál lévő részesedés nyilvántartási értékét, az átvevő társaságnál az; elszámolt különbözet rendkívüli bevételként számolandó el. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény 4. § 29. c) pontja szerint a különbözet osztaléknak minősül. A kétszeres adózás elkerülése miatt az átvevő gazdasági társaság az adóév végén bevételként elszámolt különbözettél (osztalékkal) a Tao. törvény 7. § (1) bekezdés g) pontja alapján az adóalapot csökkentheti. Beolvadás esetén - a gazdasági társaságokról szóló módosított 1988. évi VI. törvény 367. §-ában foglaltak szerint - az átalakulás napja azonos a beolvadó társaság megszűnésének napjával. A beolvadó társaság úgy szűnik meg, hogy eszközeit átadja az átvevő társaságnak. Ha a beolvadó társaság 1997. december 31-én szűnik meg, akkor az átvevő társaság a könyveiben december 31-én veszi át az eszközöket. A leírt adóalap korrekciót az 1997. december 31-ei adóbevallásban kell figyelembe venni. Alapítványi befizetés adó- kedvezménye: Nem tekinthető közcélúnak az adomány, ha az adományozó az alapítvánnyal kötött adományozási szerződésben meghatározza az ösztöndíjban részesülő személyt akkor sem, ha az alapítvány egyébként a közcélú adomány fogalmába sorolt célokat megvalósító feltételeknek megfelel. Ilyen esetben ugyanis az adomány nem bárki által elérhető juttatások forrása lenne, hanem az az adományozó és a diák kapcsolatán alapuló adóelőny megszerzését célozná. Ebből következően az adományra vonatkozó adókedvezmény érvényesítésére nincs lehetőség. pécsi T«zs e klub Ferencesek u. 14. Szerdán 16.30-kor előadás. További információ: 72/211-766 EB Állampapírok és OTC részvények forgalmazása EB On line tőzsdei részvénykereskedelem EB Határidős BUX ügyletek ES Befektetési tanácsadás EB Egyedi portfoliókezelés Diana Investment Rt. Baranya Megyei Irodája 72/211-766 Adófórum. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara január 26-án 9-16 óráig tájékoztató fórumot szervez a Pécsi Kereskedelmi Központban. A rendezvény témái: az 1997-98. évi szja-törvénnyel kapcsolatos feladatok; a tb-járulékfizetés és adatszolgáltatás idei szabályai. Az előadók az APEH Baranya Megyei Igazgatóságának és a Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak a vezető munkatársai lesznek. (k) Kézenfekvő megoldás- új autó vásárlása 72 havi részletre, „CASCO mentesen“- új SUZUKI-hoz egy liter benzin 98 Ft - '98-ban- ingyenes, 24 órás, országos műszaki segélyszolgálat $ SUZUKI----SI KLOS K&K Autócentrum Kft. 7800 Siklós, Gyűdi út 18/b. Te lefon/fax: 72/3 51 -759 Aláírásommal igazolom, hogy elműlfdm Is •wí'Sohahyzom, és a jövőben hozzájárulásom esetleges visszavonásáig szívesen fogadom “a Phdip Morris Magyarország Kft. termékeivel kapcsolatos információkat, termékmintákat. Hozzájárulok továbbá, hogy az említett célra a Philip Morris Magyarország Kft. fenti adataimat minden további ellenszolgáltatás nélkül (elhasználhassa, illetve kiadványaiban megjelentesse. Tudomásul veszem továbbá, hogy át adatszolgáltatás önkéntes, adataim feldolgozását a Unea Directa Kft. végzi, és a fenti együttműködés részemről a Philip Morris Kft.-nek küldött írásbeli nyilatkoztai bármikor megszüntethető. Egy játékos csak egy szelvénnyel vesz részt a játékban. Csak a hiánytalanul kitöltött szelvények vesznek részt a sorsoláson. A Philip Morris MagyaroS^j Kft. az elveszett és késve beérkezett szórólapokért felelősséget nem vállal A nyeremények adóvonzatát a Philip Morris Magyarország Kft fedezetű főnyeremény kapcsán felmerülő utazási vagy egyéb kockázatot a játékos viseli. A játékban a Philip Morris vállalotcsoport. a reklámügynökség, illetve az akcióban részt vevő egyéb cégek dolgozói vagy azok családtagjai, valamint közvetlen hozzátartozói nem vehetnek részt. A nyeremények készpénzre és más nyereményre nem válthatóak. — Födíj egy kétszemélyes utazás Cannes-ba, teljes ellátással, és a helyhez méltó szállással, 1998. május 9. és 17. között. További nyeremények: 00 db műsoros videokazetta, melyen az 1997-es cannes-i filmfesztiválon bemutatott „Intim részek” (Private Parts) című film látható. 100 db dupla CD a „Romeo & Júlia” című film zenéjével. Beküldési határidő: 1998. február 13. Sorsolás, közjegyző jelenlétében: 1998. február 20. 1 -xCS"“' A nyertesek nevét a Népszabadság 1998. február 28-i számában jelentetjük meg. Töltsd ki a nyereményszelvényt, és küldd be a következő címre: Linea Directa Kft., 1475 Budapest Pf.: 296 Nő Férfi (Jelöld meg X-szei!) Vezetéknév Keresztnév Születési dátum Irányítószám Helység Általában milyen cigarettát fogyasztasz? (A kérdésre adóit válasz NEM befolyásolja a nyerési esélyedet.) Aláírás Dátum AZ ON ES KÖRNYEZETE EGESZSEGET!