Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-24 / 23. szám
10 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. január 24., szombat Oldalszerkesztő: Hírcsatorna Díjkiosztó Nagy ny órádon. A Pécs-B aranyai Kulturális Szövetség rendezésében vasárnap 16 órakor a Nagynyárádi Művelődési Házban kerül sor a Magyar kultúra napja alkalmából megrendezett díjkiosztó ünnepségre. Az eseményen dr. Tóth József, a JPTE rektora, a szövetség elnöke mond ünnepi köszöntőt, közreműködik a helyi Magyar-német Baráti Kör és a magyar- egregyi Máré Hagyomány- őrző Együttes. Mesterkurzus. Devich Sándor brácsa- és hegedű- művész háromnapos mesterkurzusának zárókoncertje január 30-án 19 órakor lesz a Dominikánus Házban. Műsorán Brahms és Mozart egy-egy műve szerepel, közreműködik Fodor Gabriella zongorán és a Sopiane Vonósnégyes. Magyarított Kobajasi. A világhírű karmester, Kobajasi Kenicsiró önéletrajzi könyve 1993-ban Japánban elnyerte a felnőtteknek és az ifjúságnak ajánlható művek közt „Az év könyve” címet. Varga Vera pécsi tanárnő fordításában a napokban magyarul is megjelent a Reproflex Kft. kiadásában „Karmesterszóló” címen. A fordítás a szakemberek szerint a japán életmód, s azon belül Kobajasi munkásságának mélyebb ismeretéről is árulkodik. Lemezbemutató. Nagy sikerű lemezbemutató házigazdája volt a napokban Pécsett a Művészetek Háza. Weber Kristóf pécsi zeneszerző harmadik, Dobogó/ Drumming címmel kiadott CD-jének bemutatójára került sor. Az alkotóval Gönczy László muzikoló- gus beszélgetett. Hangverseny Mohácson. Január 28-án 11 órától az általános iskolásoknak, 12 óra 30-tól a középiskolásoknak rendez a Bartók Béla Művelődési Központ hangszeres népzenét bemutató hangversenyt a Kossuth Filmszínházban, a Zengő Együttes fellépésével. Möbius-szalag és napkokárda Ezredfordulóra készül a világ azon része, amely a keresztény időszámítás szerint él. Ugyanakkor kétezredik évébe lép a kereszténység. Nálunk zsúfolt lesz az évezred vége, hiszen a kereszténység ünnepe egybefonódik az államunk alapításának 1000. évfordulójával. Előbb azonban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról kell megemlékeznünk. Azt, hogy az éveket egy bizonyos ponttól kezdve számolni kell és lehet, annak római írótörténész, Varró volt a kezdeményezője a mai időszámításunk szerinti második században. Varró Róma alapításától számolta az éveket. A zsidó, majd a korai keresztény teológusok a világ teremtését tekintették korszakalkotó időpontnak. Ám 108 különféle számítás született annak dátumáról. Aztán a VI. században Dionysius Exiguus apát Krisztus - általa feltételezett - születési évét tette meg korszakalkotónak. „Újabban” számos történeti dokumentum és csillagászati számítás azt igazolta, hogy Jézus a Dionysius apát által megjelölt évnél hat, esetleg hét esztendővel korábban született. Ám a hagyomány erős, a jelkép és tartalom pedig fontosabb a kronológiai pontosságnál: az ezredfordulón a kereszténység kétezredik évébe lépünk. Magyarország számára a 2000. esztendő kettős évfordulót hoz, hiszen a magyar állam akkor lesz ezeréves. Ezt pedig Szent István megkoronázásától számítják, amely annak idején az új évezred első napján, vagy 1000. december 25-én, vagy 1001. január 1-jén történt. Á középkorban ugyanis az évkezdet nem csupán január 1. lehetett. A Magyar Millennium ünnepségeinek szervezői az eddig eldöntetlenként kezelt kérdésre úgy válaszoltak, hogy az ezer éves és kétezer éves évfordulót a szimbólum erősítéseként szorosan egybekapcsolták. Eltekintettek attól a bizonyítási sortól is, amely szerint a XI-XII. században vezetett király lajstromban feltüntették a magyar királyok uralkodási évének, hónapjának és napjának összegét. Eszerint a koronázás napja és a halál napja között a teljes éveken túl 7 hónap és 14 nap telt el. Mivel István halálának napja augusztus 15. volt, a koronázás napjának ezért lehetne valószínűsíteni az 1001. január 1. dátumot. A Magyar Millennium elnevezés azonban nemcsak allite- ráció. Betűképe, az MM alkalmasnak találtatott arra, hogy kifejezze nemcsak a magyar államiság ezeréves évfordulóját, hanem kétezret jelentő római számként arra is utal, hogy a magyarság szerves és alkotó része annak a kultúrkörnek, amely 2000. évét számlálja az ezredfordulón. Továbbá az MM elnevezés képes felidézni a száz évvel ezelőtti Millennium által elindított fejlődést, így a honfoglalás ezredéves évfordulójának időszakáról nemzeti emlékeket keltve második Millenniumként is értelmezhető. A betűképen túl hasonlóan többirányú asszociációkat keltő emblémája is van már a Magyar Millenniumnak. A meghívásos pályázaton Schmal Károly Munkácsy-díjas érdemes művész, grafikus Szent István koronáját, egyúttal az országalmát is idéző, Möbius-szalagos gömbje bizonyult méltónak, hogy az ünnepségsorozat jelképe legyen. A Möbius-sza- lagnak csak egy oldala van, ezért jól szimbolizálja, hogy az ünnepi programban a régi és az új egymásnak színe és visszája. Az embléma az 1000. évtől a 2000-ig és tovább vezető ív folyamatosságát fejezi ki, az országalmára utaló koronapántos forma mind az Európai Uniót (kék szalagrész csillagokkal), mind a magyar államiságot (nemzeti színek az „1000” alatt) együttesen jelképezi, és a 2000 évre is utal. Önálló részként, de már a Millennium ünnepségsorozatába illeszkednek a modern magyar polgári államot és társadalmat megteremtő 1848/49. évi forradalom és szabadság- harc 150. évfordulójának megemlékezései. Az eseménysorozat jelképének megtervezésére szintén zárt körű meghívásos pályázatot írtak ki. Elvárásként fogalmazódott meg, hogy az emblématerv a forradalom jelképének, a kokárdának egyfajta újraértelmezéseként legyen közérthető és foglalja magába a magyar nemzeti színeket. A nyertes pályamunka Kemény György Munkácsy-díjas grafikus alkotása. A nemzeti színű, „félbevágott” kokárda a horizonton felkelő napra emlékeztet. A ma emberének ez a polgári forradalom hármas jelszava, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség eszméi iránti újra és újra megszülető vágyát is jelképezi. A képzeletbeli felezővonal alá helyezett, a néző felé árnyékot vető évszámoknak a jel szimmetriáját megbontó szabálytalansága derűt sugároz az ünnepélyességbe. Dunai Imi 184 8-199 8 \ %k m. m - % m m ^ A 150. évforduló emblémája A Millennium emblémája és Szent István palástja. Kissé megkésett megjegyzések egy könyvről Péter Károly: 1956 Baranyában Ha valaki „szabályos” történeti szakmunkaként veszi kézbe a könyvet vagy egy „laikus” írásgyakorlataként vagy éppen egy 56- os áldozat vádirataként - csalódni fog. Egy 56-os résztvevő, egyetemi hallgató, jelenleg nyug. főorvos munkája ez - (ahogy jelmondatként választott mottója szól - sine ira et studio; már lehiggadva, megbocsátóan - de nem felejtve (!) írta, szerkesztette munkáját. A forradalom értékelése körül máig nincs „minden rendben”. „Érdekes” az a jól körülhatárolható körökből származó jelenség, hogy mindent elkövetnek az 56-os népfelkelés elbagatellizálására, lényegének más irányba terelésére. Különösen furcsa az olyan kérdésfeltevés, hogy vajon „kinek van igaza”: a vesztesnek - áldozatnak - vagy aki „túlélésre vezette” az országot?! Ez a torz kérdésföltevés ugyanis arra jó, hogy egy kalap alá vegye az áldozatot, a meghurcoltat a bűnössel, a meghurcolóval, finoman összemosva a lényegbevágó különbséget. Péter Károly nem az igazságtételt, a bűnösök felelősségre vonásának elmaradását kéri számon, csupán tényeket tár fel - dokumentumokkal bizonyítva - s az érintettekre bízva a következtetések levonását. Az öt nagy - logikailag összefüggő - fejezet nagyszerű képet ad a pécsi eseményekről és az egyetemi - főiskolai ifjúság tevékenységéről. Hiteles a kép, amit ad az, aki akkor orvostanhallgatóként a pécsi MEFESZ egyik megalapítója, az ifjúság „követeléseinek” megfogalmazója, a forradalmi események tevékeny résztvevője volt. Megtorlásul kizárták őt az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, csak jóval később tudta befejezni tanulmányait. A könyv legjobb, szakmailag leghitelesebb fejezetei azok, amelyek az egyete- mekről-főiskolákról szólnak, s itt érhető tetten igazságérzete - visszafogottsága és keresztény humanizmusa. Részletesen ismerteti a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) megalakulását, programját és a pécsi forradalmi eseményeket valamint - úgy tűnik, hitelesen - az ún. „Mecseki láthatatlanok” tevékenységét, akikről számos legenda született. A leghi esebb visszaemlékezést közli. Kubicsa János századosét, aki jelenleg Franciaországban él; de nem titkolja azt sem, hogy sok minden tisztázandó. Á mecseki ellenállás jelentősége azonban sikerektől - balsikerektől, létszámtól függetlenül, rendkívüli jelentőségű volt. Nagyon sok leírást és dokumentumot találunk a megtorlásról „ ... és utána néma csönd ...” című fejezetben; húsz baranyai elesettet sorol fel (köztük a tarkón lőtt sebesülteket), köztük tizenöt- tizenhat-tizennyolc évesek - és hetvennyolc éves is. Ismerteti az Ungvárra (SZU) és a Kistarcsára internáltakat. A megtorlás halálra ítélt és kivégzett áldozatai és börtönre ítéltjei is e fejezetben szerepelnek; számuk megdöbbentően nagy. Nem szólva azokról, akik külföldre menekültek, vagy életcéljuktól - lehetőségeiktől fosztottak meg. Figyelemre méltó számok: a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság 2290 embert vett őrizetbe, 206-ot internáltak. Ezen felül vannak azok a hallgatók, akiket az egyetem és a főiskola fegyelmivel büntetett - a Magyar Szocialista Munkáspárt javaslata alapján. S itt nem Péter Károly vádol, hanem a jegyzőkönyvek sok-sok oldalon keresztül. A kötet sok fotót is közöl, s a dokumentumok aránya eléri a terjedelem felét - kétharmadát. Ezért tudják haszonnal forgatni azok is, akik nem értenek egyet vele. Sokat veszít, ki nem veszi kézbe e kötetet, az utóbbi évek legjobb, leghitelesebb könyve 1956-nak. Az süt ki belőle, amit Faludy György írt: „ . . .ezerkilencszázötven- hat, te csillag, / oly könnyű volt a nehéz út veled! / Nagyon soká sütöttél ősz hajamra, / ragyogj, ragyogj, ragyogj a sírom felett”. (Alexandra Kiadó, 1997.) Dr. Polányi Imre FUTNAK A KÉPEK Film jegyzet A Titanic legendája Az ifjú világsztár: Leonardo DiCaprio A Titanic tragédiája az ezredvégre korunk egyik legjellemzőbb mítoszává terebélyesedik. Mintha egyfajta modern bábeli torony lenne, amelyre lesújtott a haragvó Isten keze. És amelyben szemléletesen megmutatkozik a maga végzetes következményeivel a technikai civilizáció gőgje, a teljesítményelvű ipari társadalom pöf- feszkedő nagyképűsége. Mert vegyük például a kapitányt, aki a jéghegy-jelentéssel a zsebében szép nyugodtan aludni megy, miután teljes sebességre kapcsoltatta a gépeket. Vagy a helyettese, aki túl későn észlelte a jéghegyet, és megpróbálta kikerülni, pedig, ha frontálisan nekimegy, csak a hajótest orr-része sérül meg, s különösebb baj nem történik. így viszont a monstrum oldalfelülete sérült meg jóvátehetetlenül. James Cameron műve, a Titanic, mintha maga is egyfajta csodahajó lenne. A világ legdrágább filmje, magyar pénzre átszámítva hatvan milliárd)!) forintba került. S meg kell hagyni, a vászon minden négyzetcentiméterén látszik, hogy ezt a szép summát az utolsó fillérig felhasználták. Megépítették, majd elképesztő szakértelemmel elsüllyesztették az egykori hajóóriást, amelynek minden szegecse hitelesnek látszik. A Titanic elmerülése másfél órás folyamat volt, ennyi a filmen is, a háromórás mozgókép teljes második fele. Ez a másfél óra: egy álságos civilizáció lassú álarclevétele. Haláltánc a mélybe. Miközben mindaz fokozatosan értelmét veszti, ami ezt a világot éltette: a pénz, a rang, a címek és a társadalmi szokások. S marad a vacogó élet a jéghideg vízben. Ám mindez csak háttér, méregdrága díszlet, ami egy ilyen látványos filmnél mellőzhetetlen, de majd szépen el fog süly- lyedni a jövő filmtechnikájának hullámaiban, előbb azonban Os- car-díjakat fog kapni, s joggal, mert nagy szakértelemmel készült. De a film alkotói kitaláltak egy érzelmes románcot is, s ezt állították a cselekmény középpontjába, a két ifjú világsztárral, Kate Winslettel és Leonardo DiCaprióval, akik tehetségesen áthajóznak a jövő század mozijába. Ott a helyük. A film formateremtő elve, az idő, a történet és az elbeszélés időrendjének egymásra vetítése, a keretjáték révén is a látvány vezérmotívumává válik. Ez egyébként a forgatókönyv legjobb ötlete, a hősnő, az egyik túlélő, ma már százéves matróna, elbeszélőként való szerepeltetése és a történetnek, a dokumentáció mellett, emlékezésként kibomló felidézése. S eközben itt vagyunk mi, régi időkből ránk maradt tárgyak örökösei, és azt kérdezzük, vajon megérthetjük-e ezekből a relikviákból az elmúlt korokat? Hiszen nem élhettük át azokat. Aztán majd a mi Titanicunk is elmerül egykor, s utódaink fognak rájuk hagyományozott emlékeink fölé hajolni. S azt kérdezik majd rólunk: Kik voltak? Mit akartak? Hogyan éreztek? S hol vannak már, szegények. Nagy Imre i t 4 4
