Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-18 / 17. szám
1998. január 18., vasárnap TÉNYÉK, TANUK, TABELLÁK szeretem, amiben van úgymond anyag. Az olyan filmeken, ahol tortákat vagdosnak egymás képébe, elmosolyodni sem tudok”.- Az itthoni meccs félidejében, 0-5-nél, azt válaszolta a riporteri kérdésre, hogy mit mond most az öltözőben: - Azt biztos nem, hogy csak így tovább, fiúk! - Nem túlzók, az este egyetlen feledhetetlen magyar pillanata volt. Ennyire jó a humora?- Most mit mondjak erre? Akik jól ismernek, azt mondják, van humorom. „Hogy milyenek a magyarok? Talán a török rokonságnak köszönhetően sok a széthúzás, az intriká- lás, elég indulatos fajta a magyar”.- Az utóbbi hetekben igazolva látja szavait?- Teljes mértékben. Sajnos... És azt kell mondanom, nemzeti öntudatunk a nullára süllyedt. Olyat már láttam, hogy egy csapat, ha botrányosan játszik, A kirúgás a főnök dolga Csank János néhány kommentárja a „csankjánosi” gondolatokhoz utána a szurkolók autókat borogatnak, szétverik a fél várost, de ami az Üllői úton történt, hogy a magyar szurkolók a huszadik perctől az ellenfélnek drukkoltak, az példa nélküli, és elhiheti nekem, pokol volt ilyen körülmények között játszani. Nyugodtan kijelenthetem: azon a meccsen nemcsak a magyar focisták szerepeltek le, hanem a magyar szurkolók is. „Nincs még egy olyan sportág, mint a futball, amely képes tömegeket az utcára vinni, amely miatt már háború is kitört”.-Én úgy érzem, a közvélemény nálunk hihetetlenül könnyedén túllépett a történteken. Mondhatnám: nem volt háborús a helyzet.- Ebben kétségtelenül van igazság, de szerintem mifelénk manapság a futball iránti közöny amolyan divathullám. Pedig elhiheti, ha az érdeklődés passzív is, az érzelmekre azért hat még a foci... Szekeres Tamás Csank János 1996 áprilisa óta kapitánya a magyar labdarúgó-válogatottnak, és ahogy sajátos öniróniájával fogalmaz: durva hiba volt a szövetség részéről, hogy nem a vb-selejtezők végéig, hanem a világbajnokság zárásáig szerződtették. De ahogy mondja, egyesek hibája arra való, hogy azt mások kihasználják. Egyébként pedig maga is elképzelhetetlennek tartja, hogy az Eb-selejtezők mai sorsolása őt még érintené, azaz, hogy ővele vágna neki a válogatott a mérkőzéssorozatnak. A kapitánnyal Budapest, és jelenlegi, Tahiban lévő szolgálati lakása között félúton, Szentendrén, két volt játékosa, a Bódi Zoltán és a Szigeti András működtette Art Caféban találkozunk. Bár késést ígér, előbb van ott, mint én, ahogy mondja, a nagy szél miatt nem lehetett az erdőben cserkelni. (Mert komoly vadász nem cserkészést mond!) Túlesünk az ilyenkor szokásos kötelező formaságokon, a futballaktualitások megvitatásán, majd arra kérem a szakembert, kommentálja másfél évvel ezelőtt, vele készített interjúm néhány gondolatát. íme, a szembesítés eredménye. „Amikor Mezey Györgyöt másodszor választották kapitánnyá, a tévének nyilatkozva azt találta mondani: Elvállaltam, pedig tudom, hogy néhány héten belül én leszek az ország első számú hülyéje. A szövetségi kapitányok megítélése azóta sem változott sokat, legfeljebb annyit, hogy a mindenkori pénzügyminiszter mögött csak másodikak lehetnek a ranglistán”.- Nem akarom megbántani, de ezt most szeretném pontosítani: a kapitányok visszaszerezték az első helyet.- Lehet, de hozzáteszem, szerintem túlzott volt a felhördülés a két jugoszláv meccs után. A tizenkét bekapott gól ugyan szörnyű, de a vereség nem. Az is tény, hibáztam, de nem abban, amiről mindenki beszélt. És két okból nem mondtam le: egyrészt, mert ezzel is érzékeltetni akartam, az a realitás, hogy nincs helyünk a világversenyek döntőjében, másrészt meg a kirúgás a főnök dolga. Nem hiszem, hogy ha maga például egy borzasztóan rossz cikket ír, önként felmond. Majd kirúgja a főszerkesztője... „A szövetségi kapitányi megbízatás mégiscsak valamilyen teljesítménynek az elismerése. Mert igaz ugyan, hogy sokan váltották egymást a válogatottnál, de egyik sem érdemtelenül került oda”.- Most fordítsunk egyet a dolgon! És egyiket sem érdemtelenül menesztették?- Az én mércém szerint is volt olyan, akit jogosan távolítottak el, de ennél sokkal fontosabb, hogy Magyarországon soha senkiből nem lesz sikeres kapitány. Legalábbis ameddig irreális mércével mérnek. Mert ha az bukás, hogy valaki a futball mai támogatottsága mellett nem vezette ki a világbajnokságra a válogatottat - és itt most nem csak magamról beszélek -, akkor nálunk csak rohamosan nőni fog a kirúgott kapitányok száma. „Sokkal inkább klubedzői vénám van, szeretek állandóan együtt lenni a csapattal, és a mozgás is hiányzik, ami a mindennapos edzéstartással jár”.- Nem akarok gonoszkodni, de hamarosan nagy öröm éri: szabadon igazolhat klubcsapathoz....- Higgye el, nem feltétlenül zavar a dolog. Ez a mesterség is olyan, mint sok másik: egyszer fenn, egyszer lenn. Csak azon kell lenni, ha valaki éppen mélyen van, igyekezzen minél gyorsabban újra felemelkedni. Egyébként meg úgy vagyok vele, nem nézek se előre, se viszsza, mindig azzal foglalkozom, ami van. „Egy edzőnek, akkor is növeli a szövetségi kapitánykodás a piaci értékét, ha a válogatottnál sikertelen”.-Az 1-12 után is biztos ebben?- Hát kétségtelen, ezen el kell mostanság gondolkodnom. De egyébként hiszek abban, hogy az idő nekem dolgozik. Néhány év múlva jobbára már csak arra emlékeznek majd, hogy voltam kapitány, a jugoszlávok elleni meccsekre kevésbé. És ezzel magam is így leszek. „Az is baj, hogy nálunk mindig azokat beszéltetik, akik a körön kívül vannak, akik nem értenek hozzá”.-A futballt megváltó program kidolgozásával megbízott öttagú bizottság legalább körön belüli?- Többnyire igen, de az akkori nyilatkozatomat még any- nyival kiegészíteném, hogy a körön belüliek közül is többnyire azokat szólaltatják meg, akik a futball érdekeivel ellentétesen nyilatkoznak. És még egy szó a bizottságról: azt gondolom, nem lesz különösebb hatása a munkájuknak. „Nem fáj a szívem amiatt, hogy Magyarországon az edzők magánéletéről nem ír a sajtó”.- Gondolom, most különösen örül, hogy a családja úgymond inkognitóban maradt.- A mi famíliánk régóta vidéken él, és úgy érzem, arrafelé megmaradt a tekintélyünk. Egyébként meg úgy vagyok vele, tudtam, hogy a kapitánykodás „veszélyes üzem”. Én vállaltam, a balhét is egyedül viszem el. | „Csak az olyan humort „És két okból nem mondtam le: egyrészt, mert ezzel is érzékeltetni akartam, az a realitás, hogy nincs helyünk a világversenyek döntőjében, másrészt meg a kirúgás a főnök dolga” FOTÓ: CSEKE CSILLA Hogyan lett Heidiből Andreas? Még csak félig férfi a volt súlylökőnő Lapunk a korábbiakban egy kis hírben már beszámolt arról, hogy Heidi Kriegert az egykori NDK 1986-os súlylökő Európa- bajnoknőjét férfivá operálták. Időközben azonban a német sajtóban újabb, érdekes részletek jelentek meg, amelyekből nemcsak az derült ki, hogyan tették tönkre a keletnémet edzők és sportvezetők a fiatal nőt, de az is, hogy miért. Nos, tudni kell - és ez ma már nem titok -, hogy a hajdani NDK- ban bizonyos sportágakban gyakorlatilag mindenkit doppingoltak, különösen a nőknél jelentős eredménnyel. Legalábbis abban a tekintetben, hogy kilószám szállították az aranyakat a világ- versenyekről. Nem volt kivétel a nagyra nőtt atléta, Heidi Krieger sem, akit - hozzá kell tenni, tudtán kívül - tizenhat éves korától kezdve doppingoltak. Az igazi fordulatot azonban az 1986- os esztendő hozta meg, amikor két fontos dolog történt. Egy-részt az ősellenség NSZK, nevezetesen Stuttgart rendezte a sza-badtéri Európa-bajnoksá- got, másfelől pedig a keletnémetek olimpiai bajnoknője, Ilona Slupianek sérülés miatt kidőlt a sorból. Az illetékesek úgy döntöttek: Kriegernek kell megakadályoznia azt a szégyent, hogy a nyugatnémet Claudia Losch győzhessen. Bár a legszélsőségesebb vélemény szerint is legfeljebb évi ezer milligramm anabolikát szabad valakivel beszedetni, Heidi napi adagját negyven milligrammra (!) emelték, azaz a megengedettnek - persze nem a doppinglista alapján megengedett mennyiségre kell gondolni, hiszen az egyértelműen tiltja a használatát - a tízszeresére. Utána pedig, amikor már tartani lehetett attól, hogy a további használatot az Eb doppingvizsgálata ki tudná mutatni, férfihormonnal, tesztoszteronnal garantálták a súlylökőnő formájának stabilitását. Meg is lett az eredménye: a 187 centis, 103 kilósra felpumpált Krieger Európa-bajnoknő lett. Csak éppen a gyors izomnövekedés okozta sérülése miatt soha többé nem tudott hasonló eredményt elérni, és amikor tíz esztendei kemény kokszolás után befejezte a sportpályafutását, már inkább volt férfi, mint nő. Olyannyira, hogy semmilyen nőies ruhát nem tűrt I ...most Andreas itriegerKent meg magán, és nyilvános helyen nem is volt hajlandó vécére menni, nem tudta ugyanis, melyiket kellene választani. Az újabb nagy fordulatot az életében az 1994-es esztendő hozta meg, amikor összeismerkedett egy transzszexuálissal, és a vele folytatott sokórányi beszélgetés rendet teremtett a lelkében. Ekkor döntött a műtét mellett, amelyet tavaly hajtottak végre. Belső nemi szerveit és melleit leoperálták, Heidit azóta Andreasnak hívják. Most, tíz hónappal a műtét után azt mondja, gyakran érez erős vonzalmat nők iránt, pedig tudja, normális szexuális kapcsolatra sohasem lenne alkalmas. Még akkor sem, ha az igen költséges műtét második felére, a férfi külső nemi szervek saját bőrből és izmokból való kialakítására valahonnan össze is tudná szedni a pénzt. Valószí-nű, hogy örökre nyomorúságos roncs marad, felül és belül férfiként, deréktól lefelé pedig - látszatra legalábbis - nőként tengetve életét. Amolyan élő és elrettentő emlékműveként Erich Hoenecker már-már fanatikusan „sportszerető” rendszerének. Margaret, mindenek felett A következő két hét legjelentősebb sporteseménye az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság, az idei első Grand Slam-torna. Bár ilyenkor a jelen sztárjai természetesen a legérdekesebbek, a nyitány előtt feltétlenül tisztelegni kell a sportág történetének legeredményesebb játékosa, az Austral Open hússzoros (II) bajnoka, Margaret Smith-Court előtt. Az ausztrál hölgy első bajnoki címét 1960-ban, tizennyolc évesen, egyesben szerezte, az utolsót pedig túl a harmincon, már 1973-ban egyesben, és Virgina Wade oldalán, női párosban. Összesen tizenegy alkalommal nyert egyesben, hétszer női párosban és kétszer vegyes párosban. Mindemellett 1970-ben, Maureen Conolly után másodikként a nők közül, megcsinálta a Grand Slamet - vegyes párosban erre 1963-ban és 1967- ben is képes-volt -, és négy alkalommal is csupán egyetlen nagy torna elvesztésén múlott, hogy nem sikerült a bravúrok bravúrja. Bár igazából a hazai pályán volt legyőzhetetlen, de pusztán csak az egyeseket figyelembe véve: ötszörös Roland Garros- és háromszoros wimbledoni győztes, az Egyesült Államok nyílt bajnokságán pedig ugyancsak ötször végzett az élen. Huszonnégy egyesben aratott Grand Slam-tornagyőzelme toronymagas világcsúcs mindmáig. Ja és még valami: sportpályafutását 1967-ben házassága miatt, 1971-ben és 1974-ben gyermekei születése miatt átmenetileg „megszakította”.
