Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-18 / 17. szám
1998. január 18., vasárnap Villanófény Hetedik oldal Titokzatos kezek dolgoztak, hogy a szállítmány Ausztria helyett Sarkadon kössön ki Az elpárolgott benzinvonat Ebben az országban minden megtörténhet! — mondta az egyszerű ember úgy ’96 áprilisának derekán, amikor híre kelt, hogy eltűnt egy vonat Magyarországon. Aztán megtalálták: Ausztria helyett a békési kisváros, Sarkad állomásának félreeső vágányán pihent Ám szállítmánya, 471 ezer liter benzin, szőrén-szálán eltűnt. Elpárolgott. A múlt héten a gyulai bíróságon az ügyész benyújtotta a vádiratot. Máig is szinte megfejthetetlen, hogy a szellemvonatot miként térítették el Ferencvárosban, s cserélték ki a menetokmányait, meg az oldalára erősített irányító jegyeket. A történetben fontos szerepet játszó személyek hamarosan bíróság elé állnak, ám az még mindig kétséges, hogy a hírhedt benzinjárat igazi elterelői ott ülnek-e a 12 vádlott között. A kísértetjárat ’96. április 12-én indult el Százhalombattáról Ferencvárosra. Eközben dolgoztak serényen a titokzatos kezek, méghozzá olyan pontosan, hogy a vonat Budapesten feltűnés nélkül állhatott arra a vágányra, amelyről Békés megye székhelyére indulnak a járatok. Máig sem tudhatjuk pontosan, hogy a vasutasok vagy mások térítették-e el a benzinszállítmányt. Valószínűleg Százhalombattán, sőt, az olajfinomítóban is tudhattak néhányan az üzemanyag végcéljáról. Az ilyen kérdésekre szokás szerint mindig hallgatás a válasz. Békéscsabán viszont nem találtak a titkokba beavatott embereket, Sarkadon is csak egy kis alkalmi közreműködőt szerveztek be, ő azonban azt sem tudta, miről van szó. Mi történt Békéscsabán? A pályaudvaron feltűnt két alak, akiknek mintha az élete függött volna a benzinvonat érkezésétől. Kérdezősködtek az állomáson, mikor fut be az aranyat érő szállítmány, meg hogy mennyit időz a to- vábbindulásig. Furcsa módon még sürgették is a helyi vasutasokat, hogy jó lenne minél előbb elindítani a vonatot Sarkadra. Kik voltak ezek az urak? A budapesti, kétes hírű FOIL Kft. nevében mutatkoztak be (később derült ki, fiktív cégről van szó). A FOIL taszári és kaposvári alapítói három éve eladták a társaságot három embernek, közülük kettő hamis személyi igazolvánnyal „operált”, a harmadik pedig az adásvétel idején már nem is élt. Nos, a FOIL emberei átvették a küldeményt, amely valóban rövid idő múlva, április 13-án hajnalban megérkezett Sarkadra. Az ottani mellékvágányon már csak arra kellett várni, hogy a szervezők összecsődítsenek néhány teherautóst. Az összes benzint még aznap elszállították többek között a röszkei és a szegedi töltőállomásokra. Jó másfél évvel a történtek után, 1998. januárjában, a vádirat benyújtásának idején, a helyszínen próbáltuk felidézni a Sarkadon történteket. Váratlanul érkeztünk a vasútállomás ütött-ko- pott épületéhez. Dél körül járt az idő, a váróterem és a peron kihalt volt. Az akkori állomásfőnököt, Gábris Gézát hiába kerestük. Már nem dolgozik Sarkadon. Az eset óta a mostani főnök, Hegedűs Sándor már a harmadik ebben a pozícióban. Annak idején Gábris Géza adta meg az engedélyt a benzinfejtésre. Amint kiderült, hogy a vonatot „ellopták”, Gábrist leváltották. Később a békéscsabai vasútállomáson kapott munkát, jelenleg vezérlő tisztként dolgozik ott. Amikor csabai irodájában megkerestük, zavartan mosolygott:- Legszívesebben elfelejteném az egészet — mondta. - Az igazság az, hogy ezek az emberek jól beetettek engem, én meg bevettem. Mint állomásfőnök már hozzászoktam, hogy jönnekmennek a szállítmányok. Gázolaj többször érkezett Sarkad területére, s ezt általában a cukorgyár iparvágányán fejtették le. Ezeket az embereket jól ismertem arcról, s ahhoz is hozzászoktam, hogy gyakran más-más cég neve alatt jelentkeztek az áruért. A konkrét esetben is az tévesztett meg, hogy a fejtők már három hónappal a szállítás előtt személyesen megkerestek, és elmondták, hogy várnak egy benzinszállítmányt, amelynek lefejtéséhez kérni fogják majd az engedélyemet, fgy aztán azon a vasárnapon arcról már ismerős volt az illető, aki a lefejtéshez engedélyt kért. Úgy tűnt, semmi indokom nincs megtagadni a kérésüket. A küldemény - ha jól emlékszem - hat kocsiból állt, úgy voltam vele, mindenkinek jobb, ha haladnak a munkával. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valakik ilyen vakmerő lopásra képesek. Jóhiszeműen cselekedtem. Egyedül az okozott gondot, hogy a fuvardíj papírjai nem voltak számomra elég egyértelműek. Nem derült ki ugyanis, hogy valamennyi kocsi fuvardíját megfizették-e Százhalombattán, a feladó állomáson. Ezért biztonságképpen a feltételezett fuvardíjról letétet kértem. Úgy beszéltük meg, hogy másnap felhívom Százhalombattát, és ha igazolják, hogy a fuvardíj rendben van, akkor visszafizetjük a letett pénzt. Másnap, amikor rákérdeztem a dologra a százhalombattai finomítóban, hamar kiderült, ott valóban feladtak egy ilyen szállítmányt, de nem sarkadi célállomással. Azt hittem, megnyílik alattam a föld. Elkezdődött a rendőrségi kihallgatássorozat, ahol mindezt elmondtam. Három héttel az eset után megtörtént a szembesítés. Felismertem az elkövetőket. Már a rendőrségi eljárás elején biztos voltam benne, ezek után nem maradhatok ott állomásfőnök. S valóban: ezzel véget ért a tizenöt éves sarkadi pályafutásom. Mindez vasárnap történt, hétfőn a sarkadi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói már a helyszínen voltak. Ott tudták meg, hogy a vasárnap Sarkadra érkezett vasúti tartálykocsikból minden valószínűség szerint ellopták a benzint. Sándor Levente, az osztály vezetője és Kovács Sándor nyomozó így emlékeznek vissza a történtekre:- A helyszínre érkezve megállapítottuk, hogy valóban bűncselekmény történt, hiszen hamis okmányokkal manipulálva több ezer liter üzemanyagnak kélt lába. Mivel ez nem mindennapi ügy, és nagy értékű lopásról volt szó, értesítettük a megyei főkapitányságot, amelynek gazdaságvédelmi osztálya azonnal átvette az ügyet. Kivonultak a vámosok is, akik szintén sokat segítettek a tények feltárásában. A mi feladatunk az volt, hogy meghallgassuk a vasút környékén lakókat. Mivel a tartálykocsik egész nap jöttek- mentek a Virág utcán, így különösen az itt élők bosszankodtak a nagy dübörgés miatt. Tőlük lehetett a legtöbbet megtudni. Később átmentünk a benzinkútra, hogy megnézzük a vasárnapi forgalomról készült videofelvételeket. Sokat nem lehetett megtudni, mert nem voltak tökéletesek a képek, de szerencsére néhány kocsi elkövette azt a hibát, hogy ott tankolt, s a felvételeken látszottak a tartálykocsik típusai, s hogy valamennyien Gyula felé kanyarodtak. Bondár Lajos, a vasút környéki italbolt tulajdonosa - ebédidő lévén - éppen a kismotorjára készült felülni, mikor megszólítottuk. Mint kiderült, neki is vannak emlékképei a történtekről.- Aznap kora reggel mentem ki a kocsmába, s láttam, már benn állnak a tartálykocsik a vasúti rakodóban. Volt egy személyautó is a téren, négy vagy öt emberrel. Odamentem. Érdeklődtem, mit fejtenek. Arra gondoltam, ha gázolaj - mivel nekem is van traktorom -, jól jönne egy kis olcsó üzemanyag. Megkérdeztem hát, nem adnak-e el belőle. Azt mondták, ezek benzines tartályok. Csak úgy viccből rákérdeztem, hogy akkor nem tankolnák-e meg a Simsonomat. Az első szóra megtették. Később aztán napközben többször beugrottak hozzám a kocsmába kávézni, üdítőzni. Körülbelül éjfélig, hajnalig folyt a fejtés és a szállítás. Feltűnő volt, hogy a fejtés mennyire szakszerűtlen. Folyt mindenfelé a benzin, nem számított, mennyi megy mellé. Amikor hajnalban elcsendesült a környék, elérkezett a Kánaán a sarka- diak számára. Hétfőn kora reggel jöttek az emberek, hogy lefejtsék a maradékot. Ötven-száz liter benzin is összecsorgott még a csövekből. Mire a rendőrség kijött, már tükörtiszták voltak a tartályok. Senki sem őrizte a vasúti kocsikat. A rendőrök sokakat meghallgattak az üggyel kapcsolatban, többek között engem is. Mint kiderült, az egyik lakos felírta a rendszámát annak a személyautónak, amelyikben a „főnök” ült. Ez sokat segített a nyomozásban. A gyulai bíróságra benyújtott vádirat szerint az I.-IV. rendű vádlottat társtettesként, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntettével vádolják. A törvény szerint ez a cselekmény 2-től 8 évig büntethető. Az V.-VII. rendű vádlottak ugyanebben a lopásban bűnsegédként vettek részt. Az orgazdasággal megvádoltak (VIII., IX., X., XII. rendű vádlott) eddig nem tagadták tettüket. A benzin literjéért 94 forintban alkudtak meg (akkor hivatalosan 130 forint körül volt az ára). A XI. rendű vádlottnak magánokirat-hamisításért kell felelnie. A Magyar Államvasutak kára a vádirat szerint 52 millió forint. A vádlottak közül sokan hallgatnak, mások részben beismerik tettüket. A legfőbb bizonyíték nem lehet más, mint hogy a 471 ezer liter benzin „elillant”. László Erzsébet-Magyar Mária Valahol, valakik átállították a váltót Jöttek az emberek, hogy lefejtsék a maradékot... M
