Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-18 / 17. szám

1998. január 18., vasárnap Villanófény Hetedik oldal Titokzatos kezek dolgoztak, hogy a szállítmány Ausztria helyett Sarkadon kössön ki Az elpárolgott benzinvonat Ebben az országban minden megtörténhet! — mondta az egyszerű ember úgy ’96 áprilisának derekán, amikor híre kelt, hogy eltűnt egy vonat Magyarországon. Aztán meg­találták: Ausztria helyett a békési kisváros, Sarkad állo­másának félreeső vágányán pihent Ám szállítmánya, 471 ezer liter benzin, szőrén-szálán eltűnt. Elpárolgott. A múlt héten a gyulai bíróságon az ügyész benyújtotta a vádiratot. Máig is szinte megfejthetetlen, hogy a szellem­vonatot miként térítették el Ferencvárosban, s cserélték ki a menetokmányait, meg az oldalára erősített irányító jegyeket. A történetben fontos szerepet játszó személyek hamarosan bíróság elé állnak, ám az még mindig kétséges, hogy a hírhedt benzinjárat igazi elterelői ott ülnek-e a 12 vádlott között. A kísértetjárat ’96. április 12-én indult el Száz­halombattáról Ferencvárosra. Eközben dolgoz­tak serényen a titokzatos kezek, méghozzá olyan pontosan, hogy a vonat Budapesten feltű­nés nélkül állhatott arra a vágányra, amelyről Békés megye székhelyére indulnak a járatok. Máig sem tudhatjuk pontosan, hogy a vasutasok vagy mások térítették-e el a benzinszállítmányt. Valószínűleg Százhalombattán, sőt, az olajfino­mítóban is tudhattak néhányan az üzemanyag végcéljáról. Az ilyen kérdésekre szokás szerint mindig hallgatás a válasz. Békéscsabán viszont nem ta­láltak a titkokba beavatott embereket, Sarkadon is csak egy kis alkalmi közreműködőt szervez­tek be, ő azonban azt sem tudta, miről van szó. Mi történt Békéscsabán? A pályaudvaron fel­tűnt két alak, akiknek mintha az élete függött volna a benzinvonat érkezésétől. Kérdezős­ködtek az állomáson, mikor fut be az aranyat érő szállítmány, meg hogy mennyit időz a to- vábbindulásig. Furcsa módon még sürgették is a helyi vasutasokat, hogy jó lenne minél előbb elindítani a vonatot Sarkadra. Kik voltak ezek az urak? A budapesti, kétes hírű FOIL Kft. nevében mutatkoztak be (később derült ki, fiktív cégről van szó). A FOIL taszári és kaposvári alapítói három éve eladták a társa­ságot három embernek, közülük kettő hamis személyi igazolvánnyal „operált”, a harmadik pedig az adásvétel idején már nem is élt. Nos, a FOIL emberei átvették a küldeményt, amely valóban rövid idő múlva, április 13-án hajnalban megérkezett Sarkadra. Az ottani mel­lékvágányon már csak arra kellett várni, hogy a szervezők összecsődítsenek néhány teherau­tóst. Az összes benzint még aznap elszállították többek között a röszkei és a szegedi töltőállo­másokra. Jó másfél évvel a történtek után, 1998. januárjá­ban, a vádirat benyújtásának idején, a helyszí­nen próbáltuk felidézni a Sarkadon történteket. Váratlanul érkeztünk a vasútállomás ütött-ko- pott épületéhez. Dél körül járt az idő, a váró­terem és a peron kihalt volt. Az akkori állomás­főnököt, Gábris Gézát hiába kerestük. Már nem dolgozik Sarkadon. Az eset óta a mostani főnök, Hegedűs Sándor már a harmadik ebben a pozíci­óban. Annak idején Gábris Géza adta meg az enge­délyt a benzinfejtésre. Amint kiderült, hogy a vonatot „ellopták”, Gábrist leváltották. Később a békéscsabai vasútállomáson kapott munkát, je­lenleg vezérlő tisztként dolgozik ott. Amikor csabai irodájában megkerestük, zavartan mo­solygott:- Legszívesebben elfelejteném az egészet — mondta. - Az igazság az, hogy ezek az emberek jól beetettek engem, én meg bevettem. Mint ál­lomásfőnök már hozzászoktam, hogy jönnek­mennek a szállítmányok. Gázolaj többször érke­zett Sarkad területére, s ezt általában a cukor­gyár iparvágányán fejtették le. Ezeket az embereket jól ismertem arcról, s ahhoz is hoz­zászoktam, hogy gyakran más-más cég neve alatt jelentkeztek az áruért. A konkrét esetben is az tévesztett meg, hogy a fejtők már három hó­nappal a szállítás előtt személyesen megkeres­tek, és elmondták, hogy várnak egy benzinszál­lítmányt, amelynek lefejtéséhez kérni fogják majd az engedélyemet, fgy aztán azon a vasár­napon arcról már ismerős volt az illető, aki a le­fejtéshez engedélyt kért. Úgy tűnt, semmi indo­kom nincs megtagadni a kérésüket. A külde­mény - ha jól emlékszem - hat kocsiból állt, úgy voltam vele, mindenkinek jobb, ha haladnak a munkával. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valakik ilyen vakmerő lopásra képesek. Jó­hiszeműen cselekedtem. Egyedül az okozott gondot, hogy a fuvardíj papírjai nem voltak szá­momra elég egyértelműek. Nem derült ki ugyanis, hogy valamennyi kocsi fuvardíját meg­fizették-e Százhalombattán, a feladó állomáson. Ezért biztonságképpen a feltételezett fuvardíjról letétet kértem. Úgy beszéltük meg, hogy más­nap felhívom Százhalombattát, és ha igazolják, hogy a fuvardíj rendben van, akkor visszafizet­jük a letett pénzt. Másnap, amikor rákérdeztem a dologra a százhalombattai finomítóban, ha­mar kiderült, ott valóban feladtak egy ilyen szál­lítmányt, de nem sarkadi célállomással. Azt hit­tem, megnyílik alattam a föld. Elkezdődött a rendőrségi kihallgatássorozat, ahol mindezt el­mondtam. Három héttel az eset után megtörtént a szembesítés. Felismertem az elkövetőket. Már a rendőrségi eljárás elején biztos voltam benne, ezek után nem maradhatok ott állomásfőnök. S valóban: ezzel véget ért a tizenöt éves sarkadi pályafutásom. Mindez vasárnap történt, hétfőn a sarkadi rend­őrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói már a helyszínen voltak. Ott tudták meg, hogy a vasárnap Sarkadra érkezett vasúti tartálykocsik­ból minden valószínűség szerint ellopták a ben­zint. Sándor Levente, az osztály vezetője és Ko­vács Sándor nyomozó így emlékeznek vissza a történtekre:- A helyszínre érkezve megállapítottuk, hogy valóban bűncselekmény történt, hiszen hamis okmányokkal manipulálva több ezer liter üzem­anyagnak kélt lába. Mivel ez nem mindennapi ügy, és nagy értékű lopásról volt szó, értesítet­tük a megyei főkapitányságot, amelynek gazda­ságvédelmi osztálya azonnal átvette az ügyet. Kivonultak a vámosok is, akik szintén sokat se­gítettek a tények feltárásában. A mi feladatunk az volt, hogy meghallgassuk a vasút környékén lakókat. Mivel a tartálykocsik egész nap jöttek- mentek a Virág utcán, így különösen az itt élők bosszankodtak a nagy dübörgés miatt. Tőlük le­hetett a legtöbbet megtudni. Később átmentünk a benzinkútra, hogy megnézzük a vasárnapi for­galomról készült videofelvételeket. Sokat nem lehetett megtudni, mert nem voltak tökéletesek a képek, de szerencsére néhány kocsi elkövette azt a hibát, hogy ott tankolt, s a felvételeken lát­szottak a tartálykocsik típusai, s hogy vala­mennyien Gyula felé kanyarodtak. Bondár Lajos, a vasút környéki italbolt tulaj­donosa - ebédidő lévén - éppen a kismotorjá­ra készült felülni, mikor megszólítottuk. Mint kiderült, neki is vannak emlékképei a történ­tekről.- Aznap kora reggel mentem ki a kocsmába, s láttam, már benn állnak a tartálykocsik a vas­úti rakodóban. Volt egy személyautó is a téren, négy vagy öt emberrel. Odamentem. Érdeklőd­tem, mit fejtenek. Arra gondoltam, ha gázolaj - mivel nekem is van traktorom -, jól jönne egy kis olcsó üzemanyag. Megkérdeztem hát, nem adnak-e el belőle. Azt mondták, ezek benzines tartályok. Csak úgy viccből rákérdez­tem, hogy akkor nem tankolnák-e meg a Sim­sonomat. Az első szóra megtették. Később az­tán napközben többször beugrottak hozzám a kocsmába kávézni, üdítőzni. Körülbelül éjfé­lig, hajnalig folyt a fejtés és a szállítás. Feltűnő volt, hogy a fejtés mennyire szakszerűtlen. Folyt mindenfelé a benzin, nem számított, mennyi megy mellé. Amikor hajnalban elcsen­desült a környék, elérkezett a Kánaán a sarka- diak számára. Hétfőn kora reggel jöttek az emberek, hogy lefejtsék a maradékot. Ötven-száz liter benzin is összecsorgott még a csövekből. Mire a rendőrség kijött, már tükör­tiszták voltak a tartályok. Senki sem őrizte a vasúti kocsikat. A rendőrök sokakat meghall­gattak az üggyel kapcsolatban, többek között engem is. Mint kiderült, az egyik lakos felírta a rendszámát annak a személyautónak, ame­lyikben a „főnök” ült. Ez sokat segített a nyo­mozásban. A gyulai bíróságra benyújtott vádirat szerint az I.-IV. rendű vádlottat társtettesként, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntettével vádol­ják. A törvény szerint ez a cselekmény 2-től 8 évig büntethető. Az V.-VII. rendű vádlottak ugyanebben a lopásban bűnsegédként vettek részt. Az orgazdasággal megvádoltak (VIII., IX., X., XII. rendű vádlott) eddig nem tagadták tet­tüket. A benzin literjéért 94 forintban alkudtak meg (akkor hivatalosan 130 forint körül volt az ára). A XI. rendű vádlottnak magánokirat-hami­sításért kell felelnie. A Magyar Államvasutak kára a vádirat szerint 52 millió forint. A vádlottak közül sokan hallgat­nak, mások részben beismerik tettüket. A legfőbb bizonyíték nem lehet más, mint hogy a 471 ezer liter benzin „elillant”. László Erzsébet-Magyar Mária Valahol, valakik átállították a váltót Jöttek az emberek, hogy lefejtsék a maradékot... M

Next

/
Thumbnails
Contents