Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-15 / 14. szám

4 DUnántúli Napló Baranyai Tükör 1998. január 15., csütörtök Hírcsatorna Hulladékudvar Pécsett. Tegnap Pécsett nyitották meg a megye első hulladék- udvarát az Eszék utca 8-ban, ahol ingyen helyezhet el a lakosság műanyagot, akku­mulátort, üveget, csomago­lóanyagot, papírt, fémhulla­dékot. (nf) Nemeskajal és Hegyhát- maróc. Az észak-baranyai község és a szlovákiai Ne­meskajal kulturális együtt­működési kapcsolatot alakít ki. A most 700 éves felvi­déki községből a negyvenes évek derekán magyar csalá­dokat telepítettek át a bara­nyai faluba. (cs) Somogyhárságy históri­ája. A falu krónikáját 1945- től Mayer György tanító ve­zeti, aki most nyugdíjasként Kaposmérőn lakik. A hely­történet-kutató az önkor­mányzat kérésére jelenleg a hárságyi németek kitelepíté­sének történetét dolgozza fel. (cs) Gondozott temetők Sza­ván. A falu történetében most először munkanélkü­liek tették rendbe a katoli­kus, a református, valamint a Vaskapu-pusztán lévő te­metőt. A református sírkert­ben fejlesztenek, a halottas házba bevezetik a vizet és az áramot. (cs) Szászországi úton Ba­ranyából. A Baranya me­gyei Gazdakörök Szövetsé­gének elnöke, Székely Gá­bor egy országos FM-kül- döttség tagjaként január 13- tól Szászországban tartóz­kodik, ahol hét napon át a családi gazdaságok, vala­mint a beszerző és értéke­sítő szövetkezetek munká­jával ismerkedik. (cs) Hang Gábor 1962-1998 Egy fiatal, alkotóereje teljé­ben lévő bábszínésztől bú­csúzunk. 1984-ben kezdte pályáját a Bóbita Bábszín­házban. Gyerekeknek és felnőtteknek játszott szám­talan főszerepe közül emlé­kezhetünk az esetlen, ked­ves bohócra, a hős király­fira, az utcai komédiásra, az ír tündérmesék sokarcú me- sélőjére. Legnagyobb szakmai elismeréseit - leg­jobb színészi alakítás díját ­1995- ben a Kecskeméti Magyarországi Bábszínhá­zak Találkozóján és az 1996- os Zágrábi Nemzet­közi Bábfesztiválon kapta. Sokan már gyermekkoruk óta élnek az apró településen A FOTÓ: WÉBER TAMÁS Érvénytelennek tartják a pályázatot A tegnap esti órákban rendkívüli testületi ülésen arról döntöt­tek a képviselők, hogy a Gemenc Rt. tulajdonában lévő, el­adásra szánt ingatlanokat helyi védelem alá helyezik. KÖLKED - ERDŐFŰ Lapunk tegnapi számában ol­vashatták, hogy a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt. nyil­vános pályázaton, öt részletben meghirdette a tulajdonában lévő erdőfűi ingatlanokat, az egykori kiskastélyt és a hozzá tartozó cselédszállásokat. Az épületek lakottak, nagy részük­ben több család is él. Furcsa, hogy a közvetlenül érintettek, azaz a határ menti kistelepülés lakói sem értesül­tek sokkal korábban az rt. kez­deményezéséről. Igaz, a pályá­zat már december 27-én megje­lent a Magyar Nemzetben és Bács-Kiskun megye napilapjá­ban is, lévén a cég bajai székhe­lyű. A lakások bérlői közül né- hányan fénymásolatot is kaptak a megjelent kiírásról, ám leg­többen, így a kölkedi polgár- mesteri hivatalban is csak a pá­lyázati határidő lejárta előtt há­rom nappal, az rt. nyilvá­nos tájékozta­tóján tudták meg, hogy az épületek el­adók. Van, aki már gyer­mekkora óta itt él és van, aki csak néhány éve, hétvégi menedékként bérel egy-egy lakást a szebb napokat is megélt valamikori majorban. Bár a múlt év végén az rt. a te­lepülés több lakását felmérette, a helyiek közül akkor még senki sem gondolta, hogy az ingatlanokat heteken belül el is adják. A határidő ma lejárt.- Meggyőződésem, hogy nem véletlenül alakultak így a pályáztatás körülményei mondja a kölkedi polgármester, Muskát Zoltán (képünkön). - Az önkormányzat a szerda esti rendkívüli testületi ülésén módosította a rendezési tervét és Erdőfű egész területét helyi védelem alá vonta, azaz szabá­lyozta az épületek későbbi át­alakítását. A testület azon az álláspon­ton van, hogy az épített környe­zetről szóló törvény szerint az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg. Mivel ez ügyben senki nem kereste meg őket, a pályázatot érvénytelennek tart­ják és ezt jelzik is a kiírók felé. A bérlők még bizonytalanok, ezért két lakóközösség a mai nap folyamán pályázatot nyújt be az általuk lakott ingatla­nokra. Osztatlan közös va­gyonként szeretnének hozzá­jutni bérelt otthonaikhoz. A tegnap esti döntés után már senkit nem értünk el a Ge­menc Rt.-nél, de Nagy András műszaki osztályvezető koráb­ban a pályázat tisztaságáról biz­tosította lapunkat és az érintet­teket. Az épületek eladását a cég gazdaságos működtetésével és a piac diktálta körülmények­kel indokolta és annyit mondott, hogy az rt. szeretné egyben érté­kesíteni az ingatlanokat. S. G. (Z-j Kommentár az 1. oldalon) Kétezer munkahelyet ígérnek Ma Budapesten háromoldalú szerződést köt Pécs önkormány­zata, a Pécsi Ipari Park Rt. és az Elcoteq. Ennek értelmében a finn társaság hatodik gyárát a baranyai megyeszékhelyen építi fel, mintegy 6 milliárd forintos zöldmezős beruházásban. BUDAPEST - PÉCS A finn cég képviselői magyar- országi felderítő kőrútjuk során az elmúlt év novemberében je­lentek meg első ízben Pécsett. December közepén már határo­zott elképzelésekkel jöttek vissza, és árakról, pontos terü­letről, kondíciókról tárgyaltak az illetékesekkel. A megállapodás eredménye­ként az Ecoteq már idén meg­kezdi új gyárának építését, amelyben a második év végén már mintegy 2000 embernek adnak majd munkát. A Pécsi Ipari Park első komoly beruhá­zását vállaló cég várhatóan adókedvezményben részesül, ez, illetve a társaság jelenléte erős vonzerőt jelenthet a többi befektető számára.- A 2000 munkahely mellett az Elcoteq által képviselt ma­gas technoló­giai színvonal az, ami a tér­ség számára feltétlen elő­nyöket hoz - mondta el vé­leményét a beruházásról Weller János (képünkön), a kamara terület- fejlesztési szakértője. - Az első fecske ilyen téren a Nokia volt, és most már úgy tűnik, hogy va­lóban megindult az a bizonyos várt folyamat. Remélhetjük, a komoly cégek jelenléte további befektetőket vonz. K. E. Zöldségek az iskolában PÉCSVÁRAD Salátákat, zöldségeket kós­tolhattak meg az érdeklő­dők a napokban a középis­kola aulájában. Nem vélet­lenül: az iskola egészségne­velési versenyen vesz részt. A verseny fő célja, hogy a di­ákokat - s ezáltal közvetve ta­lán szüleiket is - az egészsé­gesebb étkezés, a dohányzás- és alkoholmentes élet felé „te­relje”. Ezen a versenyen, amit egy alapítvány hirdetett meg, tavaly a gimnazisták második helyet szereztek az országban. Nem véletlen tehát, hogy idén a szakközépiskolások is elin­dultak a nekik meghirdetett pályázaton. Balog Balázsné tanárnőtől megtudtuk, a verseny több részből áll. Először teszteket töltenek ki a vállalkozó szel­lemű diákok az étkezési szo­kásaikról, majd ezt közösen értékelik. Ezután recepteket állítanak össze, amelyek se­gíthetik a korszerűbb táplál­kozást, sőt ételeket is főznek, ezekből készült bemutató az iskolában. A verseny javában folyik, az értékelés március elején várható. Ny. Sz. Szennyvízügy - zátonyon SÁSD ÉS KÖRNYÉKE Fél évtized is elmúlik, mire egy szennyvízprogram megvalósul - legalább is a Hegyháton és a Völgység­ben. A legnagyobb gondot a saját tőke előteremtése je­lenti. Vásárosdombó és Kapos- szekcső ötödik esztendeje próbálkozik és örülnek, ha a nyártól működhet a szenny­vízvezeték-rendszer. Farkas István vásárosdombói pol­gármester elmondta, hogy az állami és a megyei segítség csökken, míg az önkormány­zatoknak mind több pénzzel kell beszállniuk, hogy pá­lyázhassanak. Ezért bevezetik a szennyvízdíjat és azokat, akik nem társulnak, adóval sújtják. Kénytelenek a lakos­ságot is ter­helni, amit korábban nem akartak. A Somogy megyei Csi- kóstöttöst pedig vállal­kozó társnak szeretnék Mindszentgodisa nyolc községgel szövetkezve most nyújt be pályázatot. Bimbó István polgármester (képün­kön) kifejtette, hogy csak nap­jainkra sikerült a pályázatban előírt 10-15 milliós összeget biztosítani, amihez a lakók is hozzájárulnak. Magyareg­regy, Kárász és Vékény fél évtizede kínlódik, de csak jö­vőre pályázik. Sásd támogatáshoz jutott és az Újtelepen kezdődhet majd a kivitelezés. Csuti J. megnyerni. A múlt és a PÉCS Az ősi kultúrák formavilága és a nemzeti kultúra ha­gyományai egyaránt foglal­koztatják Berényi Istvánt. Szobraiból ma nyílik kiállí­tás a Pécsi Kisgalériában. Az alkotó kedvenc anyaga a fa. Ahogyan elmesélte, szá­mára a fa a múlt, a jelen és az eljövendő idők egyidejűségé­nek is kifejezője, hiszen gyö­kereivel az anyagi világ ős­emlékezetéhez, törzsével a je­lenhez, koronájával pedig a termést hozó jövőhöz kapcso­lódik.- Sok munkámban ábrázo­lom a kultúravesztést ­• •• D 1 •• •• i i jovo kozott mondta Berényi István. - Úgy érzem, a műveltség nem gya­rapodik, nem tudunk kellően kötődni a régi értékekhez, az ősi hagyományokhoz. Pedig szerinte mindez szükséges az Európa felé tartó nagy menetelésben, hiszen ott is csak akkor kíváncsiak ránk, ha sajátos műveltségünket is magunkkal tudjuk vinni. A csongrádi születésű szobrász idáig több kiállításon és alko­tótelepen vett részt. A mos­tani válogatás címe: Egy ka- táng emlékére. Közel 40 munkája látható, életet őrző formák, idegen kultúrák ta­núi, sámánfigurák, eltűnt ko­rok üzenetei. A ma 17 órakor nyíló tárlat elé dr. Újvári Jenő mond bevezetőt. H. I. Gy. Az elmúlt évben készült el a Biokom Rt. szelektív hulladék- gyűjtő telepe Pécsett fotó: Tóth László Alapos segítség környezetvédelemre A megye több mint félmilliárd forintot kapott a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) legfrissebb támogatási kere­téből. Pécset külön is segélyezik, a város kulturális örökségé­nek megőrzéséhez 300 millió forinttal gazdálkodhat. BUDAPEST-PÉCS A KKA év végi keretéből a be­érkező 22 milliárd forintnyi igényre nyolc és fél milliárdos támogatást osztanak szét. Ba­ranya az ország megyéi közül az egyik legnagyobb összeget kapta, összesen 27 pályázatát fogadták el, melyeknek megva­lósításához 588 millió forintot biztosítanak - számolt be a döntésről lapunknak dr. Szili Katalin (képünkön), a Környe­zetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium államtitkára. A pénzből a legnagyobb részt a kökényi szilárd hulla­déklerakó beruházásához ad­ták, idén és jövőre egyaránt 74,5-74,5 millió érkezik aján­dékba, 41^11 milliót pedig kamatmentesen küldenek. A Pécsi Tömegközlekedési Rt. közel 30 milliót költhet arra, hogy környezetbarát motorok­kal lássa el buszait, s 20-20 millióval járulnak hozzá a Hul­lámfürdő légtechnikai beren­dezésének beszereléséhez, va­lamint a Vasvári- és a Domini­kánus-ház további rekonstruk­ciójához. A megye más terüle­tein Pellérd a pénzügyi lis­tavezető 90 milliós tétel­lel, melyet csatornázásra fordíthat. A Mohácsi Fa­rostlemezgyár ezentúl keve­sebb szerves oldószert bocsát ki a levegőbe - 50 millióval já­rultak hozzá a technológia kor­szerűsítéséhez. A Bár-Duna- szekcső térségében folyó csa­tornázásnak is lekerítettek 80 millió forintot, de adnak pénzt kisebb munkákra is, például a vejti-zalátai református temp­lom és a magyarbólyi óvoda felújítására. Pécs más területen is érde­kelt volt a KKA-döntésben. A világörökségbe kerüléshez, a millenniumi felkészülésre ugyanis egy központi keretből 130 milliót, a KKA-ból pedig 170 milliót nyert el. így a ter­vezett munkálatok háromne­gyedére már megvan a pénz. Ide tartozik, hogy a világörök- ségi tagság előkészületeként a környezetvédelmi tárca Kelet- Európa története címmel nem­zetközi konferenciát szervez Pécsett. Ugyanakkor a világ- örökségi terület működtetésé­hez - ma a püspöknél erről lesz tanácskozás - jelenthet segít­séget az az 1,1 milliárd forintos alap, melyet 1998-2000 között hoznak létre a szaktárcá­nál. Mészáros B. E. t 1

Next

/
Thumbnails
Contents