Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)

1997-12-31 / 357. szám

1997. december 31., szerda Hazai Tükör Dhnántúli Napló 3 Három városban még nincs megegyezés Holnap: ingyenpremier Az újévtől ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek a közleke­dési eszközök többségén, de néhány helyi önkormányzat­tal még január 1-je után is folytatódnak a tárgyalások. Petőfi László, a Közlekedési, Hírközlési és Vízgazdálkodási Minisztérium főosztályvezető­helyettese elmondta: az utóbbi napokban folytatott megbeszé­lések eredményeként a MÁV Rt.-vel, a Volán Egyesüléssel és a Budapesti Közlekedési Vállalattal megszületett a díj­mentes ségről a megállapodás. Nekik a nyugdíjasok kedvez­ményét árkiegészítés formájá­ban a költségvetés megtéríti. Magyarországon a vidéki vá­rosok és agglomerációk tömeg- közlekedését a Volán autóbu­szai bonyolítják le. Kivétel öt nagyváros: Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs és Kaposvár, ahol a helyi önkormányzat tulajdo­nában vannak a tömegközleke­dési eszközök.-Velük is folytak tárgyalá­sok, de csak a miskolciakkal és debreceniekkel sikerült meg­egyezni - mondta Petőfi László. - Pécs, Szeged és Ka­posvár vezetői a teljes árkiesés megtérítéséhez ragaszkodtak, így velük és még néhány ki­sebb település helyi közlekedé­sét koncessziós szerződés alap­ján lebonyolító kisvállalattal nem tudtunk megállapodni. A tárgyalások azonban folytatód­nak. Az ezekre a településekre érkező idős emberek a vasúton és a Volán távolsági autóbu­szain utazhatnak ingyen, (koós) Benzinárak január 1-től Az áremelkedés oka a jövedéki adó A Mól Rt. kedden MTI-hez eljuttatott hivatalos tájékoztatása sze­rint január 1-jén 00.00 órától megváltoznak az üzemanyagok kis­kereskedelmi eladási árai. Az új árak a következők: a 98-as ólmozott motorbenzin 165,90 forint/liter, a 91-es ólmozatlan motorbenzin 154,50 forint/liter, a 95-ös ólmozatlan motorbenzin 157,50 forint/liter, a 98-as ólmozatlan motorbenzin 166,50 forint/liter, a motorikus gázolaj és tüzelőolaj 147,50 forint/liter. Az árváltozás oka a január 1-jei jövedéki adó bevezetése, illetve a kőolaj és kőolajtermékek kötelező készletezési díjának (KKKSZ) emelkedése. Erre az áremelésre tehát nem a Mól hatáskörében, hanem a jö­vedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi Cili. törvény, valamint a behozott kő­olaj és kőolajtermékek készletezéséről szóló 1993. évi IL. törvény módosítása kapcsán kerül sor. E rendelkezéseknek megfelelően ugyanis január 1-től változnak az üzemanyagokat terhelő adók és díjak. A mostani árváltozásban a Mól Rt. kizárólag ezeket az adótétel-változásokat érvényesíti. (MTI) Mentőorvos a szilveszteri petárdákról A sokk kivédhető A petárdák néha akkorákat tudnak szólni, hogy a „szív­baj” jön ránk. De mit te­gyünk azért, nehogy nagyobb baj történjen?-Az esetleges sérülések meg­előzésére sajnos nem tudunk felkészülni, ám a stresszt, a sokkot többé-kevésbé kivédhet­jük - mondta dr. Lóránd Mari­ann, az Országos Mentőszolgá­lat főorvosa. - A gyengébb idegrendszerűeknek ajánlatos, hogy ha petárdaveszélyes he­lyen fordulnak meg, lelkileg készüljenek a robbanásokra, eleve számítsanak váratlan, erős hang- és fényhatásokra. Ezzel mintegy megerősíthetik magukat. Akik úgy érzik, ez a „védelem” kevés, háziorvosuk­tól enyhe nyugtatót is kérhet­nek, de akkor még az éjféli po­hár pezsgőtől is ajánlatos óva­kodniuk. A stresszre, azaz a hirtelen megterhelés következtében fel­lépő idegrendszeri reakcióra kiváltképp az idős emberek, a szív-, a cukorbetegek, a gyere­kek, a terhes nők számíthatnak. Az ideggyengék akár epilep­sziás rohamot is kaphatnak. A doktornő figyelmeztetett arra: az állatok, például a ku­tyák is megszenvedhetik a dur­ranásokat. (cs. b. j.) Nehéz év előtt az önkormányzatok Kuncze Gábor áttörést vár a közbiztonság javulásában Az önkormányzatok találékonysága és a polgármesterek rá­termettsége a pénzszűke ellenére is számos települést lendí­tett át a holtponton. S noha jövőre a központi támogatás és a helyben maradó szja együttes összege 18-20 százalékkal nő, továbbra is átgondolt gazdálkodásra lesz szükség - vélekedik Kuncze Gábor belügyminiszter. épp a rendőrség miatt éri. Az ellenzék szerint a rosszul fize­tett és szerény technikai hát­térrel ellátott testület nem áll a helyzet magaslatán, miköz­ben ijesztő méreteket ölt a szervezett bűnözés. Nem dőlhetek hátra a székben fotó: feb/diósi imre- Miniszter úr! Az ország gaz­dasága ugyan megindult a fej­lődés útján, de az önkormány­zatoktól csődközeli helyzetről, növekvő adminisztrációs ter- hekről, alacsony bérekről ér­keznek hírek.-Én is tapasztalom az elé­gedetlenséget s találkoztam azokkal a szerencsére hamis jóslatokkal is, amelyek szerint százával mennek csődbe a te­lepülések. Tény, hogy az ön- kormányzatoknak nagyon meg kell fogniuk a forintokat. Hogy ez többnyire sikerül is, az a falvakban, városokban dolgozó apparátusok szakmai felkészültségét bizonyítja. Megértem, hogy olykor el­keserednek, mert például hi­ába szeretnének többet fordí­tani fejlesztésre, ha kevés a sa­ját bevételük. A nagyobb tele­püléseknek nem egyszer csípi a szemét a kicsiknek juttatott pluszpénz, holott elvben min­denki egyetért a felzárkóztatás szükségességével. Lassú a kiegyenlítődés- Ha már a felzárkóztatást em­lítette: a különböző progra­mok, koncepciók ellenére még mindig túl lassan közeledik egymáshoz a nyugati és keleti országrész. Miért?-Egyrészt, mert itt-ott év­százados lemaradást kell be­hozni s ez nem megy máról holnapra. Másrészt, mert a tőke eleve a fejlettebb infra­struktúrával rendelkező, jól megközelíthető régiók felé tö­rekszik, holott az elmaradott térségek ebből a szempontból egyáltalán nem vonzóak. Per­sze néhány önkormányzat megtalálta a módját, hogy ke­lendővé tegye magát. Végig­gondolta lehetőségeit, s az ezekről készített reklámanya­got célirányosan szórta szét. Tatabánya és Nagykáta fej­lődése jól mutatja, mekkora lendítőerő rejlik az önkor­mányzat és a polgármester ak­tivitásában. De említhetem Kecskemét és Gyöngyös gya­rapodásának példáját is, amely azt is jelzi, hogy a tőke átlépte a Duna vonalát.-A kistelepülések számára nehéz kötelezettség, hogy a törvény által előírt gyermek- védelmi támogatás rájuk eső részét fizetniük kell. Szerintük ez a jogszabály is a legszegé­nyebb helyhatóságokat sújtja.- A törvény nemes célt szolgál, ám megalkotásakor valóban nem rendelték hozzá a megfelelő mértékű költség- vetési támogatást. Vizsgálatot kezdeményeztem annak kide­rítésére, hogy a rendszer mely pontjain kellene változtatni. Januárban már tisztábban lá­tunk ez ügyben.-Mit hoz az új év az ön- kormányzatok számára?- Bár a központi támogatás és a helyben maradó szja együttes összege 18-20 száza­lékkal nő, a saját privatizációs bevételektől eleső települé­seknek szinten tartásra kell felkészülniük. Ott sem szabad azonban a lovak közé dobni a gyeplőt, ahol már érezhető a gazdasági növekedés jótékony hatása. Erősödik a rendőrség- Mennyire enged a tárca sza­bad teret a helyi kezdeménye­zéseknek? Az úgynevezett ön- kormányzati rendőrség ötletét ön például eleve elvetette.-A törvényes keretek kö­zött minden jó ötlet előtt sza­bad az út, de az önkormány­zati rendőrség létrehozásához még hiányoznak a jogi feltéte­lek. A nagyvárosokban egyébként sem a rendőrök dolga a közterületek felügye­lete, a közterület-felügyelők munkáját viszont mielőbb szabályoznunk kell.- Ónt a legtöbb támadás- A rendőri munka feltételei az idén is látványosan javul­tak. A technika korszerűsíté­sén túl a rendőrség adósságai­nak felszámolására több mint 5 milliárdot fordítottunk és 1800 fővel növeltük az állo­mány létszámát. A ’98-ban in­duló, 3 éves fejlesztési prog­ram során 90 rendőrőrs jön létre, miközben négyezer egyenruhással többen teljesí­tenek majd szolgálatot. A tes­tület támogatásának 22-23 százalékos emelése és a prog­ramra szánt 36 milliárd forint áttörést jelenthet a közbizton­ság javulásában. A köz érzete javuljon- Tehát elégedetten zárja az óesztendőt?- Csak részben. A belügyi tárca dolgozói tetemes munkát végeztek az idén, ezt támasztja alá az is, hogy több mint 20 törvénytervezetünket fogadta el a parlament. Ám a régóta felhalmozódott problémáknak csak egy részét sikerült meg­oldanunk. Büszkén említhe­tem, hogy példa nélküli fejlő­désnek indulhatott a tűzoltó­ság, megtalálta új helyét a polgári védelem és megkezdte a hivatásos őrizetre való átál­lást a Határőrség. Minden erőfeszítésünk el­lenére a polgárok még mindig úgy érzik: rossz a közbizton­ság. Amíg ezen az érzésen nem sikerül változtatnunk, ad­dig jómagam sem dőlhetek hátra nyugodtan a székemben. Takács Mariann Hírcsatorna Göncz Árpád jobban van. A köztársasági elnöknek nyom- bélfekélye volt, de már sokkal jobban érzi magát. Az államfő betegsége alatt kilenc kilót fo­gyott, de azóta két kilót már „visszaszedett”. A helyes diag­nózis megállapítása két hetet vett igénybe, de az elnök már tíz napja gyógyszert szed. Segély a Katonának. Magyar Bálint művelődési és közokta­tási miniszter a Nemzeti Kultu­rális Alap miniszteri keretéből 300 ezer forint gyorssegélyt jut­tat a Katona József Színháznak, hogy mielőbb felszámolhassák a karácsonyi betörés során ke­letkezett veszteségeket. Megszakadt tárgyalás. A vá­lasztásokon való közös fellé­pésről szóló tárgyalások tegnap megszakadtak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyes vezető politikusai és a Mun­káspárt között. A felek a nyáron közös választási párt létrehozá­sát tervezték, ám az MSZDP végül is a szocialistákkal kötött megállapodást. Egészséges kórházakért. Az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár 1998-ban ad hoc bizottságot hoz létre a kórházak jelenlegi gyógyszerfelhasználá­sának felülvizsgálatára - jelen­tette be kedden Cser Ágnes. Az OEP főigazgatója szerint a gyógyszerigényeket felmérő bizottság a jól működő intéz­mények példája alapján kívánja benyújtani a kormánynak ész- szerűsítő javaslatait. Költözik a Petőfi. A Magyar Rádió Rt. január 1-jén 24 óra­kor beszünteti a Petőfi rádió, valamint január 2-án hajnali 5 órakor a Bartók rádió középhul­lámú sugárzását. Drágább pálya. Az M5-ös au­tópálya díjai átlagosan 7,9 szá­zalékkal emelkednek az új év első napjától - közölte az út­szakaszt üzemeltető AKA Rt. Orvosi eset. A miskolci Deszka-templom felgyújtásával gyanúsított férfit kiengedték az előzetes letartóztatásból, de egyidejűleg elrendelték elme­orvosi vizsgálatát és kényszer­gyógykezelését. Emelik a keretet. Jövőre 350 ezer forintra emelkedik a devi­zabelföldiek által Magyaror­szágról kivihető belföldi pénz legmagasabb összege. A kül­földiek ugyancsak 350 ezer fo­rintot hozhatnak be az országba január 1-jétől a módosított de­vizatörvény értelmében. Ismert, népszerű személyiségek válaszai szilveszteri körkérdésünkre Óévbúcsúztatás - várakozásokkal Hol, hogyan, s milyen reményekkel lépik át az új év küszöbét? Ezt a kérdést tették föl munkatársaink néhány olyan művésznek, politikusnak, akik - közszerepléseik révén - szinte valamennyiünk közös ismerősei. Zenthe Ferenc színművész:- Üzenem mindenkinek, akit illet: senki ne keressen szilveszterkor nyil­vános helyen - otthon, szűk családi körben búcsúztatom az óévet. Már ne­hezen viselem a zajt, a füstöt, a jövés­menést. A fotelben kényelmesen hát­radőlök és tévézek... Hiszek abban, hogy az ideinél jobb lesz a következő esztendő. Ha rajtam múlna, egész biztosan, De sajnos, en­gem nemigen kérdeznek a politikusok a hogyan továbbról. ’98-ban egyébként tovább „szom­szédolók”: a számomra nagyon kedves tévésorozatban 1998 végéig szól szer­ződésem a nagypapa-taxisofőrködésre. Kiss Elemér kormányszóvivő:- Nálunk sokéves hagyomány, hogy a szilvesztert családostól a Balaton töltjük. így lesz most is, a famí­liával kicsit kirúgunk a hámból, tánco­lunk, nótázunk, s valószínűleg hajnalig talpon lesz a család apraja-nagyja. Az új évtől nem kérek-várok csodá­kat. Megelégednék azzal is, ha „csak” több nyugalmat hozna a politikában és több higgadtságot, önmérséklet politi­kusainknak. Selmeczi Tibor humorista:- Az év utolsó estjén egy csinos nő­vel színházba megyek. A szóban forgó hölgy a feleségem, a színház a Vidám Színpad, ahol jómagam nem a nézőté­ren, hanem a világot jelentő deszkákon leszek Sas József és Markos György társaságában. A szilveszteri tévéműsorokat majd képmagnóról nézem meg. Lehet, hogy jók lesznek, bár én egyikben sem sze­repelek... ’98-ra két nagy tervet is forralok. Az egyik, hogy a hál’ istennek nagyon népszerű tévéműsoromtól, a Szatellit­től jövőre se riasszam el a nézőket. A másik: szeretném megjelentetni nagy opuszomat, a Selmeczi-szakácsköny- vet, nagyon finom ételekkel és némi humorfűszerrel. Kóródi Mária, a parlament al- elnöke:- Egyelőre csak annyi biztos, hogy családi körben búcsúzom ’97-től. Több baráti meghívásunk is van, szí­vem szerint valamennyinek eleget ten­nék, de majd a családi tanács dönt a programról. S ott nekem is csak egy szavazatom van. Új évi kívánságlistám nem hosszú. Szeretném, ha a várhatónál nyugod- tabb, kiegyensúlyozottabb lenne az Országgyűlés élete, munkája. Olyan, amely nem csökkenti, hanem növeli a t. Ház megtépázott tekintélyét. Politikusként természetesen sikeres választási kampányt remélek pártom­nak és egyéni választókerületemben jómagámnak. Magánemberként pedig egészséget, boldogságot családom minden tagjának. Baranyi László színművész:- Nekem sok örömöt hozott ez az év. Hogy csak a legnagyobbat említ­sem: lányom férjhez ment, s így jövőre talán nemcsak a Família Kft.-ben, hanem a valóságban is nagypapa leszek. Az új évben egyébként színházala­pítóként is bemutatkozom: néhány kol­légámmal Pesti Kabaré néven hoztuk létre Thália új, mozgó hajlékát. Január végén országos körútra indulunk töb­bek közt Csala Zsuzsával, Harsányi Gáborral és Angyal Jánossal. Ha csak félannyi szeretettel fogadnak, ameny- nyivel mi készülődünk a premierre, si­kerünk lesz. Kovács Árpád, az Állami Számvevő- szék elnöke:- Éjfélkor otthon fogok egy pohárka pezsgővel koccintani, méghozzá való­színűleg nemcsak csalácjtagok, hanem jó néhány barát, kedves ismerős társa­ságában. Bevallom, hogy szilveszter napját eddig sem tekintettem, most sem te­kintem valamiféle korszakhatárnak. Az élet nem igazodik a naptárhoz, s én sem készülök ’98-ra „új év, új élet” jel­legű fogadalmakkal. Azt tartom, hogy ami az óévben el­kezdődött, az az új évben folytatódik. Rám tehát valószínűleg sok munka vár. S persze, az ÁSZ elnökeként ab­ban bízom, hogy szakmailag kitűnően felkészült kollégáim értékes, hiteles számvevőszéki jelentéseket tesznek majd asztalomra. Ezt igyekszem kie­gyensúlyozott, jó munkahelyi légkör­rel is elősegíteni. Azt hiszem, a nyugalom, a békesség lenne a legnagyobb adomány, amit 1998 hozhat - ebből mindannyiunknak hiányunk van. Benedek Miklós színművész:- Még előttem is titok, hol, kikkel szilveszterezek. Szó, ami szó, nem igen szoktam előre szervezni-tervezni. Nagyon valószínű, hogy családostól betoppanunk valamelyik barátomhoz. Új évi kívánságaim? Polgárként pusztán az, hogy a politikusok is ve­gyék kicsit „lazábbra” saját figuráju­kat. Művészként sok testhezálló szere­pet, apaként pedig aranyérmet remélek a januári vízilabda-világbajnokságon, merthogy Tibor fiam is ott lesz az „aranykezű" magyar csapatban. Ferenczy Europress

Next

/
Thumbnails
Contents