Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)
1997-12-28 / 354. szám
Nem hamis Arany Ismeretlen Arany János-verset talált dr. Kovács József László irodalomtörténész a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában. Az eredeti kéziratot egy marosvásárhelyi építész ajánlotta föl megvételre a századelőn az Akadémiának, de kosarat kapott. Valószínűleg azért, mert sehogy sem illett a „szent költő” imázsához ez a vaskos férfihumort árasztó, alkalmi költemény. Trócsányi Zoltán azonban lemásolta a verset, s ez a másolat hevert mostanáig a levéltárban. Pedig a nagy magyar klasszikus, a jóságos, bölcs és szent életű költő, akinek állócsillaga soha nem fakuló fénnyel ragyog a magyar költészet egén, aligha állt folyton szoborszerű pózban, hogy mindig komoly tekintetét a magasztos művészetre függessze. Nagyon is tréfás kedvű, a játékot, mulatságot szerető tanár lehetett Nagykőrösön, aki minden csínyre kapható tanártársaival gyakran múlatta együtt az időt kártyával, itallal, olykor pajzán alkalmi versekkel is fűszerezett összejöveteleiken. Ezek emlékét idézi a megtalált vers, amelyet kedves egykori tanártársa, Mentovich Ferenc ezüstlakodalmára írt a mi Arany Jánosunk. Ezt a verset azonban - hiába került elő - ezután sem fogják beválogatni a lánygimnáziumi tankönyvekbe. Miért? Hát ezért: Múzsám, ha valaha magad összeszedted: Megkövetlek szépen, most ugyan csak megtedd! Mert bár nem oly hősről és vitézről zöngök Ki hajdan Homérba lelkesedést öntött De azért Achilltól nem áll hősünk messzebb, Mint állok Hornénál én, ki írom eztet. Harczkeverés helyett hősünk kártyát kever, Harczi szekér helyett lágy díványon hever, Erős dárdanyéllel, keménnyel, vasassal Nem terít le senkit se’ háttal, se' hassal. Ilyen a mi hősünk! Láthatod hát múzsám: Nem vad zabon tanlak, hanem tiszta búzán. Bár szekere rúdja nem fölfelé áll már S életének útja lejtőjére szállván Ilyen hőstetteket nem látunk már tőle: De azén nyergéből nem száll végképp ő le. íme, most is mindig csupa tűz, csupa láng S bár nem szorongatja többé már meg a lányt, De a „vörös király" most is kedvenc blattja És az asszonyokra sok pénzét fölrakja. S bár tüze nem ég már: de űzi a füstjét S lakodalmát üli, még pedig ezüstjét!! A karikatúraművészet nagy öregje életműdíjat kapott Kaján egy életen át kajánkodott- Daumier hat hónap börtönt kapott egy Lajos Fülöpöt ábrázoló gúnyrajzáért. Ön erről azt nyilatkozta, ez a legnagyobb díj, amit karikaturista kaphat. Az életműdíjat ennek fényében nem kell-e kudarcnak tekintenie?- Minden hivatalos elismerésnél az az ember érzése, hogy valamit rosszul csinált. Az a karikaturista lehet nyugodt, akit szidnak, hogy túloz, torzít, téved. Annyi mentségem van, hogy ezt a díjat nem a hatalom ítélte nekem, hanem a többi karikaturista. Én a gondolati humor híve vagyok, és nem a torzképé, hisz az csak szimpla sértés.- De az azért mégiscsak túlzás, hogy az Ön rajzain például Hóm Gyula szebb, mint a valóságban.- Talán ösztönösen irtózom a mai karikatúrában oly gyakori torzítástól. Amikor a rajzoló már nemcsak a gúnyolt figura személyiségét nem tiszteli, de az anatómiát sem. Ha ezek a karikatúrák, s bennük a vonalak zűrzavara nem volna olyan irritáló számomra, talán én is csúnyábbra rajzolnám a politikusokat. Bár én nem az arcukat akarom leleplezni, hanem, hogy úgy mondjam, az arculatukat. A viselkedésüket, a tetteiket, a szerepükben rejlő ellentmondásokat. Azt, hogy mást mondanak és mást csinálnak. Ha azonban nem a miniszterelnök arcát nézi, hanem a rajzom lényegét, azt a szituációt, amelyben ábrázolom, már nem találja olyan kedvezőnek a képet.- Ön azt szokta mondani, hogy annyiféle karikatúra van, ahány féle nevetés, és hogy Kaján a mosoly híve. Nem fél o. konkurenciától, hogy a csendes mosolyt elnyomja a hangos gúny kacaj és a röhögés?- Nem, mert nem találok értéktöbbletet a harsány nevetésben. Amíg lesz emberi mosoly, addig az én rajzaimnak is lesz jövője. Sz. L. Megtalálták Kleopátra palotáját Alexandriát a Nílus deltájánál hódító Nagy Sándor alapította. A kikötő közelében terült el a Királyi Város, ott élt utolsó leszármazottja, a szépséges Kleopátra egyiptomi királynő (i.e. 69-30) is. Az Európai Tengeri Archeológiái Intézet vezető kutatója, az 50 éves Franck Goddio és munkatársai 7 méterrel a vízszint alatt megtalálták az elsüllyedt város romjait. A templomváros földrengések és árhullámok következtében süllyedt el az i.sz. 4. században. Mindenki tudta: a mai Alexandria keleti kikötőjében kell keresni. Ám nem voltak meg hozzá a megfelelő eszközök. A milliós város szennyvize ott ömlik a tengerbe, a búvárok alig 10 centiméternyire látnak csupán - nyilatkozta Goddio. A kutatók a legkorszerűbb műszerekkel vizsgálták át a kijelölt terület minden darabkáját. A sziszifuszi munka eredménye: oszlopok, emlékművek, gránitszfinxek, kövezett utak, épületek, gátak kerültek elő a tenger alatt. A régészek meggyőződése, hogy Kleopátra palotájára is rábukkantak a romok között. Hogy a közönség is láthassa, hosszabb távon két megoldás kínálkozik: vagy víz alatti múzeum megnyitása, vagy az öbölrész kiszárítása és feltárása. Az ötödik generáció után jön a hatodik Latabár-nemzedék Az előadásnak még nincs vége FOTÓ: FEB/DIOSI IMRE Nem a színházban, nem egy kávézóban és nem a lakásán, hanem a fürdőben találkoztam vele. Ez a törzshelye, mindennap idejár. „Halál pontos volt”, üdvözöltem Latabár Kálmánt. „Ne vicceljen, nem késhetek, különben összemegy a függöny." így kezdődött az interjú Kálmánkával, ahogy őt a szakma nevezi. Színpadi fényképeket böngésztünk, s közben csodálkozott, hogy nem ismertem fel a még fiatal Honthy Hannát és jelmezben Feleki Kamillt Latabár Kálmán oldalán. Mentségemre legyen mondva, Kálmánka lánya lehetnék. Bárhonnan is indultunk, mindig ugyanoda lyukadtunk ki: a visszahozhatatlan és feledhetetlen múltba. A színháztörténelem egyik legendás korszakába, amelynek főszereplője a Latabár-legenda egykor ifj. előnéwel megkülönböztetett Latabár Kálmánja. Édesapja halála után, 1970- ben elhagyta ezt a három betűt és megmaradt egyszerűen Kálmánkának. Ám beszélgetésünk idején nemegyszer azt éreztem, mintha asztalunknál a tévéből, a filmekből megismert édesapa, Latyi ült volna velem szemben. Ismertek voltak a gesztusok, nyílt és mosolygós tekintet nézett rám. A mosoly mögött azonban a bánat is ott lapult:- Ez a világ nem az a világ - jegyezte meg Kálmánka. - A színészek egyik pillanatról a másikra eltűnnek a színpadról, a barátok pedig mind elmentek.- És a nagy nevettetők?- Biztos vannak, de ez a műfaj már meg sem közelíti az egykoron népszerűt. Amikor a komikum a mi hatgenerációs színészcsaládunkban bölcseletnek számított, az élet költészetét jelentette. A múlt vigasztalás a mával szemben. Az emlékek? Az embertől sok mindent el lehet venni, de az emlékeit nem. A most 59 éves Latabár Kálmánt öt éve nem látjuk a színpadon. Érveit .kutatom, de érzem, sebeket szaggatok fel, s inkább megállók e ponton. Panaszkodni esze ágában sincs, megbecsült és kitüntetett színész: az Operett Színház örökös tagja. A vendégszereplések, baráti találkozók ma sem maradnak el, legutóbb Kárpátalján, Beregszászon fordult meg. A világot járt komikus színésznek az emlékekből is sok, túl sok maradt. Az egykori Csehszlovákiába ugyanúgy hazajárt, mint a volt Jugoszláviába, Romániába vagy Németországba. Keresztül-kasul bejárta Amerikát Clevelandtől New Yorkon át egészen Los Angelesig. Sorra látogatta és mulattatta a kinti magyarokat. A felsorolásból természetesen nem hiányzott Moszkva és a Bolsoj, a Nagy Színház sem. A kisujján feltűnően csillogó, apró köves gyűrűt nem tudtam szó nélkül hagyni. A legszentebb emléket bolygattam meg: a gyűrűt édesapjától kapta akkor, amikor már nagyon beteg volt. Egykoron ő is a kisujján viselte, mint a fia most.- Mi volt élete legkedvesebb szerepe?- Az is az édesapámhoz köt: a Denevérben Frosch alakítása. Ugyanabban a színházban, ugyanazokon a deszkákon eljátszani ugyanazt a szerepet - több mint öröm és büszkeség.- Elégedetten gondol erre a fellépésre?- Nem rossz iskolát jártam ki, nemde? - kérdez vissza elérzékenyülten a komédiás, s hozzáteszi: - Minden szerepet megcsináltam magamnak.- Mi a közös a két Latyiban?- Az igényesség és a precíz- ség. Édesapám éppolyan könyörtelen kritikusom volt, mint én a fiamnak, Árpádnak. Egyáltalán nem lelkesedtem azért, hogy ezt a pályát választotta. Kézzel-lábbal tiltakoztam ellene, de sajnos a vérében van a mesterség. Egyszer a Cirkuszhercegnőben megbetegedett a gyerekszereplő, a tízéves Árpád ugrott be helyette. A darabot betéve tudta, hisz mindig a színház körül ólálkodott. Persze már akkor gyanús volt a mozgása, latabáros habitusa. Szóval a kocka el volt vetve. Az ország leghíresebb színészdinasztiájának utánpótlása felől csöppet sem kell aggódnunk. Csemyánszki Judit Tudomány Mitől nőtt ormánya az elefántnak? Kipling híres meséjében az elefántnak eredetileg egészen közönséges orra volt, csakhogy egy szép napon a krokodil elkapta és addig húzta, míg ormány nem lett belőle. Ennyi a mese. De mi a valóság? Miért és hogyan alakult ki az elefántok ormánya? Hezy Shoshani detroiti magatartáskutató (etológus) alaposan utánajárt ennek a kérdésnek. Az őslényleletek tanúsága szerint mintegy 55 millió évvel ezelőtt az elefántok akkorák voltak, mint ma a disznók, ormányuk nem volt, csak rendkívül mozgékony felső ajkuk, olyasféle, mint ma a tapíroké. Ám az evolúció lassú menetében ezek az állatok egyre nőttek, lábuk megnyúlt, s így egyre hosszabb állkapocsra volt szükségük, hogy elérjék a talajt. Ugyanez a folyamat játszódott le talajásásra szolgáló agyaraikkal. Egy ideig az alsó állkapocs is együtt növekedett a felsővel, ám egy idő után a koponya túl nehézzé vált volna, s végül az állat már fel sem tudta volna emelni a fejét. így az evolúció megoldást keresett: az alsó állkapocs kezdett lemaradni. Ám ahhoz, hogy a táplálékot a szájüregbe juttathassák, a felső ajakrész az orral együtt lassan ormánnyá módosult, amellyel ügyesen fogni és tépni is lehet. Shoshani ormánytani vizsgálatai feltárták e különleges szerv rendkívüli mozgékonyságának az okát is. Nem kevesebb, mint 148 ezer izomrost összehangolt munkája teszi lehetővé, hogy az elefánt rendeltetésszerűen használja legsajátosabb szervét, amely nemcsak ügyes kéz, erős kar, hanem egyben kifinomult szaglószerv is, sokkal érzékenyebb mint a kutya orra. Szivattyúnak sem akármilyen az ormány, hiszen egyszerre tíz liter vizet is felszippanthat. Van például olyan cirkuszi elefánt, amely öt perc alatt 216,7 liter vizet tud kiszivattyúzni az ormányával. S ne feledjük, az elefántormány még trombitálásra is rendkívül alkalmas. Vagyis igazán irigylésre méltó multifunkcionális testrész. Kenesei István
