Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)

1997-12-13 / 341. szám

1997. december 13., szombat Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Gondolatok egy sajátos börtön kerítésein kívül és belül Pálhalma - 96 gyilkossal A néhai neves pécsi büntetőjogász, Losonczi István professzor szerint a társadalom azért hoz törvényeket, azért alkotja meg az együttélés szabályait, hogy a társadalmi keretek között élő emberek megvédjék magukat azok ellen, akik számára ez a sa­játos polgári fegyelem nyűg. S akik vétenek, azokat e törvények alapján megpróbálja kirekeszteni a társadalomból. Vagy át­menetileg, vagy végleg. A halálbüntetés Magyarországon meg­szűnt, a kirekesztés tehát ma csak átmeneti. FOTÓK: LÄUFER LÁSZLÓ A komputerizált világban elég a billentyű megnyomása, s máris a képernyőn a valóság. Akárcsak Pálhalmán, ebben a sajátosan hazai börtönben, ahol azonnal pörgetni lehet az ada­tokat. Jelenleg 350-en vannak ide bezárva lopásért, 168-an rablásért, 96-an emberölésért, 60-an testi sértésért, 44-en csa­lásért, 14-en zsarolásért... És így tovább, fut a képernyőn a számsor gyorsan, alig követhe- tőn, névvel és egyéb adatokkal. Persze a Büntető Törvény- könyvben nevesített közel száz Elvágyódás bűncselekmény (az erőszakos nemi közösüléstől a hivatali vesztegetésig), s azok sokféle­képpen minősíthető esetéig itt minden egyéb is megtalálható és keveredik, akár egy szemé­lyen belül is. Akad, aki több skalpot tűzhetett övére: ölt, lá­nyokat futtatott, csalt, hamisan tanúzott, kiskorúakat rontott meg. Markó István ezredes a Pál- halmai Országos Büntetés-vég­rehajtási Intézet parancsnoka. Kedves tabló a szobája falán; csíkos fegyencruhába öltözött kollégáinak ajándéka, akik így búcsúztak el tőle Pécsen, hiszen korábbi állomáshelye itt volt, a Papnövelde utcában, a régi-új megyei börtönben.- Bemutatná az intézetét?- Dunaújváros mellett va­gyunk, ebben a több egységgel rendelkező, férfiakat, nőket, sőt fiatalkorú lányokat is fogva tartó, háromlépcsős intézetben. A fokozatok:* fegyház, börtön és fogház. Értelemszerűen a legsúlyosabb bűncselekménye­ket elkövetőké a fegyház, az enyhébbeké a fogház.- Zsúfoltan ?- Meglehetősen. Ezerkettő- száz a hivatalos férőhely, de ezernégyszáz elítélt fogva tar­tásáról kell gondoskodnunk, minden körülmények között. S meglehetősen nehéz a feladat, a zsúfoltság az összezártságban kegyetlen dolog, én pedig val­lom: a büntetés-végrehajtás nem az elítéltek gyötrésére, ha­nem elzárására és bizonyos ideig tartó megőrzésére van ki­találva.- És ha a fogva tartott meg­szökik, mit él át a parancsnok?- Bizonyos feszültséget. Azonnal riadót fújunk, előke­rülnek a kutyák, s indulunk forró nyomon, ahogyan az kell, megkérve a rendőrség segítsé­gét is. Pálhalma sajátos intézet, három egységből áll, s tulaj­donképpen az elítéltek Ber- nátkúton, Sándorházán és Mélykúton vannak, az egyes alegységek között 15 kilométer a távolság. Bár dimbes-dombos a vidék, a helyismeretünk jó, tudjuk, hogy ha szökik valaki, merre veszi az irányt. Időnként a helikoptert is bevetjük.- Könnyű innen szökni?-Csak azok számára, akik Bemátkúton vagy Mélykúton mezőgazdasági munkát végez­nek tavasztól őszig a szántóföl­deken, vagy bent dolgoznak az állattartó telepeken, tehené­szetben, sertéshizlaldában. Az ipari üzemeinkből - főleg a Dunaferr radiátorüzeméről van szó - meglehetősen nehéz en­gedély nélkül meglépni. Persze akad egy sajátos lehetőség, az úgynevezett eltávozás lehető­sége. Törvény biztosítja. Ritka dolog, kivétel, de aki az ilyen eltávozásról nem jön vissza, az a mi szóhasználatunkban nem szökik, hanem engedély nélküli távolmaradó, s megkérjük a rendőrséget, hogy kutassák fel.- Utoljára mikor kellett elő­venni a vérebeket?- Alig két hete. A befelé hajló betonoszlo­pokra feszített, többsoros szö­gesdrótkerítések látványa meg­lehetősen nyomasztó. Mellet­tük kívül-belül frissen gereb­lyézve a föld, s a felirat: A nyomsávba lépni tilos. Egyéb­ként is megannyi tiltó tábla. A zárt udvarok zárt épületei az ötvenes években épültek, s ha börtönt lehet szocreál stílusú­nak nevezni, akkor az itt találó. A cél is. az volt. Ahogy Kom­lón, Inotán vagy Tiszalökön kellett a rabok munkája, úgy itt is, az egykori sztálinvárosi mi­liőben is jól jött a rabmunka. Ha nem is a sokezer tonnányi beton megkeverésére - mert azt jól megfizették inkább az egykori zirci apátság szociali­zált birtokain létrehozott állami gazdaságban szántó-vetésre, tehénfejésre, disznóf tetésre. Amikor fölvették a sokat sej­tető célgazdaság nevet. A fényes szelek aztán elfú- jódtak persze, az intézet pedig maradt. Fegyház, börtön, fog­ház. Nyomasztó látogatás volt e börtön vizit az újságíró számára is, pedig sok minden tapasztal­tam és láttam már. Az utólagos, gyötrő fejfájásra némi mente­gető magyarázat, hogy főleg gyilkosokkal beszélgettem, Kéthelyi Péter alezredesnek, az intézet parancsnokhelyettesé­nek helyismeretére hagyat­kozva. Ő kapcsolta be a számí­tógépet is, ő mutatott rabok pingálta naiv festményeket (szinte minden képen erdőrész­let, patakon átívelő híd, napsü­tés), és ő ült hallgatagon abban a hatfős zárkában, ahol fiatal­korú lányok (felnőtté érlelt, ko­raérlelt) gyerekek hallgatták rö- työgve, hogyan metszette el ti­zenhárom éves korában a tár­suk egy öregasszony nyakát.- Tizenhárom évesen? Az le­hetetlen.- Jó, jó, éppen, hogy csak be­töltöttem a tizennégyet.- Egyedül ölt?- Az anyámmal kettesben voltunk. Tudtuk, hogy a nya­nyának pénze van, azért. A másik férfiakat csalt el, az­tán többedmagával leütötték és kifosztották őket. A harmadik csak lopott. A hat közül négyen állami gondozottak, s ha van legnagyobb panaszuk az életre, az az, hogy a zárkában nincsen tévé, s unatkoznak nagyon. Ide, ebbe a zárkába várják a jelek szerint azt a két pesti kis­lányt is, akik halálra rugdosták Ferihegy környékén egy kiser­dőben a taxisofőrt. Persze nem ők az egyedüliek, régen kita­lálta már e furcsa szót az élet; gyilkos gyereklányok. Vagy ha úgy jobban tetszik: lánygye- rekgyilkosok. Természetes, hogy ebben a helyzetben együgyü lenne a kérdés: mihez kezdenétek lá­nyok, ha innen kikerültök? A sándorházi beszélőn (fér­fiak és kemény bűnözők) két érdekes figurával találkozhat­tam. Az éppen ügyeletes fegyőr találomra választotta ki őket. Ezt megelőzően, arra a kérdé­semre, hogy van-e visszaeső, elnevette magát.- Itt majdnem mindegyik az. Próbáltam finomítani a kér­dést:- Tudja, olyanra gondolok, aki nem először van Önöknél fogva.-Itt majdnem mindegyikük régi ismerős már. Szóval az egyik figura alig 40 kilós, nyüzge, madárcsontú öregember (alig negyvenhárom éves), aki több mint húsz évet ült eddig, szinte állandóan visz- szatérő, betöréses lopásért. S ha a rászabott újabb hét évet kitölti és a jövő évezredben kiszaba­dul, elmondhatja: többet voltam bent, mint kint. Készségesen, sőt örömmel jött a beszélőre, modora va­gány, s mindjárt megkérdezi, hogy melyik újságban lesz bent.- Jól szeretnék élni, úri mó­don - mondja aztán aranyos vallomásként ezért nem tu­dok ellenállni a kísértésnek, hogy egyszer csak bejön. Most úgy tűnik, bejött, mert jókora a zsákmány, s ha kikerülök, megvan a lehetőségem, hogy jó útra térjek. Házat vettem vidé­ken, ahova öreg napjaimra le­költözhetek. Tuti a dolog.- Szakmai tanácsot adna?- Hogyne. A legfőbb, hogy mielőtt bemennék valahova, becsöngetek. Ha nem jön ki senki, nincs neszezés odabent­Fiatalkorúak a rács mögött ről, már enyém is a terep. Az aj­tót könnyű kifeszíteni. A ta­pasztalat az én oldalamon, s többnyire ráérzek, hogy mit hol találok. A régiség, a műtárgy érdekel, és természetesen a készpénz. Abból akármennyi.- Hogyan bukott le?- Az élettársam följelentett.- Tartja valakivel a kapcso­latot?- Két fiam van, de inkább az élettársamtól kapom a levele­ket.- Mi a kedvenc étele?-A brassói, de azt itt soha­sem főznek. A másik férfi nagy darab, csupa izom alkat. Testépítő, 115 kilós, a karján a bicepsz 53-as, a mellbősége 135-ös. Kétszázöt kilót nyom, fekve. (Állva sose, mert nem akar súlyemelő lenni.)- Ön miért van itt?- Emberölésért és azért, mert lányokat futtattam.- Kit ölt meg?-Egy korombeli fiatal srá­cot, de nem ismertem. Köteke­dett a barátommal, erre leütöt­tem, de nem eléggé, mert a sze­rencsétlen újra fölállt, és késsel jött nekem, mire én nyakon szúrtam. Csak úgy spriccelt.- Elvérzett?-El.- Hány éve történt ez?- Már több mint hat. Jövőre szabadulok.- És mihez kezd?- Majd csak találok valamit, amiből meg tudok élni. Várnak rám, van barátnőm is, és biztos, hogy ilyen hülyeséget többet nem követek el. Tizennyolc éves voltam, forrófejű gyerek.- Itt felnőtt.-Valószínűleg. Sokat gon­dolkoztam a dolgon, s most, ahogy egyre távolabb kerül, úgy érzem, fölöslegesen eldo­bott évek azok, amiket itt kell töltenem. Kérdezzen meg bár­kit, erős vagyok, talán itt a leg­erősebb, de nem élek vissza vele. Nem bántok senkit. Súly­zózok, készülök a végleges el­távozásra.- Önre rövid ideje már az úgynevezett enyhébb végrehaj­tási szabályok vonatkoznak. Elmondaná, hogy mit jelent ez?- Hetente huszonnégy órát hazamehetek, többnyire hét vé­gén. Nem sok idő ez, de a bará­taim lejönnek értem Pestről ko­csival, hogy minél több időm maradjon, s hoznak vissza. Furcsa volt először kimenni, több mint hat év után, hiszen 1990-ben tartóztattak le, s ke­rültem előzetesbe. Sokat válto­zott a világ, s bár tévén láthatja az ember, olvashattam újságot, az életben azért minden más. A múlt hónapban vettem kézbe először telefonkártyát. Lehajol, zavartan nézi maga előtt a földet. Úgy tűnik, mintha ez a csupa izom ember megfeledkezett volna magáról, s többet mondott el, mint amennyit szeretett volna.- Végeztünk? - kérdi aztán. Nem voltam soha rákénysze­rülve arra, hogy elképzeljem: akadhat olyan gyilkos is, aki előtt könnyű szívvel kinyitnám a cellaajtót, s még azt sem kér­dezném, hogy merre tovább. Megértve gondolataimat hason­lóképpen vélekedett a női bör­tön vezetője, Vinczéné Filemon Erika alegységvezető is, ami­kor azzal a 62 éves alföldi asz- szonnyal beszélgettem, aki a férjét szúrta le disznóölő késsel. Több esztendős gyötrődés, veszekedés, kínlódás lehetett mögötte, amiről (és az esetről sem) nem beszélt a korosodó asszony. Amikor kérdeztem, csak rázta a fejét, s elnedvese- dett a szeme, hogy le kellett tennie ölébe azt a kalocsai min­tás kispárnát, amit éppen a nő­vérének varrogatott. (Hasonló térítőt már elkészített a lányá­nak.)- Sokat kibír az ember - szó­lalt meg aztán minden beveze­tés nélkül, magától. - Többet kibír az ember olykor, mint az állatok. Pedig nem arra szület­tünk, hogy gyilkosok legyünk, s én sem gondoltam ezt sose. Jóformán kétszer beszéltem rendőrrel az eddigi életem so­rán, egyszer amikor a személyi igazolványomat hosszabbíttat- tam meg, másodszor meg ép­pen a hatvanadik születésna­pomon, amikor rám tették a bi­lincset. Előre tolja a két csuklóját, mutatja, hogyan. Aztán fényképeket vesz elő s mutatja, hogy ez itt az egyik lá­nya, ez meg a másik, szépen, rendben élnek, családban. Hét unoka született. Jól tanulnak mind, a nagymamáról meg csak annyit tudnak, hogy elutazott valahova. Amikor először ké­relmezte, hogy könnyítsék sor­sát, időnként ő is kimehessen, elutasították. Akkor összeom­lott. Másodjára mások beszél­ték rá, s megkapta az engedélyt.- Karácsonyra hazamegyek, összevonva két eltávozást, 48 órára. Haza. Pálhalma egy a többi magyar büntetés-végrehajtási intézetek sorában. Nem különbözik sok­ban. A fogva tartottak 75 száza­léka dolgozhat, van keresmé­nye. Lehet tanulni is, aki úgy gondolja, végzi az általános is­kolát, a középiskolát, avagy szakmát tanul. Különböző tan­folyamokat is szerveznek. A nőknél például különleges számítógépes oktatás, amolyan titkámőképzés is kezdődött a minap. A szórakozás a rádió és esetleg a tévé - be lehet hozni -, vagy a különféle szakkörök és önképző körök. Vagy pél­dául ott a konditerem. Majdnem azt mondom, hogy olyan a börtönélet, mint oda­kint. De azért mégsem olyan. Magyarországon 13 ezer ember él börtönkoszton - eny- nyit rekesztett ki momentán a társadalom. Kozma Ferenc Az erő tekintélyt parancsol

Next

/
Thumbnails
Contents