Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-06 / 304. szám

10 Dünántúli Napló Gyerekekről - felnőtteknek is 1997. november 6., csütörtök Tabuk helyett ismeretek Bár a szexuális forradalom annak idején jócskán megváltoz­tatta a testi szerelemről addig vallott nézeteket, volt, amin nem sikerült sokat alakítania. A fiatalok felvilágosítása ha nem is kimondottan tabu, mindenesetre került téma szülők és pedagó­gusok körében egyaránt. Oldalszerkesztő: Szövegelő Az ember egy kis meleg­ségre vágyik. A kicsinyek többségének - nem külön­ben szüleiknek - kínszen­vedés a téli öltözködés. Nem úgy Dórinak, aki még ideológiát is gyártott a töb­biek által jó esetben is leg­feljebb csak eltűrt fejfedő viseléséhez. Jó ez a meleg sapka, mert nem fázik benne a hajam, közli minden öltö- zésnél a mellette asszisztáló szülői segéderővel. Gyorsan romló fogak. Kisbaba született a rokon­ságban. Amikor Dóri meg­pillantotta az új jövevényt, jószívűen megkínálta a ke­zében tartott kekszből. A pici baba nem ehet ilyesmit, nincs foga, hárította el az ajándékot a mama. Miért, tágultak kerekre a csodálko­zástól a kislány szemei, máris kiestek neki? (A szövegeket a 3 éves pécsi Piroska Dóri „követte el".) Gondolkodó. Balázs gyakran elmélkedett már ovis korában is. Egy óvodai foglalkozás során az óvónő, látva, hogy csak testben van jelen, rákérdezett: Balázs, min gondolkodsz? Azon, válaszolta a merengő gyer­mek, hogy ha itt vagyok, akkor nem vagyok otthon. Aki sokat beszél. A há­rom és fél éves Lilla kortár­saihoz hasonlóan egyre töb­bet beszél, mindenhez van megjegyzése, mindent megkérdez. Lilla, miért be­szélsz annyit? - tudakolta meg tőle a minap kissé már fáradt anyukája. Mert min­dig eszembe jut valami, szólt a válasz. (Egy máriagyűdi család gyűjtéséből) A kis tolmács. Borka kö­zel kétéves. Családjához egy alkalommal még nála is fiatalabb kis társat hozott egy látogató, akinek szavait még igen nehezen lehetett megérteni. Te érted mit mond? - várt segítséget a vendég anyuka. A kislány figyelmesen meghallgatta a picit és fordított. Hintázni akar az Emma, közölte ko­molyan a társasággal. (A tolmács szerepét a hosz- szúhetényi Borka alakítja) Bármilyen hihetetlen, felméré­sek sora tanúskodik arról, hogy a serdülők a szexuális élettel kapcsolatos első - sokszor fél­revezető - információikat még ma is leggyakrabban kortársa­iktól kapják. Előkelő helyet foglalnak el a tudás átadói kö­zött a szülői szekrények aljáról előbányászott pornóújságok és az iskola után suttyomban megnézett videofilmek. Ezeket - főként a lányoknál - a „tudo­mányos” szakirodalom követi, s bizony csak valahol a felsoro­lás végén kullognak a szülők és a pedagógusok. A statisztikák arról is számot adnak, hogy évről évre nő a fia­talon, nemegyszer a tízes évek elején megszakított terhességek száma. Riasztó adat az is, hogy Ennek ellenére a győztest, Pa­taki Mariettát is váratlanul érte, hogy az első díj átadáskor őt szólították ki az emelvényre a Nevelési Központban, miután a zsűri elbírálta a kiállított hét­száz rajzot, festményt, egyéb munkát. Az „Együtt egy biz­tonságosabb jövőért” pályá­zatra az iskolai rajzszakkörön készültek föl - ismerteti a siker titkát a hetedik osztályos ta­nuló. Először ötletbörzét tartot­tak, majd a már kész rajzok kö­zül választották ki, hogy melyi­ket is küldjék be a pályázatra. Eredetileg Baksán működött az a felnőtt alkotótábor, ame­lyik azóta Bicsérdre tette át székhelyét. Némi kárpótlást je­lent, hogy a községben most a gyerekek folytatják a hagyo­mányt és szereznek elismerést munkáikkal országszerte. Az öt éve indult szakkörön a tanulók ábrázolási technikákat sajátíthatnak el. Hogy mi vonzza őket a foglalkozásra?- Az, hogy a gyerek a két óra elteltével kész munkával, egy parányi „csodával” távozik a rajzóráról vagy a foglalkozásról - mondja a szakkör vezetője, Fehérné Kása Edit, aki a renge­teg jó versenyeredmény közül a megyei szaktárgyi versenyen elért harmadik helyezésre a legbüszkébb. A tanárnő a szá­mítógépes grafikától kezdve az a szakemberek ma már a 14—15 éveseket tartják a legveszélyez­tetettebb kor­osztálynak. Hogy a nagykama­szokat meg­óvja az efféle bajoktól, s hogy lehető­leg a harmo­nikus párkap­csolatra is ráhangolja őket, „Családi életre felkészítő klu­bot” és diáktanácsadó szolgála­tot indított útjára tegnap a tisz­tiorvosi szolgálat megyei inté­zete. Az ÁNTSZ Szabadság ut­cai épületében ezentúl szerdán­ként 16 órától gyermekorvosok, pszichológusok, védőnők, nő­gyógyászok, lelkészek foglal­agyagozásig rengeteg techni­kára oktatja a gyerekeket. Mint elmondta: a diákok mindenre fogékonyak, csak meg kell mu­tatni nekik az új eljárásokat. A nebulók különösen a nyári alkotótábort kedvelik, amihez a helyet az iskola adja. A mun­kákhoz szükséges anyagokat gyáraktól szerzik be kedvez­ményesen vagy ingyenesen, a helybéliek pedig élelemmel se­gítik ki a művészpalántákat. így koznak a 17-18 éves középis­kolásokkal. Mint azt Moharos Imréné (képünkön), az ÁNTSZ főtaná­csosa elmondta: nem tudomá­nyos szintű beszámolókat ter­veznek, inkább a rávezetésre, a kötetlen beszélgetésre helyezik a hangsúlyt. Az egymásra épülő foglalkozások végén az ezt igénylőknek egyéni tanácsadást is tartanak. A Gyermek és Ifjúsági Alap­tól elnyert 100 ezer forintos támogatás összesen 6 klubfog­lalkozás megszervezésére volt elegendő. A tegnapi találkozó résztve­vői az ismerkedés, barátság, együttjárás, szerelem kérdéskö­rét boncolgatták, s erről lesz szó legközelebb is. A későbbi összejövetelek témái között szerepel a családtervezés, a fo­gamzásgátlás, szó esik majd a szexuális úton terjedő betegsé­gekről, végül pedig az anya- és apaszerepekről is. azok is eljöhetnek a táborba, akiknek a szülei nem tudnának több ezer forintot fizetni az egy hetes ott lakásért. A munkát a pályázatokon is értékelik, a mostani megméret­tetésen második díjas olyan magnót kapott, amit talán soha­sem tudott volna megvásárolni. A községben természetesen nem csak a legjobbakat ünnep­ük, hanem mindenkit, akinek az alkotását kiállították. Az igazi siker azonban az, amit a gyerek annak érez - véli Heller Alajosné, az iskola igazgatója. Ehhez pedig egy dicséret is elég. Az iskola így válik a kul­túra forrásává. Zs. B. Siker - amit a gyerek annak érez A Baksai Általános Iskola felső tagozatosai az elmúlt hét végén a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rajzpályázatán el­nyerték az első öt helyezést, és az alsósok is elhoztak több díjat. Ez az eredmény csak azoknak meglepetés, akik nem tudják, hogy az iskolában igazi műhelymunka folyik. Újra itt volt - Halász Judit súlyos balesete óta először járt Pécsett, több ezer kis rajongó nem kis örömére. Két nap alatt öt koncerten is láthatták, hallhatták a gyerekek az Apáczai Nevelési Központban. fotó: tóth László Murphy törvényei a nagyszülőkről 1. Anyád mindent jobban tud. Akármiről van is szó. És nem en­gedi, hogy elfeledkezz erről. Megjegyzés: Nem hallgattál rá, amikor kicsi voltál. És még ma sem hallgatsz rá! 2. Szüleid sokkal oldottabbak az unokáikkal, mint veled voltak annak idején. Te is az lennél, ha havonta csak egyszer-kétszer látnád a gyermekeidet és hazaküldhetnéd őket, ha rakoncátla­nok. Kalandok a világ körül Mese és valóság ölelkezik össze azon a képzeletbeli utazáson, melyre a Kaland című műsor invitálja apró és nagyobbacska nézőit. A huszadik század második felének magyar költői szólal­nak meg T. Horvát József megzenésített versekből ösz- szeállított műsorában, melyet az előadó ma és holnap 14 órakor, szombaton pedig 10 órakor mutat be a pécsi Hor­vát Színházban. A játékos utazásra Szalai Borbála In­dulhat a vonatunk című verse invitálja a vállalkozó kedvűe­ket, akik a képzelet szárnyán körbekalandozzák az egész földtekét, bejárják Magyaror­szágot, s mindeközben legfel­jebb egy-egy kavicsnál, érde­kes állatnál pihennek meg. Mivel a zeneszerző-előadó 14 éven át a Szélkiáltóban ját­szott, nem meglepő, hogy a kazettán is kiadott anyag hangzása a közkedvelt pécsi együttes világát idézi fel. A hangszerek muzsikájához itt azonban a valóság zajai ve­gyülnek: igazi vonat zakatol, valódi helikopter berreg, s a körülöttünk lévő természet adta kölcsön a műsorhoz ten­ger moraját, madár hangjait. Bár a félig playback techni­kával zajló, találós kérdések­kel fűszerezett előadás kifeje­zetten gyerekeknek szól, az őket kísérő felnőtteknek sem kell unatkozniuk alatta. A pa­pákat és mamákat sem hagyja érintetlenül az irodalom vará­zsa, nem beszélve Kormos István műsort záró, nosztalgi­kus verséről, mely néhány percre a múlt ködébe vesző gyermekkor hangulatát csem­pészi a terembe. (Fotó: Tóth) Uszkai Anettet és Csetneki Rolandot Majorlaki Ágnes vezeti be a tánc világába fotó: tóth László Apró sztárok, saját öltöztetővei A megyeszékhelyen több száz aztiétánpótláskorú Rock ’n’ Roll táncosok száma. A legjobbaknak a hét végén rendeztek házi­versenyt a Leőwey Klára Gimnáziumban, hogy kiderüljön ki indulhat a szombati országos versenyen. A Pécsi Fordán Rock ’rí Roll Sport Egyesület tavaly a har­madik volt az országos rang­sorban. A legjobb táncosok évi félszáz meghívást kapnak, hogy bemutatójukkal jó hangulatúvá varázsolják a legkülönbözőbb rendezvényeket. A novemberi versenyen a Kiss Gergely és Majorlaki Lí­via kettős kapta a legtöbb pon­tot, a Kolozs Krisztián, Cser- venka Renáta páros második lett, Pálfi Gábor és Bácsalmásy Réka produkciója pedig a har­madik legtöbb pontot érdemelte ki. A verseny színhelyén, a Leőwey Gimnáziumban már ningek is zajlanak, az ere­deti tánc-stúdió ugyanis szű­kösnek bizonyult, hiszen 300- an űzik a Rock ’rí Roll sportot Pécsen. Az egyesület taglét­számának kétharmada nebuló. A versenyzőket és az apró utánpótlást Papp Viktor és fe­lesége, Majorlaki Ágnes tanítja és készíti fel. Mindketten több évig táncoltak versenyszerűen, a férj négyszeres magyar baj­nok. Hogy a szakmai munka még hibátlanabb lehessen, el­végezték a egyetemen az edzőképzőt. A vetélkedés korcsoporton­ként folyik. A „children” kate­góriába a legkisebbek, a tíz éven aluliak tartoznak. Az ok­tatás már hat-hét éves korban elkezdődhet - mint ahogy ott- jártunkkor is az óvodát végzet­tek várták éppen, hogy a par­kettre léphessenek. Egy év alatt jó tánctudást szerezhetnek a gyerekek. A junior kettes ka­tegóriába tartozók pedig már nem csak tánclépéseket mutat­hatnak be, hanem akrobatikus elemeket is. Ezt a versenyeken is külön figyelik. Az alsó tagozatos korúak is megmérettetnek. A tehetsége­sebbek hetente 3 edzésen is részt vehetnek, mint a nagyok. A sikerhez a szülők is hoz­zájárulnak, részt vehetnek a foglalkozásokon, hogy segít­senek az apróságoknak, pél­dául az öltözködésben. Zs. B. Jó hírét hagyja itt a Hírhozó Nem csak a megnyitója volt já­tékos, de a befejezése is az lesz a Szivárvány Gyermekházban október 22 óta tartó, hét végén kaput záró burgenlandi kiállí­tásnak. A Határon Túli Magya­rok Fesztiválja keretében meg­rendezett tárlaton a Hírhozó című, havonta megjelenő lap mutatkozott be, mely az osztrák tartományban élő, részben vagy egészben magyar származású iskolások számára készül. A Burgenlandi Magyar Kultúr- egyesület kiadásában megje­lenő újság célja az anyanyelv ápolása a magyart még értő gyerekek és fiatalok körében. A szombaton 10 órakor kez­dődő kiállítászáró izgalmas eseményeket is tartogat a gye­rekeknek: akkor sorsolják ki többek között a népszerű bé­lyegrajzverseny győztesét is.

Next

/
Thumbnails
Contents