Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-28 / 326. szám

24 Dünántúli Napló Sport 1997. november 28., péntek Nem szívesen perel az egyesület A PVSK-Dália kosárlabdázójának, Zsolnay Gyöngyinek át­igazolási ügye már hónapokkal ezelőtt lezárult. Szövetségi szinten, ugyanis Király Sándor, a diósgyőriek edzője kijelen­tette, polgári bírósághoz fordulnak. A játékostól kétmillió fo­rintot követelnek, de a szövetséget is perbe fogják. A DKSK-BorsodChem el­nöke, Honos Péter értékelte Király Sándor kijelentéseit.-Amit Király nyilatkozott, az nem pontos értelmezése az elnökség álláspontjának - he­lyesbített Honos. -Az elkö­vetkező elnökségi ülésünkön hozzuk meg döntéseinket, ad­dig korai‘dolog biztosat állí­tani. Igaz ugyan, hogy a hát­térbeszélgetések során voltak perre utaló kijelentések, de ezt tényként kezelni korai lenne. Magam, mint elnök a Zsolnay- ügy polgári peres megoldását támogatom. Az MKOSZ elleni jogi lépéseket viszont indoko­latlannak tartom, mert az OTSH - felülvizsgálati kérel­münkre válaszolva - sajnos jóváhagyta a szövetség dönté­sét. Számunkra most már nem az az érdekes, a játékos hol ko­sarazik, de anyagi hátrányba nem kerülhetünk. Ezt a részt kell az eljárásnak tisztáznia. Mindez azonban majd elnök­ségi ülésen válik véglegessé, ahol az elnököt a tagok lesza­vazhatják. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől szár­mazó információnk szerint a szövetség több mint ötvenéves fennállása alatt mindenki tu­domásul vette döntéseiket. Polgári peres eljárásra példá­val nem szolgálhatnak. Maga az ügy egyébként joggal veti fel a kérdést, med­dig mehet el a sportoló egyesü­letével szemben. Különbözik- e egy átlag magyar munkavál­lalótól, ha érdekeit kívánja ér­vényesíteni, vagy a játékjogá­val együtt ő maga is az egyesü­let tulajdonába kerül? Mind­erre két - a sportban is igen já­ratos - pécsi bírótól próbál­tunk választ kapni.- Mennyire tisztázottak a magyar jogban a sportolókkal kapcsolatos jogi kérdések?-Maga a helyzet nagyon tisztázatlan - válaszolja dr. Kamarás István, a Baranya Megyei Bíróság bírája, a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség el­nökségi tagja, a Baranyai Me­gyei Labdarúgó Szövetség el­nöke. - Az egyesületeknek és a játékosoknak nyilván érdeke, hogy minél több pénz kerüljön mindkettőjük zsebébe. Ez gyakran szabályozatlanul tör­ténik, az aláírt szerződés leg­többször nem arról az összeg­ről szól, amit a sportoló meg­kap. Ebben a helyzetben vi­szont szerződésbontás esetén sok a vitás kérdés, de nagyon nehéz védeni, vagy elmarasz­talni bármelyik felet is.- Átlagember számára nagy pénzek mozognak a profi spor­tolók szerződésénél. Ugyanak­kor egy-egy klubcsere során néha magasra csapnak az in­dulatok. Kiszogáltatott-e az egyesületének a sportoló?- Egy klubnak költséget je­lent egy profi játékos leigazo­lása. Ha ő elhagyja a csapatot, nyilván szeretnének a belé fek­tetett összegből lehetőleg mi­nél többet viszontlátni. Aki va­Zsolnay a középpontban lamely sportszövetség által ki­írt bajnokságban versenyez, az tudomásul veszi a szabályokat, és aláveti magát azoknak.- Egy klub sok szankcióval élhet - pénzmegvonás, tarta­lékcsapatba helyezés, eltiltás -, de a játékos kezében kevés lehetőség van a tiltakozásra.-Egy korrekt szerződésben ennek is szerepelnie kell, de sajnos ezekből van a legkeve­sebb. Mint utaltam már rá, el­sősorban adózási okok miatt teszik ezt, és a szabályos meg­állapodás hiányára csak akkor döbbennek rá, mikor már né­zeteltérés van.- Gyakran kerül a bíróság elé sportoló munkaügyi pere?- Elvétve találkozunk ilyennel - kezdi dr. Gyenge András, a Baranya megyei Munkaügyi Bíróság elnöke. - De meglehetősen furcsa is a néhány hozzánk kerülő ügy­nél, hogy nagyságrendekkel nagyobb összegek szerepelnek követelésként, mint ami a szerződések alapján jogos lenne. Hiába mondják, hogy ennyit meg annyit kerestek, ha a hivatalos papírokon más áll.- Ez azt jelenti, hogy nem szabályosak a munkaszerződé­sek?- Sportolókról lévén szó, ilyenek gyakorlatilag nem lé­teznek. Legszabályosabb két­ségtelenül a munkaviszony lé­tesítése lenne, de a profi spor­toló tevékenysége ebből a szempontból teljesen atipikus, nem nyolcórás a munkaidő, szó se lehet heti két szabad­napról. Arról nem is beszélve, hogy a munkavédelmi felügye­lőség egy ellenőrzésnél hibák sokaságát fedezné fel. De az esetek többségében egyéni vál­lalkozók, társas vállalkozások végzik az egyesületek által ki­jelölt munkát. Ami lehet, hogy egy igazolt atléta esetében ta­nácsadást, vagy reklámszerve­zést jelent, nem pedig edzést és versenyzést. M. Z. - P. P. Elhunyt dr. Radochay Imre Hetvennyolc éves korában örökre távozott a kosárlab­dázás nagy öregje. A pécsi kosárlabdasport egyik megalapítója volt a harmincas években a Szé­chenyi Gimnáziumban. A PEAC és a Pécsi Postás egykori játékosaként és ve­zetőjeként is tisztelték sport­társai. A Baranya Megyei Ko­sárlabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökségi tagjá­nak áldozatkész, önzetlen munkájára örökre emlé­kezni fog az elnökség. Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I., férfiak: Nyíregyháza - Komló, Nyír­egyháza, 17.30. Magyar Kupa, férfiak: Rév és társa - PMKC, Budapest, 18.15. Kosárlabda nemzetközi edzőmérkőzés Szlávik: csak hárompontos MA TÁ V Pécsi SE - Eszék 82-89 (43-44) Pécs, Lauber Dezső Sport­csarnok, 200 néző. V.: Váradi, dr. Páli. MATÁV Pécsi SE: Lothoan 15, SZLÁVIK 15/15, CSIRKE 15/3, PAYNTER 12/3, Hoffman 8/6. Cs.: Pál- kerti, Karagits 4, Pallag 13/6, Kalamár. Edző: Rab Gyula. Az Eszék legjobb dobói: Zurics 33/9, Kristies 17/3, Rogers 14. Az első félidőben szinte vé­gig a MATÁV vezetett, a szü­net előtt fordított csak a horvát bajnokság 5-6. helyén álló vendéggárda. A fordulás után egyszer-egyszer még visszavet­ték a vezetést a pécsiek, de a végén két-három eladott labda miatt kénytelenek voltak bele­törődni a vereségbe. • M. Z. Csirkének volt a legjobb (60%) a dobószázaléka Lemondott a PMFC-nél Hoffmann György Az első csapat utazik PÉCS, KECSKEMÉT A PMFC játékosai úgy dön­töttek, hogy mégis játszanak Kecskeméten.- A csütörtök délutáni edzés előtt beszélgettünk a fiúkkal a kialakult helyzetről, és úgy döntöttünk, hogy játsszunk szombaton Kecskeméten. Az­tán hétfőtől mindenki saját maga dönt, hogy mit lép a to­vábbiakban - nyilatkozta lapunknak Romanek Já­nos (képün­kön), a piros­feketék labda­rúgója, mi­után a csapat Hoffmann György ügyvezető alelnöknek bejelentette a közös döntést. Annak ellenére pályára lép­nek, hogy a klub nem tudta a já­tékosokkal szembeni tartozását rendezni, a múlt havi fizetésük második felét kifizetni. Csak a megjáró egymillió forint egy- harmadát tudták összegyűjteni, és további 500 000 forintra ígé­retük volt, utóbbit magánsze­mélyek kölcsön formájában hi­telezték volna meg, ha a pécsi közgyűlés a PMFC-nek az öt­milliós gyorssegélyt megadja. De mivel a testület egymilliót szavazott meg - a 28 képvise­lőből 19-en, voksoltak mellette - , a kölcsönadni szándékozók nem láttak garanciát arra, hogy pénzüket valaha is visszakap­ják, ezért nem kölcsönöztek a sportegyesületnek. A klubvezetés és a játékosok tegnapi találkozóján ott volt Csongrádi Ferenc elnökségi tag is.-A bizonytalanság a klub jövőjét illetően továbbra is fennáll. Nincs más hátra, drasz­tikusan csökkenteni kell a költ­ségvetésünket, így évi 20 mil­liót lehet megtakarítani. Ez já­tékosok eladásával és néhányuk szerződésének felbontásával is jár, de erről az elnökség dönt majd a december 4-i ülésén - mondta Csongrádi Ferenc. A tegnap esti utolsó fejle­mény: Hoffmann Görgy a sta­dion tanácsterméből való távo­zása előtt felhívta telefonon dr. Toller László klubelnököt, és bejelentette lemondását, amit az Új Dunántúli Naplónak is megerősített. Horváth László Edzőtáborban a vasutasok A tv közvetíti az FTC - PVSK-Dália meccset MÁTRAHÁZA, PÉCS „Összetartás” van a PVSK-Dá­lia NB I-es női kosárlabda csa­patánál. A 12 fős keret Mátra­házán, a nemrég felújított edző­táborban tartózkodik. Az együt­tesben sérült nincs, mindenki egészséges. A PVSK-Dáliával kapcsola­tos hír, hogy most vasárnapról december 2-án, kedden 18.00- ra halasztották a OSC-Közgáz elleni hazai bajnoki mérkőzést. December 6-ról 7-re, vasár­napra megy át az FTC elleni, idegenbeli meccs, amit 11.00- kor a tv élőben ad. A női szakosztály december 1-től megkezdi az 1998. első fél évére érvényes bérlet árusítását. Az 3000 forintba kerül, és be lehet vele menni június végéig az összes magyar bajnoki- és kupamérkőzésre, valamint Eu- roliga-találkozóra is. A bérletet naponta 8-12 óra között lehet megvenni a Lauber Dezső sportcsarnokban. H. L. Baranyai vb-résztvevők GDANSK A lengyelországi kikötővárosba utazott a magyar kick-box ka­rate válogatott, a semi-kontakt és full-kontakt világbajnok­ságra. Erre a korábbi években a világversenyeken mutatott tel­jesítményük alapján többeknek esélyük van. A 74 kg-os Hu- gyetz Lajos, aki többször volt már Európa legjobbja a kick­box több ágában is, világbaj­nokságon már eddig öt alka­lommal végzett az első helyen. Ha most ismét sikerülne nyer­nie, a sportág legeredménye­sebb világklasszisaként köny­velnek el, miután hatszor még senki sem volt vb-aranyérmes a kick-box világában. A résztvevők között öt bara­nyai sportoló van, az Európa- bajnok és vb-bronzérmes kom­lói Bugyik György, akinek a 63.5 kg-os súlycsoportban a legjobbak a kilátásai. Rajta kí­vül a férfiaknál Tóth István (plusz 89 kg, Beremendi Épí­tők), Aburko Gábor (51 kg, Be­remendi Építők), Jorcsák Jó­zsef (81 kg, Pécsi DOZSO SE), míg a nőknél Bödő Csilla (plusz 65 kg, Kratosz SE, Pécs) próbál szerencsét. H. L. Pannónia Sport Pécs Pannónia u. 4. tél.: 30/578-167-, 72/449-719- Sílécek, sícipők -Snowboardok Értékesítés, kölcsönzés Nyitvatartás: Hétfőtől - Péntekig 14.° -18.' Kedd szünnap! Ezen a héten már Hétfőn nyílik a SZERSZÁMVILÁG új üzlete az Irgalmasok útja 24. sz. alatt, a volt AMC autóalkatrész üzlet helyén. (Tel./fax: 72/326-774) December 1 -2-án az üzlet teljes árukészletét 20 % kedvezménnyel kínálja! Az akció ideje alatt minden kedves vásárló sorsjegyet kap, amivel kis szerencsével akár 8.000.000 Ft-ot is nyerhet, melyet a helyszínen KÉSZPÉNZBEN kifizetünk! Ha Ön ezt a hirdetést felmutatja 500 Ft feletti vásárlás esetén további ajándékkal kedveskedünk! Nyitva tartás: H-P: 8.30-17-ig, Szó.: 8.30-12-ig Dtinántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 750 forint, negyed évre 2250 forint, ^ A fél évre 4500 forint, egy évre 9000 forint. ^/AATESZ ISSN 0865-9133 tagja

Next

/
Thumbnails
Contents