Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-25 / 323. szám
1997. november 25., kedd Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Alakulóban az MSZOSZ-MSZP-szövetség Sándor László a tőkéseknél is tőkésebb vezetőkről, a választási együttműködésről A legnagyobb hazai szakszervezeti tömörülés, az MSZOSZ csak akkor hajlandó ismét választási együttműködésre lépni az MSZP-vel, ha intézményes garanciákat kap a munkavállalói érdekek eddiginél erőteljesebb parlamenti megjelenítésére. Sándor László elnök úgy véli: a „munkabéke” megteremtése nemcsak a kormány és a szakszervezetek közötti viszonyra, hanem a külföldi tőkések beruházási kedvére is áldásos hatást gyakorolna. Egyetlen eszköz a rábeszélés fotó: feb/kallus- Elnök úr! Úgy tűnik, múlóban van az MSZOSZ és a kormány közötti korábbi feszültség. Ón is így látja?-Tény, hogy a ’98-as évet meghatározóan befolyásoló törvények előkészítése során gyümölcsöző érdekegyeztetés zajlott le. Ennek egyik oka, hogy végre a veszteségek elterítése helyett a gazdasági többlet szétosztásáról kellett vitatkoznunk. Szerencsére a kormány belátta: az elhúzódó viták gerjeszthetik az inflációt, hiszen az emberek rendszerint fölvásárlással reagálnak a kétes kimenetelűnek látszó kötélhúzásra.- Sínen van tehát egy újabb MSZOSZ-MSZP választási szövetség?-Ezt azért nem mondanám. Bár szocialista platformunk valóban javaslatot tett az MSZP- vel közös választási felkészülésre, s szakembereink részt vesznek a pártprogramon dolgozó csoportok munkájában is, a végleges megállapodás csak bizonyos garanciák mellett jöhet létre. Elvárjuk például, hogy az MSZP frakciója nagyobb teret engedjen szakszervezeti elkötelezettségű képviselőinek, hogy a törvényalkotásban végre az őt megillető helyre kell kerülhessenek a munkavállalói érdekek.- Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy azokat a más pártoktól érkező ajánlatokat is fontolóra veszik, amelyek legjobban közelítenek a szakszervezeti törekvésekhez.- Azóta kissé módosítottunk álláspontunkon. Mert például mit kezdhetnénk a Fidesz-szel, amelynek képviselője nyilvánosan kijelentette: nem helyeslik, hogy akár egyetlen szak- szervezeti jelölt is listán kerülhessen be a parlamentbe. Megjegyzem, az ilyen egyértelmű állásfoglalásból adódó helyzet- értékeléstől eltekintve az MSZOSZ elnöksége nem szól bele platformjai politikai kapcsolataiba.-Nem túlzottak a szakszervezeti igények és követelmények?- Meggyőződésem, hogy nem erről van szó. Inkább arról, hogy az államnak is érdeke a munkahelyi konfliktusok számának csökkentése. Például a szakszervezetek véleményét is tükröző jó Munka törvény- könyvvel vagy a közpénzek körültekintőbb elosztásával.-A helyi problémák többségét a munkaadók és a dolgozók ellentéte okozza. Mit tesz az MSZOSZ a munkahelyek békéjéért?- Sajnos a főnökök és beosztottak közötti konfliktusokban legtöbbször még mindig az utóbbiak húzzák a rövidebbet. A pozíciók egyenlőségéért folytatott harcból egyébként magam is igyekszem kivenni a részem: gyakran személyesen próbálom megegyezésre ösztönözni a tulajdonosokat, de a rábeszélésen kívül más eszközeim nincsenek. Meglepő, hogy néhány magyar gazdasági vezető „tőkésebb a tőkésnél”, azaz nem látja be: a kollektív szerződés megkötése számára is kiszámítható helyzetet teremt.-Méltányolják az MSZOSZ erőfeszítéseit a munkavállalók?- Erre a számok adják a leghitelesebb választ. A szakszervezeti szövetségnek jelenleg 500 ezer aktív korú és csaknem 250 ezer nyugdíjas tagja van. A konfliktusaikon sikerrel túljutó üzemi közösségek - köztük a Hódiköt vagy a mostanában annyit emlegetett Kaposvári Húsipar kollektívájának - példája bizonyítja, hogy eredményt csak a közös fellépés hozhat. Takács Mariann Hírcsatorna Hitel az Ikarusnak. 10 millió márkás hitelt nyújt az Ikarus Rt. számára öt magyarországi bank, hogy az autóbuszgyár februárig a lengyel közlekedési vállalat által megrendelt 98 autóbuszt legyárthassa. Feljelentés. A Budapest Bank egyes vezetői ellen tett feljelentésben négy név szerepel - közölte Nyikos László, az Állami Számvevőszék alelnöke. Hozzátette: a feljelentés a bank tulajdonában volt Polgári Bank gazdálkodásával és magánosításával kapcsolatban született. Lesz béranya? Jelentős vita várható a kormány és az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja között az egészségügyi törvényjavaslat parlamenti tárgyalása során a béranyaság kérdésében - közölte Lamperth Mónika frakcióvezető-helyettes a szocialista törvényhozók hétfői ülése után. Kilakoltatják a romákat. A székesfehérvári önkormányzat elszánta magát rá, hogy érvényt szerez saját közgyűlési határozatának: szerdán kilakoltatja a Rádió utca 11-ben jogcím nélkül élő lakókat, s a rossz állapotú épületet lebontatja. Elmarasztalt éttermek. A gyorsétkeztetés Magyarországon még nemzetközi összehasonlításban sem olcsó, ráadásul hiányos a fogyasztók tájékoztatása. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megállapította, hogy a McDonald’s és Burger King hálózatban a csirkenug- gets esetében nem tüntetik fel az áru tömegét. Adókedvezményekkel segítik a cégeket Nő a japán befektetési kedv A befektetők számára nyújtott adókedvezmények, valamint az Európán belüli egységes, kedvezményes vámelbánást biztosító páneurópai kumulációs övezethez való magyar csatlakozás révén érzékelhetően nő a japán tőke beruházási kedve Magyarországon. A statisztikák szerint japán cégek eddig mintegy 450 millió dollárt invesztáltak Magyarországon - közölte az Ipari, Kereskedelmi, és Idegenforgalmi Minisztérium sajtóosztálya magyar statisztikai adatokra hivatkozva. Jelenleg hazánkban mintegy 70 japán tőkerészesedéssel működő vállalat, 12 kereskedőház képviselteti magát és 10 cég információs irodája működik. Legutóbb a Clarion jelentette be, hogy autórádió berendezések gyártására és nyomtatott áramkörök összeszerelésére épít üzemet Nagy- kátán, 17 millió dolláros tőkével. Ezt a lépést egyértelműen az európai piacon való kedvezményes vámelbánás motiválta, hiszen a nagykátai termékeket a nyugat-európai piacra szánják. A Sony tokiói anyavállalata tavaly márciusban hagyta jóvá a 19,9 millió dollár nagyságú zöldmezős beruházási projektet. A Suzuki Motor Corporation és az Itochu kereskedőház megvásárolta az Autókonszern tulajdonában lévő Magyar Suzuki részvénycsomagot mintegy 25 millió dollárért. A vegyes vállalat tavaly 51 778 darab gépkocsit gyártott. A japán cégek két jelentős privatizációs tendert is megnyertek Magyarországon. Törvény rendezi a magánnyomozók hatáskörét Képviselők a nyugdíjakról Napirend előtti felszólalásokkal kezdte meg munkáját tegnap az Országgyűlés. Többen is kitértek a nyugdíjak jövő évi alakulására. Szekeres Imre (MSZP) elmondta: januártól csaknem 400 ezer özvegy kapja meg elhunyt házastársa nyugdíjának egyötödét is. Annak az özvegynek azonban, aki eddig nem kért vagy az összegkorlátozás miatt nem kapott özvegyi nyugdíjat, és így nem szerepel a nyilvántartásokban, jelentkeznie kell a megyei nyugdíjfolyósítónál. Szabad György (MDNP) ellentmondást fedezett fel a nyugdíjtörvény betűje és a jövőre tervezett 19 százalékos emelés között. Az 1997. évi keresetnövekedés ugyanis várhatóan 2-2,5 százalékkal meghaladja ezt a mértéket. Keller László népjóléti államtitkár közölte: 1998 novemberében lesz még egy nyugdíjemelés, ha azt az idei végleges kereseti adatok indokolják. Az Országgyűlés ezután megkezdte a személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói és biztonságtechnikai tevékenységről szóló törvénytervezet tárgyalását és folytatták a jövő évi költségvetés részletes vitáját. S. Á. Könyvtáravató. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter avatta fel tegnap a Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukciója keretében felújított központi régészeti könyvtárat, majd átadta a Széchényi Emlékérmeket. A kitüntetést posztumusz a Münchenben élt Rajky László nyelvész és dr. Temesváry Ferenc fegyvertörténész kapta. fotó: feb/diósi imre Megalakult a Magyar Millennium Emlékbizottság Nem kisajátítható ünnep Pártsemlegesen, de a kormány hathatós támogatásával ünnepeljük majd az állam- alapítás 1000. évfordulóját. A kormány kötelességének tartja a magyar államiság 1000 éves évfordulójának méltó megünneplését, és azt, hogy megteremtse az ehhez szükséges szellemi és tárgyi feltételeket - mondta Horn Gyula miniszterelnök, a Magyar Millennium Emlékbizottság társelnöke, aki hétfőn, a testület első ülésén szólalt fel. Hangsúlyozta: nem szabad, hogy az ünnepet bármely politikai irányzat vagy párt kisajátítsa. Göncz Árpád államfő, az emlékbizottság elnöke kijelentette: az Európához való csatlakozás megmaradásunk záloga. Utalt arra, hogy a hosszú távú elképzeléseket tartalmazó Magyar Millennium (MM) program egységes és maradandó lesz. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter felvázolta a Magyar Millennium terveit. Mint mondta: ennek egyik fő pontja a múzeumi rekonstrukciók befejezése és a magyar történelem építészeti örökségeinek a felújítása. Erdődy Gábor, a Magyar Millennium Emlékbizottság miniszteri biztosa bejelentette: az 1848^19-es forradalom és szabadságharc évfordulóját jelképező embléma tervezésére kiírt pályázaton Kemény György grafikus munkáját fogadták el. Bemutatták az MM emblémáját is, amelyet Schmal Károly grafikus tervezett. A tanáriban kisebbségben vannak a férfiak Nők a katedra két oldalán Miközben a különböző iskolatípusokban a tanulók fele tartozik a női nemhez, a férfiak a tanári szobákban már kisebbségbe szorulnak. Kivéve az egyetemeken, főiskolákon, ahol viszont a férfi oktatók vannak többségben. Az oktatási statisztikák tanúsága szerint az általános iskolásoknak csaknem pontosan a fele, megközelítően 480 ezer a lány, összhangban az általános népességgel. Tizedpontosságra hasonló az arány a szakközépiskolákban is. A gimnáziumok kissé „nőiesebbek”: megközelítően 20 ezerrel többen vannak a lányok a fiúknál. A szakmunkásképzőket viszont kétharmad részt a fiúk uralják. Az egyetemeken, főiskolákon a mérleg nyelve ismét a lányok irányába mozdul el, bár a különböző szakokon nagy a szóródás. A tanító- és tanárképzők hallgatói között például egyértelműen a nők vannak többségben. Az általános iskolák csaknem 90 ezer pedagógusa között több mint 70 ezer a nő, a gimnáziumok 13 ezer és a szakközépiskolák megközelítően 16 ezer tanára közül egyaránt mintegy 9-9 ezer tartozik a gyengébb nemhez. A szakmunkásképzőkben - akárcsak a felsőoktatási intézményekben - viszont 60- 40 százalék a megoszlás a férfiak javára. (d. g.) Magyar fotóművész kitüntetése Rangos nemzetközi elismerésben részesült Keleti Éva, a Fe- renczy Europress Budapest fotóügynökségének a vezetője: a World Press Photo, a világ sajtófotós szervezete neki ítélte oda az idei Arany Tulipán-díjat. Az indoklás szerint a magyar és a külföldi fotóskapcsolatok építésével és az amszterdami székhelyű szervezetben végzett eredményes tevékenységével érdemelte ki a kitüntetést, amelyet a napokban Londonban nyújtottak át a neves szaktekintélynek, a Camera Press rendezte nemzetközi konferencia és fotókiállítás alkalmából. Az ünnepélyes átadáson Roger Eldridge, a CP képviselője méltatta Keleti Éva munkásságát, a művészi fotózásban elért eredményeit. Már kapható a Kishegyed 1998. évi kalendáriuma • Nagy horoszkóp a Merkúr évére • A jövő év divatja • Királyné asszonyunk, Sissy % Kerek évfordulók • 40 év népszerű tv-sorozatai • Jeles születésnapok '98-ban • Királyok, hercegek Kishegyed, Kalendárium - keresse az újságárusoknál! Kishegyed Kalendárium 1998