Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-03 / 301. szám
1997. november 3., hétfő Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Gyanúsan szelíd rókák PÉCS A Donátuson aggasztóan szelíd, valószínűleg a veszettség első stádiumában lévő rókák látogattak meg néhány kertet a hét végén. Vasárnap reggel egy, a Donátuson lévő kertes ház lakóit láncra kötött kutyájuk vad ugatása figyelmeztette arra, hogy egy róka sétál a kertjükben. Az állat semmi jelét nem adta a félelemnek, pedig néhány méterre tőle emberek tevékenykedtek a kertben. Az állat később eltűnt a lakók szeme elől, de néhány baromfiudvarban végzett pusztítás jelezte, hogy a környéken maradt. A helyiek szerint elképzelhető, hogy nem egyedül van. Tavaly ősszel a Donátuson több hónapig rendszeresen láttak rókákat. N. F. Gránitba vésett emlékezet Világháborús emlékművet avattak szombaton Dráva- palkonyán és Romonyán. Fehér turulmadár őrzi a hősök emlékét a hétvégén avatott drávapalkonyai obeliszken. A második világháború halottai előtt tisztelgő emlékműnél Kuti Zoltán polgármester és dr. Kurucsai Csaba, a Megyei Közgyűlés alelnöke mondott beszédet. Romonyán a két világháború halottainak együttesen állítottak emlékművet a főtéren. A bensőséges hangulatú ünnepség után koszorúkat, virágokat helyeztek el a megjelentek. Herman József polgármester (képünkön) elmondta, hogy az emlékegyüttes a falu lakóinak összefogásával készült el. S. G. Gyertyák, mécsesek sokasága borította a pécsi és baranyai temetők sírhalmait fotó: laufer László Apró tüzek halottak napján Az időjárás kegyes volt a halottak napjához. Az utóbbi években ilyenkor szokásos csípős, nedves hideg helyett kellemes őszi napsütésben fü- rödtek a temetők, s még az esték is elviselhetők voltak. A pécsi köztemető az ilyenkor szokásos esti nyolc óra helyett szombaton kilenckor zárta kapuit, tekintettel a látogatók nagy számára. Szabó Mihályné igazgató elmondása szerint semmi különös esemény nem zavarta meg a temető nyugalmát, az ilyenkor szokásos kisebb tüzeket, melyeket többnyire a gyertyával a közepén ellátott koszorúk meggyulladása okoz, a látogatók eloltották. Cs. L. A komlói szálláson negyven férőhely várja a hajléktalanokat fotó: Müller andrea Hűvösebbek már a hajnalok Egyre hidegebbek az éjszakák, a hőmérő higanyszála már a fagypont alatt. A hajléktalanok számára tragédia ez. Hiszen nem elég a kartonpapír, az utcai pad, vagy egy szélcsendes sarok. Tavaly több tucat szerencsétlen ember halálát hozta a tél. BARANYA Nem könnyű számba venni a rászoruló embereket, hiszen nem mindenki tér be a meglévő éjjeli menedékhelyekre, a különféle melegedőkbe és szállásokra. Csak egy biztos, nehéz helyt állnia annak, aki a hajléktalanok segítésére adta a fejét. Mohácson - csak férfiak számára - húsz férőhely van, de bizonyára ugyanúgy, mint Komlón, ott is beállítanak pótágyakat szükség esetén. Komló városában 40 férőhelyes szállást üzemeltetnek, de ennyi sem elég. Szigetváron 12 ember számára akad szállás, nyolc férfinak és négy nőnek tudnak a hideg elöl bebocsátást adni. Igaz, üzemeltet a kórház is amolyan védett otthont alkoholbetegek számára, s mint azt megtudtuk, szeretnének hasonlót létesíteni pszichés zavarokban küszködőknek is. De e két utóbbi nem kimondott hajléktalanotthon. Siklóson nincs még kapacitás, s Baranya többi városában sem. A szakemberek szerint nagyon függ a települések szerkezetétől, az ott élők életvitelétől az, hogy mennyi a kóborló, otthontalan ember. S ha kitermelődik is, megy be Pécsre, hiszen ott nagyobb az esély ai életbenmaradásra. Pécsett a Támasz Alapítvány közel 200 férőhelynyi szállással rendelkezik és százan beférnek a Sándor utcai napközbeni melegedőbe is. Mint azt Fónai László (kis képünkön), az alapítvány vezetője elmondotta, Pécsett is nagy bajok vannak már. Az alapítványi szállások működtetése döcög, ráférne egy rekonstrukció, felújítás intézményeik egy részére, másrészt újabb férőhelyekről álmodnak. A hőerőmű környékén akadna olyan barakk vagy más épület (a bezárt deto- xikáló például), amit örömmel átvennének. Mindenesetre a jelenlegi feltételek mellett jövőre már nem üzemelhetnek tovább. Nem engedné a közegészség- ügy, az ANTSZ. Egyébként a Támasz Alapítvány mindezek ellenére a legjobban felkészült megyénkben e magára maradt réteg gondozásában. Évi 60 millió forint a költségvetésük (lehetne több is), s a konyhán, melegedőn és egyéb szállásokon kívül van orvosi rendelőjük és fürdetőjük is. K. F. Terménytolvajok egérszorítóban Sok a terménytolvaj, a hegyháti részen főként Bodolyabéren sikerült elfogni az elkövetőket, akik közt gyerekek is vannak. " SÁSD ÉS KÖRNYÉKE Gombár József, a sásdi rendőrőrs nyomozója kérdésünkre elmondta, hogy a mezei vándor-tolvajok száma nem nőtt, de egyre dörzsöltebbek lettek. Vannak olyanok, akik hosszú madzagon vonszolják a terménnyel teli zsákot. Aztán amikor megjelenik egy ellenőr vagy járőr, akkor elengedik a zsinórt, és azt a látszatot keltik, mintha semmi közük sem lenne a zsákmányhoz. A kukoricatarló böngészése közben pedig be-bejámak az álló, le nem kombájnolt részekbe, és degeszre tömik szatyraikat a dézsmálok. Ezen az őszön több mint tíz tettenérés volt. Nagyobb sikert is elérhettek volna, ha nemcsak az őrző-védő szolgálatok, de a lakossági őrjáratok tagjai is éberek. Sajnos tapasztalni, hogy a polgári vagyonvédelmi közösségek emberei megfáradnak, idővel feloszlik a járőrcsoport. A Hegyháton csak a magyarszéki önkormányzat alkalmaz mezőőrt már 1990-től, és nem sajnálja a pénzt a szolgálat fenntartására. Bodolyabéren a szőlőhegy gazdái és a község vezetése sorompókat állítottak fel. A faluban ugyanis az elmúlt években legkevesebb öt bírósági per született tolvajlási ügyben. Bikaion egy rt. évente 4-5 millió forintot költ gyümölcsösei és majorjai őrkutyás és fegyveres védelmére, amire egy önkormányzat aligha képes. Magyarhertelenden megpróbálják elérni, hogy végre biztonság legyen az üdülőterület kiskertjeiben és a határban is. Bakó István polgármestertől megtudtuk, hogy a jövendőbeli mező- és erdőőri szolgálat fenntartásához adót vagy pénzhozzájárulást kémek a lakóktól, a föld- és üdülőtulajdonosoktól, illetve -bérlőktől. Nem titkolta a polgármester, hogy izgul, vajon a falufórumok elfogadják-e az ötletet. Csuti J. Hírcsatorna Halálos vasúti gázolás Pécsett. Tegnap késő délután Mecsekalja-Cserkút vasúti megálló közelében egy Pécsről Dombóvárra közlekedő tehervonat elé vetette magát egy férfi, aki szörnyethalt. (nf) Eltűnt fütty-oszlopok. A vasútvonalat jelző ún. füttyoszlopokat is elemelik a fémtolvajok: ez történt Szigetvár és Szentlőrinc között. Sellyén, Közép-Rigócon, valamint Vitézi-pusztánál az andráskereszteket és a rézkábeleket, Drávafoknál pedig a sebességcsökkentésre figyelmeztető táblákat vitték el a tolvajok. (cs) Szalatnak amatőr művészeti csoportjai. Szeke- resné Burghardt Klára tanárnő vezetésével csaknem hatvan diák és felnőtt tölti szabad idejét a két énekkarban, a tánccsoportban, valamint a négy betlehemező közösségben. Az utóbbi kollektívák tagjai már a karácsonyi magyar és német nyelvű szereplésre készülnek. (cs) Pellérd, Kcszű böngészői. Ezen a hét végén is legkevesebb félszáz ember böngészett a Pécs környéki határban kukoricakombáj- nolás után a tarlóföldeken. Voltak olyan gyűjtögetők, akik autóval hajtottak a táblákra. Emellett több százas vadgalambcsapatok is pásztázták a levágott sorokat. (cs) A Körzeti TV mai műsora. Megkezdődött a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum épületének felújítása: külső forrásokból és megyei támogatással felújítják az újvárfalvi Noszlopy kúriát: 30 év szünet után ismét van Egyetemi Klub Pécsett; Játék, vagy sport: bridzsverseny Szekszárdon; Böröcz András, Amerikában élő festő, grafikus, szobrász kiállítása a pécsi Múzeum Galériában. Szerkesztő: Hár- ságyi Margit. Műsorvezető: Vovesz Tibor. Az adás telefonszáma: 06-80-210-224. Fájdalommal tudatjuk, hogy id. KURUCSAI JÓZSEF újpetrei lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése kedden, november 4-én a 14 órakor tartandó gyászmise után lesz. A gyászoló család A gyereknek legyen ebédje! MOHÁCS A bölcsődei férőhelyek számát a múlt évben felére csökkentették, s a lakótelepi intézményt be is zárták. Az igény viszont e szolgáltatásra egyre inkább növekedik.- Nyolcvan kisgyerek gondozására alkalmasnak minősítették az épületünket 1996 áprilisáig - mondja Harnisfó'ger Im- réné, a Dózsa György úti bölcsőde vezetője -, de akkor még a Felszabadulás lakótelepen is működött a 45 fő befogadására képes bölcsőde. Azóta azt bezárták, mi pedig egy évig, azaz idén március végéig negyven gyereket fogadhattunk. Most hatvan a létszámkeretünk.-A bölcsődei elhelyezést a férőhelyek számának csökkentésével azért nem korlátozta a város önkormányzata, akinél szociálisan indokolt volt, föl- vehettük. A lakótelepi bölcsődébe járók közül egy mini-csoportot szervezve az ottani óvodába mehetett a gyerekek egy része, és mi is fogadtunk közülük, mert tőlünk meg a speciális foglalkozást igénylő, sérült tíz gyerek alapítványi támogatással önállóan gazdálkodó intézménybe került. Az átszervezést indokolta a dolgozói létszámleépítés, és az, hogy a bölcsődéknek állami normatív támogatás 1996 végéig nem járt, míg az óvodák gyermekenként hatvan ezer forintot kaptak.-Idén változott a helyzet: 134 ezer forint normatíva illeti 180 160 Adatok a mohácsi Dózsa Gy. úti bölcsődéből 140 120 100 80 60 40 meg a böl- csődéseket, tehát nem szorulunk már kimondottan arra, hogy a helyi költségvetésből tartsanak el bennünket. Ráadásul egyre inkább növekedik is azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek az ellátása akkor megnyugtató, ha bölcsődébe járhatnak. Városunkban nem csökken a munkanélküliek aránya, és mind több család marad mindenféle ellátás és jövedelem nélkül. Mi I 20 177 158 106 □ 1995-ben 1996-ban □ 1997. szept. 30-áig 60 74 60 40 T Élj a ____ Születések száma Férőhely Beíratottak sz. viszont a várakozó listán szereplő tíz kisgyereket tudjuk fogadni, ezért örülünk, hogy a legutóbbi ülésen e lehetőséget megszavazták a képviselők. Berta M. az Dunántúli Napló és az Dün&ti&Slaplo újságunkba együttesen feladott apró-, vagy keretes hirdetése példányban jelenik meg. A LEGHATÉKONYABB, MERT: ■ Az Ön hirdetése eljut az Dunántúli Napló minden előfizetőjéhez ■ Terjeszői hálózatunk átfedés nélkül további 75.000 háztartásba juttatja el DÚn&fctkJaplÓ újságunkba feladott hirdetését