Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-18 / 316. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. november 18., kedd Hírcsatorna Felvételi előtt. A pécsi felsőoktatási intézmények a megyei munkaügyi központtal közösen nyílt napokat szerveznek, melynek keretében holnap 8 órától a JPTE közgazdaságtudományi kara, 20-án 14 órától pedig a POTE várja a felvételizni készülőket. (ly) Újraélesztés Villányban. A faluban egy 77 éves férfi a lakásán szívelégtelenség és tüdőembólia következtében a klinikai halál állapotába került. A siklósi mentők a speciális esetkocsiban újraélesztették, majd a siklósi kórház szubintenzív osztályára vitték, ahol azóta javult az állapota. (cs) Útjavítás Drávaszabol- cson. A határátkelőhely előtt, négyszáz méter hosz- szúságban november 17- étől szélesítik az útburkolatot. Várhatóan december 15- éig útszűkület és kisebb forgalomlassítás lesz az 58. számú főút ezen szakaszán. (cs) Késelés a barcsi vonaton. Vasárnap a MÁV Barcs és Nagykanizsa közt közlekedő vonatán, Péter- hida közelében egy férfi minden ok nélkül háromszor beleszúrta a kést az egyik utasba, majd kiugrott a mozgó kocsiból. A súlyosan sérült személyt vasutasok részesítették elsősegélyben, aztán a mentő Gyékényesre vitte. (cs) Lottónyeremények Az 5/90-es lottón nem volt telitalálatos szelvény. A négyesekre egyenként 657 941; a hármasokra 6113; a kettesekre pedig összesen 369 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt - nettó halmozódó öttalálatos nyereményösszeg: 48 772 723 forint. 6/45-ös lottón sem volt telitalálatos szelvény. Az egy darab 5+1 találatosra 5 282 139 forintot fizetnek. Az öttalálatos szelvényekre egyenként 81 264, a négyesekre 1713, a hármasokra 346 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt nettó halmozódó hattalála- tos nyereményösszeg: 84 948 429 forint. A jokeren sem volt telitalálatos, a következő hétre átvitt nettó halmozódó nyeremény összege 29 140 321 forint. Az előfizetők és a számla ellen felszólalók számának alakulása 1997-ben a MATÁV nécsi kirendeltséaén Fogyasztói impulzusharc A MATÁV önellenőrzéssel, saját üzletszabályzata alapján kezeli a hozzá beérkező, telefonszámlákra vonatkozó panaszokat. Ha a fogyasztó nem ért egyet a vizsgálat eredményével, második lépésként a bírósághoz fordulhat. BARANYAI KÖRKÉP Ha túl magas a telefonszámla, vagy nem használt szolgáltatások díja jelenik meg az elszámolásban, az előfizető tehet panaszt a MATÁV pécsi ügyfélszolgálati irodáján személyesen vagy levélben. A szolgáltató harminc napon belül végzi el az ellenőrzéseket, és tájékoztatja az érintettet. Az adminisztráció, a központ, a hálózat majd a helyszín ellenőrzése után az eredmények összevetésével állapítják meg az esetleges hibákat.- Legtöbbször már a számla részletezésénél megoldódik a probléma, és az ügyfél visszalép a reklamációtól. Előfordultak már olyan esetek is, amikor a mi számlázási rendszerünkben történt valamilyen hiba. Természetesen ilyenkor mi javítunk - tájékoztatott Turgo- nyiné Klesch Piroska, a kisfogyasztói osztály ügyfélszolgálati csoportvezetője (képünkön). A pécsi fogyasztóvédelmi felügyelőségre csak néhány telefonszámlával kapcsolatos panasz érkezik évente. A reklamációk nagy része a műszaki hibákat, illetve a szolgáltatás minőségét érinti. A most készülő új fogyasztóvédelmi törvény azonban a számlázással kapcsolatos reklamációkra is nagyobb hangsúlyt fektet majd. Izsa Lajos, a pécsi Hírközlési Felügyelet osztályvezetője elmondta, hogy ők eddig is csak közvetett fogyasztóvédelmi problémákkal foglalkoztak, és ez várhatóan a jövőben is így lesz. A felügyelet egyrészt a telefonszolgáltatás minőségét ellenőrzi, másrészt az üzletszabályzatban foglaltakat vizsgálja felül, illetve a módosításokat hagyja jóvá. Az évente beérkező tíz-tizenöt számlapanasz esetében ez többnyire tényfeltárást, azaz a fogyasztóhoz vezető telefonhálózat minőségi ellenőrzését jelenti. S. G. Gyanús pénzmozgás a városházán A város jegyzője azonnali hatállyal felfüggesztette a polgármesteri hivatal egyik csoportvezetőjét. Felmerült a gyanú, hogy jogosulatlanul utalt át több millió forintot különböző kft- knek. Az egyik társaság telephelye az illető köztisztségviselő lakcímére volt bejegyezve. PÉCS- Október végén rábukkantunk egy olyan pénzátutalásra, ami közel 4 millió forintra szólt. Ezt abból a tartalékból fedezték, amit a város műemlék-helyreállításra tett félre. Ebből fizetünk, ha a bíróság ilyen munka elvégzésére kötelez bennünket - nyilatkozott lapunknak dr. Farkas Károly jegyző (képünkön). Idén azonban ilyen bírósági ítélet nem született, ezért gyanússá vált a dolog. Az átutaláson egy magas beosztású köztisztségviselő aláírása szerepelt, aki tiltakozott - az ott nem az ő kézjegye. A jegyző rövid vizsgálat után jutott el a csoportvezetőhöz, aki beismerte, ő írta óda más nevét. Állította, hogy van egy épület, amelyet felújíttattak, a munka befejeződött, arra kellett a pénz. Kiderült azonban, hogy az épületen senki sem csinált semmit. A jegyző független könyv- vizsgálót bízott meg, állapítsa meg, mi történt valójában. A vizsgálat szerint a csoportvezető közreműködésével több átutalás történt három kft. részére olyan munkákért, amelyeket nem végeztek el. A szakvélemény átvétele után függesztette fel a jegyző azonnali hatállyal a köztisztségviselőt. Ezzel megakadályozták azt is, hogy az illető esetleg megsemmisítsen, átírjon iratokat. A jegyző felkérte a pénzügyi irodát, nézzenek át minden olyan átutalást, ami a csoportvezető kezén keresztül ment. Az eddigi adatok szerint közel harmincmillió forintról van szó. Az illető ellen fegyelmi eljárást indítottak. Az is biztosra vehető, hogy nem áll meg itt a dolog, és feljelentést tesznek ellene. A három kft-ét még ezen a héten felszólítják, a pénzt fizessék vissza. Ha ezt nem teszik meg, akkor bírósági úton szereznek érvényt követelésüknek. Arra a kérdésre, hogy más hivatali alkalmazott érintett-e az ügyben, a jegyző elmondta: felmerült a gyanú, de konkrét adataik nincsenek erre. U. G. Kukorica lesz a küzdőtéren MOHÁCS A polgármesternek a sport- csarnok hasznosítására tett intézkedését önhatalmúnak minősítette a testület több tagja az elmúlt héten. Tegnap rendkívüli ülésen tanácskoztak a témáról. Még az előző önkormányzat határozott úgy, hogy a sportcsarnokot felépítik Mohácson. A kivitelezés első ütemét 1994. október 24-én adták át, s ezzel az aktussal le is állították a beruházást. A volt pártház eladásából remélt bevétel elmaradt, költségvetésből nem futotta a befejezéshez szükséges tízmilliókra, így máig sikertelennek bizonyult a tervek megvalósítása. Az ingatlan átmeneti hasznosítására egy betéti társaság tett ajánlatot: gabona tárolására bérelnék. Ehhez, testületi döntés nélkül a polgármester engedélyezte a szükséges munkálatok elvégzését. Mire a képviselők tudomást szereztek a szándékról, a társaság több százezret költött a csarnokra, sőt megkezdték a gabona betárolását is. Tegnap e körülményeket mérlegelve zárt ülésen, hosszas vita után, titkos szavazással döntöttek arról, hogy a felkínált biztosítékok mellett az indítványozott három évre nem, de 1998. május 1-jéig bérbe adják a létesítményt. Berta M. Gyógyír a kispénzűeknek? SELLYE A város környékén a felvásárlók által keresett gyógynövények többsége megterem, mégis kevesen foglalkoznak gyűjtéssel, termesztéssel. Ez a munka jó keresetkiegészítést, megélhetést jelenthet bárkinek, aki elég figyelmes és szorgalmas - tudtuk meg Schmidt Józseftől, aki több megyéből is vásárol fel gyógy- és fűszernövényeket. Ehhez száraz padlások, műszárítók kellenek, hogy a nyers növények elveszítsék víztartalmukat és eredeti színük is megmaradjon. A növények megismertetésére és a feldolgozás megtanítására a közelmúltban volt kísérlet. A már megszervezett előadásokat azonban mégsem tartották meg, a lelkes kezdeményező távozása miatt. Jelenleg nincs is átvevőhely a városban, bár gyűjtők - ha csak kis számban is - Sely- lyén és a környékbeli falvakban is vannak. Az Ormánság- alapítvány foglalkozik ugyan csaknem 20-féle gyógynövény szaporításával, de csak kis mennyiséget termelnek meg. Pedig a környéken csaknem 100 szabadon szedhető hasznosítható faj tenyészik. Zs. B. A várbarátok éves mérlege SZIGETVÁR Ma este a könyvtárban tartja évzáró közgyűlését a városhoz és a Zrínyiekhez kapcsolódó hagyományokat ápoló Várbaráti Kör. A 401 tag fájlalja, hogy közöttük nagyon kevés a fiatal, és anyagiaknak sincsenek bővében. A 38 évet megért egyesület a város legnagyobb társadalmi szervezete.- Városvédő és szépítő, Magyar-Török Baráti Társaság és a településre vonatkozó dokumentumokat gyűjtő és feldolgozó tagozatban tevékenykedünk megyei és országos intézményekhez, szervezetekhez kötődve - mondja Ravazdi László, a Szigetvári Várbaráti Kör elnöke, aki tizennyolc éve vette át a stafétabotot az alapító elnök, Molnár Imre tanártól. Büszkék az általuk szervezett hagyományos megemlékezésekre, koszorúzásokra, történelmi előadásokra és a Zrínyi szavalóversenyre. Kezdeményezői, fő szervezői a városi Zrínyi ünnepeknek és lakomának, a Zrínyi túrának. Idén kiadták a Szigeti veszedelem és költője című művet, jövőre a Szigetvári kis hely- történet, a Szigetvár és környéke, a Régi regék Zrínyi földjén, valamint a Szigetvár műemlékei és műemlék jellegű épületei kiadványok megjelentetését tervezik. Folytatják a hiánypótló művek kiadását megalapozó kutatómunkát. B. M. L. A nájlonkultúra ellen Kulturális értéket nemcsak művészi alkotások képezhetnek, hanem a tisztes ipar tárgyai is. Ezt bizonyítja a Pécsett tegnap megnyílt Parti Szépségtár is. PÉCS A századforduló, a századelő hangulatába csöppen, aki betér a Parti Galéria keretében nyílt Szépségtárba. A két kis szobában a boldog békeidők polgári lakásbelsői és az ízléses parasztporták bútorai kaptak helyet, a bölcső, a varrógép, a vasaló, a régi üvegek, eredeti csipkék, öreg tálaló- eszközök, gyermekjátékok mellett. A Szépségtárban minden kézbe vehető, s a tárgyakon így ki-ki maga is nyomon követheti az iparos vagy a művész keze nyomát. Ellátogathat ide akár egy iskolai szakkör vagy egy mesterséget tanuló fiatal is, hogy az egykori tisztes ipar termékein megvizsgálja a szaktudás, a tehetség jeleit. A Szépségtárban mai pécsi és baranyai iparművészek, népi kismesterségek művelői is bemutatják a környezethez illő munkáikat. A kiállítóhely gazdái, Fa- binyi Gabriella és Tátrai Annamária szerint ha helyet adunk a mívességnek és a napjainkba lassan visszaszi- várgó romantikának, a mindent tömegcikkel elborító nájlonkultúra giccsözöne ellen is teszünk valamit. H. I. Gy. Behívás kiképzésre BARANYAI KÖRKÉP A hadsereg tegnap és ma vonultat be több száz baranyai újoncot. A három hónapos alap- és szakkiképzést három, megyénkén kívüli központban kapják meg a katonák. Ezen az őszön több mint ezer ifjút hívtak be sorozásra. A baranyai fiatalok egyharmada bizonyult véglegesen vagy ideiglenesen alkalmatlannak a katonai szolgálatra. Ez az országos átlaghoz hasonló arány - tájékoztatott a Baranya Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője, Dancsházy N. Gusztáv ezredes (képünkön). A parancsnok azt is elmondta, hogy a megfelelő egészségi állapotúak közül sokan tanulmányaik miatt vagy kérésükre kaptak még haladékot. Akik már megkapták a behívóparancsot, azok - mintegy háromszázan - tegnap illetve ma vonultak be Tapolcára, Szombathelyre és Szabadszállásra, a kiképző- központokba. A jövendőbeli tartalékos tisztek is ma jelentkeztek a Budapesti és a Szentendrei Katonai Szakképző Iskolákban. A most bevonulok esküt öt nap nap múlva tesznek, a kiképzési időszakot pedig ünnepélyes keretek között zárják. Áz alap- és szakkiképzés három hónapig tart, ez idő alatt álHol, mennyi baranyai bevonulót képeznek ki fő 200 100 0 Tapolca Szombathely Budapest, Szentendre (tartalékos _____ Sz abadszállás tálában nem kapnak szabadságot az újoncok. Az alapismeretek elsajátítása után annál az alakulatnál folytatják még 6 hónapig a szolgálatukat, ahová sorozták őket. így a baranyaiak többsége februárban Pécsről vagy Kaposvárról látogathat haza. Zs. B.