Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-05 / 273. szám
12 EMiántúli Napló________________________ Sport 1997. október 5., vasárnap 0 Lat idarúgó NB 1., 12. forduló *V, Felforrósodott hangulat Zalaegerszegen Zalahús-ZTE - Ferencváros 2-4 (1-2) Zalaegerszeg, 17 000 néző. V.: Márton. 25. perc: Nyilas szögletét Dragoner az elalvó hazai védők között 7 m-ről fejelte a kapu közepébe (0-1). 29. perc: Casoltan jobb oldali szabadrúgását Németh az ötösről csúsztatta a kapu közepébe (1-1). 43. perc: Nyilas visszagurí- tását Zavadszky 5 m-ről a jobb alsó sarokba helyezte (1-2).' 59. perc: Felforrósodott a hangulat a pályán és a nézőtéren egyaránt. Annyit lehetett látni, hogy Márton játékvezető előbb megkérdezte Varga asz- szisztenst, majd ezután kiállította Casoltant és sárga lapot mutatott fel Nagy Norbertnek, majd még ebben a percben a ZTE csapatkapitánya, Szabó II. Zs. is piros lapot kapott. Ezután elszabadultak az indulatok, a rendezőknek kellett a nézőtérre kivonulniuk, hogy helyreállítsák a rendet. 75. perc: A 9 emberrel játszó ZTE egyenlített. Dragóner buktatta Sebőköt a tizenhatos bal oldalán, majd a sértett beadását Németh 8 m-ről a léc alá csúsztatta (2-2). 79. perc: A Sebőköt csúnyán felvágó Limpergert kiállították. 80. perc: Egy jobb oldali beadás átszállt a ZTE védőinek feje felett, és Horváth 8 m-ről fejelt a kapuba (2-3). 90. perc: A lesgyanús helyzetben kilépő Schultz L. 10 m- ről a jobb felső sarokba bombázott, ezzel beállította a végeredményt (2-4). A Ferencváros egy góllal mindenképpen jobb volt a ZTE-nél, de győzelmét főleg annak köszönheti, hogy a második félidő elején kettős emberelőnyben játszott hosszú ideig. A hazaiak csak 9 emberrel pörögtek fel igazán, ki is egyenlítettek, de a hajrában a Ferencváros megszerezte a győztes találatokat. Kispest - Videoton 2-0 (1-0) Bozsik-stadion, 2000 néző. V.: Kiss G. 40. perc: Kabát lépett a vendégvédők mögé, elhúzta a labdát Milinte mellett, aki buktatta őt. Sárga lap és 11-es. A büntetőt Mátyus a bal alsó sarokba küldte (1-0). 60. perc: Kovács B. játszott ügyesen Bárányos elé, aki pár lépés után 14 méterről laposan a jobb alsó sarokba helyezett (2-0). Az elvileg jó képességű labdarúgókból álló Videoton kollektívaként csődöt mondott, csak az első félidőben akadt egy-két villanása, ami említést érdemel. A Kispest-Honvéd FC „kapaszkodik”, az ideiglenes edző Komora Imre harmadik mérkőzésén a második győzelmét mutatta fel. Eredményei: 1-0, 0-1, 2-0. A játék szí- vonaláról azonban okosabb hallgatni. Győr - Debrecen 1-1 (1-0) Győr, 12 000 néző. V.: Arany. 44. perc: Vayer jobb oldali szöglete után nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt, és végül Fehér a hálóba kotorta a labdát (1-0). 79. perc: A jobb oldalról belőtt labdára Gojan érkezett és 10 m-ről a bal sarokba lőtt (1-1). Közepes színvonalú küzdelmes mérkőzésen a hazaiak kihagyták kínálkozó lehetőségeiket és ezt kihasználta a vendégcsapat, pontot rabolva Győrből. Tiszakécske - Békéscsaba 0-0 Tiszakécske, 4500 néző. V.: Makai. Már a mérkőzés első percétől kezdve látható volt, hogy a vendégek nagyon jól felkészültek a „szomszédvár” kécskeiek játékából. Szívósan, szervezetten védekeztek, s az egy pont reményében pályára lépő Pásztor-legénység elérte célját. Balia M. (Tiszakécske) a 60. percben kihagyott egy 11-est. MTK FC - Ecker-Stadler FC 5-0 (2-0) Hungária krt., 2000 néző. V.: Molnár L. 31. perc: Halmai nagyszerű indításával Orosz ellépett, és 13 méterről Nagy G. fölött a jobb alsó sarokba emelt (1-0). 45. perc: Szabadrúgáshoz jutottak a kék-fehérek. Lőrincz állt a labda mögé, és a jobb felső sarokba csavarta a labdát, amely a kapufát is érintve landolt a hálóban (2-0). 73. perc: Orosz lövése a kapufáról a hálóba pattant (3-0). 83. perc: A csereként bejött Kenesei szöktetéséből Illés rávezette a labdát a kapusra, és emelése a bal alsó sarokban kötött ki (4-0). 91. perc: Kenesei kilőtte a bal oldali hosszú sarkot (5-0). Az erősportokból kölcsönözve a kifejezést: több súly- csoportnyi különbség volt a két csapat között. A vendégek még helyzetig sem jutottak el, vé- gigvédekezték a mérkőzést, ám ez sem segített rajtuk. Diósgyőr - Haladás 3-2 (1-2) Diósgyőr, 12 000 néző. V.: Puhl. 24. perc: Váratlanul vezetéshez jutottak a vendégek. Kovács S. kapta a bal összekötő helyén a labdát, egy csellel befelé kanyarodott, majd 18 méterről félmagas lövést eresztett meg. Rácz kapus csak beleérni tudott, s a labda a kapu bal oldalában kötött ki (0-1). 33. perc: Növelte előnyét a vendégcsapat. Kovács S. pontos indításával Gabala lépett ki a védők közül, elvitte Rácz mellett a labdát, majd 14 méterről az üres kapuba gurított (0-2). 37. perc: Szépítettek a hazaiak. Buliga jobb oldali szögletét követően Jakab öt méterről a kapu bal oldalába fejelt (1-2). 66. perc: Buliga beívelését röviden mentették a védők. A labdára Farkas érkezett, és 22 méterről egyből a jobb alsó sarokba bombázott (2-2). 83. perc: Farkas J. bal oldali szögletét Rótt röviden öklözte ki, Kovács T. pedig 22 méterről laposan a kapuba lőtt (3-2). Az első félidő nagy csalódást hozott, ugyanis a hazaiak rengeteg hibával és álmos futballal rukkoltak elő, meglehetősen unalmas volt a játék. A fordulást követően a Diósgyőri FC ötödik sebességi fokozatba kapcsolt, és nyomasztó fölényt harcolt ki. A szombathelyiek csak a védekezéssel törődtek, magukra húzták ellenfelüket, így csak idő kérdése volt, mikor szakad át a gát. A piros-fehérek második félidei teljesítményükkel teljességgel rászolgáltak a győzelemre. Újpesti TE - Vasas 1-2 (1-1) Megyeri út, 7000 néző. V.: Tóth V. 22. perc: Herczeg lövését Végh kiütötte, majd a csatár és a kapus egyszerre csapott le a labdára, aminek az lett a vége, hogy Herczeg elesett, Tóth V. pedig 11-est ítélt. A büntetőt Véber magabiztosan lőtte a jobb alsó sarokba (1-0). 45. perc: Egy hosszú indításánál Kozma és Sebők egymásra várt, Váczi lecsapott a labdára és a bal oldalról laposan a hosszú sarokba lőtt (1-1). 85. perc: A hazai védők megint tétováztak és a Szűcsről a gólvonal felé csörgő labdát Kuntic továbbította centiméterekről a gólvonalon túlra (1-2). A játék képe és a helyzetek alapján gólokkal nyerhette volna a mérkőzést az Újpest. Azonban a vendégek a semmiből lőttek két gólt, és bizony a szerencse hathatós támogatásának is köszönhették, hogy pontokkal távoztak Újpestről. Az NB I. állása 1. Győri ETO 12 9 322- 9 30 2. Vasas 12 8 2 2 27-15 26 3. Újpest 12 7 3 2 23-11 24 4. MTK 12 7 2 3 26-12 23 5. Diósgyőr 12 6 2 4 21-12 20 6. Ferencváros 12 6 2 4 24-17 20 7. BVSC-Zugló 11 5 4 2 20-16 19 8. Debrecen 12 5 3 4 23-16 18 9. Videoton 12 4 4 4 18-18 16 10. Vác 12 4 2 6 18-26 14 11. Békéscsaba 12 4 2 6 8-27 14 12. Haladás 12 4 1 7 17-20 13 13. Tiszakécske 12 3 4 5 20-25 13 14. GázszerFC 10 3 3 4 16-13 12 15. Zalaegerszeg 11 47 19-23 12 16. Kispest 12 39 10-24 9 17. Siófok 12 2 1 9 9-20 7 18. Stadler 12 1 4 7 7-24 7 Ma: Gázszer - BVSC. TOTÓ 1. ÚTÉ - Vasas 1-2 2 2. Tiszakécske - B.csaba 0-0 z 3. Bielefeld - Dortmund 3-1 1 4. Bochum - Bayern M. 2-3 2 5. Karlsruhe - Wolfsburg 2-1 1 6. Leverkusen - Duisburg 2-1 1 7. Rostock - Köln 1-2 2 +1 14. ZTE-FTC 2-4 2 A többi mérkőzés ma lesz. Kovács (jobbról - ÚTÉ) gólját les miatt nem adta meg a játékvezető Büntetők és vendégek Siófok - Vác SC 1-2 (0-1) Siófok, 2000 néző. V.: Kiss B. 8. Siófok: Posza 5 - Juhász 5 (Szabadi - , 81. p.), Bimbó 6, Perger 5 - Ördög 4, Győri 5, Bozsér4 (Pest K. 5,50. p.), Sallai 4, László 5 - Szabó Z. 4, Pest R. 5. Edző: Készéi Ferenc. Vác: Hámori 6 - Lévai 6, Nagy T. 6, Kasza 5 - Voj- tekovszki 5, Kádár 5, Babos 5, Vén 5, Nyikos 6 (Strasszer -, 87. p.) - Andrássy 6 (Schwarz -, 69. p), Füle 4 (Sándor 5, 58. p.). Edző: Strausz László. Nagy lendülettel kezdett a Siófok, nem csoda, hiszen a találkozó előtt nemcsak a jól értesültek mondogatták: amennyiben ezúttal sem győz a Siófok, akkor Ferenc-nap ide vagy oda, esetleg mene szthetik a szakvezetőt. A Vác negyedóráig teljesen átadta a kezdeményezést, Pest R. ezalatt háromszor is helyzetbe került, de gólt lőni nem tudott. Előbb egy 8 méteres fejest küldött kapura, majd kétszer egymásután Nagy T. lépett bele a lövésébe. A 42. percben Andrássy 16 méteres lövése alig kerülte el a bal oldali lécet. Ez volt az első valamirevaló vendégtámadás. Válaszként Ördög bombája zúgott el a jobb felső sarok mellett. Egy perc múlva gólt rúgott a Vác. Andrássy a félpályáról indulva vezette végig a labdát a siófoki térfélen, és a hazai védők díszkísérete mellett, a balösszekötő helyéről, 13 méterről a bal felső sarokba csavart (0-1). A 64. percben, a tizenhatoson belüli tömörülésben Nyikos kezére pattant a labda, egyértelmű tizenegyes. Sallai a büntetőt nagy erővel rúgta a keresztléc alá (l-l). Mindenki bizakodni kezdett, piros-fekete mezben, és a lelátón is. A hetvenedik percben azonban jött az újabb hidegzuhany a siófokiaknak: Sallai lerántotta a 16-oson belül a mellette elfutó Kádárt, és emiatt a játékvezető megint kénytelen volt a tizenegyes pontra mutatni. Nagy T. nem kegyelmezett, biztosan lőtt a jobb alsó sarokba (1-2). A 72. percben Ördög az ötösön belülről fejelhetett, de Hámori eszén nem tudott túljárni. Tíz perccel a vége előtt Pest R. negyedik helyzetét hagyta ki, ezúttal lövése pillanatában Hámori rávetődött a csatár lábára. Rendszertelen futballt hozott a szombat esti ösz- szecsapás, 15 percig játszott a Siófok ahhoz hasonlóan, mint ahogy azt a közvélemény elvárta volna. A találkozó előtt Készéi Ferenc, a hazaiak szakvezetője azt mondta: tart attól, hogy túlzott a nagy elvárás labdarúgóival szemben. Bejött a megérzése. Más kérdés, hogy egy esetleges edzőváltás mit old meg az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Siófoki Bányász házatáján. Készéi Ferenc. - Voltak lehetőségeink, de támadójátékunkban nem volt átütőerő ezen a találkozón. 8 Strausz László: - Nem játszottunk jól most, mégis nyertünk. Győri János hasznosan játszott Európa-bajnoki arany, országos A Nemzeti Sportcsarnokban szombat este a döntőket rendezték meg a Profi Aerobic Világszövetség (FISAF) 8. Európa-bajnokságát.' Csapatban a pécsi, Katus Attila, Katus Tamás, Szent- györgyi Rómeó összetételű trió az első, női egyéniben Simkó Andrea a második, férfi egyéniben Török Vilmos az ötödik helyen végzett. ■Né Nyíregyházán 15 klub 129 versenyzőjének részvételével kezdődött a súlyemelő országos bajnokság. Az első napon a nőknél, 59 kg-ban Oláh Adrienn (Szekszárd) 157.5 (72.5, 85) kilóval győzött. első hely Kaposfüred - Bonyhád 0-0 Labdarúgó NB III. Kaposvár, 120 néző. V.: Győri. Kaposfüred: Tánczos - Nógrádi (Szigeti), Mészáros, Gál, Püspök - Szuh, Brunczwig, Hochecker (Gergecz), Fazekas (Károlyi) - Pamer, Jäger. Edző: Baksa Jenő. Bonyhád: Szőcs - Biliczki (Balogh), Végvári, Klem, Darabos - Baumann, Brunner, Stumpf, György - Gergely, Kecskeméti (Szászi). Edző: Schlap János. A több helyzetet kidolgozó hazaiak ellen megérdemelt a vendégek pontszerzése. Kiállítva: Pamer a 48. percben tiszteletlen magatartás. Hunyadi István Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB I/B.: Dunaferr - Komló, Dunaújváros, 15.00. Nagykanizsai Olajbányász - Kábái Cukor-Hajdú- szoboszló, Nagykanizsa, 15.00. NB II.: Motim - Beremend, Mosonmagyaróvár, 15.00. NB III.: PVSK-Pécs’96 FC - Marcali, Pécs, Vasút-pálya, 14.00, Mohács - Dunaföldvár, Mohács, 14.00, Szekszárd - Pécsi Postás, Szekszárd, 14.00. Megyei I. osztály: Pécs várad - Sellye, Pécsvárad, 14.00, Siklós - Dunaszekcső, Siklós, 14.00, Lánycsók - Somberek, Lánycsók, 14.00, Felsőszent- márton - Boly, Felsőszentmár- ton, 14.00, Szederkény - Szigetvár, Szederkény, 14.00, Gödre - Kozármisleny, Gödre, 14.00. KOSÁRLABDA. NB I. Acsoport, nők: PVSK-Dália - Bajai TK, Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 18.00. NB I. A- csoport, férfiak: Százhalombatta - Kaposvár, Százhalombatta, 17.00. KÉZILABDA. NB I., nők.: Ferropatent-Lazúr Szekszárd SE - Kisvárda, Szekszárd, 17.00. NB I/B, férfiak: Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Dunakeszi, Szigetvár, 17.00. NB II., férfiak: PEAC-Kettele - Szentgotthárd, Pécs, Egyetemi csarnok, 16.00, Mecseknádasd - Csurgó, Mecseknádasd, 16.00. NB II., nők: Marcali - Térni Pécsvárad, Marcali, 14.00. RÖPLABDA. Extraliga, férfiak. Pini-Kaposvár SE - NYVSC-Szabolcs Gabona, Kaposvár, 17.00. (z) Dunántúli Napló az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Terjeszti az AS-M Kft. Baranya Megyei ^ A Irodája saját árushálózata ^/*atesz és a Pannonhír Rt. útján. tagja