Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-05 / 273. szám
2 Dunántúli Napló Külföld - Magyarország 1997. október 5., vasárnap A villányi bor fesztiválja A Vörösbor Fesztivál második napján, szombaton Villány lakói már a zenés ébresztőtől hangolódhattak az ünnepi programra. Délelőtt végeláthatatlannak tűnő kirakodóvásár kezdődött a község főutcájában, fotó-, grafikai- és bor- címke-kiállítás nyílt, valamint a Csillagvölgyben felavatták a nyugdíjasok klubját. Délután szinte mindenki az utcán volt, hogy lássa a zászlóvivő lovasokkal felvezetett szüreti felvonulókat, akiknek első sorában dr. Tóth Sándor, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Kocsi László ország- gyűlési képviselő és Takáts Gyula villányi polgármester haladt, mögöttük a borvidék községeinek polgármesterei, a borrendek színpompás uniformisba öltözött küldöttei, és a későbbi műsor szereplői: a hazai, valamint az osztrák partnertelepülésekből érkezett táncegyüttesek, zenekarok. A felvonulás célállomásában, az Eislingen téri szabadtéri színpadnál a műsor kezdeteként a polgármester sikeresen csapra vert egy kishordót, és koccintásra körbekínálták a fesztivál névadóját. A tánc és muzsika előtt a 21 magyar borrendből jelen lenni tudó 11, illetve őket is megelőzve dr. Bíró Péter, a Magyarországi Borrendek főtitkára köszöntötte a község és a történelmi borvidék lakosságát. A fesztivál mai napjának legnagyobb eseménye a Kara- sica-híd avatója lesz 11 órától. D. I. - Fotó: Müller Megint mozgott a föld Assisi térségében szombaton is rengett a föld: a városka közelében fekvő Colfiori- tóban a Richter skála szerint négyes erősségű földmozgást regisztráltak. Áldozatokról, illetve anyagi károkról egyelőre nem érkezett jelentés. A további rengésektől tartva a ferences-rend alapítójának tiszteletére rendezett szombat esti misét a szabadban tartották. Mintegy ezren gyűltek össze a középkori városközpontban az eseményre. A városba a földmozgások kezdete óta először turisták is érkeztek. Dollármilliók a csontvázért A chicagói természet- tudományi múzeum csaknem 8,4 millió dollárt fizetett szombaton egy 65 millió éves dinoszauruszcsontvázért. Kereken félmillió dollár volt a szinte hiánytalan Tyrannosusurus rex csontváz kikiáltási ára a Sotheby cég árverésén. A licitálás percek alatt eljutott onnan a 8 millió 362 ezer dolláros eladási árig. Ezt az őslényleletet 1990- ben fedezték fel az Egyesült Államok South Dakota államában. Aggódó amerikai Boszniában Robert Gelbard délszláv ügyekben illetékes amerikai elnöki képviselő szerint Boszniában több olyan fejlemény is észlelhető, amely fenyegeti a 43 hónapos boszniai háborút lezáró daytoni békeegyezmény végrehajtását. A Biljana Plavsic boszniai szerb elnökkel folytatott szombati Banja Luka-i tárgyalások után nyilatkozó politikus példaként a boszniai szerb elnök- választást hozta fel, s közölte: Washington álláspontja szerint a szavazás törvényessége legalábbis kétséges. „Az Egyesült Államok és a nemzetközi ösz- szekötőcsoport többi tagállama támogatja az előrehozott parlamenti választások megrendezését, azonban úgy véljük, hogy az elnökválasztás több ok miatt is ellentétes a daytoni egyezmény szellemével” - mondta az amerikai diplomata, aki Horvátországból érkezett Boszniába. Gelbard azt is közölte, hogy az Egyesült Államok támogatta azt az SFOR-akciót, melynek célja az volt, hogy négy tévé-át- játszóállomás elfoglalásával megbüntesse a keményvonalas boszniai szerb vezetést támogató palei központi stúdiót. „Itt az ideje annak, hogy megkezdődjön a világszínvonalnak megfelelő állami, illetve magánmédiumok fejlődése” - mondta az amerikai diplomata, majd megerősítette: a palei stúdió adásaiban megengedhetetlenül súlyos hazugságok és híresztelések hangzottak el. Gelbard szerint a Biljana Plavsic oldalán álló Banja Luka-i stúdió műsora „elfogadható színvonalú” programokat készít. A tervek szerint Gelbard hétfőn Jugoszláviába látogat. Belgrad: újabb tüntetés A téli tüntetések 88 napja során nem a hatalomváltásért harcoltunk, hanem azért, hogy megváltozzon a hatalom gyakorlásának módja. Most is tovább kell folytatnunk a küzdelmet annak érdekében, hogy Szerbiát kihúzzuk Ázsia mocsarából s a korrupcióból, és felépítsük a demokratikus Szerbiát - mondta szombat este Belgrádban Zoran Djindjic, az ellenzéki Demokrata Párt (DS) elnöke. A DS, a Vesna Pesic vezette Szerbiai Polgári Szövetség (GSS) és a belgrádi egyetemisták politikai klubja által szervezett nagygyűlésen résztvevő több ezer ember előtt mondott beszédében Djindjic azt is hangsúlyozta, hogy a választási csalások elleni tüntetéssorozat után azért bomlott fel az Együtt ellenzéki koalíció, s vált ki a Vük Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom, mert Draskovic nem tartotta be korábban tett ígéreteit. „Ha valaki azt mondja, hogy nem fog még egyszer részt venni tisztességtelen választásokon, az mondjon nemet a tisztességtelen választásokra” - mondta Djindjic. Árvíz utáni lengyel köszönet A wroclawi Rotary Klub szombaton hivatalosan is köszönetét mondott Magyarországnak azért a segítségnyújtásért, amit a nyári árvíz idején nyújtott Lengyelországnak. Az ország dél-nyugati területein, köztük Wroclaw városában is súlyos pusztításokat okozó árvíz idején, illetve azt követően több ezer lengyel gyermek utazhatott ingyenes nyári vakációra Magyarországra. A gyermekek utaztatását szervező Rotary Klub vezetője hangsúlyozta, hogy messze a legtöbb segítséget Magyarországról kapták. A szombati ünnepségen a varsói magyar nagykövet mellett részt vettek a magyarországi lengyel önkormányzat képviselői is. Hárs Gábor nagykövet a wroclawi városvezetéssel folytatott megbeszélésén megerősítette, hogy a jövő évi Magyar Tavasz rendezvénysorozat keretében magyar - elsősorban gazdasági - napokat tartanak a városban. Jóváírni a tagdíjakat Két esztendei, időnként meddőnek tűnő vita után a kormány elszánta magát, hogy a kamarák kérésének eleget téve módosítsa a kamarai törvényt - mondta Tolnay Lajos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szombaton Gyulán, a kamarai szervezet Elnöki Kollégiumának ülése után. Véleménye szerint, ha a parlament még ebben az évben elfogadja a kormány javaslatát, akkor a vállalkozások fióktelephelyeinek az adott térség területi kamaráinál is regisztráltatniuk kell magukat. A tagdíjak adóleírási lehetőségét elvetette ugyan a gazdasági kabinet, ám valamilyen kompromisszum még elképzelhető. Valószínű - mondta az elnök -, hogy csak a tagdíjak egy részét, az elképzelések szerint 50 százalékot lehet majd jóváírni, s azt is csak 10-30 ezer forintos összeghatáron belül. Gyújtogatás történt? Tegnap tűz ütött ki Pécsett, a Semmelweis utcában. Egy franciaágy kapott lángra, a ráterített ruhaneművel együtt. A helyszínre kihívták a rendőröket is, mivel a tűzoltók a bejáratot tárva-nyitva találták, és felmerült a gyanú, hogy gyújtogatás történt. A tűzoltók tegnap Pécsett, a Berek utcában is oltottak. Egy nyüvános vécében gyulladt ki a hulladék. fotó: müller andrea mm&mm ________________________________________________ E XCLUSIVE CHANGE VALUTAÁRFOLYAMAI 1997. október 4-ei árfolyamok vétel |eladás| Német márka 109,50 110,49 Olasz líra (1000) Osztrák schilling Szlovák korona Horvát kuna Francia frank Amerikai dollár 109,60 113,99 15,45 15,74 5,20 5,89 28,10 30,99 31,50 32,99 " 192,00 195,99 Pécs, Irgalmasok u. 26. ■ Tel. 721211-846 Front van, mindenki érzi Agresszívek, önpusztító hajlamtól terheltek voltak azok az emberek, akiket az elmúlt napokban igazoltattak a pécsi rendőrök. Az előállítottak időjárási frontra panaszkodtak. Csaknem húsz esetben kellett intézkedni, mert például elhagyott férj verte egykori felesége ajtaját, ablakát. Nem egy italboltban összetűztek a vendégek, az utcákon is inzultálták egymást. Egy hölgy a Páfrány utcai vasúti átjáróban a vonat alá akarta vetni magát: mentős, járókelő igyekezett jobb belátásra bírni. A Lánc utcában a Trabantban tartotta napokon át a kutyáját egy lakó. Hiába kérték, engedje ki, végül a rendőr nyitotta ki a kocsiajtót. Front van. Cs. J. A vita a földtulajdonról megzavarja az embereket Az idősek világnapja alkalmából közös fórumot rendezett szombaton Budapesten a KDNP és a Nyugdíjasok Pártja. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő előadásában kiemelte: az átalakulás nehézségeit elsősorban a nyugdíjasok és a gyermeket vállaló fiatal családok 3-3,5 milliós rétege viseli. Az idősek nehéz életkörülményeiről szólva utalt arra, hogy a nyugdíjak reálértéke 1990 óta több mint 50 százalékkal csökkent, miközben a létfenntartás költségei folyamatosan növekedtek, illetve növekednek ma is. Úgy vélekedett, hogy az energiaáremelést ellensúlyozó egyszeri kompenzáció mértéke „arcul- csapása” a mintegy hárommillió nyugdíjasnak. Mihaleczky Vilmos, a Nyugdíjasok Pártjának elnöke arról szólt, hogy a német nyugdíjasok a tízszeresét, a svájciak pedig húszszorosát kapják a magyarországi nyugdíjaknak. E járandóságból nem lehet megfizetni a világpiaci árakat - hangoztatta. Mihaleczky Vilmos valótlannak minősítette azt a megállapítást, amely szerint Magyarországon tőkehiány van, és kifogásolta, hogy a magán-nyugdíjpénztárakban felhalmozódó összeget három év múltán ki lehet juttatni külföldre. A Nyugdíjasok Pártjának elnöke végezetül arra biztatta a fórumon megjelenteket, hogy vegyenek részt az ország NATO-csatlakozásáról rendezendő népszavazáson. Megítélése szerint a referendumot megzavarhatja a földtulajdonlással kapcsolatos vita, ez ugyanis elveheti az emberek kedvét attól, hogy egyáltalán elmenjenek voksolni.