Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-21 / 289. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. október 21., kedd A szakembereket foglalkoztatta a komlói széntermelés gépesítésének lehetősége fotó: laufer Privatizációs vizit a bányában Az energiaipari privatizációhoz kapcsolódóan szakértő munkatársai kíséretében Komlóra látogatott Kovács Árpád (kis képünkön), az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvény- társaság igazgatóságának elnöke. A vizit tapasztalatait a Pécsi Erőmű Rt.-t és a Komló Kőszénbányát érintő privatizációs döntések során kívánják felhasználni. Röviden Francia érdeklődés. A Magyar Államkincstár két éves működésével ismerkedett a múlt héten a francia államkincstár küldöttsége. Többek között ellátogattak Pécsre is, ahol dr. Buttinger Jánostól leginkább a megyei területfejlesztési tanács és az államkincstár közötti, szerződésen alapuló munkamegosztási kapcsolatokról érdeklődtek. Ä franciák megállapították: az együttműködés alapul szolgálhat arra, hogy a későbbiek folyamán a magyarok is pályázhassanak EU-s terület- fejlesztési pénzekre. (I) Könyvvizsgálói klubnap. A könyvvizsgálói kamara megalakításával kapcsolatos intézkedésekről lesz szó a klub október 22- én, a Penta Unió Oktatási Centrumban tartandó összejövetelén. A 17 órakor kezdődő rendezvényen Zimonyi József megyei ügyvivő a kamarai választásokkal ösz- szefüggő gyakorlati teendőket is ismerteti. (I) A hatékony mezőgazdaságért. Mezőgazdasági befektetési, finanszírozási lehetőségeket ismertetnek többek között azon a tanácskozáson, amelyet ma délelőtt tartanak Pécsett a Tudomány Technika Házában. Előadások hangzanak el a hatékony takarmányozásról, a modem mezőgazdasági higiéniáról. A résztvevők ezen kívül a gyakorlatban is megismerkedhetnek a legújabb tisztítógépekkel. (I) Lezárult a jegyzés. Amint az várható volt, jelentős mértékben túljegyezték az eladásra felkínált OTP részvényeket. A pénteken lezárultjegyzésen 38 900 befektető 1 millió 560 ezer darab banki papírt szándékozott vásárolni. Jelenleg még nem tudni, hogy az eredeti 400 ezer darabos részvénycsomagot a maximális egymillió darabbal növelik-e meg, ugyanis ennek függvényében állapítják meg a személyenként vásárolható értékpapírok számát. (I) Céginformációk. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium céginformációs szolgáltatásairól tájékoztatnak ezen a héten kedden, szerdán az Ipartner vonalak. Az ipari tárca közvetlen számai (269-3703, 111-9669, 131- 4375) 14 és 16 óra között hívhatók. (k) KOMLÓ, ZOBÁK-AKNA A hazai privatizációs csúcsszervezet képviselőinek felmérő látogatása elsősorban a bánya jelenlegi műszaki állapotára és a működés gazdaságosságára irányult. Ami az első témát illeti, a műszaki területen rendezett viszonyokat talált a Kovács Árpád vezette delegáció. A privatizációs szakembereket élénken foglalkoztatta a komlói széntermelés gépesítésének lehetősége. Megismerve viszont a helyi viszonyokat, a A Baranya Megyei Mező- gazdasági Termelők Szövetségének minap megtartott elnökségi ülésén a kritikusabb hangot megütök szerint a tervezetek jelen formájukban inkább csak kerettörvényeknek tekinthetőek, amelyek jobbára a vágyak megfogalmazását, mint az agrárérdekek hosszú távú érvényesítését jelenthetik.- Sajnos a kevés konkrétum miatt nehéz lehet majd számon kérni a mindenkori agrárkormányzattól megvalósításukat vendégek gyorsan belátták, hogy a gépesített fejtéseknek nagyon kicsi az esélye a meredek dőlésű mecseki széntelepeken, azokból túlnyomórészt csak kézi fejtési úton nyerhető ki a szén. A bánya gazdaságossági mutatói - a világpiaci ár felett történő termelés - már korábban is ismertek voltak a szakemberek előtt. Ennek ellenére a vizsgálathoz kapcsolódóan az ÁPV Rt.-ből érkezett vendégek személyesen is meggyőződtek a termelés menetéről, leszálltak és megtekintettek egy szeletes fejtést. mondotta Margittai Miklós, a megyei TESZÓV titkára. - Az aggályok megfogalmazása ellenére az elnökség támogatja a tervezetek elfogadását, azzal a kitétellel, hogy a törvényben rögzítsék: a mindenkori GDP minimum 2,5 százalékát agrár- támogatásra kell fordítani. Megjegyzendő', hogy ez a támogatottsági szint csupán 40—50 százaléka a közös piacinak. Mint ismeretes, az említett 2,5 százaléknak csak egy részét tenné ki a direkt agrártámogaA látogatás során Kovács Árpád találkozott a bányász érdekvédelem helyi képviselőivel és az üzem, valamint a PE Rt. vezetőivel. A privatizációs szakemberek hangsúlyozták, hogy kifejezetten tájékozódási célzattal érkeztek, ezért tartózkodtak is bármiféle korai vélemény- nyilvánítástól. Az erőmű és a bánya képviselői ismertették saját elképzeléseiket a fokozatosan leépülő mélyműveléssel kapcsolatban. Eszerint a bánya bezárására 2000-ben kerülhetne sor, az addig zajló termelés felszínre hozná a mintegy 1 millió tonna feltárt szénvagyont. Kaszás E. tás, míg a fennmaradó hányadot közvetett formában, például a térségfejlesztési programon belül kaphatná meg az ágazat. Ez esetben azonban intézményesített garanciák szükségeltetnek ahhoz, hogy ezek az összegek valóban célba érjenek. A baranyaiak egyetértenek azzal, hogy állami támogatásban csak azok részesülhessenek, akik nem zárkóznak el az adatszolgáltatástól, hisz a tapasztalatok szerint a piacszabályozás hibái rendre információ- hiányból fakadnak. Ugyancsak üdvözlik azt a szándékot, hogy az agrártámogatásból ne szociális célú gazdálkodást finanszírozzanak. Balog Nándor Agrártörvény - érvek és ellenérvek A baranyai szakemberek több konkrétumra számítottak Miközben a kormány benyújtotta a Nemzeti Agrárprogram és az Agrártörvény tervezetét a parlamentnek, megoszlanak a vélemények arról, hogy az alapvetően irányt mutató, ám talán éppen ezért túlságosan általános tervezetekben elég garancia található-e az ágazat érdekeinek érvényesítésére. ________A VILÁG PIACAIN________ L assan növekvő árak Leállt a hetek óta tartó árcsökkenés: ismét nő a búza, a tengeri és az árpa ára. Az Agrograin jelentése szerint a legnagyobb mértékben a kukorica drágult, amelynek hátterében sokkal inkább az alapok spekulációs vásárlásai, mintsem a tényleges piac üzleti realitásai állnak. A piacelemzők úgy vélik, hogy a kelet-európai területeken várható rekordtermés miatt rövi- debb távon az árak korrekciójára lehet számítani. A búzaárak lassabban emelkedtek, egyelőre nyitott kérdés, hogy követik-e majd a kukoricaárakat? Nem várt fordulat következett be a lágy növényi olajok, elsősorban a napraforgóolaj árának alakulásában. A lassú áremelkedést kiváltó okokra később derült fény: a román, az ukrán és az orosz termés- eredmények elmaradtak a korábbi becslésektől. Végül is Kelet-Közép-Európában hiányhelyzet alakult ki, ami az árak emelkedéséhez vezetett. A szójadarapiacon a jó ütemű betakarítás mellett is jelentősen emelkedtek az árak. Az USDA hét végi becslése azonban alaposan elbizonytalanította a piaci szereplőket. Wágner Katalin # Határidők cégvezetőknek Október 21.-Az áfa befizetése (havi és negyedéves);- havi és évközi bevallás az adókról, támogatásokról;-a munkáltatók negyedéves bevallása a levont vagy visszafizetett adókülönbözetről;- a társasági adó előlegének befizetése (havi és negyedéves);- a szakképzési hozzájárulás visszaigénylése;- a játékadó befizetése;- a tenyésztési hozzájárulás teljesítése;- a munkaadói, illetve a munka- vállalói járulék befizetése;- a rehabilitációs hozzájárulás befizetése;- a nemzeti kulturális járulék befizetése;- beszámoló a környezetvédelmi termékdíjról;- a bizonylatot (nyomtatványt) forgalmazók adatszolgáltatása az adóigazgatási azonosításra alkalmas számla- és nyugtatömbökről. Október 23.-Az értékesített közteheijegyek ellenértékének átutalása a köz- teheijegy-forgalmazók által a Magyar Államkincstár részére. Október 25.- A bányavállalkozók bányajáradékának befizetése. Október 26.- A számítógéppel vezetett vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése. Energiaárak Az 51/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet melléklete tartalmazza a villamos energia legmagasabb hatósági ára éves korrekciós mechanizmusának leírását, amely irányadó a villamos energia, valamint a közcélú villamosművek és hőtermelő létesítmények által értékesített meleg víz és gőz árának mindenkori megállapí- tására Az 54/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet 4 mellékletben szabályozza a közcélú villamosművektől vásárolt villamos energia új díjtételeit, míg az 55/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet a lakossági fogyasztók részére, háztartásoknak szolgáltatott áramdíjak - áfa nélküli - díjszabását írja elő. A lakossági fogyasztókon kívüli egyéb fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia megváltozott árait az 56/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet szabályozza. Eszerint például október 1-jétől az alaphálózati teljesítménydíj alapdíja 4716 forint/kW/ év, csúcsdíja 9504 forint/kW/év. Az alaphálózati áramdíj pedig csúcsidőben 9,40; nappal 5,75; éjszaka 4,90 forint/kW/év. Az 52/1997. (EX. 23.) IKIM rendelet 1-3. számú mellékleteiben találhatjuk a földgáz október 1-jétől hatályos viszonteladói, ipari és kommunális, valamint lakossági árszabását, amelyek a már megkötött szerződések részévé válnak, kivéve, ha a felek az új díjszabásánál alacsonyabb árakban állapodtak meg, vagy változatlan tartalommal tartják fenn az eredeti szerződést. Az 53/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet melléklete tartalmazza a gázüzemű járművek üzemanyagaként felhasznált földgáz október 1-jétől megváltozott legmagasabb díját. Könyvvizsgálók A 30/1997. (IX. 23.) PM rendelet szerint a 2001. december 31. előtti lejáratú engedéllyel rendelkező könyvvizsgáló kérheti, hogy a Pénzügyminisztérium hosszabbítsa meg az engedélyét az említett időpontig. A kérelmet a rendelet 1. számú mellékletében foglalt formanyomtatványon kell benyújtani, csatolva hozzá 1 db igazolványképet, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Az engedélyezésért 3000 forint díjat kell fizetni a könyvvizsgáló bejegyzés megjelölésével. A díj megfizetését a kérelem benyújtásakor igazolni kell. A rendelet csupán a természetes személyeket érinti, a gazdálkodó szervezeteket nem. Eladták az anyakocákat is Jó ára van a sertésnek, a gazdák nagyjából elégedettek a mostani helyzettel, vagyis a 280 forintos felvásárlási árral. A jövő azonban nem ilyen biztató, a takarmány drágulása ugyanis automatikusan veszteségessé teheti a sertéstartást. Feltéve, ha nem lesz ismét központi átgondolt árszabályozás. Nagy a kereslet, egyre kevesebb a kínálat, ennek következtében, amelyik feldolgozó nem kötött szerződést a szállításra, most kénytelen az élősertés fel- vásárlási áránál többet fizetni a szabadpiacon. A termelők ugyanis most válogathatnak a vásárolni szándékozók között, a forgalmazók az átvett jószágokért kénytelenek azonnal fizetni. A vágóhidak többsége „fél gőzzel” termel, a fogyasztók meg rá sem mernek pillantani a hentesnél a húsárjegyzékre, hiszen már most sem tudják megfizetni a pörköltnek való, 700 forintért árult daga- dót. A keresleti piac a malacoknál is általános, mivel itt sincs elegendő kínálat. A kistermelők és a nagyüzemek saját nevelésre tartják vissza a választási malacokat. A szabadpiacon is jócskán megnövekedett az ára, a baranyai állatvásárokon 6 és 7 ezer forint között adják darabját. A sertés- és malachiány elsősorban azért következett be, mert 1996-ban, és az idei első félévben a magas takarmányárak miatt miatt nem volt kifizetődő a tartás. Akkor van ugyanis egyensúlyban az ágazat, ha egy kilogramm felvásárlási árból 7 kiló vegyestakarmányt lehet vásárolni. Tavasz- szal ez a 6 kilót sem érte el. A gazdák jó része még az anyakocát is eladta - indokolja a sertésszám csökkenését Straub István, a Baranya megyei Agrárkamara sertésosztályának elnöke. Jelenleg a megyében 346 ezer sertés tartanak nyilván, ebből 26 632 a koca. Az elmúlt évhez képest az országban 23 százalékkal csökkent az anyakocák száma. Most nagy a kereslet, azok a kistermelők, akik a háztáji termelésből az alacsony jövedelmezőség miatt kivonták a tőkéjüket, ismét befektetnek. Jelenleg aránylag olcsón lehet takarmányhoz jutni. Ez a „paradicsomi” állapot azonban nem lesz hosszú életű. Az elnök szerint jövő év elején ismét meglódulnak a költségek, ugyanis a szemestermények mostani, irreálisan alacsony ára a betakarítás környékén növekedni fog. Hogy ez az évenkénti hullámmozgás ne következzen be, Straub István szerint az agrár- rendtartási hivatalnak arra kellene törekedni, hogy a növény- termesztési, a táp- és a felvásárlási árszabályozást a hosszú távú egyensúly érdekében határozzák meg. B. G. Most aránylag olcsón lehet takarmányhoz jutni fotó: Müller