Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-20 / 288. szám

14 Dünántuli Napló Sport 1997. október 20., hétfő Vereség Portugáliától Második mérkőzésén vereséget szenvedett Portugáliától Eu- rópa-bajnoki selejtezőn a ma­gyar 18 éven aluli labdarúgó­válogatott. Piski Elemér csa­pata a 7. percben Balaskó révén szerzett vezetést és ezzel az előnnyel térhetett pihenőre, az­tán Takács egy tizenegyest is hárított. A végig zuhogó esőben a portugálok a 70. percben egy kapu előtti kavarodás után egyenlítettek Almeida révén, majd a 85. percben a középpá­lyás a győztes gólt is megsze­rezte. A magyarok utolsó ellen­fele Szlovénia lesz. A csoport­ban Portugália hat. ponttal ve­zet, a magyaroknak három pontjuk van. Jönnek a törökök röplabdázni Kaposvárra A Pini-Kaposvár SE az előzetes várakozásokat megcáfolva, biz­tosította helyét a Bajnokcsapa­tok Európa Kupájának második fordulójában. A kaposiak a zi- lahiakon túljutva egy török együttessel, nevezetesen a Ne­tas Istanbullal vehetik fel a har­cot a Bajnokok Ligájába kerü­lésért. Az első találkozót no­vember 29-én vagy 30-án a Boszporusz partján játsszák le, míg a visszavágóra december elején Kaposvárott kerül sor. A Takács-nővérek sikerei A hagyományoknak megfele­lően a súlyemelés nemzetközi élvonalába tartozó Takács-nő­vérek voltak a főszereplői az idén tizenkettedik alkalommal megrendezett veresegyházi erő­fesztiválnak, amelyet a Szent Erzsébet-kupáért írtak ki. Az erőemelés önállósult ágában, a felhúzásban mindket­ten alaposan átírták a magyar rekordlistát, hiszen a Kecske­méti TE színeiben versenyző Takács Erika a nehézsúlyban 160-ról 170 kg-ra javította saját országos csúcsát. Ugyanezt tette nővére, Mária, aki a 75 ki­lós kategóriában 170-ről 180 kg-ra javította a hazai rekordot. Súlyemelésben a húg a plusz 83 kg-ban igazolta, hogy kilá­balt sérüléséből, miután 92.5 kg-os szakítással és 120 kg-os lökéssel összetettben 212.5 kg- ot produkált. Takács Mária pe­dig a 76 kg-ban remekelt, hi­szen saját eddigi legjobb ered­ményeit túlszárnyalva jutott el a 225 kilós összetett csúcs- eredményig, a két fogásnemben 100, illetve 125 kg-ot teljesítve. Mindez igazán biztató a de­cemberi thaiföldi világbajnok­ság előtt. Újabb kínai világcsúcs Új súlyemelő világcsúcsot állí­tott fel a kínai Shanghaiban zajló 8. Nemzeti Játékokon Lan Shizhang. Az 54 kilogrammos kategó­riában induló versenyző 162.5 kilogrammot lökött, és ezzel megjavította a török Halil Mutlu 1994 novemberében el­ért 160 kg-os világrekordját. A halálból jött vissza Maga a csoda, hogy Nkwankwo Kanu a pályán van. A tavalyi at­lantai olimpián a futballban aranyérmet nyert nigériai játé­kosról a nyár végén kiderült: szívbeteg. Szidta is az Inter az Ajax orvosi teamjét, mert a vizsgálatok nem derítették ki a nyurga nigériai fiatalember be­tegségét. Az Ajaxtól hárommillió an­gol fontért megvásárolt afrikai játékos előbb európai, majd egyesült államokbeli orvosok vizsgálatain esett át, utóbb, ta­valy novemberben az USA-ban meg is műtötték. Hónapok lassú lábadozását követően Kanu már futballozhat.- Amikor augusztus 24-én játszhattam 10 percet, és a San Siro közönsége felállva ünne­pelt, bizony elsírtam magam - emlékezik a nigériai támadó. - Egy álmom megvalósult. Az operáció utáni hónapokban egyértelművé vált számomra, csak akkor leszek képes vissza­térni a gyepre, ha azt kivétele­sen akarom. A szívem bírja a terhelést. Most az Inter és a ni­gériai válogatott is komolyan számít rám. Be kell bizonyíta­nom, érek még valamit. Kanu szerint ő a halálból tért vissza. Kétszeresen is, hiszen a szíve a műtét nélkül nem bírta volna sokáig, de a megdöbben­tőbb csapás azzal érte volna őt, ha nem húzhat újra futballcipőt. Öngyilkos lett Ramiro Castillo Gyászol a bolíviai labdarúgó társadalom. Harmincegy éves korában öngyilkos lett Ra­miro Castillo, a Bolivar csa­patának válogatott labdarú­gója. A szurkolók egyik nagy kedvence la pazi otthonában akasztotta fel magát - számolt be a sajtónak Rodolfo Gutier­rez nyomozó. A tragikus ese­mény egyik előzménye lehe­tett, hogy néhány hónappal ezelőtt a labdarúgó 9 éves fia májbetegségben meghalt. A „Csokoládéember” becenevű játékos azóta depresszióban szenvedett. A 31 éves labdarúgó pálya­futása során öt különböző ar­gentin klubban szerepelt, töb­bek között a River Plate-ben is. Játéktudását 1986-ban a bolíviai kormány által alapí­tott „Az év labdarúgója” címmel ismerték el. Szerepelt az 1994-es világbajnokságon is, s a Spanyolország elleni mérkőzésen 23 percet töltött a pályán. Ütolsó mérkőzését szintén a nemzeti tizenegyben ját­szotta. Az Ecuador ellen 1 -0- ra elveszített világbajnoki se­lejtezőn végérvényesen el­dőlt, hogy Bolívia nem lehet ott az 1998-as franciaországi vb-n. Minden összejött a magán­életben és szakmájában az el­hunyt világsztár focistának. Ökölvívó-vb BUDAPEST Az ökölvívó-világbajnokság szombati első napján, a 48 kiló­sok között Lakatos Pál ponto­zásos győzelemmel jutott to­vább, Balogh ellenfelét sérülés miatt leléptették,, ő is folytat­hatja a versenyt. Nem sikerült a bemutatkozás Gáspár Sándor­nak, pontozással kikapott fran­cia ellenfelétől és kiesett. Tegnap, lapzárta után Ko­vács István és Erdei Zsolt pró­bálkozott, különösen a világ­bajnok Kovácstól várnak jó szereplést a szakvezetők. Kovács „Kokó” abszolút magabiztosan készült a Buda­pest sportcsamokbéli bemutat­kozásra, bár azt azért megemlí­tette, hogy ő - szemben például Erdeivel jobban szereti a foko­zatosság elvét, vagyis azt, ha erősorrendben következnek egymás után az ellenfelek.

Next

/
Thumbnails
Contents