Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-20 / 288. szám

1997. október 20., hétfő ! Befektetési Tanácsok Dünántúli Napló 7 Hírbörze SEAQ. Nem változott lé­nyegesen a londoni elektro­nikus tőzsdére (SEAQ) be­vezetett magyar érdekelt­ségű részvények árfolyama pénteken. Kissé gyengült a Richter és a TVK, emelke­dett viszont a Zalakerámia részvényeinek ára. Az OTP papírjait 25 centtel maga­sabban keresték záráskor, az eladási árfolyamuk azonban nem változott. Ford bank. A világ legna­gyobb, gépkocsivásárlás fi­nanszírozására szakosodott cége, a Ford Credit Ma­gyarországon is megkezdte működését. Évente mintegy 2000 új gépkocsi vételárá­nak hitelezésére készülnek fel, jelenleg 20 százalékot alig meghaladó kamatok mellett. Később használt au­tókra is nyújtanak majd hi­telt. Meggyorsítja a privatizá­ciós ellenértékhányad já­randóságok kifizetését az APV Rt. A szervezet no­vember 30-áig kifizet 74 társaság után 4,62 milliárd forintnyi, nem vitatott já­randóságot és ennek évi 20 százalékos kamatát. To­vábbi 227 társaság követe­lését az ÁPV Rt. jogilag vi­tathatónak, illetve jogtalan­nak tartja. Száz százalékon a kárpótlási jegy? Ha a tőzsdei szakembereknek hinni lehet, akkor a kárpótlási jegy még az idén eléri a névértékben megjelölt 1000 forintos árfolyamot. Az év elején senki sem szá­mított erre a fordulatra. Tavaly még mindenki szabadulni akart a még nála lévő jegyektől, hi­szen az év elején 144 forintért cseréltek gazdát az öt kárpótlási törvény alapján kibocsátott, részleges kárpótlásra szolgáló értékpapírok. Az első sorozat osztásakor sokan attól féltették a gazdaságot, hogy a több mil­liárd forintértékű papír rövid időn belül 2-3 százalékos pénzhígulást fog okozni. Nem így történt. Egyrészt az állami alapból földet, lakást, vállalati tulajdonrészt lehetett vásárolni, így megteremtették az értékfe­dezetét. Másrészt a tőzsdén kia­lakult a jegy másodlagos piaca, kimondva-kimondatlanul szinte napról napra követni lehetett, a befektetők szerint milyen érté­ket képvisel ez az értékpapír. Politikai csatározások is be­folyásolták a jegy árfolyamát. Választások környékén meg­emelkedett az ázsiója, hiszen szükség volt a kárpótoltak, no meg a spekulánsok szavazataira is. Ilyenkor „bedobtak” néhány ezer vállalati vagy bankrész­vényt, s mindjárt megnöveke­dett az értéke. A kárpótlási jegytulajdonosok megnyugod­hattak: mégsem értéktelen pa­pírt juttatott nekik az állam. Amikor viszont véget értek a nagy politikai „felhabzások”, s amíg az új „csapat” a posztok elosztásával volt elfoglalva, már nem is volt olyan fontos a kárpótoltak sorsa, a jegy árfo­lyama rohamosan zuhanni kez­dett. Ezt a hullámmozgást az idén is meg lehetett figyelni. Május­ban még alig haladta meg az 500 forintot, mostanság viszont történelmi csúcsot döntöget: 950 forintért is vásároltak a je­gyekből. Az erősödést valószí­nűleg még az idei évre tervezett kárpótlási jegyes részvénycse­rékről szóló hírek magyaráz­zák. Ezek közül az első a Bu­dapesti Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Rt. (BIF) lesz. A tár­saság jegyzett tőkéje 2,5 milli­árd forint, a tervek szerint en­nek 90 százalékát, azaz 2,25 milliárd forintnyi névértékű papírt ajánlanak majd fel. A cserearány várhatóan egy az egynél kedvezőbb lesz, vagyis 10 ezer forint címletértékű részvényért 10 ezer forintnál valamivel kevesebb értékű pa­pírt kell adni. A jegyzésre vár­hatóan október végén, novem­ber elején kerül sor. Ennél is nagyobb jegyigénnyel járnak majd az áramszolgáltató cserék, a BIF-ének legalább háromszo­rosával. Emellett még az is el­képzelhető, hogy a Kereske­delmi és Hitelbank részvények jegyzésére is az idén kerül sor, ahol meg nem erősített hírek szerint kárpótlási jegyet is fel lehet majd használni. A jegykínálat is növekszik, hiszen a kárpótlás utolsó fordu­lójában mindössze 12 milliárd forint címletértékű jegyet igé­nyeltek a becsült 20 milliárddal szemben. Az első új jegyek megjelenésére legalább decem­berig, de lehet hogy januárig várni kell. Vagyis szinte semmi sem áll útjában az emelkedési tendencia folytatódásának. És ráadásul jövőre képviselői választás is lesz. Ólf) BANK HIRDETMÉNY AZ OTP BANK RT. BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁGA ÉPÜLETÉNEK ______________________IMS FELÚJÍTÁSÁRÓL_______________________ É rtesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az OTP Bank Rt. LAKOSSÁGI HITELÜGYINTÉZÉSÉNEK HELYE MEGVÁLTOZIK Az OTP Bank Rt. Baranya megyei Igazgatósága - Pécs, Rákóczi út 44. szám alatti - épületének IMS szerkezetmegerősítő munkálatai miatt átmenetileg a teljes körű lakossági hitelügyintézés (fogyasztási, személyi, lakásépítési, lakásvásárlási hitelek) 1997. október 20-tól a Számlakezelő fiókban - Pécs, Rákóczi út 1. (Kórház tér) Tel.: 225-633 történik. Ügyfélfogadási idő: HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7.45- 17.00 7.45- 15.00 7.45- 15.00 7.45- 15.00 7.45- 14.00 A Baranya Megyei Igazgatóság Pécs, Rákóczi út 44. sz. alatti épületében egyéb szolgáltatásainkkal (teljes körű lakossági folyószámla- és bankkártya-ügyintézés, hagyományos betétkönyvek, értékpapírok, vállalkozói számlavezetés, hitelezés és önkormányzati ügyintézés) változatlanul állunk Ügyfeleink rendelkezésére. Egyben tájékoztatjuk vállalkozói számlával rendelkező Ügyfeleinket, hogy számlájukról már bármely pécsi Bókunkban is forgalmazhatnak. Türelmüket köszönjük, az okozott kellemetlenségekért előre is elnézésüket kérjük. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁGA Növelik a mikrohitelt Egy hónapon belül - kísérleti jelleggel és csak budapesti vál­lalkozások részére - háromszo­rosára, vagyis 3 millió forintra növeli a Magyar Vállalkozás- fejlesztési alapítvány (MVA) a kis- és középvállalkozások számára adható mikrohitel felső határát. A hitel feltétel- rendszere nem változik, tehát a kamata 18 százalék, a türelmi idő hat hónap, futamideje há­rom év. Ha sikeresnek bizonyul ez a kísérlet, akkor a jövő év első negyedében az ország egész területére kiterjesztik. Ez lenne az MVA kis- és kö­zépvállalkozásokat támogató új, kétfokozatú hitelrendszeré­nek első lépcsője. A második pedig az, hogy a jövőben a há­rommillió forintos mikrohitelt sikeresen felhasználó vállalko­zók további 7 millió forintos kölcsönt vehetnének fel. Ez Phare- és más, nem kormány­forrásokból fedezett hitel lenne. A jelenlegi rendszerben az egymillió forintos mikrohitelt fele-fele arányban fedezi a Phare és a kormány. Az idei ke­ret 5 milliárd forint. A másik hi­tellehetőség, amit az MVA tud biztosítani - Phare és az MNB, valamint a folyósító pénzinté­zet általi fedezettel -, 10 millió forint lehet hétéves futamidőre, két év türelmi idővel, és zömé­ben beruházásokra fordítható. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 316,22 Francia frank 33,20 Japán jen (100) 162,64 Német márka 111,32 Olasz líra (1000) 113,91 Osztrák schilling 15,82 Svájci frank 133,68 USA-dollár 195,74 ECU 218,60 Támogatás a borexportnak Közös kedvezményes konst­rukciót dolgozott ki a borter­melők számára a Magyar Ex­port-Import Bank Rt. (Exim- bank) és a Magyar Exporthi­telt Biztosító Rt. (Mehib). A kedvezményes hitellel és biz­tosítással a két pénzintézet hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a termelők külpiacokon értékesíthessék a tavalyi ter­mésből megmaradt, mintegy 1-1,2 millió hektoliternyi bor­feleslegüket. A december 31-éig érvé­nyes konstrukció keretében a Mehib 50 százalékos enged­ményt ad palackos- és hordós bor, továbbá pezsgő exportá­lására. A kérelmeket gyor­sított eljárásban bírálják el. A Mehib a dokumentumok be­érkezésétől számított három héten belül tesz ajánlatot az exportőrnek. A hitellimit, vagyis az a maximális kintle­vőség, amelynek mértékéig a biztosító kártérítést fizet, a teljes ügylet értékének mint­egy 75-80 százaléka lehet. A biztosítás révén a fizetési fu­tamidő elérheti a 180 napot. Az Eximbank december 24- éig, a termelés, forgalmazás, illetve az export ellenértéké­nek kézhez vételét magában foglaló időszakban érvényes külkereskedelmi szerződés, vagy keretszerződés megléte esetén nyújt exporttermelésre irányuló hitelt. A hitelfelvevő Magyaror­szágon bejegyzett jogi szemé­lyiségű kis- vagy középvál­lalkozó lehet, maximális ösz- szege 200 millió forintnak megfelelő deviza. A hat hó­napos futamidejű hitel ka­mata, a Libor plusz 2 százalé­kos általános kamat 50 száza­léka, ami jelenleg amerikai dollárban számolva 5 száza­léknál alacsonyabb kamatot jelent. A KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGYEK VÉTELI ÁRFOLYAMAI A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRNÁL Kód Lejárat Hátralévő napok Kamat (%) Vételi nettó árf. Felhalm. kamat Vételi hozam! %) 1997/X 1997.11.13. 24 21,00 99.62 19.45 21.91 1997/XI 1997.12.11. 52 21.00 99.35 17.84 21.58 1998/1 1997.01.15 87 21.00 99.17 15.82 21.20 1998/11 1998.02.19. 122 20.00 98.69 13.15 21.30 1998/111 1998.03.19. 150 19.00 98.16 11.04 21.41 1998/1V 1998.04.23 185 19.00 97.93 9.21 21.49 1998/V 1998.05.21. 213 19.00 97.81 7.76 21.50 1998/VI 1998.06.18. 241 19.00 97.75 6.30 21.49 1998/VII 1998.07.16. 269 19.00 97.73 4.84 21.50 1998/VIII 1998.08.19. 303 19.00 97.76 3.07 21.49 1998/IX 1998.09.24. 339 19.00 98.80 1.20 20.28 JEGYBANKI KAMATOK (%)* (Érvényben: 1997. szeptember 15-től) Alapkamat...............................................................................................................................................20,50 A pénzintézetek egy évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hitelei.........................................................................................................20,50 Egzisztenciahitel................................................................................................................................3,00 START hitel........................................................................................................................................15,375 Váltók viszontleszámítolása esetén alkalmazott (rediszkontláb), ha a viszontleszámítolás és az esedékesség közötti idő: 0-90 nap......................................................................................................................................................19.50 Forgatható exportokmányok leszámítolása .................................................7,50 * Meghirdetett kamatlábak DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK ÁRFOLYAMAI A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRNÁL DKJ kód Lejárat Hátralévő Vételi Vételi Eladási Eladási időtartam árfolyam hozam!%) árfolyam hozam! %) K22 1997.11.05. 16 98,87 21,94­­K23 1997.11.19. 30 98,06 21,84 98.41 17.92 K24 1996.12.03 44 97,28 21,69 97,74 17,92 K25 1996.12.17. 58 96,53 21,53 97,07 18,06 K26 1997.12.31. 72 95,79 21,38 96,41 18,12 KI 1998.01.14. 86 95,08 21,22 95,75 18.19 K2 1998.01.28 100 94,35 21,24 95,10 18,24 K3 1998.02.11. 114 93,61 21,29 94,46 18,29 K4 1998.02.25. 128 92,89 21,33 93,83 18,33 K5 1998.03.11. 142 92,17 21,38 93,20 18,38 K6 1998.03.25 156 91,47 21,42 92,57 18,42 K7 1998.04.08. 170 90,76 21,47 91,95 18,47 K8 1998.04.22. 183 90,08 21,50 9134 18,50 K9 1998.05.06. 198 89,41 21,50 90,75 18,50 K10 1998.05.20 212 88,76 21,50 90,17 18,50 Kll 1998.06.03. 226 88,11 21,50 89,60 18,50 K12 1998.06.17. 240 87,48 21,50 89,03 1830 K13 1998.07.01. 254 86,85 21,50 88,48 18,50 K14 1998.07.15 268 86,23 21,50 87,92 18,50 K15 1998.07.29 282 85,63 21,50 87,38 18,50 K16 1998.08.12. 296 85,03 21,50 86,84 18,50 K17 1998.08.26. 310 84,43 21,50 86,31 18,50 K18 1998.09.09. 324 83,85 21,50 85,78 18,50 K19 1998.09.23 338 83,27 21,50 85,26 18,50 K20 1998.10.07. 352 82,71 21,50 84,75 18,50 Élőállat-kínálat Malac 20 kg (Pécs) 7304 forint Malac (Siklós) 5063 forint Süldő 25-50 kg (Pécs) 8026 forint Süldő (Szentlőrinc) 9833 forint Üsző (6 hónap felett) (Mohács) 65 000 forint Borjú (6 hónap alatt) (Pécs) 44 000 forint Munkaló (Mohács) 108-185 000 forint Munkaló (Szentlőrinc) 200-250 000 forint Anyakoca (Mohács) 30-52 000 forint

Next

/
Thumbnails
Contents