Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-19 / 287. szám
12 iMiániúli Napló Sport 1997. október 19., vasárnap 01 La bd arúgó N B 1 1., 13. forduló »•' Először kapott ki a Győr A váci Schwarcz győztes gólt lőtt Ferencváros - Győri ETO FC 1-0 (1-0) Üllői út, 12 378 fizető néző. V.: Puhl. 4. perc: Nyilas (kis képünkön) lépett meg a jobb oldalon, pompás beadását Horváth F. szépen fejelte kapura, Molnár azonban remekül tenyerelte szögletre a labdát. A bal oldali Nyilas-beívelést Nicsenko elmésen megcsúsztatta, Hrutka öt lépésről az üresen tátongó bal sarokba fejelt; az ETO-védők rá nem figyeltek (1-0). 13. perc: Horváth gurított Lipcsei elé, a joblj lábas, nyolc méterről leadott lapos bombát Molnár könnyen szelídítette meg. A Ferencváros nem rohant, a vidékiek irama pedig valahogyan nem a megszokottan gyors volt. 36. perc: Szarvas 23 méteres szabadrúgása tekeredett el a jobb sarok mellett, Udvarácz nem indult, pedig volt veszély. A második játékrészben nem tudott tempót váltani a Győr, mert már a középpályán sáncolt a vendéglátó. A 65. percben Ja- godics beadását Nyilas elvetődve lőtte kevéssel mellé. Horváth ugrott meg a bal oldalon, lapos lövését Molnár szögletre mentette. 76. perc: Bodor beadását a becsúszva érkező Korsós elöl Jagodics nehezen mentette szögletre. Történt az eset mintegy három lépésnyire a gólvonaltól. Slágermérkőzésnek ígérkezett az Üllői úti összecsapás. Az eddig veretlen Győr a számára igazán balszerencsés 13. fordulóban, az előjelek szerint nem túl esélyes Ferencvárostól kapott ki, ezzel elszenvedte első vereségét. Az első 45 percben szépen kombinált a Ferencváros. A hazaiak lényegesen több helyzetet dolgoztak ki, és ha Molnár Levente kapus nem véd csodálatosan, az FTC jelentősebb különbséggel is nyerhetett volna. Az est egyetlen örömittas győri érdekeltségű szereplője Reszeli Soós István vezetőedző lehetett, tudniillik azt mondta, ha megőrzik veretlenségüket, zöldre festeti a haját. Videoton FCF - Tiszakécske FC-Eurobusz 8-0 (2-0) Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Bede . 19. perc: Róth igen lendületesen vezette fel a labdát a bal oldalon. Az ötös magasságából visszagurított, és Dvéri 11 méterről pöccintette a kapu bal oldalába a labdát (1-0). 45. perc: Dvéri bal oldali szabadrúgását Vancsa 2 méterről csúsztatta a kapu bal oldalába (2-0). Szünet után a 47. és a 62. percben Vancsa, a 65. és a 70. percben Korsós,a 78. percben Waltner, egy perccel később pedig Róth talált a hálóba, kialakítva a szokatlan különbségű, ám megérdemelt hazai győzelmet. Vác FC - Kispest-Honvéd FC 3-2 (1-2) Vác, 1000 néző. V: Varga S. 3. perc: Vezetést szerzett a Kispest. A felszabadítással késlekedő Nagy T. mellett Kovács B. 18 m-ről lövésre szánta el magát, a labda a jobb oldali kapufáról vágódott a hálóba (0-1). 6. perc: Hungler a Honvéd tizenhatosán belül kézzel elütötte a labdát egy fejelni felugró váci támadó elől, Varga játékvezető büntetőt ítélt. A magyar bajnokságtól ezen a mérkőzésen búcsúzó Nagy T. (a jövő héten Indonéziába szerződik) laposan a jobb alsó sarokba lőtte a 11-est (1-1). 40. perc: A váci védők röviden szabadítottak fel. Kovács Bélához került a labda, aki ezúttal a bal felső sarkot lőtte ki (1-2). 73. perc: Nagy T. 25 méterről végzett el egy szabadrúgást. Erős lövése félmagasan a kapu jobb oldalába vágódott (2-2). 78. perc: Ismét Nagy T. végzett el pontrúgást, ezúttal a jobbösszekötő helyéről. A labda Schwarczhoz szállt, aki éles szögből 4 m-ről a rövid sarokba fejelt (3-2). Vasas Danubius Hotels - Diósgyőri FC 2-1 (2-1) Fáy utca, 3000 néző. V.: Arany. 13. perc: Galaschek az ötösről Herczeghez passzolt, ő pedig 12 méterről, kapásból a kapu közepébe lőtt (1-0). 27. perc: Szilveszter elfutott a jobb oldalon, a beadásra érkezett Galaschek, aki 10 méterről a hálóba fejelte a labdát (2-0). 37. perc: Kulcsár ívelt be a bal oldalról középre, Varga tizenegy méterről a kapuba helyezett (2-1). A várakozásnak megfelelő hazai győzelmével a végig jobban játszó Vasas az első helyhez is igen közel került. Stadler - Gázszer 1-1 (0-0) Akasztó, 2000 néző. V.: Ha- nyecz. 57. perc: A Gázszer szerezte meg a vezetést: egy hosszú elő- reívelést követően Földes vette át ügyesen a labdát a tizenhatos vonalánál, középen, majd a léc alá bombázott (0-1). 69. perc: Az akasztóiak lelkesedése meghozta az egyenlítést. Egy balról beívelt labdát Kovács fejelte le, Hadár pedig látványos mozdulattal, 10 m-ről a bal felső sarokba lőtt (1-1). Békéscsabai EFC - Zalahús- ZTE FC 1-0 (1-0) Békéscsaba, 4000 néző. V.: Lettrich . 22. perc: Balogh hosszú pontos partdobása után Brlázs 11 m-ről a jobb felső sarokba lőtt (1-0). 32. perc: A békéscsabaiak Todorovics kiállítása után tíz emberrel folytatták. 75. perc: Szőke ügyesen elfutott a jobb oldalon, majd visszaadott Kámán elé, aki 8 m- ről a kapuba gurított (1-1). A Haladás - MTK 0-1 (0-1) mérkőzést pénteken játszották. A DVSC-Epona - Újpesti TE találkozóra ma 14.30-kor kerül sor (Duna TV), a BVSC-Zugló FC - Siófok meccset 17 órától játsszák. Az NB I. állása 4 1. Győri ETO 13 9 3 1 22-10 30 2. Vasas 13 9 2 2 29-16 29 3. MTK 13 8 2 3 27-12 26 4. Újpest 12 7 3 2 23-11 24 5. Ferencváros 13 7 2 4 25-17 23 6. Diósgyőr 13 6 2 5 22-14 20 7. BVSC-Zugló 12 5 5 2 21-17 20 8. Videoton 13 5 4 4 26-18 19 9. Debrecen 12 5 3 4 23-16 18 10. Vác 13 5 2 6 21-28 17 11. GázszerFC 13 3 6 4 19-16 15 12. Békéscsaba 13 4 3 6 9-28 15 13. Zalaegerszeg 13 4 2 7 21-25 14 14. Haladás 13 4 1 8 17-21 13 15. Tiszakécske 13 3 4 6 20-33 13 16. Kispest 13 310 12-27 9 17. Stadler 13 1 5 7 8-25 8 18. Siófok 12 2 1 9 9-20 7 TOTÓ 1. FTC-Győr 1-0 1 2. Stadler - Gázszer 1-1 X 3. Duisb. - Dortmund 0-0 X 4. Karls. - B. Münch. 1-1 X 5. Leverkus. - Kaisers. 1-1 X 6. Rostock - Schalke 4-1 1 7.1860 M.-Wolsburg 2-1 1 8. Stuttgart - Hertha 4-1 1 12. Lazio - Atalanta 0-2 2 13. Napoli - Inter. 0-2 2 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Összeállította: Bozsik László Kézilabda NB I., NB I/B Vezetés a bajnok ellen PEAC-Falcotrade - FTC 25-42 (9-18) NB I., nők. Pécs, Egyetemi csarnok, 200 néző. V.: Brecska, Halmai. PEAC-Fal- cotrade: Takaró - Stecz 6/2, Németh 3, Sütő 2, Huba 3, Sztojadinovics 6, Erdei. Cs.: Rakovszky, Baranyi (kapusok), Csikós 5, Stix, Varga, Pető. Edző: Tóth János. Herz-FTC: Hoffmann - Kántor 4, Szarka 1, PÁSZTOR 9, Kökény 2, Pádár 2, Takács 3. Cs.: Pusztainé (kapus), BORÓK 7/2, KERTÉSZ 6/3, Becz 5/3, Tóth 3, Lőwi, Siti. Edző: Németh András. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 4/2, illetve 9/8. ugyanolyan eredményesek maradtak. A baranyaiak különösebb meggyőződés nélkül dobálták a góljaikat, arra esélyük sem volt, hogy szorosabbá tegyék a találkozót. Végül könnyed játékkal, nagy különbséggel nyert a vendég bajnoki címvédő Fradi. Tóth János: - Lehet, hogy még a ciprusi bajnokság is erős lenne nekünk, ha ilyen felfogásban játszunk. Németh András -Az első félidőben aránylag jó teljesítményt nyújtottunk, a második játékrészben csak a támadójátékunk volt elfogadható. Móczán Zoltán További eredmények. Nők: Budapesti Spartacus - Kisvárda 24-21 (14-8). FérErdei Virág betörése FOTÓ: WÉBER TAMÁS Az eredmény alakulása: 5. p. 2-1, 10. p. 3-4, 15. p. 5-8, 20. p. 6-11, 25. p. 8-15, 35. p. 10-20, 40. p. 11-23, 45. p. 15- 26, 50. p. 18-30, 55. p. 21-36. Két gyors góllal lepte meg a bajnoki cím védőjét a mérkőzés elején a PEAC-Falcot- rade, de ezzel a 2-0-lal vezettek utoljára a pécsi egyetemisták. Gyorsan átvették a vezetést a fővárosiak, majd fokozatosan elhúztak, minden kapott gólra kettővel válaszoltak. Gyakorlatilag már ebben a játékrészben eldőlt a mérkőzés a lényegesen jobb erőkből álló Ferencváros javára. Fordulás után a vendégek kevesebbet törődtek a védekezéssel, támadásban viszont fiák: Ózdi KC - Pick-Szeged 25-24 (13-12), Kárpáthús- Nyíregyháza - Cegép 29-22 (12-8). Siklósi Pelikán - Tököl 31-28 (15-13) NB I/B, férfiak. Siklós, 400 néző. V.: Csatlós, Komán. Siklósi Pelikán: Farkas - Petro vies 5, Várnai 4, Zádori L. 9, Koncz 3, Virág 4, Kot- roczó 3. Cs.: Balogh 3, Zádori Cs., Borbandi. Játékos-edző: Zádori László. A magabiztosan, végig nagy fölényben játszó Siklósi Pelikán nagyobb gólaránnyal is nyerhette volna a mérkőzést. A hazaiak tíz perccel a lefújás előtt, hétgólos vezetésnél már sokat könnyel- műsködtek. A mai nap sportműsora Október, 19, vasárnap LABDARÚGÁS. NB I. B.: Paks - Kaposcukor FC, Paks, 14.30. Nagykanizsai Olajbányász - III. Kerületi TVE, Nagykanizsa, 14.30.' NB II., Nyugati csoport: Sárvár - Be- remend, Sárvár, 14.30. NB III. Dráva csoport: PVSK-Pécs ’96 FC - Paks, Pécs, Vasút pálya, 13.30. Mohács - Barcs, Mohács, 13.30. Dombóvár-Ariel Műszaki Áruházlánc FC - Ba- latonföldvár, Dombóvár, 13.30. Balatonlelle - Pécsi Postás SE, Balatonlelle, 13.30. Bátaszék - Marcali, Bátaszék, 13.30. Szekszárd - Dunaföldvár, Szekszárd, 13.30. Bonyhád - Baja, Bonyhád, 14.30. Megyei I. osztály: Pécsvárad - Harkány, Harkány, 13.30. Hosszúhetény - Szigetvár, Hosszúhe- tény, 13.30. Szentlőrinc - Szederkény, Szentlőrinc, 13.30. Felsőszentmárton - Kozármis- leny, Felsőszentmárton, 13.30. Boly - Somberek, Boly, 13.30. Gödre - PEAC-Baranyagaszt, Gödre, 13.30. Lánycsók - Du- naszekcső, Lánycsók, 13.30. Szabadszentkirály - Sellye, Szabadszentkirály, 13.30. NB I., ifjúsági A., és B.: PMFC - Békéscsaba, Pécs, Újmecsek- alja, Kovácstelep, 12.30. ASZTALITENISZ. NB I., férfiak: PEAC - Csabai Konzerv, Pécs, PEAC csarnok, 11.00. Csanádi KSI - DDGáz SE, Budapest, 11.00. NB II., nők: Kő- rösi-Kanizsa DSE - Beremendi Építők, Nagykanizsa, 15.00. TENISZ. „Őszutó sportnap” pécsi és megyei közalkalmazottak és köztisztviselők versenye: Pécs, Balokány liget, 8.30. Megyebajnokság, Balokányliget, 9.00. KÉZILABDA. NB I., B-cso- port, férfiak: Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Pestszent- lőrinc, Szigetvár, 17.00. NB I. B, nők: Szekszárd - Békéscsaba, Szekszárd, 17.00. NB 11.. férfiak: Pécsváradi Spartacus - PEAC-Kettele, Pécsvárad, 18.00. Mecseknádasd SE - Tolnatej, Mecseknádasd, 17.00. Kaposvári - Szentgotthárd, Kaposvár, 15.00. NB II., nők: Pacsa - Mohács, Pacsa, 11.00. Nagyatád - Térni Pécsvárad, Nagyatád, 11.00. Pécsváradi Agrover - Marcali. Pécsvárad, 16.00. KOSÁRLABDA. NB I. Bcsoport, nők: PVSK-alapítvány- Szolnoki MÁV, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 17.00. NB 1., B-csoport, férfiak: VIS Siófok KK- Nagykőrösi KSE, Siófok, 17.00. Auto Techno Szekszárd - Veszprémi Egyetem, Szekszárd, 15.00. Országos meghívásos rendőr bajnokság: Pécs, Széchenyi csarnok, PVSK csarnok, Zipemowsky csarnok, 8.30. TEKE. Férfi Szuper Liga: DDGáz SE - Snowfox Szeged, Pécs, Egyetemi tekecsamok, 10.00. NB I., nők: PMSE - Pécsi NTSE, Budapest, 10.30. AUTÓSPORT. 30. MÓL Mecsek Rallye, rajt: Pécs, Topo- náry Autóház előtt, 8.00. KERÉKPÁR. Computer Technika-kupa, amatőr verseny, rajt: a kozármislenyi iskola, 10.00. (oo) Dunántúli Napló az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Terjeszti az AS-M Kft. Baranya Megyei ^ A Irodája saját árushálózata ^/óatesz és a Pannonhír Rt. útján. tagja