Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-09 / 277. szám

12 Dhnántúli Napló Olvasószolgálat 1997. október 9., csütörtök Közérdekű É Kést ÉK. Ma este 20.00 órai kezdettel Pécsett, a Vasutas Művelődési Ház­ban (Váradi A. u. 7/2). a Pécs-baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub vendége: Keleti György honvédelmi miniszter. Műsorvezető: Be- lénessy Csaba, az MTV fő- szerkesztője. A programot az Európai Unió és az Új Dunántúli Napló támogatja. A Pécsi Rendőrkapi­tányság Gazdaságvédelmi Alosztálya eljárást folytat a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző többrendbeli csalás bűntette elkövetésének ala­pos gyanúja miatt Boros Róbert büntetett előéletű, 25 éves pécsi lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható az­zal, hogy újságokban hirde­tést tett közzé, amelyben rendkívül kedvező feltéte­lekkel spanyolországi tár­sasutazásra keresett részt­vevőket. A részvételi dijakat átvette, az utazást azonban nem szervezte meg. Alapo­san gyanúsítható továbbá azzal, hogy ismerőseit kü­lönféle legendákkal rábe­szélte kölcsönök felvételére, amit neki átadtak, az esedé­kes részleteket azonban nem fizette, a felvett pénzekkel ismeretlen helyre távozott. Ezúton kérjük, hogy akiket az ismertetett vagy más mó­don becsapott, jelentkezzen a Pécsi Rendőrkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztá­lyán: Pécs, Vargha Damján u. 3. szám alatt személye­sen, vagy írásban. Telefon: 311-666/15-24 vagy 13-63-as mellék. Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 310 cm, apadó, 15,5, őrtilos -80 cm, áradó, 13.0, Barcs -66 cm, áradó, 13.0, Drávaszabolcs 21 cm, áradó, 14,9 fok. A Internéi* [L ______ . o Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az In­terneten: www.baranyanet.hu SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Képmutatók cselszövése (este 7 órakor) József Attila-bérlet. MOZI Park: Jurassic Park (15,00,17.30,20.00). Apolló: Ragyogj (15.30,17.45, 20.00). Apolló klub: A selyem sikolya (17.30,19.30). Uránia: Ál/Arc (15.00,17.30,20.00). Ifjúsági Ház 3D Mozi: Tengeri álom (17.00). Művész Örökmozgó-Huszárik: Aki megölte Liberty Walance-t (19.00). Mohács: Majd megdöglik érte (18.00,20.00). Siklós: Váltságdíj (19.00). MTV1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 A Faller család (sor.). 9.35 Zöld övezet. 10.00 Civil kurázsi (ism.). 10.30 Mesélő cégtáblák. 11.05 Erdészház Falkenauban (sor.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Az örökzöld .örökzöldek”. Zsoldos Imre és Sárosi Katalin felvételeiből (ism.). 13.00 Híradó. Gazdatévé. Üzlet. 14.00 Szívtipró gimi (sor.). 14.50 NAT-tól tartok. 15.20 Mondák a magyar történe­lemből (rajzfilm) 15.30 Múlt-kor. 16.00 Heidi és Érni (sor.) 16.30 A szerelem jogán (sor.) 17.00 Tévé­doktor. 17.10 Csellengők. 17.15 Hogy is van ez?! 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Az utódok re­ménysége. 18.20 A két tudós tu­kán (sor.). 18.30 Magyarok csele­kedetei. 18.40 Váratlan utazás (sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek, időjárás. 20.00 Szomszédok. 20.35 Friderikusz-show. 22.35 Kenő. 22.40 Szabadok bandája (film). 24.00 Híradó. MTV2 15.45 Váratlan utazás (sor.). 16.30 Az ügy még nincs lezárva. 17.00 Kormányváró. 17.30 Sport és felfedezés (francia ismeret, sor.). 18.20 Néprajzi értékeink. 18.25 Időjárás. 18.30 Top 40 Slá­gerlista. 19.00 Rajzolni jó. 19.15 Zenélő gyermekkezek. 19.30 Az Onedin család. 20.00 Lyukasóra. 20.50 Dallamról dallamra - Emlé­kezés Vámosi Jánosra. 21.20 Mesterművek (sor.). 21.30 Min­dent vagy semmit! 22.00 Aktuális. 22.25 Híradó. 22.35 Időjárás. 22.40 Telesport. Benne: Csel­gáncs vb. 23.30 Magyarok csele­kedetei. tv2 6.00 Reggeli információs maga­zin. 8.30 Gazdagok és szépek (am. sor.). 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 9.12 Egy kórház magánélete, (am. sor.). 12.00 Tények. Időjá­rás. 12.10 Stádium - A tv2 üzleti híradója. 12.30 Marienhof (ném. sor., ism.). 13.00 Csupa-csupa élet (ném. sor.). 13.30 Gulden- burgok öröksége (sor.). 14.30 Marienhof (sor.). 15.00 Csipsz. 15.30 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. 16.00 Aki bújt, aki nem (sor.). 17.30 Csupa-csupa élet (sor.). 18.00 Az Acapulco öböl (sor.). 18.30 Szerencseke­MAI MÜSORAJÁNLÓ rék. 19.00 Tények. 19.30 Gazda­gok és szépek (sor.). 20.00 Titok­zatos látomások. 22.00 Tények. 22.13 Tényező - a tények hátte­rében. 22.22 Ember a tények mö­gött. 22.28 5 perc - 5 kontinens. 22.36 Szemtanú - forró nyomon a tv2. 22.45 Sport. 22.50 Európa! 23.00 Remington Steele (am. sor.). RTL Klub 6.30 Klip Klub. 13.40 100-ból egyet (játék). 15.00 Pumukli (sor.). 15.30 Hotel Kikelet (ma­gyarfilm). 16.55 Két Bajthay (ma­gyar film). 18.30 Patika (sor.) 19.00 Híradó. 19.30 100-ból egyet. 20.00 Blue box (magyar film). 21.40 Video blues (magyar film). 23.15 Híradó. 23.45 Hajtás (rővidfilm). 0.05 Nóra (rövidfilm). PÉCSI VTV 15.15 Centromédia Elektronikus Tv újság. 16.15 .Kaptunk egy kamerát" - Fekete Doboz Közös­ségi tv műsora (ism.). 17.05 Kis- filmek: Sophokles: Antigone. 18.30 Aktuális stúdió (ism.). 19.20 Felel a kormány - politikai hát­térműsor (ism.). 19.30 Beszélge­tés a .Baby Sisters” együttessel. 20.00 Tinikrimi (am. krimi). 21.30 Centromédia Elektronikus Tv új­ság. 22.30 Műsorzárás. DUNA TV 9.00 Képes krónika. 10.55 Kis­mamaklub (ism.). 11.25 Régiók (ism.). 12.00 Vers. Lapozó. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Egy tál lencse (film). 14.05 Kapcsok. 14.40 Nyelvújítástól nyelvújításig (ism.). 15.10 Tíz szó (ism.). 15.30 Rovott múltunk. 16.00 Figyelj! Fiatalok műsora. 16.35 Horgász­tanya. 16.55 Kaptár. 17.10 Zűr­zavaros vakáció (sor.). 17.35 Tom. Bóján mackó. 18.00 Híradó. 18.20 Jaguár randevúra, (am.- ausztrál vígjáték). 20.05 Váltó. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.30 Mozgó Kép. (ism.). 22.05 Egy falusi plé­bános naplója (fran. film). 23.55 Híradó. HBO 15.30 Jó reggelt, Vietnam! (am. vígjáték). 17.30 Bolondos dalla­mok. 18.00 Bír-lak. 18.35 Apa és fia (dráma). 20.05 Tiszta románc (am. vígjáték). 22.05 Melrose Place. 22.50 Mielőtt felkel a nap. (am. vígjáték). 0.30 Szerelmi csa­tározások. TV3 14.05 Műsorajánlat. 14.10 Ne­gyedóra (ism.). 14.30 Maffiava­dászat (am. film, ism.). 16.15 Pa­tika magazin. 16.45 Select - di­vat, kultúra, életmód (ism.). 17.00 Beauty Box. 17.20 A Citrom nővé­rek (am. film). 19.00 Híradó. Sporthírek. 19.15 Aloha Sport. 19.25 Shingalana, a kis vadász (angol sor.): 20.30 Játék: Zene­fon. 21.00 Az örök vesztes (olasz film). 23.00 Napi profit. 23.15 Ne­gyedóra gazdaság. 23.30 Aloha Sport (ism.). SZÍV TV 14.00 Toma Cindy Crawforddal. 14.30 Autósport (ism.). 15.00 Ka­pásjelző (ism.). 15.30 Tabuk nél­kül (ism.). 16.30 Testszépítés. 17.00 Majális (magyar film). 19.00 Most figyelj csak! 19.30 RPS - News. 20.00 Pénzvilág. 20.30 Ti­nitükör. 21.05 Veszélyes fegyver (am. film). 23.00 S. K. Barkács- magazin (ism.). 23.30 Csillag­jegyző (ism.). SPEKTRUM 16.00 A Himalája - A legendás Mount Everest. 16.30 Ünnepek és szokások - Pecsenyesütés Puerto Ricóban. 17.00 Az élet bolygója. 18.00 A mi természe­tünk. 18.55 (nyenctúrán Francia- országban. 19.30 Éhség vagy bőség. 20.25 Hagyományos fo­gadók Európában. 20.50 Szem­tanú. 21.20 így működik: A televí­zió. 21.50 Vallások és próféták. 22.25 Betondzsungel - Gyorsító­sáv. MSAT 13.30 Parti sétány, Ausztrália (sor.). 14.00 Játszd újra. 14.30 Búcsú a fegyverektől (am. film). 16.30 Music Box Top Ten. 17.00 A Szépség és a Szörnyeteg (sor.). 18.00 Örömanyák (ism.). 19.00 Cops (ism.). 19.30 Parti sé­tány, Ausztrália (sor.). 20.00 A vadász éjszakája (am. krimi). 22.00 Cops (am. sor.). 22.30 Murder One (angol sor.). 23.30 Dempsey és Makepeace (am. sor., ism.). 0.30 Cyberjack (ism.). RTL 10.30 Gazdagok és szépek (am. sor.). 11.00 Forró nyeremény. 11.30 Családi párbaj. 12.00 Déli magazin. 12.30 Magnum (am. sor.). 13.30 Barkácsbajnok (am. sor.). 14.00 Bärbel Schäfer. 15.00 Ilona Christen. 16.00 Hans Mei­sen 17.00 Agytoma. 17.30 Egy­más közt. 18.00 Vidéki magazin. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Hír­adó. 19.10 Robbanékony - ma­gazin. 19.40 Jó idők, rossz idők. 20.15 Dr. Stefan Frank - Az or­vos, akiben bíznak a nők (német sor.). 21.15 Schreinemakers Tv (talkshow). 24.00 Hírek. SAT.1 12.00 Vera délben (talkshow). 13.00 Sonja. Sonja Zietlow talks- how-ja. 14.00 Trapper John (am.sor.). 15.00 Űrszekerek, (am. sor.). 16.00 Picket Fences (am. sor.). 17.00 Mindenki mindenki el­len. 17.30 Regionális műsorok. 18.00 Villám - bulvármagazin. 18.30 Hírek, sporthírek. 19.00 Kedves nővérek (sor.). 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Rex fel­ügyelő (sor.). 21.15 Minden esetre Stefanie (német sor.). Rossz diagnózis. 22.15 Alpha- team (német orvossor.). 23.15 Harald Schmidt show-ja a kölni Capitolból. 0.15 Jó barátok (am.sor.). PRO 7 9.20 Előjáték a csókhoz (am. film). 11.25 A rendőrfőnök (sor.). 12.30 Matlock (sor.). 13.30 Déli magazin. 14.00 Arabella Kiesba- uer. 15.00 Dagály (am. sor.). 15.55 Lois és Clark (sor.). 16.55 A vadak ura, PR07, 20.15 Tom és Jeny (sor.). 17.25 Simp- sonék. 17.55 Egy fedél alatt (am.sor.). 18.25 Roseanne (sor.). 18.55 Borzasztó kedves család (sor.). 19.30 Hírek. 19.45 Taff. 20.15 A vadak ura (am. kaland­film). 22.20 Átkozott Amszterdam (holland krimi). 0.30 Édes bűn. DEUTSCHE WELLE Magyar nyelvű rádióadása 13.30- 14.00 óráig: világhírek, Németor- szág-magazin, nemzetközi lap­szemle, gazdasági és közéleti szemle. DRÁVA RÁDIÓ 6.00 Adásnyitás. 6.10 Időjárás. 6.20, 6.50, 7.20, 7.50, 8.20, 8.50, 9.20,10.50, 14.20,16.20, Közle­kedési információk. 6.40 Névnap- köszöntő. 7.00, 8.00, 9.00,10.00, 11.C00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek, időjá­rás. 7.10 Lapszemle. 7.30 Regio­nális híradó. 7.40 Naptár. 8.10 Sportpercek. 8.30 Gazdasági hí­rek. 8.40 Kulturális ajánlat. 9.10 A nap eseménye. 9.35 Greatest Hits (ism.). 12.10 Hangújság. 12.30 Napi gazdaság. 12.40 Ka­marai Hírek. 12.50 Sporthírek. 13.05 Nagyító. 14.30 Rock-klasz- szikusok. 15.15 Tőzsdehírek. 16.30 Programajánló. 17.20 Sportmozaik. 17.30 Regionális rádió és tv műsorok. 17.40 Az Új DN lapszemléje. 17.50 Hírek, idő­járás. 18.00 Műsorzárás. ZENGŐ-FORDAN 6.00 Reggeli műsor. 8.45 Új DN ajánló. 9.00 Hírek. 9.20 Közleke­dési információk. 9.30 Programa­jánló. 9.45 Új DN ajánló. 10.00, 11.00,13.00,14.00,15.00,16.00, 17.00 Hírek, időjárás. 10.30 Ka­marai Hírek. 10.35 Mercato ma­gazin. 10.50,11.20, 12.00,12.30, 13.20,14.20,15.20,16.20 Közle­kedési információk. 11.45 Új DN ajánló. 12.00 Hírek. 12.05 Zene­doboz. 13.30 Sporthírek. 14.30, 16.30 Programajánló. 17.00 Sut­togó harangok. Benne: 17.30 Sporthírek. 18.00 Hírek. 18.00 Oldies kívánságműsor. 19.59 Bú­csúzás. 19.00 Műsorzárás. Ma Szeretettel köszöntjük Hírszerkesztő: Csuti János névnapjuk alkalmából Hírügyeletes 16-tól 19 óráig DÉNES nevű a 505-000-es számon: kedves olvasóinkat Zsók Balázs Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon A Dénes név 9.30-11.30 görög eredetű között ■ JHj, Jelentése: Dionüszösz istennek ajánlott díjmentesen hívható A Nap kél 6.54, és az oldalt WM nyugszik 18.08 órakor összeállítja: Török Éva Postabontás Méltánytalan döntés Októbertől hatályos Pécsett a kommunális hulladék elszállításáról hozott rendelet, amit rendkívül méltánytalannak tartunk. A mi területünk hátrányos helyzetben van. A tanácsi rendszer­ben az első kerület kölcsönadta a fejlesztési pénzét a III. kerület­nek, utána a II. kerületnek, s mire ránk került volna a sor, megszűnt a kerületi felosztás, egy kalapba tették a pénzt, nálunk elmaradt a szennyvíz-csatornázás. Ezen a környéken nagyon sok egyedülálló, alacsony nyugdíjból élő ember lakik, akiknek öt köbméteresnél kisebb szennyvíztároló­juk van. Nem értjük, hogy miért kellene a tényleges mennyiséggel szemben öt köbméter elszállítását kifizetnünk. Ugyancsak elfogadhatatlan számunkra, hogy a felhasznált víz- mennyiség után százalékos arányban szállíttassuk el a szennyvizet. A rendelet alkotói teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a családi házaknál a kertek öntözésére, a járdák tisztántartására is használ­nak vizet, de ez nem a szennyvíztárolót terheli. Ennek az árát kifi­zetjük a vízdíjban! Mindezekre tekintettel kérjük a rendelet ránk nézve méltányta­lan részét újra átgondolni! Hosszú Ferenc, Pécs Dankó Pista u. 17 és a környékbeli utcák lakóinak nevében még 35 aláírás HETI AJÁNLATUNK! Keringtető szivattyúk GRUNDFOS UPS 25-50 11.990.­WILORS 25-50 11.990.­_ WILORS 25-60 11.600.­Zománcozott fürdőkádak Például: kedvező áron! ESTAB fehér 170-es 13.800.­Kontallux és Nexus kapcsolók, dugaljak széles típus- és színválasztékban. Villamosvezetékek, kábelek nagy választékban, kedvező árakon. Az árak fogyasztói árak, az akció a készlet erejéig tart! , Baranya megyei TIT HL Értékesítési Centrum Pécs. Verseny utca 21- i TeL: 72/313-866:327-911 Nyitva: h-p 7Jö-iA.3í)-ij>. sz S-12-ig. titán @ maii. dravanet.hu (< 2 \ Aruház Mohács. Szabadság u. 8. Tel.: 69/322-621 Nyitva: h-p 8-17-ig, sz 8-12-ig. http;Uw"\vw-tf tan.hu Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és vá­roskörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye te­rülete: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros na­pokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézse­bészeti Klinika. Érsebészet: ál­landó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Se­bészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csa­tolt községek neurológiai betegei­nek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvé­teli ügyeletet tart. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet föld­szinti ügyeleti helyiségeiben min­den este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reg­gel 7 óráig. Tel.:310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay patika, Lánc u. 20., Arany Kehely gyógyszertár, Citrom u. 5. Komló: Szilvás gyógy­szertár, Függetlenség u. 32-34. Mohács: Belvárosi gyógyszertár, Szabadság u. 26. Pécsvárad: Szentháromság gyógyszertár, Szentháromság tér 9. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre út 19. Siklós: Hollós gyógyszertár, Baross G. u. 7. Szentló'rinc: Fehér Kereszt gyógyszertár, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Oroszlán gyógy­szertár, Zrínyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reg­gel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszol­gálat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pan­nonius u. 6. sz. alatt. 8—9-ig, 12-16-ig belgyógyászat, 16-18-ig nőgyógyászat. Ma jeligés AIDS-tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33.1. 5.17-20 óráig. Díjmentesen hívható: 413-303. Ifjúsági Pszichológiai Tanács­adás (ingyenes), Pécs, Nagy Lajos király u. 1. Ifjúsági Ház ma 16-18 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő- szolgálat Pécs-Baranyai Csoport Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 109. Tel. és fax: 72/212-277/121 mellé. Félfogadás: 11-13 óráig. Véradás: Gyermekkórház, Mű- vese-osztály 8-13 óráig. Pára, majd napsütés KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Európa északnyugati részén egy hatalmas ciklon örvénylik, melynek áramlási rendszerében délnyugat felöl továbbra is igen meleg levegő érkezik fólénk. Ezért térségünkben folytató­dik az ilyenkor elvárhatónál jóval me­legebb, a nyár végét idéző időjárás. A változás csupán annyi lesz, hogy ma a tegnapinál ritkábban növekszik meg a felhőzet, és várhatóan sehol sem ala­kul ki csapadék. A napközben kissé megélénkülő délnyugati szélben dél­utánra 22, 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Ma ismét nagyrészt napos időben lesz részünk. Csak ritkán növekszik meg a felhőzet, eső nem várható. Töb­bek között a megélénkülő délnyugati szélnek köszönhetően a hajnali pára- és ködfoltok gyorsan feloszlanak. Ko­ra délutánra 25, 27 fokig melegszik fel a levegő. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 14 Velencei-tó: 15 Tisza-tó: 13 Fertő-tó: 15 Tisza: 10-14 Duna: 14-15 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 25 Paks: 26 Siófok: 25 Pécs: 27 Szekszárd: 26 Mohács: 27 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-40 Tisza-tó: 35-40 Fertő-tó: 40-45 Kaposvár: 35-45 .Paks: 35-40 Siófok: 35-40 Pécs: 40-45 Szekszárd: 35-45 Mohács: 40-45 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az úton lévők ma kedvező időjárási feltételek mellett autózhatnak. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a melegfronti hatások következtében romlanak a reflexek, és sokan figyelmetlenebbé, szétszórttá válhatnak. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc

Next

/
Thumbnails
Contents