Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-07 / 245. szám

6 Mftántúli Napló Magazin 1997. szeptember 7., vasárnap Film készül a híres musicalekből Sir Andrew Lloyd Webber nem bíz semmit a véletlenre. Néhány kevésbé sikeres da­rabja után most visszanyúlt legnépszerűbb műveihez, hogy újból pénzt csináljon belő­lük. Több filmstúdióval és tévétársasággal is szerződött. Ezek szerint a Warner Bros két év múlva készítené el az Operaház fan­tomja filmmusicaljét, a Universal pedig ugyancsak két év múlva a Macskák rajz­filmváltozatát. Néhány hónapon belül vi­szont a Polygram Television gondozásá­ban, videón jelenik meg a Macskák, melyet egy tévéstúdióban vesznek fel. Annyi szent, hogy a nőknek szerkesztett amerikai Playgirl eladott, megvásárolt au­gusztusi számait aligha viszik vissza az új­ságosoknak, adják vissza a lapterjesztők­nek, bárha soron kívüli tárgyaláson szüle­tett bírósági ítélet kötelezi erre az érintette­ket. A magazinban ugyanis Brad Pitt és (nemrég ejtett) barátnője, Gwineth Paltrow Webber egy bemutatón fotó: FEB-Reuters képét tették közzé. Mindez aligha lenne ér­dekes, ha Brad Pitt nem lenne lányok, asz- szonyok tízmillióinak bálványa, és a fotón éppenséggel nem mezítelenül szerepelne. De miután Gwineth is, Brad is paradicsomi „öltözékben” látható a titokban készített képen, nyomban értékesebbé és értékelhe- tőbbé vált a lényeg. A különösen jó vágású, 34 éves amerikai színész a nálunk is bemu­tatott Kalifornia - A halál nem utazik egyedül című film főszerepében vált világ­sztárrá. ' A világon nagyon sok férfi szeretne a Baywatch című szappanopera szőke bom­bázójának, Pamela Andersonnak a férje lenni, de ez a Föld mintegy kétmilliárdnyi pályázója közül csupán egynek adatik meg, a zenész Tommy Lee-nek. Mégsem érde­mes őt túlzottan irigyelni, legalábbis erre lehet következtetni a második gyermekét váró kebelcsoda legutóbbi televíziós nyi­latkozatából. Pam ugyanis nem csak azt vallotta meg az őt faggató riporternek, hogy gyakran álmodozik egy leszbikus éj­szakáról Madonnával, de azt is: mivel két gyereknél úgysem akar többet, örömmel venné, ha a jó Tommy kasztráltatná magát. Bogáncs tapadt az országcímerbe Viccparádé Kalózkodás. „Nagyapa, ne­ked miért van falábad?” „Tudod, amikor megtámad­tunk egy hajót, jött egy ágyúgolyó.” „Miért van kampókezed?” Megtámad­tunk egy másik hajót, és egy ágyúgolyó elvitte a keze­met.” „És miért van üveg­szemed?” „Amikor bele­ment egy muslinca a sze­membe, elfelejtettem, hogy kampóból van a kezem.” (Beküldte Murányi Kata, Pécs) Végső megoldás. „Kép­zeld, lenyeltem egy egeret, mit csináljak? „Nyelj utána egy macskát.” Újgazdagék. „Apa, hol van a Viharsarok?” „Fiam, ilyen szélben nem állok neki megkeresni.” Morbidok. Kelendő me­gyeszékhely: Kaposvár. Szalmaözvegy levestészta: Facémametélt. Ebkábulat: Tacskóma. Nógrádi focifáj­dalom: Sajgótarján. (Be­küldte Fényes Sz. Elek.) A társastánc hiánya. Egy fiú felkér egy idősebb lányt, aki fitymálva így szól: „Gyerekkel nem táncolok.” A srác feltalálja magát: „Nem is tudtam, hogy terhes vagy.” (Beküldte Murányi Klári, Pécs) CsarNÓTA. (Belvárd Gyula Szava) Szőke, Kö­kény, Cece led, Boglár, Lelle, Kenese, Fadd, Dob- sza. Egyetemi kezdet. Nem jött Pécsre tanulni, mert az ELTE elterelte, nekem vé­leményem eltérő, bár nem jöttem az ELTÉ-rő’. (B. L.) Várjuk (jobb) vicceiket szerkesztőségünk címére. Összeállította: Bozsik László Az ibolya a szerénység szimbó­luma, a mimóza az érzékeny­ségé, a liliom a szűzies ártatlan­ságé, és így tovább. Ezek köz- használatú fogalomtársítások. Ám népeknek, államoknak, tar­tományoknak, városoknak is van virág vagy más növény jel­képe. Éppenséggel nem is kell messzire menni: Baranya me­gye címerében - 1694 óta - ilyen jelkép a szőlőfürt. Franciaország szimbóluma a liliom. Az Anjou-házból szár­mazó uralkodók magukkal vit­ték Itáliába, majd onnan Ma­gyarországra, sőt rövid negyed­századra Lengyelországba is. Károly Róbert királyunk a ne­vezetes aranyforintját firenzei mintára verette, és azon először kétszeres okból is a liliom sze­Öröm van a helyi horgászok ar­cán, ha a kecsegéről beszélnek. A karcsú, elegáns hal ugyanis az utóbbi időben mind gyak­rabban fogható a Tiszában - persze elsősorban az ideális élőhelyein -, köszönhetően an­nak, hogy a folyó északi víz­gyűjtőjén erősen visszaesett az ipar, a víz szennyezettsége csökkent. Eredményeként is­mét gazdagon virágzik június végén a híres kérész, amelynek lárvája a kecsege fő tápláléka. Barátainkkal Tiszapüspöki- ben, a Közép-Tiszavidéki Hor­gászegyesületek Szövetsége ta­nyáján béreltünk szállást. Han­gulatos faépület, évszázados fák komoly árnyékában, a Tisza magas partja felett. Nagy Mik­lós, a környéken joggal kecse- gekirálynak nevezett horgász­művész kalauzolt bennünket a repelt: Firenzének is ez a virág a szimbóluma. Csak Károly Róbert fia, Nagy Lajos cserélte föl Szent László alakjával a vi­rágrajzolatot a magyar forinton. Oroszországot a nyírfa, Spa­nyolországot a gránátalma, Ka­nadát a juhar, Libanont a céd­rusfa jelképezi. Az utóbbi két ország állami zászlaján is sze­repel az említett motívum. Japán jelképe a krizantém és a sokszor megverselt cseresz­nyevirág. Hollandiáé a tulipán lett, noha csak néhány évszá­zada termesztik ott. Anglia nemzeti virága a rózsa: polgár- háborúinak leghosszabbja is a Rózsák Háborúja nevet viseli. Ebben az újra és újra fellángoló harcban a fehér és a vörös rózsa mutatta a pártállást: a Lancas­folyónak arra a részére, ahol a kecsege jó eredménnyel fog­ható. Mint minden halhoz, ez eset­ben is ha nem is speciális, de megfelelően kialakított készség szükséges. A lényeg a rendkí­vül érzékeny spiccű bot, vi­szonylag vékony - 20-as, 25-ös- zsinór. A lelke a szerelésnek az élőké. Az itteniek potomnak nevezik a zsinórt, amelyre a horgot kötik, s ennek a fenék­ólom felett alig 10 centire kell csatlakoznia a főzsinórhoz, de legalább 60-70 centi hosszúnak kell lennie. A legjobb csali elvi­leg természetesen a tiszavirág lárvája, ez azonban védett. A helyi horgászok a virágzás ide­jén - amikor annyi rovar repül a folyó felett, hogy gyakorta át sem lehet látni a másik oldalra- rengeteg elpusztult rovart tér-, vagy a York-házhoz való tartozást. Wales jelképe a hagyma, Skóciáé a bogáncs, Ír­országé a lóhere. Nagy-Britan- nia igencsak furcsa összhatású csokrot köthetne országai szimbólumaiból. Hogy melyikhez miért épp az a növény kapcsolódott, azt vagy kedvességük, előfordulá­suk gyakorisága, jelentősége magyarázza, vagy a legenda. A skótok címerébe például azért került bogáncs, mert a szájha­gyomány szerint egyszer a lopva rájuk támadó ellenség egyik gyalogosa véletlenül bo­gáncsba lépve felkiáltott. Jaj­szava” felébresztette a skót őr­szemet, aki még idejében tudta riasztani az övéit, s azok így ki­verték az orvtámadókat. D. I. összegyűjtenek, megfelelő adagokban lefagyasztják és ezt használják csalinak. A kecsege villámgyorsan kap, a profik azonban még ezt is „utolérik”. Nem csak a hal különös szépsége, de a belőle készült ételek - főleg pörkölt és rántott - élménnyé teszik hor­gászatát. A fő szezonja - mond­ják az itteniek - a vízállástól függően szeptember végén kezdődik. Akkor jön a nagyja - bár az ilyen még mindig ritka zsákmánynak számít, a három kilós elvétve akad. Tisztítása egyszerű. Addig kell lobogva forró vízben tar­tani, amíg bőre meg nem repe­dezik, utána gyorsan áttenni hi­degbe, „lehámozni” s pillana­tok múlva már előttünk a táplá­lékától aranysárga húsú ke­csege. Mészáros A. A Tisza csodálatos kecsegéi Nyári ízek őszre, télre Sok gyümölcs a kamrában is beérik fotó: Müller a. Az érett, frissen szedett gyü­mölcsök időszaka lassan lejár, most már inkább arra kell gondolni, hogy melyiket mi­kor érdemes leszedni, hogyan lehet tárolni, eltenni ahhoz, hogy az őszi, téli napokban is visszaidézhessük a nyarat. A szőlőről annyit, hogy nincs utóérése, tehát akár pár napon, akár hosszabb időn át szeretnénk tárolni, csak akkor érdemes leszedni a fürtöket, ha minden bogyó érett. Az őszibaracknál más a helyzet. A félérett gyümölcs a kamrá­ban is beérik, édes lesz és megpuhul. A téli almát és téli körtét akkor ajánlott szedni, amikor a gyümölcsök teljesen kifej­lődtek. Tovább azért nem szabad a fán hagyni, mert a súlyuktól lehullanak, s az eséstől sérülve tárolásra al­kalmatlanokká válnak. Az alma és a körte a tárolás ideje alatt is színesédik, a gyümölcs húsa pedig illatos lesz és megpuhul. Alacsony hőmér­sékletű tárolókban hónapokig el lehet tartani nagyobb rom­lási veszteség nélkül. Azonnali fogyasztásra akár félérett szilvát is lehet szedni, de lekvárfőzésre és aszalásra csak akkor érdemes, amikor a kocsány környékén kezd rán­cosodni. Ekkor legnagyobb ja cukortartalma. T. E. A szürethez szükséges borá­szati anyagok és szüretelő eszközök széles választékát kínálja Pécsett a Kertbarátok Boltja, amely a Béri Balogh Adám u. 1. sz. alatt található. Telefon: 313-961. (x) ) ;t Főzzünk változatosan! Alma-paradicsomlekvár. Nagyon drága és kevés a ba­rack, érdemes tehát a kertben termett vagy vásárolt almából és paradicsomból különleges lekvárt készíteni. Hozzáva­lók: 2 kiló alma, 1 kiló para­dicsom, 2 kiló cukor, 2-3 szem szegfűszeg, púpozott mokkáskanálnyi szalicil. A kicsumázott, felszeletelt al­mát és feldarabolt paradicso­mot 2-3 szem szegfűszeggel együtt főzzük puhára. Szitán áttörjük vagy paradicsom- passzírozón áthajtjuk. Az alma-paradicsompéphez tesszük a cukrot, és lassú tű­zön sűrűsödésig főzzük. Még forrón elkeveijük a szalicillal, üvegekbe töltjük, és azonnal lekötve szárazgőzben hagyjuk másnapig. Gyors ecetes paprika. Kemény húsú, gömbölyű (bogyiszlói) paprika szárát levágjuk, és öt literes üveget megtöltünk vele. Tegyünk közé tisztított tormát, szór­junk bele 8-10 szem borsot, kávéskanálnyi koriandert, mustármagot. Fél liter 10 szá­zalékos ecetet elkeverünk egy evőkanál sóval, 25 deka kris­tálycukorral, 1 deka szalicil­lal. Két decit a paprikára ön­tünk a fűszeres ecetből, forralt és kihűtött vízzel fölengedjük az üveg válláig, végül a ma­radék ecettel felöntjük. Leköt­jük és a helyére tesszük. Ez a módszer ősszel, a be nem érett, zölden maradt paradi­csom, uborkás, paprikás ve­gyes savanyúság tartósításá­hoz is megfelelő. W. M. rl RÁDIÓ MELLETT JEGYZET Falba épített jó borok és gyönyörű kiskocsmák... Azt mondták valamikor, hogy a „pa­raszt” mindig sír: fölnéz az égre, és ha eső ígérkezik az is baj, ha meg aszály van, az is baj. Persze ez a nagy igazság, mert mindkét le­hetőség - ha túlzottan beválik - egész évi munkáját tönkre te­heti az időjárás. Korunk sző­lősgazdái is nyafognak - joggal -, hiszen egy kései fagy, vagy nyárutói jégverés elviszi a termést, emlékszem, jó néhány éve egy szeptember eleji jég - éppen szüret küszö­bén - néhány perc alatt leko- pasztotta a siklós-villányi sző­lőket, a gazdaság vörösboros területén - Nagy harsányból Villányba érkezve jobb oldalon- a barázdákban ömlött a vörös lé, a városban még a platánfák koronáját is lecsupasztotta. A neves, kitűnő szőlész - néha Kordé Miska bácsi - akkoriban mesélte, már ott tartott, hogy a kötelet átdobja a présház ge­rendáján, ilyen pusztulás láttán már élni sem érdemes. Aztán a következő esztendőben - ta­vasszal - megint csak nyitják a tőkét, kapálnak, permeteznek - esőtől függően - elég gyakran, aztán várják a szüretet, mert a termés csak akkor biztos, ami­kor már a hordóban van. Igaz, a hajdani beszolgáltatási időkben még akkor sem, ha csak nem sikerült eldugni, befalazni né­hány hordóval. A jó öreg Schulteisz-papa - nyugodjék békében - keres­kedő volt, de civilben kitűnő borokat termesztett Deindol- ban. Akkor jártam nála, amikor a présházában a készletfelmé­rést végezték éppen a fináncok, mesélte, hogy egy ismerőse mi­lyen ravasz módon dugta el a bort a hatóság elől. Ült a prés-, házból leválasztott kis szobá­ban, a kockásterítős asztalnál és iszogatott, amíg a zöld egyen­ruhások a hordók tartalmát el­lenőrizték, adókivetés céljából. Kérdezték a fináncok, van-e el­dugott bora, azt felelte, már hogy lenne?! Aztán amikor el­mentek, az asztalt elhúzta a fal­tól és egy doronggal beütötte a falat, ott állt bent a sötétben egy hektós tele hordó. „Ezt miért meséli nekünk, papa?” - kér­dezték a fináncok. „Hát csak, hogy jelezzem, miféle emberek vannak, akik mindenre képe­sek, csak hogy ne kelljen adót fizetniük ...” A fináncok csak mosolyogtak, már amennyire a szolgálati szigor a bratyizás té­nyét megengedi, aztán elbú­csúztak, de a küszöbön meg­jegyzést fűztek az anekdotához: „Nagy marha lehetett az a fi­nánc, aki hagyta magát, hogy hülyére vegyék.. .!” Szóval elbúcsúztak, majd egy óra múlva megérkezett a fia a busz- szal. „Elmentek?” - „El.” Az­zal elhúzták az asztalt a fal mel­lől, a gyerek egy doronggal be­ütötte a falat és ott állt bent a sötétben két hordó, egy-egy hektónyi traminival, illetve cir­fandlival. Közben aztán szépen ittunk, meg stifoldert és kései zöldpaprikát ettünk, jókedvünk volt, be is rúgtunk tisztessége­sen. Sohasem tagadtam, hogy annak idején jókat ittam, néha annyit, hogy a felszolgálólányt is kispapnak néztem, koccintva az egészségemre. Mindezt azért jegyzem meg, mert a tömeg­kapcsolatra oly rátarti kis- és nagyobb főnökök - újság, vagy rádiónyilatkozatban - elmond­ták, hogy kint voltak a „terüle­ten”, fontos és „hasznos” dol­gokat tárgyaltak, majd utána „... egy pohár bor mellett, a fehér asztalnál, elbeszélgettünk az elvtársakkal”. Ezt a rossebb sem hitte el, mert aki már leül akármilyen fehérasztalhoz, an­nak nem elég egy pohár bor, csak éppen nem tartották ildo­mosnak bevallani, hogy jól be­nyerítettek. Mintha az valami égbekiáltó bűn lenne. (Nem az alkoholistákról beszélek per­sze ...) Volt időszak - amikor az or­szág összes kocsmáját, kis- és nagyvendéglőjét és éttermét számokkal jelölték, mondjuk így, hogy X. Vendéglátóipari (!) Vállalat 128. számú üzem­egysége, jobb esetben „ital­boltja” és még csak véletlenül sem írták le, hogy egyszerűen kocsmáról volt szó. Petőfinek jó volt a - különben szláv ere­detű - kocsma szó, a Hivatal­nak nem. Szégyellték. Pedig a jó bor - mondom: a j ó bor! - tiszteletet érdemel.

Next

/
Thumbnails
Contents