Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)
1997-09-26 / 264. szám
1997. szeptember 26., péntek Főzőcske - Receptek - Háztartás Dünántúli Napló 9 Vendégváró költemény A halfőzőverseny mohácsi győztese Korhelylevesnek, pörköltnek is főzték a különböző halakat A palacsintát általában mindenki szereti, ezért ennek az alaptésztának a felhasználásával két újabb elkészítési változatot ismertetünk. Képünkön a feltálalt holland palacsinta látható, amelyhez tíz üres palacsintát kell fele savami és ujjnyis darabokra szelni, majd egy kivajazott, morzsával behintett tűzálló tálba a csigákat egymás mellé helyezni. Utána 2 deci tejszínt, 10 deka reszelt ementáli sajttal, egy habosra vert tojással, egy teáskanál ételízesítővel, késhegynyi őrölt szerecsendió-virággal és egy gerezd zúzott fokhagymával elkeverni, ráönteni a palacsintára, majd fóliával befedve körülbelül 20 percig kell sütni. Igen finom a gombás rántott palacsinta is, ehhez négy személynek 8 palacsinta, 15 deka gomba, egy vöröshagyma, két tojás, liszt, zsemlemorzsa, ételízesítő és olaj kell. A finomra vágott hagymát olajon megfuttatjuk, rátesszük a vékony szelet gombákat, megszóljuk ételízesítővel és saját levében megpároljuk. Ha kihűlt, egy tojással, kevés zsemlemorzsával ken- hetővé keverjük, a palacsintákat megtöltjük és fölcsavarjuk. Lisztbe, felvert tojásba, morzsába mártva forró olajban hirtelen átsütjük. Salátával tálaljuk. Gyomaendrődön a közelmúltban rendezte a Haltermelők Szövetsége a 23. országos halfőzőversenyt. Mohácsról a Petőfi Halász Szövetkezet kilenc fős csapata utazott az eseményre, ahol Oláh Sándor dunai halászléje és pontypörköltje első helyezett lett, Gyuricza Jánosné halléje pedig második díjat kapott. A több mint 80 halétel díjazott főzője között volt Bencsik Pál, Gulyás Antal, Balogh Pál, Berek József, Oláh Tibor és Báli László is. Köpeti Magdolnát, a mohácsi szövetkezet elnökét zsűritagnak választották. Nem lehet, hogy segítette a csapatát?-Mi csak sorszámokat láttunk, és több zsűritag pontszáSzőlőérlelő, kellemes őszünk van, lassan mégis valamennyi fajtát le kell szednünk a tőkékről, hiszen vagy a darazsak, vagy a rigók kárt okoznak a termésben. Tudnunk kell, hogy a szőlő nem utóérő, mint a legtöbb gyümölcs, ezért hiába tartjuk a kamrában, nem lesz édesebb, legfeljebb elrothad. Viszont akad több olyan fajta, amelyik akár karácsonyig is élvezhető állapotú marad, ha megfelelően tároljuk. Erre a nagyobb szemű, keményebb bőrű, laza fürtű, későbbi érésűek alkalmasak. mából született a végeredmény. Az első helyezés persze így sem a véletlenen, hanem a profi készítésen múlott. Oláh Sándor pedig nem először hozta el az első díjat ilyen versenyről. Az ország minden részéről jött versenyzők egyébként a náluk kedvelt étkek mellett különlegességekkel is kirukkoltak. Megkóstolhattuk a korhelyle- vest halból, amely hasonlóan készült mint a halászlé, csak pirospaprika nélkül, babérlevelet főztek bele, és a végén tejfölös habarással sűrítették, citromlével ízesítették. A tiszai halászok az alaplében főtt halfejet, farkat és keszegféléket pépesí- tik, majd a ponttyal olyan lassan főzik a hallét, mint a húsleHosszabb rafiaszál, vagy vastagabb fonal egyik-egyik végére a fürtök alsó harmadát kössük meg úgy, hogy egy rúdra párban egymás mellé akaszthassuk a szőlőt, amelyen a bogyók tulajdonképpen „fejtetőn” lógnak, de így kevésbé érnek egymáshoz és nem rothadnak. Szellős, a gyors töppedés elkerülése érdekében enyhén párás helyiségben tároljuk, és hetenként legalább egyszer a rothadásnak induló szemeket csípjük ki a fürtből. A fekete szőlőből különlegesen ízletes lekvárt is főzhevest szoktuk. De volt a tokány- hoz hasonló halétel, aztán harcsa, csuka, törpeharcsapörkölt is. A háziasszonyoknak ajánlom, hogy az aránylag olcsó busát, vagy amurt rácosan készítsék. A semleges ízű halat előre be kell sózni, lehet bor- sozni, és fokhagymás tejben is pácolni. A kizsírozott tepsi aljára burgonyakarikákat rakni, erre a megtisztított halszeleteket középre elrendezni, köréje pedig hagymakarikákat, laskára vágott zöldpaprikát és paradicsomot tenni jó bőven. Amikor a hal már kifehéredik, tehát átsül, tejfölbe elkevert töröttpaprikás habarással ha meglocsolják a tetejét, szép pirosra sül, és igen ízletes lesz. tünk. A jól megmosott fürtökről leszedjük a szemeket, kézzel kissé szétnyomjuk, majd addig főzzük, amíg teljesen megpuhul. Akkor szitán áttörjük és a kapott velőt lemérjük. Kilónként 35-40 dekagramm cukrot keverünk hozzá és visszatesszük a tűzhelyre. Folytonos keverés mellett addig főzzük, amíg a kívánt sűrűséget eléri. Forrón üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Főzés közben nagyon kell vigyázni, mert könnyen leég! Oldalszerkesztő: Morzsák A cukor, só, porcukor nem lesz nyirkos, ha tartójuk aljára egy itatóspapírt helyezünk, vagy néhány rizsszemet teszünk bele. Illatosabb lesz a tea. ha a vízbe csipetnyi sót szórunk. Jégkocka készítéséhez forralt vizet használjunk, ettől szép átlátszó, üveges lesz ajég. A sült hús sokkal ízlete- sebb, ha az edénybe a hús alá egy-két szem szegfűszeggel, néhány körömnyi babérlevéllel megtűzdelt, megtisztított vöröshagymát teszünk. Ha a pecsenye kissé leég, tegyünk a levébe néhány karikára vágott burgonyát, az az égett ízt magába szívja. Az öreg babot, lencsét és borsót is puhára főzhetjük, ha a főzővízbe egy csapott mokkáskanál szódabikarbónát szórunk. Késhegynyi szódabikarbóna hozzáadásával némileg javíthatjuk az esetleg elsózott levest vagy pörköltet is. Egy csipetnyit a tejbe, tejszínbe téve azok gyors savanyodását akadályozhatjuk meg. Száraz virágok Érdemes rózsabimbókat és apróvirágú krizantémokat szárítani. Száránál fogva lógatva szellős helyen hagyjuk, amíg zörgősre szárad, , utána hajlakkal fújjuk be, így a későbbi portalanítását megkönnyítjük. A kompozíciót mutatósabbá tehetjük rezgőkkel, színes falevelekkel, örökzöldek ágaival. Nemzetiségek ételspecialitása A szerb és a bolgár gyuvecs A gyuvecs tulajdonképpen szerb lecsó, amit gazdagítanak pörkölttel, rizzsel, burgonyával és tejföllel, míg a bolgárok különféle zöldségeket is párolnak hozzá. A szerb gyuvecset akkor érdemes készíteni, ha előző napról marad egy kevés pörkölt, ennek hiányában hat személyre számítva körülbelül 25 deka sertéslapockából főzzünk hozzá. A további hozzávalók: 40 deka héjában főtt burgonya, 10 deka párolt rizs, fél kiló paprikából lecsó, 4 deci tejföl, ételízesítő, erőspaprika, olaj és zsemlemorzsa. Elkészítésének menete: közepes tepsit kikenünk olajjal, behintjük morzsával és a meghámozott burgonya felét a tepsi aljára kari- kázzuk. Ráterítjük a pörkölt felét szaftjával együtt, erre a rizs felét szórjuk, aztán a lecsó felét, ha szeretjük csípősen néhány karika erős paprikát vágunk rá, meglocsoljuk tejföllel, és jöhet sorra a maradék burgonya, a pörkölt, a rizs és a lecsó, végül ismét a tejföl. Forró sütőbe tolva közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje ropogós pirosra sül. A bolgároknál a gyuvecs marhapörkölttel készül. Ehhez hasonló mennyiségű hús szükséges, mint az előbb leírtakban ismertettük. A lecsón, burgonyán, rizsen kívül 20 deka zöldbabbal, egy kisebb padlizsánnal, két sárgarépával, egy vöröshagymával, két tojással gazdagítják, tejföl helyett joghurtot használnak és vörösborral locsolják meg sütés előtt a fenti módon leírtak szerint összeállított gyuvecset. De természetesen a zöldségféléket előbb egy kevés olajban megfuttatott hagymán puhára kell párolni. Ezt is előmelegített sütőben mintegy 30 percig közepes hőmérsékleten sütjük. Gondosan válogassuk át a téli tárolásra szánt szőlő szemeit is fotó: Müller andrea Csemegeszőlő tárolása, befőzése KONZUMBANK VISA BANKKÁRTYÁK Üzleti körben - Családi körben A KONZUMBANK VISA bankkártyáival készpénzt vehet fel itthon és külföldön az arra kijelölt • 200 000 automatából és 300 000 bankfiókban, vásárolhat a VISA hálózathoz tartozó 10 millió üzletben, áruházban. VISA ELECTRON és VISA CIASSIC kártyák - a Családi Bankszámlával vagy lakossági devizaszámlával, VISA BUSINESS kártya - a vállalkozói forint- vagy devizaszámlával rendelkező ügyfeleink részére. KONZUMBANK - Teljes körű pénzügyi szolgáltatás az üzleti és a családi életben. KONZUMBANK Konzumbank - Pécs, Rákóczi u. 46. Tel.: (72) 232-188, Ferencesek u. 6. Tel.: (72) 336-022 AZ IfcMFB BANKCSOPORT TAGJA SZÁZEZER OKOT ADUNK RA, hogy miért rendelje meg most a Shell Gas tartályos gázszolgáltatását Már 100.000 Ft’-ot megtakaríthat, ha október 15ig megrendeli a Shell Gas tartályos gázszolgáltatását. Ön helyett ugyanis mi fizetjük • a TNBF hatósági engedély diját • a tartály betonalap diját. Ismerje meg Oii is a Shell Gas által ualamint udoarias. gyors szolgáltatásainkat ingyenes híuás: 00-80/622-222 Shell GAS Shell Gas Hungary Rt. H-20Q2 Budakeszi. Szölóskertu 0 Pf.: 151 Tel.: 0B-23/4S6-8