Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-23 / 261. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. szeptember 23., kedd Bevándorlók és egészségügy Megállapodás született a POTE és az IOM, a nemzet­közi migrációval foglalkozó szervezet között, hogy a kö­vetkező tanévtől új, a beván­dorlás egészségügyi problé­máit érintő kurzus indul az egyetem Továbbképző Inté­zetében. Dr. Per Spenning, a szervezet regionális egész­ségügyi vezetője elmondta, hogy a megnyíló határok mi­att a nagyobb számú beván­dorlóval egyre több betegség érkezik. Több ezek közül eddig Európában szinte is­meretlen volt. Ismét megje­lent a diftéria, valamint több­fajta táplálkozási és pszicho­lógiai rendellenesség. Ezeket mindenképpen kezelni kell, mert komoly veszélyt jelent­hetnek. A Közép-Európában első­ként itt induló képzés fel­használja többek között a Harvard Egyetem tananyagát is. A kurzus segítséget nyújt a boszniai orvosképzésben is, hiszen ott a háború óta sok a gond. Ny. Sz. Hírcsatorna Zuhanásgátló. A Mól Rt. pécsi telepén felújítják az iparvágányt, amely mellé például zuhanásgátló mun­kavédelmi berendezéseket szerelnek fel. Ezek fenntart­ják majd az olajos vagon­tetőn dolgozó munkásokat, ha netán megcsúsznának/«) Gyakorlatozik a tüzér­dandár. Nagy távolságú nappali és éjszakai vezetési gyakorlatot hajt végre ma reggel hattól este 21 óráig a „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár. Az alakulat nehéz gépjárművei és a vontatott harci eszközök Pécsről indulnak, majd Ber- kesd, Hosszúhetény, Reme­terét, Bodolyabér, Komló érintésével térnek vissza a ki­indulási helyre. (zb) Kér a rendőrség. A Pécsi Rendőrkapitányság illetékes alosztálya kéri azok jelent­kezését, akik látták a szep­tember 12-én 9 óra 45 perc­kor Pécsett, a Közraktár u. 1/5. sz. előtt történt halálos kimenetelű közúti közleke­dési balesetet. A balesetben egy tehergépkocsi a hozzá kapcsolt járműszerelvény­nyel ütközött az őt jobbról előző segéd-motorkerékpá- rossal. Jelentkezni lehet munkaidőben a Vargha Damján u. 3.-ban, valamint a 311-666/1482-es telefo­non. „Adáshiba” az MTV 2-es csatornán Amint a Magyar Televízió második műsorát műholdról sugá­rozzák, a megye lakóinak 60 százaléka számára hozzáférhetet­len lesz a közszolgálati adás. lesz ilyen adás, helyette minde­nütt kereskedelmi műsor lesz fogható. Ahol viszont van kábel tv, ott az MTV 2 és a Duna TV adását a legolcsóbb kategóriába kell sorolni. BARANYAI KORKÉP Baranya 302 települése közül csupán 71 helyen működik ká­beltelevíziós hálózat, s a me­gye 155 ezer háztartásából a társaságoknak 63 ezer előfize­tője van. Legfeljebb pár ezer parabola antennával rendel­kező tv-néző van még a tér­ségben, így az MTV 2 köz- szolgálati adás novembertől induló műholdas sugárzását a régió lakóinak háromötöde már nem tudja fogni. További gondot jelent, hogy a házilag használatos parabola antennák többsége régi formá­jában nem lesz alkalmas az MTV 2 vételére, és 10 ezer fo­rintba kerül a legegyszerűbb át­alakítás is. Akinek pedig most csak a tv-készüléke van meg, annak a legolcsóbb, vételre fogható műholdas vevő beszer­zésére 30-40 ezer forintot kell félretennie.- Az országos átlagnál rosz- szabb Baranyában a helyzet az MTV 2 adás műholdas vételét illetően, de az októberben be­lépő kereskedelmi adók közül az MTM-SBS a műsoridejének 40, az MRTL pedig 25 %-át köteles köz- szolgálati műsorokkal kitölteni - mondta el la­punknak dr. Wéber János (képünkön), az Országos Rádió és Televízió Testület vezetőségi tagja. Hoz­zátette azt is, ha az MTV 2 nem tudja októberben elkezdeni a műholdas sugárzást, akkor át­meneti időre egyáltalán nem működnek kábeltelevíziós há­lózatok. Természetesen magán- személyek is fantáziát látnak az ilyen vállalkozásokban. A legnagyobb baranyai ká­beltévés társaságot, a Kábel- komot arról kérdeztük, hogy miként változik meg a szolgál­tatásuk az új kereskedelmi adók színre lépésével, az MTV 2 Kábeltévé előfizetők Baranya megyében 37900 Felértékelődik tehát hamaro­san a kábel tv-rendszerek sze­repe. A működő hálózatok pil­lanatnyilag igen vegyes képet mutatnak. A múlt évi adatok alapján akad olyan társaság, melynek mindössze 31 előfize­tője van (Felsőegerszeg), míg a pécsi Kábelkom több mint 30 ezer lakásba juttatja el az égi csatornák kínálatát. • A legtöbb baranyai városban csak bővíteni kell a meglévő rendszereket, sőt Komlón, Pé­csett és Mohácson 3—4 társaság szolgáltatásai közül lehet vá­lasztani. A községekben inkább az önkormányzati üzemeltetés a jellemző, de lakásszövetkeze­tek, lakóközösségek és faluszé­pítő egyesületek kezelésében is műholdra kerülésével. Kiderült, a közszolgálati adást minden csatomaállítgatás nélkül a régi helyén vehetjük majd, s a vétel ára sem változik, az alapcso­magba tartozik a megrendelése. A két új kereskedelmi adó (MTM-SBS, valamint MRTL) viszont az 1100 forintos havi díjú legnagyobb csomagba ke­rül (az MTM-SBS október 2- ától, az MRTL pedig október 7- étől kezdi meg ideiglenesen 8- 10 órában a műsorszórást). A Kábelkom egyben jelezte azt is, hogy ettől nem lesz drá­gább az előfizetési díj, "áreme­lés csak jövőre várható - de nem a csatomaváltozások mi­att. Mészáros B. Endre Buszvásárban fél pénzzel A polgármesteri hivatalban bíznak benne, hogy néhány napon belül megjön az értesítés, és indulhatnak a pályázaton nyert autóbuszért. A huszonegymillió forintos jármű finanszírozása körül azonban problémák akadtak. TÖTTÖS Wéber József polgármester el­mondása szerint Töttös, Szajk és Boly tavaly együtt nyújtott be pályázatot iskolabusz vásár­lására. A kiírás különböző ér­telmezése miatt a pályázók késve értesültek arról, hogy a támogatás csak a költségek egy részét fedezi majd, így az ön- kormányzatoknak is be kell szállniuk a vásárlásba. A meg­változott feltételek mellett már csak a töttösiek tartanak igényt a járműre.- Szajkról megoldható a be­járás Bólyra a polgári járatok­kal is, így ők nincsenek rászo­rulva az iskolabuszra. A bólyi- aknak csak különleges alkal­makkor lenne igényük rá, és az alkalmi használatért cserébe hi­telt is nyújtottak volna nekünk, de nem voltak megfelelők a fel­tételek - tájékoztatott a pol­gármester. A tizenkétmillió forintos ál­lami támogatáshoz még további kilencmillió szükséges, hogy az ötvennégy töttösi tanuló utazta­tása megfelelő ülésszámú jár­művel megoldhatóvá váljon. A teljes összeg felét már előleg­ként befizették, a fennmaradó részt egyéb önkormányzati pénzekből, többek között a szo­ciális támogatásokra szánt alapból különítették el. A pol- ’ gármester méltánytalannak tartja, hogy faluja nem juthat hozzá állami támogatásból a szükséges összeg egészéhez, ezért már több fórumon is fel­szólalt az ügy érdekében. A bó- lyi városavatón Kuncze Gábort, a pécsi tanévnyitó fórumon Magyar Bálintot kereste meg kérésével. S. G. Fűtésdíjak és kilakoltatás SIKLÓS Szeptember végén döntenek arról a hitelfelvételről, amelynek révén gáz- és elektromosenergia-megta- karítást szeretne megvalósí­tani a siklósi Távhő Kht. Flacz Géza üzemvezető ér­deklődésünkre elmondta: két műszaki korszerűsítés ered­ményezné a fűtési számla csökkentését. Az esetleges új fűtésdíjakról nem tudott ér­demi felvilágosítással szol­gálni, ugyanis a gáz árának változásáról a Prímagáz Rt. még nem nyilatkozott. Ami a cég kintlevőségeit illeti, az összeg némiképp emelkedett a nyár folyamán: jelenleg kö­zel 8 millió a tartozások ösz­szege. A kintlevőségek több mint 30 %-ával, 2,6 millió fo­rinttal a város intézményei tartoznak. A lakossági hátra­lékok többsége az eddigi ta­pasztalatok alapján beszed­hető, csak egy 800 ezer forin­tos tétel, az önkormányzati bérlakásokban élőkön gyakor­latilag behajthatatlan követe­lés rontja az összképet. A városban közdíjtartozás miatt eddig egy kilakoltatás történt. Dr. Priol János jegyző­től megtudtuk, hogy az eljárás igen hosszadalmas: a Távhő Kht.-nak kell a fizetési meg­hagyást kezdeményeznie, majd a jogerőre emelkedést követően mondható fel a bér­leti szerződés, amit perindítás követ. A Távhő Kht. eddig több tucat fizetési meghagyást kezdeményezett. K. J. Új iskola a határon? MOHÁCS - BUDAPEST Vámkezelő és vámügyintéző képzést a régióban elsőnek a Radnóti szakközépiskolá­ban vezettek be, míg pénz­ügyi ismereteket a Marek- ban szerezhetnek a diákok. Mohács iskolái számításba vették, hogy hazánk uniós tagsága esetén itt húzódik majd Európa külső határa, s e tény a feladatok egész sorát hozza magával. De gondol­hatnak-e arra, hogy újabb képzési formákat honosítsa­nak meg? - kérdeztük Arnold Mihály altábornagytól (ké­pünkön), a Vám- és Pénzügy- őrség országos parancsnoká­tól.- A szak­irányú okta­tásunk Kő­bányán fo­lyik, ám az igény már most több, mint ahány ember itt ta­nulhat. Nem kizárt, hogy megfelelő ajánlat esetén szóba jöhet egy kihe­lyezett tagozat Mohácsra te­lepítése, bár erről eddig sen­kivel sem tárgyaltunk. Két­ségtelen, a város jelentősége az uniós tagsággal megnő. Nagy valószínűséggel a dunai kikötőben kell például a veszé­lyes hulladékok ki- és belépé­sekor az ellenőrzést elvégezni, s önmagában már ez is növeli a feladatokat. Berta M. Vadászkamara alakul BARANYAI KÖRKÉP Az új vadászati törvény ér­telmében a hivatásos és a sportvadászoknak is kötelező belépniük a most szervezés alatt álló Vadászkamarába. A foglalkozás és a sport űzé- sének ez feltétele. Baranyában az előírás 2400 sport- és 220 hivatásos vadászt érint. Az előkészítő bizottság meg­kezdte a szervezőmunkát. A feladat sürgető, mert ok­tóber 3-án szeretnék megtar­tani a közgyűlést, amelyen megválaszthatják az országos kamara területi szövetségének küldötteit, tisztségviselőit, il­letve azokat a küldötteket, akik részt vesznek majd az Orszá­gos Vadászkamara közgyűlé­sén. A vadászok meghatalmazot­tak útján is kérhetik a tagjegy­zékbe történő felvételüket, nem kötelező személyesen megjelenniük. Előírás viszont, hogy sportvadászok esetében 50, hivatásosoknál pedig 20 fő kérhet fel egy megbízottat. Ebben az esetben is azonban egyénenként kell nyilatkozni a kamara alapszabályának elfo­gadásáról, az éves tagdíj fize­tésének vállalásáról. A tagdíj Baranyában 1000 forint körül lesz évente. M. A. __ Az Dünántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes? V) 3 0 39. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. A nyertes előfizetőnket külön Is értesítjük. Halált okozó testi sértés MOHÁCS, RENDŐRSÉG Holtan találták lakásán hétfőn reggel Cs. I. mohácsi lakost, aki a rendőrség megállapítása sze­rint bűncselekmény áldozata lett. A megyei főkapitányság ügyeletéről megtudtuk, hogy halált okozó testi sértés alapos gyanújával tegnap estig két személyt őrizetbe vettek. A durva veszekedésnek az első információk szerint tanúja is volt, többek között ezen a nyo­mon indulhattak el a rendőrök. A szóbeszéd alapján a bűn- cselekmény összefügghet azzal a múlt heti rablással, amelynek ugyancsak a most elhunyt Cs. I. volt az áldozata. A nyomozást a főkapitányság vizsgálati osztá­lya folytatja. B. N. Merre tovább, kisfiam? Tegnap a Várkonyi Nándor Könyvtárban pályaválasztási fó­rum volt a megyei munkaügyi központ és a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet munkatársainak vezetésével. PÉCS A fórumra tíz általános iskola több mint kétszáz nyolcadikos kisdiákja látogatott el, hogy továbbtanulási lehetőségeiről képet kapjon, s így a szülőkkel közösen meghozott döntés könnyebb legyen. Délután Varga Lászlónak, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet munkatársának (ké­pünkön) az előadására zöm­mel a szülők voltak kíván­csiak. Az előadó elmondta, hogy a 10 éves általánosan művelő iskolarendszerben gondolkodó Nemzeti Alaptan­terv időben kitolja a pá­lyaválasztás időszakát, de már a 7. osz­tálytól pálya- orientációs tanmenete van. Ez azt jelenti, hogy a diák több lépcsőben választ­hat új iskolát, más képzési módot. Nyolcadik után még csak iskolaválasztásról be­szélhetünk, majd a 10. osztály végén alapvizsgát kell tenni. E nélkül bizonyos szakmák ma már nem is választhatók. A 4,5 ezer végzős diáknak egyébként legalább 7 ezer képzési helyet (gimnáziumok, szakközépiskolák stb.) kínál­tak az idén. Bedcí Zsuzsa, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ pályaválasztási szaktanács- adója elmondta, rövidesen kézhez kapják a nyolcadiko­sok osztályfőnökei a középis­kolák nyílt napjairól, fórumai­ról szóló programot. Majd a „Pályaválasztás középfokon” című kiadványtól a „Feleke­zeti középiskolák”-ig számos könyvet ajánlott a szülők fi­gyelmébe, amely a munkaügyi központ József utca 19. szám alatti irodájában is levehető a könyvespolcokról. A követ­kező fórum október 9-11. kö­zött lesz Pécsett a Szivárvány Gyermekházban. B. R.

Next

/
Thumbnails
Contents