Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-21 / 259. szám

6 Stühántúli Napló Magazin 1997. szeptember 21., vasárnap A mesterséges uralkodóház Diana walesi hercegnő temetési szertartásán vagy kétmilliárd ember láthatta az angol uralko­dócsaládot, amelyet Windsor- házként jegyez a történelem, ősinek tűnhet a név, pedig a mostani királynő, II. Erzsébet a Windsor-dinasztiának mind­össze csak a negyedik uralko­dója. Mi több: ilyen dinasztiá­ról az I. világháború előtt nem is hallott senki, ugyanis a Windsor-ház mesterségesen született, mégpedig 1917-ben, V. György elhatározásából. Ő maga a szász-coburg-go- thai dinasztia második brit uralkodója volt. Ez a család Viktória királynő és Albert szász-coburg-gothai herceg fri­gyéből keletkezett. Viktória a német Hannover-ház leszárma­zottja, ez a nemzetség 1714 óta ült a brit trónon. Az első világ­háborúban, amikor Nagy-Bri- tannia hadban állt Németor­szággal, ezért V. György, Vik­tória királynő unokája a háború negyedik évében - nem kap­kodta el - igen praktikus elha­tározásra jutott: magát és férfi leszármazottjait „windsori her­cegekké” nevezte ki, s ezáltal az uralkodóház is a nevét a Windsor kastély után kapta, amely az angol királyok vidéki székhelye. Az új dinasztia ala­pítóját követő VIII. Edward 1936-ban 325 napos uralkodás után lemondott. Kénytelen volt, mert a kormánnyal ellentétben rokonszenvezett a náci Német­országgal és Hitlerrel, és vi­szonyt folytatott egy elvált amerikai asszonnyal. A közvé­leménynek ez utóbbi romanti­kus okot tálalták. A trónra Ed­ward öccse, azaz VI. György lépett. Utána - 1952-ben - an­nak leánya, II. Erzsébet vette át a jogart. 1952-ben aztán II. Erzsébet a brit történelemben példátlan rendeletet hozott: a családi név rajta keresztül leányágon is to­vább öröklődik, így a Windsor- ház uralkodása a jelenlegi trón­örökös, Károly trónra lépésével sem fog megszakadni. II. Erzsébet 1926. április 21- én született, és egyesek feltéte­lezték: 60. születésnapján a ki­rályi kötelességeket és jogokat fiára, Károly walesi hercegre ruházza át. Ám ez még a 70. születésnapja után sem történt meg. Most sok szakértő jósolja: a királyi család Diana hercegnő halálával kapcsolatos magatar­tása új fejezetet nyit Nagy-Bri- tannia és a Windsor-ház közös történetében. D. I. Beszántott sóhordó utak A sószállítási útvonalak legen­dája ma is él a Mezőföld Fejér és Tolna megyei falvaiban, ahol kun és besenyő szállások sora­koztak. Pedig a legtöbbnek már alig vehető ki a nyomvonala. Az egyikből egy darabka még felfedezhető Ánna-major- ban, amelyről az idősek azt ál­lítják, hogy itt vitték az erdélyi kősót Fehérvárra és Ausztriába. Feltűnő benne, hogy napjaink­ban is szokatlanul széles, és majdnem mindenütt nyílegye­nesen veszi az irányt. A Kisiókon élő Kiss Ferenc helytörténész gyerekkorától a mezőföldi sóhordó utak rejté­lyével foglalkozik. Most már jóval túl a hetvenedik életévén a földrajzi nevek értelmezése, valamint az útlegendák gazdag anyaga révén bizonyítja, hogy Szegedről nemcsak a Dunán, de szárazföldön is hozták a sót Szolnok érintésével. Paks, Bölcske, Földvár, Madocsa ki­rakóhelyekként működtek, és kikötőiből indultak a sós kocsik Fehérváron át Győrbe és Bécsbe, a Balaton északkeleti partvidékének érintésével pedig Zircre és Pannonhalmára. A Sárvíz mentén alakultak ki az útcsapások - főként a keleti partoldal fennsíkjain, aztán Lóknál és Sárbogárdnál a Bala­tonnak is vették az irányt. A nép hívta ezeket Jeruzsálemi, Szentföldi és Zarándok útnak, ami nemzetközi fontosságukra utal. Kezdetben a településeken is átmentek az utak, de később a sófuvarosok, vagyis a salik - fosztogatóktól tartva - kerülték a lakott helyeket. Nem véletlen, hogy a királynői testőrséghez tartozó kun és besenyő csapa­tok ügyeltek az utak mentén, amiről vallanak a ma is maga­sodó őr-, vagy strázsahalmok. Az út mint dűlőnév napjaink­ban is jó pár községben haszná­latos, így Alapon, Németkéren, Nagykarácsonyban, Sismán- don, Sárosdon, Mezőfalván. Dunaföldváron például ismert a Sóház utca. A lóki útmaradványt, ame­lyet rég nem használnak és er­dők rejtenek, - védelemre java­solja Kiss Ferenc nyugdíjas asztalos, aki Csepel motorbicik­lijével időnként bejárja ked­venc útjait. Persze mind keve­sebbet motorozhat, hisz az út- emlékeket mindinkább beszánt­Különös módon ünnepli egy inggyár India függetlenségének 50. évfordulóját. 50 láb hosz- szú inget készítettek, amelyet két hónapig varrtak a munkások. Nyomozás az Internet nyomán Egy 12 éves fiúcska öngyil­kosságára derült fény Ausztriában - az Internet révén. A gyerek tavaly március­ban halt meg tragikus kö­rülmények között, bűnügyi rendőrök, igazságügyi or­vosszakértők egybehangzó véleménye szerint a legény­ke apja pisztolyával játszott, és a töltött fegyverből kire­pülő golyóval szíven lőtte magát. Most újra elővették a gyerek már lezárt aktáját, mert kiderült: a fiú szexuális bűncselekmény áldozatává vált, és a sérelmére többször elkövetett megrontást nem tudta lelkileg földolgozni. A tragédia körülményeit vizsgáló Robert Lamprecht linzi igazságügyi orvos­szakértő a számítógépes vi­lághálózaton barangolt és eközben bukkant az ismerős fiúcska képeire. A gyereket megrontó férfi ugyanis vi­deo- és fényképfelvételeket is készített cselekedeteiről, ráadásul nem átallotta őket közzé tenni az Interne­ten. A felső-ausztriai rendőr­ség számítógépes szakem­berek bevonásával tüstént hozzálátott a felvételek for­rásának a kereséséhez. Nem sokkal később meg is talál­ták azt a számítógépet, amelyben a 12 éves fiú ké­peit is tárolták. Az országos aggodalmat és felháborodást keltő gyermek-öngyilkosság kö­rülményeinek újbóli vizsgá­lata közben rábukkantak a kisfiú olyan vázlataira is, amelyeken megpróbálta „ki­rajzolni magából” az őt ért megrázkódtatást, és meg­örökíteni a valószínű tettest. Ezután szállították át a Ferenc József Kórházba ... Hobbikertészeknek! Tárolási előkészületek A répának sem árt a mosás fotó: Tóth Az új álláspont kissé meghök­kentő, hiszen hosszú időn át úgy tudtuk, hogy a sárgarépát, gyökeret - legfeljebb a rárakó­dott sártól megszabadítva — de minden különösebb tisztítás nélkül homokba rakva tehetjük el télre. Nos, a szakemberek egy része mást mond. Szerintük jobb lemosni, megszárítani ezeket a zöldség­féléket, mert a fertőzött földdel együtt sok kórokozót is betá­rolhatunk. Természetesen mindenki sa­ját módszerére esküszik, de ez­zel együtt tény, hogy a tisztaság alapfeltétel ahhoz, hogy na­gyobb mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt halmozzunk fel a téli hónapokra. Erre leg­jobb hely a pince, amit az esetleges ta­valyi zöld­ségmaradvá­nyoktól meg­tisztítva, ala­posan kitaka­rítva, fertőt­lenítve szabad ismét ilyen célra hasz­nálni. Megte­szi a mesze­lés, de ha réz- gálicot is ke­verünk a mészhez, ak­kor a pince fa­lán megtapadt gombakez­demények is elpusztítha­tok. A másik módszer, ha vaslapon, vagy bármilyen, e célra megfelelő edényben légköbméterenként egy kilogramm ventillált kén­port elégetünk. Kisebb pincék­nél elegendő lehet 8-10 kénlap elégetése, amivel ugyanezt a hatást éljük el. A begyújtást követően a pin­cét be kell zárni, nem maradhat bent senki, majd egy nap eltelte után alaposan ki kell szellőz­tetni. T. É. A szürethez kelló' eszközök, se­gédanyagok és a tároláshoz szükséges edények gazdag vá­lasztékát kínálja a Kertbarátok Boltja, amely Pécsett, a Béri Balogh Adám u. 1. sz■ alatt ta­lálható. Telefon: 313-961. (X) Főzzünk változatosan! Méltatlanul szorulnak hát­térbe a különféle gyümölcsös édességek, pedig gyorsan és a hagyományos süteményeknél olcsóbban elkészíthetők. Rántott szilva. Hozzáva­lók: 70 deka magvaváló szilva, 10-12 deka darabos dió, 2 tojássárga, 1 deci fe­hérbor, 2 deci tej, 25 deka ré­tesliszt, a sütéshez sütőmarga­rin vagy olaj, a megszórásá- hoz kakaós vagy fahéjas por­cukor. A megmosott, lecsu- mázott szilvát megszikkaszt­juk és kimagozzuk. A mag he­lyére egy diógerezdet helye­zünk és összenyomjuk eredeti formájára. A tojások sárgáját a tejjel, borral, csöpp sóval és a liszttel simára keverjük. Ebbe a masszába forgatjuk bele a hústűre szúrt töltött szilvát, majd a tűről a forró olajba toljuk. Szép pirosra sütjük, majd lecsepegtetve tálra tesszük és kakaós vagy fahéjas cukorral meghintve tálaljuk. Őszibarackfánk. Hozzáva­lók: 60 deka magvaváló őszi­barack, a bundázáshoz 25 deka rétesliszt, 2 deci száraz fehérbor, 2 tojássárgája, csi­petnyi só. A barackot meg­mossuk, kimagozzuk, a bőrét lehúzzuk és törlőpapírral le­szikkasztjuk róla a nedvessé­get. A lisztből, tojásból a bor­ral és csipetnyi sóval sima masszát keverünk, ebbe márt­juk bele a villára szúrt barac­kokat, majd forró olajban mindkét oldalon rózsaszínűre sütjük. Fahéjas cukorral meg­szórva tálaljuk. W. M. RÁDIÓ MELLETT Szemetek és szégyenek... Kedvenc ABC-m ked­venc pénztá­rosnője elé a kocsiból kipako­lom a vásárolt holmit, (annyi pénzem van, mint a pelyva, va­lahol csak költenem kell...) óriási bevásárlószatyromat is a szalagra helyezem, megdöb- benten nézek bele: vissza nem váltható ásványvizes flakon, az­tán egy nylontasakban üres halkonzervdoboz, szilvamag, három kilónyi cukkinihéj meg egyéb szemét. A lányt meg­nyugtatom: „Ez nem lopott holmi, hanem házi szemét, elfe­lejtettem bedobni a kukába ...” Elnézően mosolyog, néhány hét múlva hetven leszek, a feledé­keny ség a korral jár, azt hiszem öregszem. Más is járt így, jó öreg Gyuri barátomat annak idején Lujzi asszony leküldte a házban lévő önkiszolgálóba és kezébe nyomta a szemetesvöd­röt is, ha már lemegy, vigye ezt is. A boltban —a pénztár előtt - csővázon henteskampókra akasztják a bevásárlószatyro­kat, később a pénztárosné felki­ált, mint egy idegenvezető: „Kié ez a sok tyúkbél meg a toll kedves vásárlók!?” Persze hogy a szórakozottságáról híres Gyuri barátomé. Gondolataimat különben is elfoglalja manapság a sok sze­mét. A mi liftünk mindig tiszta - hála a lakóknak - ám boltba menet a liftbe lépve majdnem beleléptem egy fél görögdinnye vödör méretű héjába. Ez nem eshetett ki a szemetespikszis- ből, hanem egyszerűen ide tet­ték. Ide dobták. A buszmegállónál lévő sze­metes üres, tartalmát valakik az éjjel a járdára fordították. Az utasok dühöngenek, Marika, az újságpavilonból mondja: „Me­gint randalíroztak éjjel a disz­nók, hallottam az ordítozásu- kat.” Ahogy kifelé megy az ember a város szívéből, úgy növekszik a szemétlátvány, többnyire a járdákon, vagy az úttestek szé­lén. Tudom, takarítják, csak nem eléggé, elképzelhető, hogy a városnak kevés a pénze ilyesmire, vagy inkább az, hogy mi, helyi polgárok egyszerűen szemetelünk. Valamikor az Uránváros járdáin egy sárga, tömzsi - azt hiszem svéd gyártmányú - motoros seprő­gép szippantotta fel a mocskot, amit a korongalakú seprők föl­lazítottak. Nem tudom, meg­vannak-e még ezek a masinák. Néhány éve rozzant személy­autó járta naponta a négyszáz­ágyas és az egyetem környékét, egy fiatal férfi utánfutóba gyűj­tötte a járdák szemetét, magán- vállalkozásban. Gyerekkorom kisvárosában nyári reggeleken türelmesen vártuk a szemetest, aki lovas­kocsira öntögette a szeméttel teli kopott lavórokat, mosófa­zekakat, vödröket. A szemetes­nek volt egy kolompja, olyasmi, mint amelyet a gulya élén haladó vezérbika viselt a nyakán, elkértük tőle, és a bér­házak udvarára beállva, ráztuk a bádogharangot, elkésett sze­metekért. Akkor mintha tisz­tábbak lettek volna az utcák, bár lehet, ez csak nosztalgia, a mindig szebbnek hitt ifjúkori esztendők iránt. Az egész világ szemetes, a műanyag nem rohad el, ki nem kezdi az enyészet, csak mérgezi a talajt és a levegőt. És a „handléra” ki emlék­szik? Bozontos, borostás, rum- szagú hapsi járta a lépcsőháza­kat „Itt a handlé ...!” kiáltással hívta fel a nép figyelmét: ron­gyot, üveget és nyúlbőrt gyűj­tött, alkalmilag még fizetett is JEGYZET érte néhány fillért. Megélt be­lőle. Felnőtt, lakli fiamat kér­dem: „Tudod-e mi az, hogy handlé?” Soha nem hallott róla. Én lehetőleg nem szemetelek az utcán. A napokban reggel az újságért menet eldobtam a félig szívott napi, első cigarettámat. Már fizettem a pavilonnál, amikor egy jól öltözött ifjú em­ber megszólított: „Leejtett va­lamit ...” - és átnyújtotta az eldobott csikket. Nem volt ha­ragos, csak szomorú. Amit rit­kán teszek meg, most megtet­tem: nagyon elszégyelltem ma­gamat. Jsí &.■»»■ a * i.

Next

/
Thumbnails
Contents