Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-14 / 252. szám

Lakásra gyűjtött a falu a romáknak <4. oida» Átvilágítják a paksiakat Amikor a nyilvántartás a mérvadó Feltehető, hogy az idei esz­tendő elején úgy bocsátottak el dolgozókat a Paksi Atomerőmű Rt. -tői, hogy felrótták korábbi „bűneiket”. Ez lesz az egyik témája egyébként a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság hét­fői sajtótájékoztatójának. Volt belügyes tisztek szerint a Paksi Atomerőműben dolgozni szándékozókat átvilágították, még az azóta megszűnt 22-es ÁÉV segédmunkásait is. Ha va­lakit magasabb posztra szemel­tek ki, akkor ez a vizsgálat mé­lyebb, és még titkosabb volt. Az első nyilvános jogszabály a 3/1982-es BM-rendelet, amely alapján a rendőrségnek ellenőriznie kell mindazokat, akik nukleáris létesítményben kívánnak dolgozni. Később ké­szült egy szigorúan titkos mi­niszteri utasítás is. (*"3. oldal) Gyertyák, virágok borítják Pécsett a sport- csarnok lépcsőjét. A ko­sárlabdát szeretők soka­sága a pénteken elhunyt Horváth Juditot, a PVSK- Dália csapatának kapitá­nyát gyászolja, fotó: laufer Szocpol - kis segítséggel Egy Budapest környéki kivite­lező cég jelentkezett a közel­múltban a komlói önkormány­zatnál, hogy részt vegyen a szociális lakások építésében. Ajánlatukban az szerepelt: vál­lalnák könnyűszerkezetes csa­ládi házak felépítését. Az ide beköltöző többgyermekes csa­ládok az építkezés költségeit túlnyomó részt az államtól igé­nyelhető lakástámogatásból fi­zetnék. Ahhoz, hogy az OTP engedé­lyezze a köznyelvben szocpol- ként is nevezett támogatást, az építtetőnek az építkezés össz­költségének 35 százalékát kell vállalnia. A kivitelező ezt a részt alapítványi segítséggel biztosítaná a családok számára. Bizonylatot állítanának ki az összegről, amire a pénzintézet kiutalná a több, mint kétmillió forintos támogatást. Az önkor­mányzat szakemberei úgy ítél­ték meg, hogy az alapítvány pénze csak papíron mozogna - és nem kötöttek a kivitelezővel megállapodást. A cég az OTP komlói fiókjá­nál is megjelent - tájékoztatta lapunkat Károlyfiné Tihanyi Enikő, az OTP Baranya Megyei Igazgatóságának igazgatóhe­lyettese. ('«•‘3. oldal) adok egy lakást? Mohács: A hír Pécsre már így jutott el: Ifj. Kovács István, a mohácsi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat elnökének fia nászajándékba lakást kapott a polgármestertől. Hogy lehetséges ez, amikor a tisztes jó­létben élő család egyrészt nincs rajta a jo­gosultak névjegyzékén, és különben is: az apa, Kovács István nem is olyan rég még maga akart eladni egy házat az önkormány­zatnak, amit a testület nem fogadott el. Előzményként emlegetik még, hogy a fiú esküvőjén szép számmal voltak jelen kép­viselők - élen a polgármesterrel -, valamint azt, hogy a város első embere a „lakásado- mányozással” hálálta volna meg a romák segítségét, amit a választási küzdelemben anno neki nyújtottak. Az ügyben egy testü­leti ülésen interpelláció is elhangzott, csü­törtökön pedig a jogi bizottság foglalkozott a kérdéssel. Ezzel szemben (bár nem mindig éppen szemben) a tények: való igaz, ifjabb Ko­vács már az esküvő előtt beköltözött a volt gimnáziumi, majd menedékesek lakta kol­légium egykori igazgatója lakásába, ami az udvaron egy különálló épület. A polgár- mesterrel szerződést kötött. (‘•‘5. oldal) Medgyessy optimista A következő öt eszten­dőben megvan a reális lehetőség arra, hogy a magyar gazdaság évi növekedési üteme elérje a 4-5 százalékot. Ha ez megvalósul, azt jelenti, hogy az Európai Unióba nem szegény rokonként érkezünk - hangoztatta Medgyessy Péter pénz­ügyminiszter szombaton Balatonszemesen, a Bal­oldali Önkormányzati Közösség országos kon­ferenciáján. Újságírók a Balkánról A Balkánt nem szabad kihagyni az európai in­tegrációból, s Európa nem ismételheti meg azt a hibát, hogy nem ad vá­laszt a térség problémá­ira, mint ahogy az a dél­szláv háború idején tör­tént - mutattak rá felszó­lalásukban a szombaton Budapesten megtartott balkáni sajtófórum résztvevői, a térség or­szágaiból érkezett újság­írók. A találkozót az Eu­rópai Újságírók Szövet­ségének (EUSZ) magyar tagozata szervezte Meg­osztva vagy együtt cím­mel. Az SZDSZ nem lép frigyre a Fidesszel- Nem látom lehetőségét a jövő évi választások után sem az SZDSZ-FIDESZ, sem az olyan hárompárti koalíciónak, mely­ben a szocialista párt lenne a harmadik résztvevő - nyilat­kozta tegnap a VDN-nek Kuncze Gábor belügyminiszter Pécsváradon, a szabaddemok­raták megyei elnökeinek talál­kozóján.-A FIDESZ-szel nem tár­gyalunk ilyen kapcsolatok ki­alakításáról. Egyébként is, ők most egy sajátos együttműkö­dési szerződést készítenek a Független Kisgazdapárttal, a szabaddemokraták pedig efféle közösségben semmiképp nem vennének részt - összegezte vé­leményét az SZDSZ első em­bere. (m'2. oldal) Egy ház és az egyház Öt éve tudja a Pécsett működő horvát iskola vezetése, hogy a Fürdő utcai kollégium épületét vissza kell adni eredeti tulajdono­sának, az Izraelita Egyháznak. Mégis váratlanul jött idén augusztus közepén, mindössze két és fél héttel az iskolakezdés előtt az ön- kormányzattól a kérés: azonnal ki kell költözniük - mondja Győr- vári Gábor igazgató. A nemzetiségi újság és a Magyar Rádió hor­vát nyelvű műsorának segítségével értesítették a szanaszét lévő gyerekeket és szülőket. (*'4. oldal) Ugorhat az útlevél Elkészült a külföldre utazásról szóló törvényjavaslat, amit a Kormány nemrégiben tárgyalt a parlamenti pártokkal történt egyeztetés után abban a re­ményben, hogy elfogadásával olyan törvény születhet, amely az európai követelményeknek, a társadalmi elvárásoknak meg­felel. Új elem, hogy a tervezet elhagyni kívánja a a kivándor­lás szabályozását. Másrészt az útlevél elvonását célozták meg, bizonyos feltételek nem teljesí­tése esetén. Mi a helyzet a Dél- Dunántúlon? (*~4. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents