Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-21 / 228. szám
1997. augusztus 21., csütörtök Sport DUmántúli Napló 13 Labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzés a harmadik csoportban Egyenlítés az utolsó utáni percben Magyarország - Svájc 1-1 (0-0) Kovács Zoltán (sötét mezben) könnyen megadta magát a svájci védőknek laufer László Sportvilág Tokió. Halálesettel végződött egy japán pankrációmérkőzés. A 29 éves Manko Umeda másfél méter magasságból a fejére zuhant egy dobás után. A versenyző még a ringben kómába esett, majd kórházba szállítása után meghalt. A Plum-Mariko becenevű pankrátor 12 éve profiskodott. Japánban 100 női, valamint 200 férfi hivatásos pankrátort tartanak számon, és ez volt az első haláleset. London. Megmenekült a büntetéstől Steffen Iversen, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Tottenham norvég csatára. A West Ham elleni bajnokin, a két csapat játékosai között kialakult tömegverekedés során sárga lapot kapott, majd ezek után mutogatott a bírónak. A játékvezető elmondta: úgy döntött, hogy elfelejti az ügyet. Iversent így nem bünteti meg az Angol Labdarúgó Szövetség. Bréma. Megtörtént az első edzőmenesztés a német labdarúgó Bundesliga új idényében. A Werder Bremen elbocsátotta 46 éves trénerét, Hans-Jürgen Dömert, aki tavaly január óta irányította a csapatot. A menesztés közvetlen hátterében a csapat katasztrofális tenerifei szereplése áll. A Bremen egy torna keretében először 4-0-ás vereséget szenvedett a Teneri- fétől, majd 8-0-ra kapott ki az Atletico Madridtól. A Népstadion egyik oldala úgy festett, mintha friss szőnyegbombázás tett volna pusztítást. (El is terjedt a mérkőzés előtt, hogy a belga bíró nem hajlandó levezetni emiatt a mécsesét.) Amikor a belga Piraux vezetésével a pályára lépdeltek a csapatok, mintegy 30 ezren üldögéltek a lelátón. Magyarország: Sáfár - Dragoner (Halmai a szünetben) - Mracskó, Kuttor - Dombi, Urbán, Lipcsei, Keresztúri, Illés (Nyilas 46. p.) - Kovács (Nagy N. 73. perc), Klausz. Svájc: Lehmann - Ohrel (Kunz 77. p.), Wolf, Henchoz, Walker - Wicky, Yakin, Sforza, Cantaluppi (Zambaz 83. p.) - Sesa (de Napoli 66. p.), Chapuisat. Bármi meglepő is, de Svájc úgy játszott bő tíz percen keresztül, mintha otthon kergette volna a bőrgolyót. A 9. percben egy jobb oldali beadás Sáfár kapufáját érintette. Egy-egy ritka magyar akció gyors volt, és veszélyes is; ennyit a hazai gárda becsületére. Feszült hangulatú taktikai harc folyt, rengeteg futással. A 35. percben Dombi remekül száguldott el a jobb oldalon, beadására Illés jól robbant be, de a bal alsó sarok mellé perdített. Sesa bal oldali, beadásszerű, erős lövését kellett Sáfárnak kitomásznia. A 37. percben szöglet után Yakin 17 méteres bombája elzúgott a kapu jobb oldala mellett. Az első 45 perc után egyértelmű volt: a vendégcsapat játszotta a veszélyesebb futballt. Az 53. percben szerezte meg a vezetést a magyar válogatott. Keresztúri jobbról, az alapvonal közeléből egy csel után beadott, és Klausz 8 m-ről a kapu bal oldalába fejelt (1-0). Utána kitámadtak a svájciak, beszorultak a mieink. Egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt Nagy N. óriási helyzetet hagyott ki, ami megbosszulta magát. Már a 91. percben jártunk, amikor egy jobb oldali beadás után a gólvonaltól 3 m-re Chapuisat megelőzte Kuttort, és előrevetődve a bal alsó sarokba fejelt (1-1). Balszerencsés vereséget szenvedett a magyar válogatott. Nem játszott jól, de nem sokon múlott, hogy nyerjen. Amit megérdemelt volna, mert nagyon lelkes volt, és a játékosai mindent megtettek a sikerért. Örök igazság: egy mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja. A 3. csoport állása 1. Norvégia 6 4 2 - 14- 2 14 2. Magyaro. 6 2 2 2 6- 5 8 3. Svájc 5 2 1 2 5- 5 7 4. Finno. 6 2 1 3 8- 9 7 5. Azerbajd. 5 1-4 2-13 3 A szakember véleménye A PMFC vezetőedzője Róth Antal (kis képünkön), volt válogatott labdarúgó a lefújás után mondta el észrevételeit a találkozóról.- A legnagyobb erénynek azt tartom, hogy egy rosszul sikerült első félidő után, jó cserékkel átalakult a csapat szerkezete, ezzel feljavultunk. A sokadik esetben fordult elő, hogy a koncentráció hiánya miatt bukunk el. Ez njár nem kondíció kérdése, de súlyos árat kellett fizetnünk érte. Pedig amikor a svájciak átálltak a három csatáros formációra, akkor voltak nagyon ígéretes kontráink - összegezte a látottakat Róth. (oo) * A csoport másik mérkőzésén: Finnország - Norvégia 0-3, ezzel a norvégok szinte biztos résztvevői a világbajnokságnak. Lapzártáig érkezett, más csoportbeli vb-selejtezők: Észtország - Ausztria 0-3, Csehország - Feröer-szigetek 2-0, Liechtenstein - Izland 0-4, Ukrajna - Albánia 1-0. München. Boris Becker lemondta a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságot. A 29 éves német játékos menedzsere és barátja, Axel Meyer- Wölden halála miatt nem indul a US Openen. Becker korábban úgy nyilatkozott, hogy a New York-i verseny lesz az utolsó Grand Slam-tomája életében. Amszterdam. A holland labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában: Ajax Amsterdam - Vitesse Arrijhem 5-0, Twente Enschede - Fortuna Sittard 4-1. Milánó. A San Siro-stadionban barátságos mérkőzést vívott egymással az olasz labdarúgás két legnevesebb csapata, az AC Milan és a Juventus. A Silvio Berlusconiról elnevezett trófeáért vetekedtek. AC Milan - Juventus 3-1 (0-1). G.: Cruz (54.), Kluivert (60.), Weah (62.), ill. Conte (30.) Köln. A második világháború óta most a legjelentősebb a munkanélküliség Németországban. Az 1. FC Köln oly módon kíván segíteni drukkerein, hogy a stadionban egy olyan irodát hozott létre, ahol megismerhető, hol lehetséges munkahelyet lelni. Úszó, vízilabda, műugró és műúszó EB Kovács Agnes a dobogó tetején SEVILLA A szerdai nap legfontosabb pillanata Kovács Agnes fellépése volt, a női 200 méteres mellúszás fináléjában. A kérdés pedig inkább felkiáltás volt: meglesz az újabb Eu- rópa-bajnoki aranyérem „Kovácsa” is, vagyis a hosszútávúszó Kovács Rita után Kovács Ágnes is a dobogó tetejére állhat!? Odaállhatott. . . Már az első fordulónál eldőlt a verseny, a magyar szupertinédzser elúszva a faltól testhosz- szal vezetett, folyamatosan növelte előnyét, s megduplázva a különbséget, az EB alighanem legfölényesebb győzelmét aratta. A keddi éjszaka magyar kérdése az itáliaiakkal vívandó férfiütközet előtt, s kevéssel azután, hogy a magyar női válogatott kikapott a tálján hölgyektől, miáltal csak az 5-8. helyért folytathatja Tóth Gyula együttese. Kovács Ágnest senki sem előtte meg A negyeddöntőben: Magyarország - Olaszország 9-8 (0-2, 5-1, 2-2, 2-3) A magyar góldobók: Molnár, Kiss G. 3-3, Tóth F. 2, Benedek 1. A magyar vízilabda-válogatott szerdán pihenőnapot tarthat, majd csütörtökön este 21.30-kor az elődöntőben Oroszország ellen száll vízbe a legénység. Elmaradt a kenyértörés WASHINGTON A kenyértörés előtt sikerült megállapodnia az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Washington Capitalsnak és a klub legeredményesebb játékosának, Adam Oatesnak. A megegyezés értelmében a 35 éves center három idényen keresztül évi 3 millió dolláros fizetést kap. A pályafutása alatt eddig 826 NHL mérkőzésen 996 pontot (258 gól, 738 gólt érő átadás) szerzett korongozó a nyári holtidényben többször is összetűzésbe került munkaadójával, mondván a klubnak nem sikerült megkaparintania az egyik legismertebb játékost, Mark Messier-t. A Washington tulajdonosa Abe Pollin végül is ezzel a kecsegtető jövedelmet biztosító szerződéssel kiengesztelte Oa- tes-ot. Nem fizetnek Cantonának MANCHESTER Az angol Manchester United labdarúgócsapatának részéről elmondták, hogy nem teljesítik egykori játékosuk, Eric Cantona (képünkön) követelését. A májusban visszavonult francia csatár 750 ezer fontos „szerzői jogdíjat” igényel cserébe azért, mert a klub nagy hasznot húzott azokból az ajándéktárgyakból, amelyeket az ő népszerűségének köszönhetően szép számmal értékesítettek.- Amikor Cantona visszavonult, teljesen kifizettük. Őszintén szólva, nagyon meglepődtem, amikor olvastam a sajtóban az igényét - mondta Maurice Watkins, a Manchester United igazgatója. Cantona öt év alatt négy angol baj nőid címet szerzett a manchesteri csapattal. A jövő érdekében kellett váltani Nagy Lászlót menesztették Az utóda Fazekas László lehet ÚJPEST Az ÚTÉ keddi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy menesztették Nagy Lászlót, a labdarúgócsapat vezetőedzőjét. A klub elnöke, Szabó Bence elmondta, hogy a szakosztály elnöksége - a jövő érdekében - 10-2 arányban szavazott a szakvezető távozása mellett. A menesztést az együttes a vártnál gyengébb szereplése mellett azzal indokolták, hogy Nagy László az utóbbi időben több nyilatkozatával megsértette a klubot. A vezetőedzői tisztség betöltésére az Újpest egykori kiváló játékosát, a jelenleg Belgiumban élő Fazekas Lászlót kérték fel. Fazekassal már háromszor tárgyaltak az ÚTÉ részéről, s a szakember hajlandóságot mutatott arra, hogy átvegye a lila-fehér együttes irányítását. Amíg Fazekas szerződtetése rendeződik, addig az eddigi pályaedzőt, Vár- hidi Pétert bízták meg a vezetőedzői teendők ellátásával. Vár- hidi munkájára egyébként hosszú távon is számítanak a klubnál. Nagy László menesztésével egyértelművé vált, hogy a szakosztály elnöke továbbra is Sólyom Sándor lesz, aki a klubnál kialakult helyzet miatt a közelmúltban lemondott tisztségéről. Gokarttól az Opelen át a Mercedesig Szereti a pécsi ralipályát Bakos András számára az elmúlt évek tizenegy gokartbajnoki címet hoztak.- Tormási Attila neve ösz- szeforrt a hazai gokart fejlődésével. Nos, az ő szerelője volt az édesapám, így aztán már egészen kiskoromtól ott totyogtam a boxokban - kezdi Bakos András. - Az első gokartomat Simson motor hajtotta, és 50 köbcentiméteres volt. Aztán szép lassan végigjártam a szamárlétra minden fokát. Négy éven át két géposztályban az A-100-ban és a Formula C-ben bajnok voltam.- De nemcsak itthon brillírozott, hanem a világbajnokságokon is.- A lengyelországi vb-n, 1994-ben a hetedik, két évvel később pedig Európa-bajnoki negyedik helyezett lettem Olaszországban. Többnyire saját pénzből utaztunk, illetve az utolsó években a jelentős üzleti sikereket elért Tormási Attila segített. Többek között ő beszélt rá, hogy üljek át az Opel Astrába.- Már az autósoknál az első szezonban két futamot kihagyott, és a pécsi Porth Gábor nyert. Az más kérdés, hogy a következő évben vigasztalódott.-Porth Gábor akkor bombaformában versenyzett.-Az idén az Opeles évek után egy új autó volánja mögött tűnt föl.- Móczár Péter Mercedesét vezethettem a Hungaroringen, és meg is nyertem az első két futamot. Később aztán egy adminisztrációs hiba miatt kizárták az autót, de a mezőnyt végig csak én vezettem.- Legközelebb hol indul?- Hungaroringen, mert a Pannónia Ringre tervezett verseny elmarad.- Szó volt arról, hogy esetleg újra az abaligeti úton versenyeznek.- Én is hallottam, hogy „vendégrendezők” pénzelnék a versenyt, de végül nem született döntés. Nekem jó lett volna, mert szeretem a pécsi pályát, de az eredeti, júniusi versenyen nem tudtam indulni, mert a motor addigra nem készült el. F. A. Balaton-átúszás RÉVFÜLÖP Szerdán Révfülöp és Boglár- lelle között 17. alkalommal rendezték meg a Balaton-át- úszást. A próbát július harmadik hétvégéjén és augusztus 3- án, vasárnap a kedvezőtlen, viharos időjárás miatt el kellett halasztani. Ezúttal örülhettek a rendezők, mert az időjárás - úgy-ahogy - a kegyeibe fogadta a versenyt. Az 5.2 km-es távot meglepően sokan teljesítették, jelezve ezzel, hogy a Balaton-átúszás népszerű. Augusztus 20-án nem kevesebb, mint 2557 versenyző teljesítette a távot, amelyen hagyományosan nem hirdetnek eredményt. Ezen a próbán ugyanis nem a győzelem, hanem valóban a részvétel, az egészség a fontos.