Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-21 / 228. szám

1997. augusztus 21., csütörtök Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Verőfényes ünnep, vitázó politikusok, bensőséges megemlékezések nagy király. Irányt adott népének és beépítette a magyarságot az európai közösségbe. Magyaror­szág útja most először a béke útja lehet: ha bekerülünk az eu­rópai közösségbe, biztonság lesz e történelmi viharok által megté­pázott országban. Kitüntetések Magas kitüntetéseket nyúj­tott át a Parlamentben az ünnep alkalmából Göncz Árpád ál­lami, tudományos, kulturális, művészeti életünk jeles szemé­lyiségeinek. A Magyar Köztár­sasági Érdemrend Középke­resztjét kapta többek között dr. Gesznáryk Pál rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Polgár Dénes újságíró, Vizi E. Szilveszter akadémikus, dr. Bé­res József tudományos kutató, a Béres-cseppek „atyja” és Csóké József filmrendező. Körmenet A hagyományos István-napi Szent Jobb-körmenet előtt Paskai László bíboros prímás, az esztergom-budapesti főegy­házmegye érseke celebrált mi­sét a Bazilika előtt. A szentmisén tízezrek vet­tek részt, közöttük Göncz Ár­pád köztársasági elnök, Kuncze Gábor belügyminiszter és Habsburg Ottó, a Pán­európai Unió elnöke. Ezután indult útjára a hosz- szan kígyózó körmenet, amelynek élén vitték a szent ereklyéket, a templomi zászló­kat. Áz ország minden részéről és a szomszédos országok ma­gyarlakta vidékeiről Buda­pestre zarándokolt hívők előtt díszes huszárruhába öltözött zenekar vonult végig a Bazi­lika környékén levő utcákon. Kegyeibe fogadta az időjárás az idén az augusztus 20-ai ün­nepségeket. Verőfényes napsütés, igazi nyár fogadta a meg­emlékezések, gyűlések, látványos műsorok, szabadtéri elő­adások részvevőit. Reggel, a hagyományoknak megfelelően az állami zászló felvonásával és tisztavatással kezdődött az ün­nepségsorozat, amelyen számos közéleti vezető személyiség idézte föl Szent István alakját, a magyar államiság múltját és jelenét. Magyarország ismét Európa kapujában- Magyarország másodízben áll Európa eszmei kapujában - mondta a budai Várban tartott központi ünnepség szónoka, Göncz Árpád köztársasági el­nök. - Első ízben Géza és Ist­ván vezette át a magyarságot ezen a kapun - folytatta, s ki­tért a mögöttünk levő évszáza­dok megpróbáltatásaira. Hazánk Európa magára ha­gyott, erkölcsileg és politikai­lag baráttalan kitagadottjává lett. Az ország becsületét az­után 1956 adta vissza, majd később, a vasfüggöny felnyitá­sával Magyarország szinte ész­revétlenül szűnt meg Európa kitagadottja lenni: hazánk is­mét elérkezett a Szent István-i kiindulópontra. Magyarország az elsők között kapott meghí­vást a NATO-ba, a világ leg­erősebb erőcsoportosulásába. Egy kispénzű, szinte védhetet- lenül nyitott kis ország szá­mára eszményibb önkéntes szövetséget elképzelni sem le­het - hangoztatta az államfő. Horn: Válaszúton Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Hóm Gyula augusztus 20. alkalmá­ból arról szólt: büszkék lehe­tünk mezőgazdaságunkra is, s szó sincs arról, hogy utat nyit­nánk a külföldi állampolgárok földvásárlásának. A további­akban hangoztatta: a nemzet válaszút elé került; maga dönt­heti el, hogy felzárkózik-e az európai demokráciák közössé­géhez. Megalapozott az esé­lyünk, hogy az ezredforduló tá­ján tagja legyünk az Európai Uniónak. A NATO-tagsággal kapcsolatban kijelentette: be­lépésünket követően olcsóbb és hatékonyabb lesz védelmi erőnk. Nyilvánvaló viszont, hogy a következő években többet kell fordítani katonai kiadásokra. Torgyán: Változtatni kell Ugyancsak az ópusztaszeri ünnepségen tartott több mint egyórás beszédet Torgyán Jó­zsef. A kisgazda pártelnök az államalapító mának szóló üze­neteként az élet minden terüle­tére kiterjedő változtatást sür­getett. Hozzátette: erre a vál­toztatásra a Független Kisgaz­dapárt képes. A következő év­ezredben csak olyan kormány irányíthatja az országot, amely a nemzet felvirágoztatásán, s nem elárulásán munkálkodik. Hazánk erkölcsisége nem tudja elviselni a köpönyegforgató vezetőket. Elvárjuk a kommu­nistáktól, hogy belássák, nem maradhatnak az irányításban. Üzenet a Nyugatnak Lezsák Sándor, az MDF el­nöke a veszprémi várban mon­dott ünnepi beszédet. Hangoz­tatta: nyugodtan üzenhetjük nyugati barátainknak, mi euró­paiként és keresztényként szerveztük magunknak az or­szágot. Ha kell, igeneket és nemeket fogalmazva képesek leszünk csatlakozni azokhoz az intézményrendszerekhez, amelyek közösen szolgálják nemcsak a magyar, hanem a horvát, a szlovák, a szlovén, a román vagy az ukrán érdeke­ket is. Jászberényben, ahol négy el­lenzéki párt - a KDNP, az FKGP, az MDF és a Fidesz - együttesen tartott ünnepi ren­dezvényt, Giczy György, a ke­reszténydemokraták első em­bere egyebek közt azt mondta: Szent István hirdette az idege­nek befogadásának nagylelkű­ségét, de nem azért, hogy ugyanezen a földön egy évez­red múltán majd az idegenek­nek kelljen befogadni a ma­gyarokat. A magyar földből ezért egy négyzetcentimétert , sem szabad eladni. Giczy azt is kijelentette: amíg ő vezeti a Keresztény- demokrata Néppártot, semmi­lyen körülmények között, sem országosan, sem kistelepülésen nem fogják támogatni a szocia­lista és a szabaddemokrata képviselőjelölteket. A NATO-tagság ellen Kék jelvénnyel tiltakozik a Munkáspárt Magyarország NATO-tagsága ellen - közölte augusztus 20-ai nagygyűlésén Thürmer Gyula, a párt elnöke. A mintegy 300 főnyi hallgató­ság előtt kifejtette: ha Magyar- ország belép a NATO-ba, fel­adja rövid ideig tartó függet­lenségét. Az ország vezetői félrevezetik az embereket, ra­vasz féligazságokat kevernek a legdurvább hazugságokba. A NATO a lehető legrosszabb és legdrágább megoldás. A Magyar Igazság és Élet Pártja a Hősök terén rendezett ünnepi demonstrációt. A több tízezres tömeg előtt Csurka István, a MIÉP elnöke éles szavakkal ítélte el hazánk ter­vezett NATO-csatlakozását. Mint mondta, Magyarországot nem fenyegeti semmilyen ve­szély; a nyugati hatalmak ugyanakkor az Észak-atlanti Szövetségbe beolvasztott ma­gyar hadsereget teljesen elsor­vasztanák. Szent Adalbert püspök ereklyéi a körmeneten FOTÓK: FEB/STEFLER BALÁZS Díszpolgárság Szécsény városa a jeles dá­tumra időzítette az ünnepi ak­tust, Habsburg Ottó díszpol­gárrá fogadását, s az erről tanús­kodó oklevél átadását az idős po­litikusnak. Habsburg Ottó be­szédében rámutatott; a magyar nemzet ma nem létezne, ha ala­pítónk nem lett volna szent és Tisztelgés az államalapító király emléke előtt Segítség nőknek - telefonon Dögéi Ilona, a két éve hívható Nővonal munkatársa, akit e na­gyon is speciális szolgáltatás mindennapi hasznáról kérdez­tünk, elmondta: címlistákkal felvértezve válaszolnak a sze­xuális gondokkal küszködő serdülő lányok, a csődbe jutott női vállalkozók, a válófélben lévő, gyermekelhelyezési per­patvartól kimerült asszonyok vagy épp a felnőtt gyermekük miatt aggódó nagymamák kér­déseire. Ha kell, egészségügyi tanácsokat adnak, segítenek ki­térni a hatalmaskodó, s nem egyszer valóban hatalommal is rendelkező férj bosszúhadjárata elől, de szükség esetén szívesen lediktálják a kis pénzért dol­gozó jogász telefonszámát is.-Nagyon vigyázunk, hogy ne sértsük meg a vonal túlolda­lán síró, panaszkodó hölgy személyiségi jogait, ezért csak akkor kérdezzük meg a nevet, telefonszámát, ha azonnali se­gítség híján később vissza kell őt hívnunk - tette hozzá szocio­lógus informátorunk. Előfordul persze, hogy a csa­lád, a feldühödött férj keres minket, s szeretné tőlünk meg­tudni, hová költözött el a ház asszonya. Ilyenkor kötelessé­günk hallgatni: mi nem árulhat­juk el az általunk ajánlott szál­lás címét. Még körültekintőb­ben foglalkozunk a krízisálla­potba jutott, esetleg öngyilkos­ságot fontolgató telefonálókkal. Legtöbbször elég pár jó szó a megnyugváshoz, máskor több­szöri beszélgetést ajánlunk. Jó tudni, hogy az Ombudsnő Programiroda által működtetett Nővonal hétfőn, szerdán és pénteken 16 és 19 óra között ingyen hívható a 266-9007-es számon. Takács M. A legtöbb fiatal a nyelvi és a számítógépes továbbképzést választja Iskola után, munka nélkül Ma már jellemző probléma Magyarországon is, ami Euró­pában jó pár éve általános gond: a pályakezdő fiatalok nehe­zen találják meg első munkahelyüket. A kényszerű várako­zás idején az a leghelyesebb, ha továbbképzik magukat. Eb­ben kíván nekik segítséget nyújtani egy új kezdeményezés. Széles körű szakképzési kíná­lattal jelentkeznek az iskolák a Fővárosi Munkaügyi Központ ifjúsági irodájában augusztus 26-án a 9 és 15 óra között ter­vezett börzén. Mint Tóth La- josné, az iroda vezetője el­mondta: hatvan iskola ajánla­tai között válogathatnak ezút­tal a pályakezdők. Az irodánál regisztrált 3600 fiatal közül sok találhat elhe­lyezkedési lehetőségeit javító képzési formákat. A börzére most az iskolai rendszerű szakképző intézményeket hív­ták meg, szeptemberben pedig a munkaerő-piaci képzés résztvevőivel találkoznak. Az irodánál regisztrált fiata­lok közül az első félévben 630-an kapcsolódtak .be a kü­lönféle támogatott képzé­sekbe. A legtöbben a nyelvi, valamint a számítógépes okta­tást választották, de sokan ér­deklődtek a könyvelői, vala­mint a személy- és vagyonőr­tanfolyamok iránt is. Az első szakma megszerzése az isko­larendszerű szakképzésben ingyenes. Az iroda a Munkaerő-piaci Alapból akkor is ad támoga­tást, ha az elhelyezkedés érde­kében további szakma vagy szakmák megszerzése szüksé­ges. A központ által nyújtott támogatás a tanfolyam árának 90-100 százalékát fedezi. Kétszázan már munkaaján­latot is kaptak, s bérük egy ré­szét egy éven keresztül átvál­lalja a Munkaerő-piaci Alap. A támogatás a három hónapja munka nélküli pályakezdők­nek jár. Eddig 160 fiatal he­lyezkedhetett el ilyen támoga­tás segítségével. Az alapfokú végzettségű fiatalok a mini­málbér másfélszeresét, a kö­zépfokú végzettségűek a két­szeresét, a diplomások a két és félszeresét kaphatják. Hírcsatorna Piknik, nyolc éve. A kelet­német menekülők előtti határ­nyitásra, az Ausztria és Ma­gyarország közötti vasfüggöny lebontására emlékeztek a Pán­európai Piknik nyolcadik év­fordulóján Sopronban. Kósa Ferenc országgyűlési képviselő megnyitójában elmondta: az 1989-es események nem csak Európához, hanem minden em­beri mértékhez méltó módon történtek. Debreceni nyilatkozat. A Református Világszövetség 23. nagygyűlésének delegátusai a tanácskozás zárónapján nyilat­kozatot fogadtak el, amelyben kiállnak az elesettek mellett, s tagadják, hogy a világon min­dennek ára lenne. Kinyilvánít­ják: „Mind testestől, mind lel­kestől, mind életünkben, mind halálunkban nem a magunké, hanem a mi hűséges Megvál­tónknak, Jézus Krisztusunknak tulajdona vagyunk.” Iskola a lengyeleknek. Az iskolakezdés és a helyreállítási munkálatok előrehaladása miatt az árvízsújtotta területekről több lengyel gyerekcsoport nem jön nyaralni Magyaror­szágra. Most azt vizsgálják: miként kezdhetné el Magyaror­szágon a tanévet az a másfél száz lengyel gyermek, akiknek otthonában az iskolát nem tud­ták időben helyreállítani. Meghalt Tóth Pál. A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kór­ház kedd délelőtti közlemé­nye szerint Tóth Pál, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei országgyűlési képviselője hétfő este 22 óra 5 perckor elhunyt. A képvise­lőt egy kerékpáros ütötte el augusztus 13-án Miskolc bel­területén, egy kijelölt gyalo­gos átkelőhelyen. Próbavoks. A szerdai Szeri Expón szórólapokon arról kértek véleményt a jelenlé­vőktől, kit látnak szívesen miniszterelnöknek 1998-tól. A 2240 szavazó közül a leg­többen, 792-en Torgyán Jó­zsefre, a Független Kisgazda- párt elnökére voksoltak. Vincze János, a Nemzeti De­mokrata Párt elnöke 309, Kósa Gyula, a Metész elnöke pedig 250 szavazatot kapott. GAibAmpok 97. Srentló'rmc AMgVfSrtVfS 22-24. PÉNTEK: vásárnyitás 10.00 vásárzárás I S. 00 10.00 Ünnepélyes megnyitó 13.00 Sportverseny 14.00 Sertésbírálat 14.00 Kisállatbírálat 15.00 Szórakoztató műsor gyerekeknek SZOMBAT vásárnyitás 9.00 vásárzárás IS.00 9.30 Szarvasmarhabírálat 10.00 Gazdanapi kutyabemutató helyszíni nevezéssel 14.00 Lóbírálat 15.00 IVaktoros ügyességi verseny 15.00 Gyermek és felnőtt vetélkedők, vidám műsorok, játszóház 10.00 Gazdanapok legerősebb embere, helyszíni nevezéssel! 11.00 Közönségdíj átadása 11.00 IVaktoros ügyességi verseny 14.00 Felnőtt- és gyerekprogramok Jöjjön el! Családostul a legjobb! A program változtatásának jogát a szervezők fenntartják! 1

Next

/
Thumbnails
Contents