Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-19 / 227. szám
1997. augusztus 19., kedd Háttér - Riport Dhnántúli Napló 9 Columbo lánya „Columbo hadnagy”, azaz Peter Falk (69) számára az utóbbi időben ismét sok problémát jelentett az egyik fogadott lánya, Catherine, aki először a New York-i Syracuse Egyetemen társadalomtudományokkal foglalkozott, majd bejutott a Los Angeles-i Rendőrakadémiára, amit 1994-ben el is végzett. A három Falk-lány között „fekete bárányának számító, újdonsült detektívnő (Catherine) már korábban azzal vádolta a „papát”, hogy kevés időt szán a gyermekeire és a feleségére (Shera), aki nemrég el is vált a nyugalomba vonult férjétől, mivel az - a filmezéssel való szakítása után - a Beverly Hills-i luxusvillájukban lévő műtermében éjszakánként aktmodellek társaságában múlatta az időt. Catherine viszont a világhírű felügyelő nyomdokaiba lépett a „papa” anyagi támogatása révén, aki egy Miss Columbo nevű detek- tívügynökséget bérelt a meglehetősen szeszélyes lány számára. Catherine azonban - apja tevékenységével ellentétben - korántsem a bonyolult szituációkban elkövetett gyilkosságok felderítésére törekszik, hanem a hálószoba- titkok és a házaspárok félrelépéseit kutatja, valamint a hasonló, kompromittáló szituációk lefényképezésére specializálódik. Ebből is látszik, hogy Catherine-t a morális kérdések most sem foglalkoztatják különösképpen. Nem véletlen, hogy korábban a „hadnagy” a kaliforniai Universal Filmstúdióban már egyszer kijelentette: „Nekem nincs Catherine Falk nevű lányom!” Az említett ügynökség alapításához szükséges apai segítséget Catherine most igyekszik meghálálni. Lakását teleaggatta azokkal a fényképekkel, amelyek az elmúlt szép gyermekkort és az egykori békés családi miliőt örökítették meg. De helyet kaptak Catherine lakásában, a Columbo-filmek- ből készült felvételek is! Catherine a sajtó révén szívhez szóló üzeneteket juttatott el a „papához”: „Apa! Szeretném, ha büszke lennél rám és elfelejtenéd azt az értelmetlen vitánkat. Azt kívánom, hogy újra megértsük egymást. Szeretlek, apa!” Peter Falk azonban Catherine látványos gyónását hajlamos cseles reklámtrük- ként felfogni. Hajzer Lajos Mórocz Sándor beszéde a fával Valóságos remekművek készülnek az apró bükkösdi műhelyben FOTÓK: LÄUFER LÁSZLÓ Jó négy évvel ezelőtt ültem le először Mórocz Sándorral faforgáccsal, fűrészporral mindig tele műhelyében beszélgetni. Műhely? Egy rozzant, öreg kis épület itt Bükkösdön, Isten tudja, mikor épült, de Sándor havonta 3000 forint bérleti díjat fizet érte a tulajdonosnak. Van ebben a kis házban minden, ami csak egy fafaragó környezetében előfordulhat. Szerszámok tömkelegé persze, vázlatrajzok, elkészült vagy még csak elkezdett faragások, öreg tálalószekrény, viaszból öntött Szűzmária a gyermekkel. Picike, nagybajszú, vékonyka ember ez a Sándor, szemében állandóan váltakozik a csillogó öröm és a reménytelenség bánata. Olyan lelkes volt még pár éve! Talán a fűtőházban dolgozott - ma is a MÁV alkalmazottja, csak 50 százalékos rokkantságot állapítottak meg nála, Sándornak meggyőződése, hogy azért alkalmazzák teremőrként továbbra is, mert akkor nem jár neki végkielégítés -, az is lehet, már kocsirendező volt, de egy ízben a kezébe akadt egy furfangos tuskódarab, ami nem akart beférni a kályha ajtaján.- Akkor megfaraglak! Nem ez volt a kezdet. Öregapja kezében is ügyesen járt a bicska, másfajta nyomokat is hagyott unokájában, mert állandó kíváncsiság uralja eszét, ha a világ dolgait figyeli. Apjáról meg egyenesen azt mondja: a szökés volt a mániája! Fogságból, mégpedig nagyügyesen mindjárt Mongóliából, s már csaknem itthon volt, falujában, amikor a németek kapták el. Onnan is szökni akart, jó pár ujja végét kihegyezték miatta bajonettel. Szóval, a mozgásvágy, a szabadság íze, ez az apai örökség. Csakhogy Sándor kötött ember. Család, munkahely, megélhetési gondok, betegség. A néhány évvel ezelőtti lelkesedés, amikor gyors iramban faragta szobrait, csinált önálló kiállítást, galériákkal kacérkodott, pénz szagát érezte a vésője alatt - elmúlt. dani, hobbi-e, amit csinálok vagy hivatás. Pénzhez nem jutok belőle, alighanem fel kell adnom. Hát muszáj nekem fizetnem ezt a 3000 forintot? A Finom kézmozdulatok formálják a fákat Az Istenről beszélgettünk. Az ősökről. Általában arról, hogy ki milyen módon érzi a világot. Akkor Sándor mindenre meglelte a magyarázatot. Hogy miért jöttünk el az Ural alól, miért itt állt meg Árpád, miért cseréltük fel a sámánokat a kereszténységgel, miért van az, hogy ha valaki beleszületik egy környezetbe, akkor mindjárt gyökereket is kap, amelyek lehetnek táplálóak, de lehetnek röghöz kötők is. Sándor csak beszélt, magyarázott, fekete szeme nagyokat villant, s mindig azt mondta: várj, még nem fejeztem be! Ezt mondja most is. Fel kell hagyni a faragással - mielőtt befejezhette volna. Az Öregember jutott eszembe. Rönkön ül, hajlott háttal, kezeit kampósboton nyugtatja. Kis szobor volt, mégis szinte látni lehetett kézfején a fáradt ereket, szemében a sors bölcs értését. Szép munka volt.- Meg nem tudnám monfeleségem nagyon megértő velem - eddig. De ha innen a műhelyből úgy érek haza, hogy valamicskét ittam, hát néha be- pöccen. Igaza is van. Akkor még jól jött egy-két közvetítőnek, ha hirtelen felfedezett egy naivat. Sándor is az, nem tanult szobrászatot sehol. Naiv volt azért is, mert azt hitte, a jövőt vési, ha kezébe kapja a szerszámokat. Egyszer csak észrevette, hogy nem akad egy ember se, aki azt mondaná: a Mórocz faragása kell! Legutóbb eljutott hozzám egy „darabja”: esztergapadon formálta Sándor. Hátha azt veszik.-Csak a célt adom fel - mondja most. - Nekem még maradt beszédem a fával. Ha kéri, nem állom meg, akár holnap is faragni kezdem. Mészáros Attila Kozma Ferenc jegyzete Diplomás vigécek Némi keserűséggel vegyített reménykedéssel mondta a minap közeli rokonom, hogy egyetemet végzett fia állást talált. A Szegeden kitanult fizikus (aki a fizika egy különleges törvényszerűségéről írta szakdolgozatát, s akit e témából külhoni előadásra is meghívtak) ügynök lett. Amerikai cégnél állt alkalmazásba, ötször magasabb alapfizetéssel, mint az orvos apjáé, s már a jövő héten New Yorkba repül, hogy a cég lelkűidét megismerje. Egyébként a srác öt öltönyt vehetett abból a ruhapénzből, melyet a céghez való belépéskor kapott. Lám, ez egy karrier kezdete. Az is igaz, hogy nem egészen így képzelték a szülei. Okos tudósemberről álmodtak, amikor öt esztendeje felvették fiúkat e ritka szakra, s tanulmányait figyelve (színjeles bizonyítvány és summa cum laude diploma) joggal gondolták, hogy sokra viszi még. (Persze, még viheti.) Most is több állás közül választhatott, de magasan a legtöbbet az ügynöki teendőkért kapott, s fizikusként a hatás- mechanizmusokat már jól ismerő fiatalember ekként döntött. Valószínűleg okosan. Egyébként a történet nem egyedi, több helyről is hallottam, ismerőstől, baráttól, hogy egyetemet vagy főiskolát végzett gyermekük hirtelen ötlettől pályát váltott. Az orvosból, tanárból, fizikusból ügynök lett. Gyógyszergyáraknak, biztosítóknak és egyéb cégeknek esküdve hűséget. Manapság ugyanis a hivatástudatnál erősebb a megélhetési kényszer, s a szűkös perspektívát adó pályák helyett vonzóbbak is akadnak. Megértem őket, hiszen ma az egészséges érvényesülés igénye diktál. De azért elgondolkoznék azon, hogy vajon miért nem lehet a vigéchez hasonló jövedelmet ígérni ma Magyarországon egy fizikusnak, orvosnak, vagy tanárnak? Még ha a vigéc diplomás is. Johnnie Johnson, az „ismeretlen” zongorista Vannak a rock and roll és a blues világának magasan kvalifikált, ám széles körben alig ismert figurái. Közéjük tartozik Johnnie Johnson, akit ugyan a legjobb zongoristák között tartanak számon, ám tíz zenerajongó közül jó, ha három ismeri nevét. A derék színes bőrű a kacsaléptű Chuck Berryvel 1952-ben ismerkedett meg, és megszakításokkal évtizedeken át dolgozott vele. Jelentős mértékben járult hozzá a Maybellene, a Roll Over Beethoven és a személy szerint neki komponált Johnny B. Goode című dalok óriási sikeréhez. Berry e diadalmenetéből Johnson kevés hasznot húzott, s nevét alig-alig említették. Később sem kapott túl sok reklámot, mondhatni, lábjegyzetként szerepelt neve a szaklexikonokban. Talán most majd változik a helyzet, hiszen az utóbbi időben a rock sok nagyágyúja kezdett kampányt annak ér- dékében, hogy Johnnie legalább 1998-ban bekerülhessen a rock halhatatlanjai közé. S ez persze, csak az érem egyik oldala, hiszen Johnsont a blues-zenészek sokasága kedveli és fogadta-fogadja társául. Verte a billentyűket Albert Kinggel, a ma már halott blues-gitárossal, de otthonosan mozgott a dzsesszben, s partnere volt a korai boogie- woogie több sztárjának is. Közreműködött Keith Richards szólólemezén. 1986- ban ismét társult, az akkor hatvanesztendős Chuck Berryhez, s közreműködött a Hail, Hail Rock and Roll című filmjében. Természetesen nosztalgiatumét is kanya- rítottak a születésnap köré. Berryvel egyébként mindig jó barátságban volt, szerette, s ma is szereti őt, bár életstílusát kissé vadnak tartotta. A 73 éves Johnson még mindig aktív. Nem szégyellj, hogy időnként „polgári foglalkozást” űz - gyárakban dolgozik, olykor autóbuszt vezet - ma saját bandájával zenél, s harmadik szólólemezét készíti. Jelenléte nagyon fontos a rock and roll és a blues fórumain. A mi mindennapi kenyerünk Több mint kétszázfélébóí válogathatunk - Naponta 21 dekát fogyasztunk Mindennapi kenyerünknek az elmúlt években megnőtt a renoméja. Míg korábban mázsaszám került elszáradt vekni a szemétbe, manapság alig akadnak kukába kidobott kenyérdarabok. Némi túlzássál elmondható: háztartásunkban a péksütemények és kenyerek minden morzsáját hasznosítjuk. Mindez persze, összefügg a sütőipari termékek drágulásával, de azzal is, hogy gyökeresen megváltozott, bővült a kínálat, s ezen belül a méret-, illetve súlybeli választék is. Kenyérevő nemzet voltunk és vagyunk ma is - mondják a táplálkozástudományi szakemberek. Ezt bizonyítja, hogy a sütőipari termékek piacán végbement sokféle változás ellenére a fogyasztás szintje évek óta változatlan. Naponta átlagosan 21,6 deka kenyeret, évente 195- 197 darab péksüteményt foevasztunk el. Pedig az étkezési szokások változóban vannak; tavaly például 15,2 százalékkal több fehér, illetve rozsos és tartós kenyeret fogyasztottunk és ugyanennyivel kevesebb félbarna, házi- és egyéb kenyérfélét. S szívesebben vásároljuk a kisebb, a fél-, háromnegyed kilós vekniket, mint az egy-két kilósakat. Ami a választékot illeti, nem lehet ok a panaszra: a sütőipar 239 fajtájú és súlyú kenyeret kínál. Félfehér, fehér és félbarnából 18, házi jeliegűből 12, egyéb kenyérfajtából 129, rozsosból 41, tartósból 39-féle közül válogathatunk. Hazánkban egyébként 1969- ig kizárólagos állami monopólium volt a kenyérgyártás, a magánipamak nem volt jogosítványa. Fehér kenyeret csupán 1961 óta gyártunk, ilyet először csak a nagyvárosokban sütöttek, majd fokozatosan terjedt el az egész országban. 1967-ig csak egy- és kétkilós vekniket készítettek a üékek. a rá következő évtől terjedtek el az egy-öt kilósak. A választék a hetvenes évek óta bővül, az utóbbi években szinte robbanásszerűen törtek be a hazai piacra a rozslisztek, a gabonamag-keverékek és -töretek, az olajos magvak, amelyek megannyi új ízű és tápértékű kenyerek meghonosítását tették lehetővé. A teljes arzenál felvonultatásának a boltok tároló- kapacitása szab határt. Sok sütőüzem tervezi azonban, hogy saját bolthálózatának kialakításával megteremti a lehetőséget arra, hogy minden vevő, mindennap kedvére válogathasson a több mint kétszázféle kenyér között. Uivári Gizella ) t > 1
