Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-19 / 227. szám
1997. augusztus 19., kedd Ünnepi Magazin Dunántúli Napló 7 Kell-e védeni nyelvünket? Az anyanyelv jelenéről dr. Szépe Györggyel Hol nyelvőrök, hol politikai pártok vitáznak azon, kell-e anyanyelvet védő nyelvtörvény hazánkban. Rajtuk kívül is sokan úgy érzik, egyre több a nyelvi szemét. Hogy miért gondolják sokan azt, hogy romlik a nyelv, arról dr. Szépe Györggyel, a JPTE Bölcsészettudományi Kara Nyelvtudományi Tanszékének tanárával beszélgettem, ő úgy véli, az életkor is szerepet játszik ebben. Néhányan, akik visszatekintenek arra, hogy fiatalkorukban hogyan beszéltek, most idealizálják a régi állapotot. A most 35-40 évesek némelyikét pedig az befolyásolja, hogy gyermekkorukban nagyobb rendben éltek, s ez a nyelvhasználatban is megnyilvánult. A társadalmi rendszer szabadabbá válásával a nyelv is a szabadság felé mozdult el.-A nyelvben mindig a va- riálódás és az egységesülés elve küzd egymással - fejtette ki beszélgetőtársam. - Az írás és a nyelvhelyességi normák, az utóbbi támogatják, míg az írói szabad nyelvhasználat, a játékosság a változatosságot segíti. A nyelv legnagyobb va- riálói egyébként a gyerekek és a művészek. A nyelv persze lehet a nemzeti egység kifejezője is, mint ahogyan volt is a nyelvújítás korában. Ha azonban nincs veszélyben, az emberek szeretik a célirányos, minél kevesebb kötöttséget felmutató nyelvhasználatot. Szépe György szerint az országot irányító értelmiségi elitnek valóban kötelessége, hogy pontosan fogalmazzon, de másoknak meg kell hagyni azt a jogot, hogy úgy beszéljenek, ahogyan az a számukra addig sikeres volt.- Ma nem a nyelv romlásáról van szó elsősorban, inkább arról, hogy változik a stílusideál, s az új még nincs kidolgozva. Kérdés persze, hogy meddig terjed a szabályozás határa, s meddig tart a szólásszabadság? Abba, hogy a magánéletben ki hogyan beszél, senkinek nem lehet beleszólása. Eszerint elvileg trágárul is lehet beszélni, ha valakinek ezt kívánja a lelki higiéniája, de az ilyen beszédet ugyanúgy kellene kezelni, mint a mások egészségét károsító dohányzás ügyét: ne zavarjon, ne sértsen másokat. Illemtant előírni persze, íróasztal mellől nem lehet, mint ahogyan arra se utasítható egy boltos, hogy ne csak idegen nyelven kínálja a portékáját. Franciaországban, Kanadában mindenesetre volt nyelvtörvény az idegen szavak beáramlása ellen. A magyar nyelművelés illetékes vezetői azonban 1996-ban úgy foglaltak állást, hogy a nyelvet törvény helyett más módokon kell védeni.-Az idegen szavak túlburjánzása múló jelenség - véli Szépe professzor. - Az ellenkezést táplálja egyeseknek az idegenekkel szembeni bizalmatlansága is, a rosszérzet, most például az amerikaiakkal kapcsolatban. Ez azonban szociálpszichológiai kérdés, nem nyelvi. Az anyanyelv azonban mégsem olyan magánügy, mint az, milyen színű zoknit húzunk, már csak azért sem, mert egy közösséghez, néphez való tartozásunk kifejezője is.- Az ember a szülőhelyét, a családját, a nyelvét is védi, ha veszélyeztetve érzi. Persze, előfordul, hogy a hangulatát szítják is. Azt azonban eddig nem vizsgálták, hogy a fenyegetettség érzése jogos-e vagy sem. A nyelvhasználatról lehet vitatkozni, de ez nem jelenti, hogy nem kell szóvá tenni a nyelvi hibákat. Szépe György azonban nem híve a tiltásnak, inkább a nyelvvel kapcsolatos olyan tevékenységeknek, amikor a fiatalok maguk tudják latolgatni, melyik kifejezés milyen, melyik a jobb, s mikor marad meg a jó ízlés, de az érthetőség is. Hodnik I. Gy. Örülj királynak lenni Ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet. Ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd, vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel ne erősködjél, hogy megbünteted, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. (István király intelmeiből) Szent István szobra a pécsváradi várfalai között FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Intelmek - nem csak Imréhez A krónikás ismeretlen, de a gondolatok bizonyosan a királytól valók Történeti tény, hogy Szent István akkor vetette meg államiságunk alapjait, amikor a tét az volt: vagy biztosítható a magyarság fennmaradása, vagy az eltűnés, a felmorzsolódás, a pusztulás lesz sorsa. Aligha kétséges, hogy első Árpád-házi uralkodónk ennek pontosan tudatában volt. Ennek fényében külön is figyelemre méltó, hogy az ország ügyei mellett - a kor szokásaitól meglehetősen eltérően - fia, Imre herceg neveltetésére is nagy gondot fordított. Hiteles és felbecsülhetetlen értékű dokumentuma ennek az Intelmek. Zsoldos Attila történésszel, a Történettudományi Intézet munkatársával e relikvia históriájáról és értelmezéséről beszélgettünk.- Mikor keletkezett ez a sajátos pedagógiai útmutatás?- Pontos dátumot eddig nem sikerült megállapítani. A kutatók egy része úgy véli, hogy 1018-1031 között, mások szerint - s jómagam is erre a véleményre hajlok - az 1010-es évek elején íratta a király.- Milyen főbb gondolatok emelhetők ki az Intelmekből?- A Karoling-korban elfogadott szokás volt, hogy a trón birtokosa úgynevezett király- tükröt íratott, amely az ideális uralkodó képét mutatta be. Az istváni Intelmek voltaképp e hagyomány folytatása - azzal a lényegi különbséggel, hogy nemcsak a regnálásról, hanem a gyermeknevelésről szóló gondolatokat is felöleli. Érdemi különbség az is, hogy míg a középkor nyugati uralkodói csupán megbízóként és mintegy névadóként működtek közre a királytükör elkészítésében, addig szinte bizonyos, hogy az egykori krónikás az István által meghatározott tartalommal és témakörökben örökítette meg az Intelmeket. Mindezen túl: talán a legérdekesebb tartalmi sajátossága, hogy - rokonműfajú dokumentumokkal ellentétben - az Intelmek nem erkölcsi tanokra alapozva fogalmazza meg a jó uralkodó ismérveit. Éppen fordítva: azt írja le, hogy egy ország sorsáért felelős királynak mindig a helyzet, a körülmények mérlegelésével kell cselekednie, s ha e követelménynek megfelel, tettei erkölcsileg is helytállóak lesznek.- Ki lehetett a névtelen krónikás?-Az teljességgel kizárható, hogy személy szerint maga István. A korszak jeles egyházi személyiségei közül többek neve is szóba jöhet, de mindeddig egyikről sem sikerült bebizonyítani, hogy köze lett volna az Intelmek megszületéséhez. Meg kell tehát elégednünk azzal, hogy a följegyző ismeretlen. De ismétlem: egészen bizonyos, hogy a király közvetlen gondolati instrukciói, útmutatásai alapján dolgozott.-A szöveg alapján lehet-e államalapítónk személyiségére következtetni?- Ebből is, de más feljegyzésekből is kiviláglik, hogy nagyon gyakorlatias, praktikus gondolkodású férfiú lehetett. Ugyanakkor, mivel nem tudni pontosan, hogy az Intelmek mely részeit sugallta közvetlenül István, melyeket nem, túl merész vállalkozás lenne a részletes jellemábrázolás.- Hol, milyen formában maradt fenn ez az írásos emlék?- 1083-ból származik az első utalás a szövegre. Ekkortájt avatták Istvánt szentté, s a róla szóló legendában több olyan részlet szerepel, melyből kiderül: a történetíró ismerte az Intelmeket. Ezután a legközelebbi emlék a XIV. századból származó Thúróczy-kódexben maradt fenn. Ebben található meg az élőbeszédből és a tíz fejezetből álló latin szöveg. A kódexet egyébként az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.-Biztos, hogy ez az eredeti szöveg másolata, s nem az egykorú írástudók műve?- Igen, mégpedig nyelvezetéből. A latin ugyanis sokat változott az évszázadok folyamán. Azok a szófordulatok, kifejezések, amelyek az Imréhez címzett intelmekben szerepelnek, olyan, korábbi stílusjegyeket hordoznak, amelyek a 15. században már elavultak.-Napjainkban is érvényesnek fogadhatók el az ezer évvel ezelőtti istváni gondolatok?- Sok tekintetben feltétlenül. Önmagában az is elgondolkoztató példa, hogy milyen figyelemmel és törődéssel foglalkozott a király fia neveltetésével. De ennél is fontosabb, hogy több helyütt inti az ifjú herceget arra: az alattvalókra mindig tekintettel kell lenni, s velük együttműködve kell gyakorolni a hatalmat. Talán éppen azért lett, lehetett István történelmileg is meghatározó személyiség, mert - gondoljuk meg, tíz évszázaddal ezelőtt - felismerte ezt. Csak így volt lehetséges, hogy elfogadtatta a magyarsággal: e térségben csak a kereszténység felvételével maradhat fenn ez a nép. Szalóky Eszter Amiről a fejedelmi udvarház mesél Nemcsak első térítőmonostorainkról beszél Pécsvárad vára, hanem arról is, hogyan festett egy fejedelmi, később királyi udvarház Géza majd István korában. Apjától öröklött pécsváradi udvarházát István király 1000 táján adta át Asztriknak, aki pápa legátusként a koronát hozta Rómából. Az első monostoraink, így Pannonhalma, Pécsvárad megalapítása nem puszta vidéken, hanem egy már meglévő, „működő” helyen történt. „A népek térítése” Szent Istvánnál, mint a többi európai uralkodónál is a királyi udvarban kezdődött: szó szerint az uralkodó és családjának megkeresztelésével. És nemcsak Pécsváradról, hanem további Árpád-kori monostorainkról is kiderül, hogy azok eredetileg királyi udvarhelyek Voltak, amelyekhez egy-két kápolna tartozott. A monostoralapítás lényegében egy ilyen együttesnek az egyházi célra való felszentelését jelentette - Pécsvára- don is. A felvonóhíddal védett kaputól balra, a múzeumon áthaladva találjuk az egykori Keresztelő Szent János kápolnát Szent István adományából. A kaputól jobbra húzódó egykori udvarház első szintjén jól kive- hetjük a keskeny lőrésablako- kat szintén a X. századból. A kápolna szentélyének íve ma is mutatja az alapításkori állapotot. Délre néz három, szimmetrikus elrendezésű, félköríves záródású kis ablaka és a kápolna eredeti kijárata. A templom mai pilléres szerkezete akkor alakul ki, amikor az 1157-es tűzvész után egy második kápolnát építenek föléje, a ma ugyancsak meglévő második szintet. Az északitáliai hatásokat mutató két oszlop, amely kétoldalt eredetileg a szentélyívet tartotta, ekkor kerül a kápolna közepén lévő pillérbe. Kutatásra vár sok egyéb mellett a szentély mennyezeti falfestménye, a bizánci stílusú Krisztusfej - legkorábbi hazai freskók egyike ebből az időből. A X-XI. századból román stílusú párkánytöredéket, pilléreket láthatunk a vármúzeum első helyiségében. Különösen érdekes a szerzetes vagy talán apát arcát ábrázoló oszlopfő. Gállos Orsolya Öntudatos magyarság és Európa A mai magyar politika egyik központi gondolata a magyarság és Európa kapcsolata. Ehhez kötve mondotta azt Tő- kéczki László, az ELTE történésze, hogy a Szent István-i örökség adhat biztos kapaszkodót és követni való választ e felvetett kérdésre. Hiszen István olyan határozott és öntudatos egyéniség és olyan család tagja, amely öntudatos kultúrát, politikát és hagyományt teremtett népe számára. Á történelmi kutatásokból egyértelműen kiderül, hogy a magyar királyi család, az Árpádok háza és népe nem gyámolításra szoruló, gyenge minőségű nép, elesett emberek összessége volt. Ezért a történelem mának szóló üzenetében egy tévhitet el kell oszlatni, hogy nevezetesen ennek a népnek ma is állandó alkalmazkodási kényszerrel kell Európára tekintenie. Hiszen ez a Magyarország István király vezetésével már ezer éve csatlakozott ahhoz az Európához, amelynek védő keretét a latin kereszténység adta és adja. Ugyanakkor a csatlakozással megteremtett a Kárpát-medencében egy olyan államot is, amelyben rögtön önrendelkezést, autonómiát igényelt saját maga és népe számára. Nem óhajtva gyámságot (az egyébként német missziós püspökségektől), s kifejezte, hogy lelki és szellemi autonómiájával akar Európa részévé válni, ahol a magyarság önös érdekeit - ha kell - fegyverrel is megvédi a világi Európa és az azt megtestesítő német-római birodalom ellenében. Mindebből kiolvashatjuk jelenünk parancsát is. Amelyben lehet, hogy bár Európa gazdagabb népeitől sokat tanulhatunk (hatékonyságot és gazdasági kultúrát, technikai fejlettséget vagy különböző társadalmi-szervezeti formákat), de ezeket a tanulnivalókat a saját autonómiánk keretei között kéne alkalmaznunk. Ugyanakkor a saját kultúránkkal is gazdagíthatjuk ezt a közös Európát, nem megfeledkezve arról, hogy nekünk is van hozományunk. Hiszen nem attól fognak becsülni bennünket, ha csak hozni szeretnénk, hanem ha viszünk is valamit Európába. K. F.
