Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-19 / 227. szám

1997. augusztus 19., kedd Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Negyedik nekifutásra? Népszavazási kísérletek A Magyar Demokrata Fórum aláírás-gyűjtési akciót kez­dett azzal a céllal, hogy nép­szavazás erősítse meg: ma­gyar termőföld nem kerülhet külföldi tulajdonba. Lezsák Sándor pártelnök várakozása szerint a referendumot kez­deményező íveket legalább 300 ezren fogják aláírni. A mostani parlamenti ciklusban az MDF akciója sorrendben a negyedik kezdeményezés nép­szavazás kiírására. Az első - 1994 augusztusá­ban - az Új Magyarország című napilap nevéhez fűződik. Té­mája az volt: legyen-e 1996- ban Magyarországon világkiál­lítás. A parlament gazdasági bi­zottságának javaslatára azon­ban a Ház - élve a törvényben biztosított lehetőséggel - úgy döntött, hogy a népszavazásról szóló népi kezdeményezést nem rendeli el. A másodikat 1995 márciusá­ban a Független Kisgazdapárt szorgalmazta a köztársasági el­nök közvetlen választása érde­kében. Ezt az Országgyűlés az­zal utasította el, hogy a kiírás kezdeményezése nem felel meg a népszavazásról szóló törvény előírásainak. A harmadik kezdeményező 1995 októberében a Munkás­párt volt, amely a következőt kívánta népszavazásra bocsá­tani: ,Akarja-e ön, hogy Ma­gyarország a NATO tagja le­gyen?” Az akcióról a bizottsági tárgyalások ugyan megkezdőd­tek, de a plénum még nem fog­lalt állást. (koós) Megalakultak a társadalombiztosítás vezető testületéi Önkormányzatok - elnökök nélkül Megtartotta tegnap alakuló közgyűlését a nyugdíjbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási önkormányzat, ám egyik ülésen sem sikerült elnököt választani, mert a jelöltek nem kapták meg a szükséges kétharmados többséget. A nyugdíjbiztosítási önkor­mányzat ülésén titkos szava­zással Vágó Jánosra, az eddigi elnökre, az MSZOSZ jelölt­jére a jelenlévő 44 képviselő közül 26 voksolt, Szeremi Lászlónéra, a volt alelnökre, a munkaadók jelöltjére pedig 18-an adták szavazatukat. Az nyugdíjbiztosítási önkor­mányzat 28-án ismét összeül a választásra. A közgyűlés elején a man­dátumvizsgáló bizottság a 48 képviselő közül három eseté­ben állapított meg valamilyen összeférhetetlenséget. Az ülésen felszólaló Kö­kény Mihály népjóléti minisz­ter reményét fejezte ki, hogy a kormány és az önkormányza­tok viszonyát a jövőben az együttműködés és a megegye­zési készség jellemzi. Az egészségbiztosítási ön- kormányzat közgyűlésén is ketten versengtek az elnöki székért. Dr. Gern Andrásra, a Szakszervezetek Egyeztető Fórumának jelöltjére a jelen­lévők 25,6, dr. Kovács Pál volt népjóléti miniszterre, az MSZOSZ jelöltjére pedig 34,9 százaléka szavazott. A képvi­selők 27-én ismét megkísérlik az elnök megválasztását. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője elmondta, hogy a tb-önkormányzatok működése alapvetően rossz. Ez a két szervezet ugyanis széles ha­táskörrel és milliárdok fölött rendelkezik, miközben a fele­lősség a kormányzaté, a par­lamenté. A politikus szerint két meg­oldás lehetne. Az egyik az, hogy ezek a testületek fel­ügyeleti szervként működné­nek. Ebben az esetben a kor­mány felelőssége megnőne. Másik megoldásként érvénye­sülne az önkormányzatiság, de akkor a felelősség is kizárólag az övék lenne. (d. g.-sz. e.) Hírcsatorna Platform helyett egyesület. A napokban bejegyzett Magyar Kereszténydemokrata Szövetség együttműködésre törekszik az országgyűlési választásokon a Fidesszel és az MDF-fel - kö­zölte Varga László, az egyesület egyik alapító tagja. A szövetség azt követően alakult meg, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége betiltotta a Baranko- vics Platform működését. A egyesület tagjai a centrumpártok széles körű együttműködésének elkötelezett hívei. Új református elnök. Tiszt­újító tanácskozást tartott tegnap a debreceni Református Nagy­templomban a Református Vi­lágszövetség 23. Nagygyűlése. A küldöttek közfelkiáltással Choan Seng Songot, a tajvani presbiteri- ánus egyház lelkészét választot­ták meg az RVSZ új elnökévé. Rendőrkézen a drogcsempész páros Eksztázisban az extasyért Az ország egyik legnagyobb droghálózatát sikerült lelep­leznie a rendőrségnek - jelen­tette be tegnap a budapesti rendőrfőkapitány. Alapos a gyanú, hogy a több száz millió forint értékű árut forgalmazó 25 tagú hálózatot a holland állampolgárságú M. René, és magyar felesége, A. Szilvia működtette. A kábítószereket Hollandiá­ból csempészték Magyaror­szágra. A holland rendőrség tisztje elmondta: hazájában magyar kollégáik segítségével eddig három droglaboratóriu­mot számoltak fel.- Magyarországon, sajnos, az utóbbi években ugrásszerűen emelkedett a drogosok száma - fűzte hozzá a hírhez dr. Takách Gáspár főorvos, az Országos Neurológiai és Pszichiátriai In­tézet osztályvezetője. - A ti­zenévesek körében az úgyne­vezett diszkódrogok, az LSD, vagy az extasy a népszerűek. Ezek bélyeg lenyalásával vagy tabletta formájában szájon jut­nak a szervezetbe, és néhány órán át hódítanak. A felnőttek már keményebb drogokat használnak, heroint vagy kokaint például. Ezek jó­val hosszabb ideig hatnak, le­lassítják az idegrendszer mű­ködését, és tudatvesztés, az ön­kontroll teljes hiánya is bekö­vetkezhet. Rendszeres beszip- pantásuk vagy „belövésük” az immunrendszer szétroncsoló- dásával, az anyagcsere-folya­matok felborulásával járhat. Szalóky Eszter „Beszélő nyeremények” Új frekvenciára kerül a Bartók és a Petőfi Baranya, Tolna és Somogy megyében ma déltől új URH sávokon hallható a Magyar Rádió két programja: a Pe­tőfi a 103,7 MHz-en, a Bartók pedig a 107,6 MHz-en sztereó minőségben lesz fogható. A pécsi avatóünnepséget tíz óra 59 perckor rövid technikai szü­net előzi meg, majd az adók összekapcsolódva együtt köz­vetítik a két főszereplő rész­vénytársaság, a Magyar Rádió és az Antenna Hungária vezető­inek köszöntő beszédét. Mind­két adón követni lehet majd a népszerű Ki nyer ma? vetélke­dőt is, amelynek helyszíne a pécsi Virág Cukrászda lesz. A Petőfin a műsor kvízzel folytatódik, majd két helyszí­nen megkezdődik az a kam­pány, amellyel az új frekven­ciák hallgatásához kívánnak kedvet csinálni - előbb ebben a régióban, majd az egész or­szágban. A pécsi gyermekott­hon és az öregek otthonának lakói máris nyerteseknek érez­hetik magukat: több nyugati URH-sávos rádiókészüléket kapnak ajándékba ma délelőtt. Hábetler Helga, a Magyar Rádió PR-vezetője elmondta lapunknak: játékos vetélkedők keretében hasonló „beszélő” nyereményekhez juthatnak azok, akik csatlakoznak a két adó hallgatótáborához. - kr ­92 éve először: restaurátorok kezében Stróbl Alajos híres lovasszobra Ősszel visszatér a várba Szent István A háromtonnás szobor minden porcikáját átvizsgálják FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Restaurátorműhelyben tölti az idei ünnepet a budai Vár egyik dísze, Szent István lovasszobra. Stróbl Alajos 1905-ben készült alkotását felállítása óta először vették „kézbe” a szak­emberek, hogy kijavítsák, amit kell, és megtisztítsák a szeny- nyeződésektől.- Valamilyen csodálatos vélet­len folytán a háború alatt nem sérült meg a szobor, bár röp­ködtek körülötte a lövedékek - mondja Takács Viktória főres­taurátor. - Két-három golyó­nyomra bukkantunk mindösz- sze. Annál inkább megsínylette az elmúlt 92 évet, s a turistákat. A különlegesen szép lovas­szobor hossza is, magassága is négy méter. Nem tömör, hanem szépen kiöntött, 3,5-7,5 milli­méter falvastagságú, üreges fi­gura, súlya mégis meghaladja a három tonnát. Speciális be­rendezéssel átvilágítottuk, és a pontos röntgenkép alapján bontottuk meg a „bronzhéjat” a ló lábainál, illetve a hasán. Itt akkora nyílást vágtunk, hogy kis restaurátorcsapatunk legtestesebb tagja is könnyű­szerrel befér rajta. Az impozáns alkotáson, kö­zelről szemlélve, egészen kü­lönös szépségeket is felfedez­hetünk. Ötvösművészi aprólé­kossággal készítette el a mű­vész szinte az egész szobrot. Jellemző például, hogy a ló sörényébe bronzból gyöngydí­szeket fűzött, István kesztyű­jére pedig kiterjesztett szárnyú sast mintázott. Szent István fejére a Szent Korona pontos mását helyezte, a drágakő végződésű kilenc csüngő dísszel. A díszekből az idők során csak egy maradt meg, mi most pótoljuk a hi­ányt. Hiányos a díszes nye­regtakaró, bronzszemeiből ugyancsak tetemes mennyisé­get vittek el emlékbe a turis­ták, ezeket is pótoljuk. Októberben már ismét gyö­nyörködhetünk Szent István lovasszobrában a budai Vár­ban - ígérik a restaurátorok. Deregán Gábor Marad a menekülttábor. Magyarország politikai és morá­lis kötelességének tett eleget, amikor menedéket nyújtott a há­borús menekültek tömegeinek. Ezt Jungbert Béla, a Menekültü­gyi és Migrációs Hivatal főigaz­gatója mondta a debreceni mene­külttábor megnyitásának máso­dik évfordulóján. Jungbert meg­erősítette: jelenleg nincs napiren­den a befogadóállomás bezárása. Érdemes ismeretterjesztők. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat augusztus 20-a alkalmából elismeréseket adott át az ismeretterjesztésben több évtizede tevékenykedő, ki­emelkedő munkát végző tagjai­nak. A TIT alapítójáról, Bugát Pálról elnevezett emlékérmet az idén Beck Mihály akadémi­kus, a Magyar Természettudo­mányi Társulat Kémiai Szak­osztályának elnöke, Göcsei Imre, a Pannon TIT elnökségé­nek tagja és Józsa Árpád, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei TIT elnöke érdemelte ki. A Balaton 16 áldozata. Az idén tizenhatan fulladtak a Ba­latonba, többen, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A hét végén is két áldozat holttestét találták meg a tóban. Az egyik egy 39 éves lengyel állampolgár, aki vízibicikliről ugrott a tóba, a másik egy 27 éves móri fiatal­ember, aki vasárnap hajnalban ment fürdeni a Balatonba. Átvészelt viperamarás. Nem ad okot aggodalomra annak a 30 éves férfinak az állapota, akit vasárnap este Boldogkőúj­falu határában gombászás köz­ben mart meg egy vipera. A fia­talember jól van, valószínűleg néhány napon belül hazamehet - közölte dr. Polgárdi József, a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei kórház toxikológiai osztá­lyának főorvosa. őszi-téli divat - különleges színkreációkkal, „vékonyodó” cipőtalpakkal Férfias vonalak, hosszú szoknyák Kemény és lágy kontraszt - ez lesz az őszi-téli női divat jel­szava. A gyakorlat nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a fér­fias formák előretörését lágy csipkékkel, puha anyagokkal el­lensúlyozzák a „diktátorok”. A sötét, öltönyszerű nadrágkosz­tümök mellett hamarosan hosszú, bő vonalú kabátok söprik majd az utcákat... A Magyar Divatintézet ismert tervezőjétől, Kovács Emíliától megtudtuk, hogy a férfias stí­lusban készült nadrágkosztü­mök elsősorban fekete, sötét­kék, illetve sötétbarna színek­ben készülnek, s hozzájuk tört­fehér, nőies blúz, csipkés top viselése ajánlott. Az őszi szezon újdonsága lesz a széles, felhajtott Napó­leon-gallér. A női nadrágok is férfias, egyenes szárúak, ötcen­tis hajtókával készülnek. A blé­zerek duplasoros fémgombolá­súak, a kissé katonás vonalakat enyhe karcsúsítás nőiesíti. További újdonság, hogy az őszi hűvösebb hónapokban is divatos marad az ujjatlan ruha, de kabátka társul hozzá. A kö­tött, vékony pulóverek, garbók továbbra is testhez simulóak. A lágyabb, nőiesebb szok­nyák és ruhák hosszabbodnak és erősen bővülők. A sötét szí­nek mellett megjelennek a me­legebb mézsárga, konyak és csokoládé árnyalatok. Újdon­ság a levendula, az „égetett” barnához hasonló sziénavörös és a vadkacsák tollazatában rejlő élénk, tüzes sötétkék. Az őszi-téli szezon legfonto­sabb kelléke a kabát, amely idén akkor lesz „menő”, ha na­gyon bő és lehetőleg földig ér. Újdonság a drapírozás, amely a puha szövet ráncolását jelenti, főként a kabát hátának vona­lában. A fiatalok számára a techno stílus jegyében rugalmas, sztreccs, illetve vízlepergető, műszálas anyagból készült ru­hákat ajánlanak. Elengedhetet­len a kapucni, a cipzár és a steppelés. A nadrágok szűkek és trapéz vonalúak. A fiatalok körében továbbra is hódít a mi­niszoknya. A vastag cipőtalpak divatja leáldozik, csak a sarok­Bő kabát a módi fotó: feb résznél marad a magasítás. A csizmadivat újdonsága a szűk, lábszárközépig érő fazon, fő­ként fekete színben. Németh Zsuzsa 34. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. A nyertes eidfixet&tket külön kt Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes: ?

Next

/
Thumbnails
Contents