Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-12 / 220. szám

1997. augusztus 12., kedd Sport Dhnántúli Napló 15 Sportvilág Győr. A negyedik forduló utolsó mérkőzését játszották tegnap este Győrben a hazaiak a Diósgyőrrel. Győr - Diósgyőr 1-0 (0-0). Hamburg. Ralf Schumacher, a kétszeres világbajnok Michael Schumacher szintén Forma-1- es autóversenyző öccse hama­rosan bevonul. A 22 éves ver­senyző megkapta behívóját és november 3-án belép a légierő kötelékébe. - A hathetes alap- kiképzés után a sportszázadhoz kerülök, így nem kell egy ver­senyt sem kihagynom. - mondta a „kis” Schumacher. Lahti. A finnországi Lahtiban zajló sportfesztiválon, a nem olimpiai sportágak világjáté­kain két magyar testépítő is do­bogós helyezést szerzett. Kis- horváth István és Lantos János nyakába egyaránt bronzérem került. Budapest. A nemzetközi ku­pafordulóknak hála, nem telnek labdarúgás nélkül a hétközna­pok sem. Ma, kedden a TV2 19.00-tól közvetíti az Újpest - Aarhus UEFA Kupa selejtező első találkozóját. Szerdán az ORFl-en 18.50-től a Salzburg- Sparta Praga Bajnokok Ligája selejtező kerül képernyőre. A TV2-n az MTK - Rosenborg BL selejtező mérkőzés 20.30- kor lesz műsoron. Az RTL-en 20.15-kor a Bayer Leverkusen- Dinamo Tbiliszi BL selejtező kezdődik, majd 22.20-kor ugyanitt összefoglalót adnak a többi mérkőzésről. Koppenhága. A dán labda­rúgó-bajnokságban szereplő Bröndby bejelentette, hogy 1,7 millió dollárért eladta a csatár Peter Möllert. A támadó új klubja a PSV Eindhoven. Nemzetközi kupaselejtezők előtt Mind a négy nemzetközi kupában szereplő magyar labdarú­gócsapat pályára lép a hét közben. Az UEFA Kupa előselej­tezőjén túljutott FTC és Újpest kedden, a Bajnokok Ligája selejtezőjében érdekelt MTK szerdán küzd a továbbjutásért. A BVSC liechtensteini ellenféllel szemben mutatkozik be csütörtökön. Ferencváros Meglehetősen fogós feladat megoldására utazott ki hétfő reggel Skandináviába a Fe­rencváros labdarúgócsapata. A zöld-fehérek a svéd Hel- singborgs IF ellenében szere­pelnek kedden este (helyi idő szerint 19 órakor) Helsing- borgban az UEFA-kupa selej­tezőjének első összecsapásán. Az Üllői úti gárda vasárnap pihent, a Haladás VSE elleni bajnoki győzelme után fölte­hetően kedvező hangulatban vállalhat harcot idegenben.- Két alkalommal is láttuk a svédeket - mondta Kiss László, a Ferencváros pálya­edzője. - Előbb egy 4-2-es ve­reséggel végződött összecsa­pásukat, majd a legutóbbi 2-2- es bajnokijukat. A további vi­deófelvételek elemzése után kellő tudással vérteződtünk fel. Számomra meglepő, hogy bár a svéd futball minden elő­kelőjegye jellemzi ezt a csapa­tot, szemre kicsit lassúnak tű­nik. Óriási termetű játékosok­kal operál. Támadásban 4-3­3- as formációt alkalmaz, vé­dekezésben gyorsan visszazár 4- 4-2-re. A brit és skandináv stílusjegyeket remekül ele­gyíti. Nem könnyű ellenfél. Újpesti TE A Feröer-szigetek felségjelei alatt futballt „tanulgató” KI el­leni gólözön (6-0, 3-2) után a labdarúgó UEFA-kupa selej­tezőjének első mérkőzésén már fogasabb feladat vár jövő kedden este az ÚTÉ legénysé­gére. A rivális, a dán Aarhus sem világverő gárda, de leg­utóbb bronzérmes volt az ot­tani bajnokságban.-A magyar futball alapo­san ismeri az Aarhust - kezdte Nagy László, az újpestiek ve­zetőedzője. - Azok az emlékek azonban meglehetősen régiek. Láttam egy korábbi, a Bröndby elleni mérkőzésüket videókazettáról. Amolyan ki­magasló tudású játékosuk nincs, de kifogástalanul mo­zog a csapat. A Bröndbytől ki­kaptak 4-2-re, ám „menet közben ” volt erejük arra, hogy 2-1-re vezessenek. A fiatalok és idősebbek kellemes elegye játékosállományuk, ami szá­momra nem kellemes. Úgy hi­szem, Újpesten 8-9 emberrel fognak védekezni, ennek elle­nére cél az, hogy 2-3 gól előnyt szerezzünk, és közben ne kapjunk gólt. BVSC A BVSC liechtensteini el­lenfelet kapott, a labdarúgó KEK selejtezőjének első ösz- szecsapásán csütörtökön, he­lyi idő szerint 18 órakor kez­dődik el az első, a balzersi összecsapás.- Elbeszélgettünk egy gyöngyösi fiatalemberrel, aki a Balzersben futballozott, és az ő meglátásai sokat segítet­tek - mondta Mezey György. - Amellett Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport munkatársa is egy olyan dokumentumhal­mazzal kedveskedett, melyet figyelmesen elolvasván, mondhatom tökéletes képünk alakult ki a riválisról. Úgy lát­juk, utolsó csepp vérükig küz­deni fognak csütörtökön este. Amolyan svájci futballt ját­szanak, szorgosan ívelgetnek, jobbára így próbálnak gólt el­érni. A kupamérkőzések vissza­vágóját két hét múlva rende­zik. A továbbjutók A Bajno­kok Ligájában már csoport- mérkőzéseket játszanak, a má­sik két kupában pedig az első fordulókra kerül sor. Érdekesebb csaták UEFA-kupa selejtezők, kedd: Hajdúk Split (horvát) - Malmö FF (svéd), Trabzon (török) - Dundee United (skót), FC Tirol Innsbruck (osztrák) - Celtic Glasgow (skót), PAOK Saloniki (gö­rög) - Spartak Trnava (szlo­vák). UEFA-Intertotó-kupa, kedd (A hat közül a három tovább­jutó csatlakozik az UEFA- kupa mezőnyéhez): Montpel­lier (francia) - Olympique Lyon (francia), Halmstads (svéd) - Bastia (francia), MS V Duisburg (német) - Auxerre (francia). Bajnokok Ligája selejtezők, szerda: 1. FC Kosice (szlovák) - Szpartak Moszkva (orosz), IFK Göteborg (svéd) - Glas­gow Rangers (skót), FC Bar­celona (spanyol) - Skonto Riga (lett), Bröndby (dán) - Dinamo Kijev (ukrán), New­castle United (angol) - Croatia Zagreb (horvát), Steaua Bucu- resti (román) - Paris St. Ger­main (francia), Widzew Lodz (lengyel) - AC Parma (olasz). Véget ért az atlétikai világbajnokság - és feltehe­tően ma is ugyanígy örül a svéd Ludmilla Enqquist a női 100 gáton elért győzelmének Kispesten eldőlt az edzőkérdés Varga Zoltán szaktanácsadó BUDAPEST Már a rögtönzött sajtótájéko­zató előtt eldőltnek látszott a kérdés, hogy ki is lesz Krémer Károly segítője a Kispest-Hon­véd FC kispadján. Krémer Ká­roly, a patinás klub menedzser- igazgatója ugyanis Varga Zol­tán (képünkön) társaságában érkezett a csapat hétfői edzé­sére. Rövid megbeszélést köve­tően a klub elnökségének dön­tését Krémer Károly ismertette a sajtó képviselőivel.-A jövőben, meghatározat­lan ideig Varga Zoltán lesz a klub szaktanácsadója - kezdte Krémer Károly. - Távollétem­ben ő vezeti majd az edzéseket, s a taktikáról és az összeállítás­ról is ő dönt. Remélem, együtt­működésünk eredményre fog vezetni.- Krémer Károlyt már rég­óta ismerem, hazatérésemtől kezdve állandó kapcsolatban vagyunk egymással - nyilat­kozta Varga Zoltán. - Dolgozni jöttem Magyarországra, ezt gondolom, eddig is bizonyítot­tam, s a jövőben, itt Kispesten is ehhez tartom magamat. Sze­retném, ha új klubomnál felül­ről is megkapnám a szükséges segítséget. Fiatal gárda vár rám, talán tudom a játékosokat elképzeléseim szerint formálni. A bajnokság­ban a hetedik hely megszer­zését már óri­ási sikernek tartanám. Amint azt Krémer Ká­roly el­mondta, Varga munkáját az eddig is se­gédedzőként tevékenykedő Dudar György segíti. Komora Imre klubigazgató tömören fejtette ki véleményét a kispesti változásról.- Nagyon bízom benne, hogy Varga Zoltán élni fog a bizonyí­tási lehetőséggel. Ajánlati felhívás Pécs M. J. Város Közgyűlésének Város- és Környezetfejlesztési Bizottsága nevében Pécs M. J. Város Polgármesteri Hivatal Város- fejlesztési és Üzemeltetési Irodája pályázatot hirdet Pécs város települési környezetvédelmi programjának elkészítésére Arészletes ajánlati felhívást a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodáján (Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 63.) lehet átvenni. Az ajánlatok beadási határideje és helye: 1997. szeptember 8-án 10.00 óra Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 63. Az ajánlatok bontási időpontja és helye: 1997. szeptember 8-án 10.30 órakor Polgármesteri Hivatal Pécs, Széchenyi tér 1.1. em. 49. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást a Városfej lesztési és Üze­meltetési Iroda (Pécs, Széchenyi tér 1. 72/213-222, fax: 72/224-172 ügyintéző Karagitsné Bajzár Márta) ad. bayer [center! Pécs, Cserkút-Plató Tel.: 72/326-888 Drávaszabolcsi lerakat Tel.: 72/379-256 Dunatherm pl.: 60x60 B ablak 6.975 Ft 90x120 BNY ablak 16.650 Ft 90x210 ONY balkon 22.785 Ft Farostlemezeit ajtók már W® Ft/db-tól osztrák csiszolt, csomagolt HMD, Csatlakozzon Ún is Európához! A francia tulajdonú Európa-GAN Biztosító Rt. Baranya megyében hálózatának fejlesztéséhez üzleti vezetőt, valamint üzleti munkatársakat keres. Sikerorientált, jó szervezőkészségű, fáradhatatlan személyeket keresünk, akik hosszú távú munkalehetőségben gondolkodnak. A színvonalas munkát, európai szintű, magas jövedelemmel honoráljuk. Biztosítjuk és vállaljuk a folyamatos képzést, szakmai oktatást. Saját gépkocsival és telefonnal rendelkezők jelentkezését várjuk. A fényképes önéletrajzot 1997. augusztus 19-ig kérjük az alábbi névre és címre elküldeni: Európa-GAN Biztosító Rt. 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. Kollár Béla régiéigazgaté (2284) A DÉL-DUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG IGAZGATÁSI OSZTÁLYA ENERGETIKUS-K0RNYEZETVED0 MÉRNÖK munkakör betöltésére munkatársat keres az alábbi feladatok ellátására:- a DDGÁZ Rt. telephelyeinek környezetvédelmi értékelése- gázvezeték létesítésénél a környezetvédelmi terv ellenőrzése- kapcsolattartás a hatóságokkal, szükséges mentesítések, ellenőrző vizsgálatok elvégzése- a társaság éves energiamérlegének elkészítése- közszolgáltatási szerződések megkötése, adatgyűjtés, ellenőrzés Feltételek:- felsőfokú műszaki alapképzettség, környezetvédelmi másoddiploma- tárgyalási szintű német nyelvtudás előnyt jelent -jó szervezőképesség és agilitás- tapasztalat a meghirdetett munkakörben- maximum 35 éves életkor- a kiválasztás során személyiségteszt kitöltésének vállalása Jelentkezés írásban, magyar és német nyelvű szakmai önéletrajzzal az alábbi címen: DDGÁZ Rt. Munkaerőfejlesztési Osztály Pécs, Búza tér 8/A. (2537) A Dél-magyarországi Húsipari Rt. pozícióba munkatársat keres. Feladata:- műszaki berendezések, csomagoló- és segédalapanyagok beszerzésének irányítása, szolgáltatások- hatékony költség- és készletgazdálkodás- kapcsolattartás a szállítókkal Ideális jelölt, aki:- felsőfokú végzettségű (élelmiszeripar előny)- német nyelven tárgyalóképes, angol nyelvismeret előny- több éves beszerzési vezetői gyakorlattal rendelkezik- élelmiszeriparban használt anyagismerettel rendelkezik- jó alkuképessége van- kreatív, nagy munkabírású vezetőnek tartja magát Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem- felelősségteljes, önálló munkavégzés- szakmai fejlődési lehetőség A kétnyelvű szakmai önéletrajzot bizonyítványmásolatokkal az alábbi címre kérjük: Délhús Rt. 7622 Pécs, Siklósi út 37. Babracsán György részére

Next

/
Thumbnails
Contents