Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-10 / 218. szám
Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 5 Váltságdíj kutyákért Szekszárdon újabban egy régi keletű játék tért vissza. A kutyalopás. A felkészült tolvajok szabályosan váltságdíjat szednek. A dolog pikantériája, hogy őrző-védő szolgálatot ellátó ebeket csalogatnak el, másnap vagy harmadnap pedig suttyó legénykék jelentkeznek, hogy ők megtalálták az ebet. Szakemberek mondják, hogy a kutya elcsábítható, még a legjobban betanított is. Főleg a szukák, és nemcsak párzási időben. A kutya egyre drágább és értékesebb jószág. Az elcsalogatott, rablott négylábúért, főleg, ha az törzskönyvezett, gyakorlatilag az igazi árát kérik el, annyit, amennyiért a pécsi vásárban beszerezhető lenne egy pedigrés eb. Az ok egyszerű: felszámítják az érzelmi kötődést is. így aztán a kutyapiacon felértékelődik a sétakerti keverék is, mivel annak is van érzelmi értéke. A kutyaváltságdíj, azaz a lopás gyakorlatilag lebukásmentes. Ha szigorúan őrzött objektumról lopják el a négylábút, akkor a gazda fizet, de véletlenül sem hozza a nagy- közönség tudomására, hogy tőle egy éjszaka elvitték a németjuhászt vagy a dober- mant, és ő azt 20-30 ezer forintért visszavásárolta. Természetesen vannak megvesztegethetetlen kutyák. Ilyenek a rottweilerek. Értékük 80-100 ezer forint között van. Belőlük kettő a Junior Bútorstúdió udvaráról tűnt el. A tulajdonosok szerint megszöktek, mivel ők a kerítésen belül - ha nincsenek ott a gazdik - megközelíthetetle- nek. A két eb eltűnt szolgálatteljesítés közben. Egy újság- hirdetés hatására azonban az egyik szuka csodával határos módon előkerült. Pénzt kértek érte. A másik örökre eltűnt, mivel a gazdák taktikázásból azt mondták róla, hogy beteg, így azonnal kiderült: belefulladt az egyik cég szennyvíz kútjába. Hazafi Zs. Szúnyogszámla (Folytatás az 1. oldalról) A zümmögő vérszívók hajnalban és napnyugta előtt a legaktívabbak. Ilyenkor szállnak fel a permetszert szállító repülőgépek és szórják ki a kémiai vegyületet a szúnyogok által kedvelt zöldterületekre. Rendszerint a polgármesteri hivatal rendeli meg a szúnyogirtást - ismerteti a részleteket, a „fertőtlenítést” (ez a szúnyogtizedelés hivatalos neve) végző cég vezetője. Pécsett idén négyszeri permetezés ára úgy 2,5 millió Ft lesz. A felhasznált méreganyag emberre ártalmatlan, biztosíték erre a sok szükséges engedély, többek közt a közegészségügyi intézeté és a tisztiorvosi szolgálaté. A megbízót értesíteni kell a felszállásról, hogy az időben értesíthesse a méhészeket. A méhekre ugyanis mérsékelten veszélyes ez a permet. A Balatonnál más módszert is alkalmaznak: a biológiai védekezést. A part menti nádasokban baktériumokat szórnak le, ezek pusztítják el az ott fejlődő lárvákat. Nincs és nem is kell tökéletes védekezés. Az életben maradó nőstények pedig egy néhány négyzetméteres pocsolyába petézve két héten belül tízezerszám pótolják társaikat. Mi majd ezeket is magunkhoz csaljuk a kilélegzett levegőnk széndioxidjával. Zsók Balázs Hajósi ifjúsági találkozó Minden évben a Szent István király ünnepéhez, augusztus 20-hoz közelebb eső hétvégén tartják a Hajósi ifjúsági búcsút és találkozót, melynek hagyományai a 70-es évek közepéig nyúlnak vissza. Idén augusztus 15-17 között immár a XXII. összejövetelre kerül sor. Az érkező fiatalokat pénteken délután 3 órától fogadják, és a program 5 órakor közös imával kezdődik a templomban, majd a következő két napon vallási témájú előadások és viták lesznek. így Molnár Ferenc atya beszél Jézus Krisztus: valóságos Isten és valóságos ember és Jézus feltámadása és az ember jövője címmel. Ezt a Fórum követi, majd kérdezz-felelek, bűnbánati liturgia és szentmise. Az egyházmegye legnagyobb ifjúsági találkozója vasárnap a faluval közös misével zárul. Zalavári L. Dögből készül a pörkölt Az emberek az elszegényedés miatt ma Magyarországon kénytelenek a túlélés minden fortélyát, taktikáját bevetni. El- borzasztó példákat hallhatunk lépten-nyomon a koldusokról, hajléktalanokról, sokszor éhezőkről. A minap egy sarkadi család tálalt az asztalára dögkútból származó húst. Kiderült, hogy az állat, amiből az étel készült, veszett volt, az egész családot megfertőzte. Ilyen tragédia szerencsére ritkán fordul elő, de bármikor megtörténhetne. Hiszen dögkút rengeteg van az országban, s bizony, sokaknak ez az egyetlen lehetőségük, hogy húst ehessenek. Baranyában kb. 40-50 dögkút található. Szabó Imre, a pécsi Állategészségügyi telep vezetője elmondta, hogy számukat nehéz megbecsülni, mert számos önkormányzat mostanában alakított ki állattetem elhelyezésére szolgáló objektumokat. Dögkútba kell kerülnie minden olyan bolti árunak, amely már valamilyen oknál fogva emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált. Emellett a ku- takba kerül az összes állat (a naposcsibétől a hízómarháig), amely valamilyen azonosított vagy ismeretlen betegségben elpusztult. A baranyai önkormányzatoknak komoly gondot jelent a területükön levő dögkütak őrzése, fertőtlenítése, tisztán tartása. A Pécset ellátó négy kút egy zárt épületben található, ennek ellenére szinte minden nap behatolnak a területére. A lakatokat leverik, gyakran az ajtóval együtt elviszik. Korábban éjszakai őr is vigyázott a döghúsra, de tehetetlen volt, amikor egyszerre 6-7 ember jelent meg húsért. Az önkormányzat annyit tud tenni a fertőzések megakadályozására, hogy melegebb időben hetente kétszer, télen egyszer zárt konténerekben elszállíttatja a húst megsemmisítésre. Ez azonban drága: 2,5 milliójába kerül évente a városnak. A húst a helyszínen is fertőtlenítővei locsolják, ám a vegyszer orrfacsaró szaga sem riasztja el a dögkút látogatóit. A döghúst evők nem félnek: mint mondják, tisztában vannak vele, hogyan kell elkészíteni az ilyen ételt. 90 fokra melegítik fel vízben a húst, majdnem forráspontig, ettől elpusztulnak a baktériumok. Ám talán nem tudják: van olyan kórokozó, ami ellen a forrázás sem használ. Ny. Sz. - Fotó: Müller Nemo kapitány utódai? A közelmúltban meghalt egy magyar búvár az Adrián. Ä Magyar Búvárszövetségnél megtudtuk, halálához sajnos tapasztalatlansága is hozzájárult, valamint az, hogy több előírást nem tartott be. Pedig ezekről biztosan hallott, hiszen nem olyan egyszerű Magyarországon búvárrá válni. Nem vehetünk csak úgy egy palackot, pipát és maszkot, aztán merülés. Hazánkban ma több ezer vizsgával rendelkező könnyűbúvár van. A legtöbben nem sportcélokból, hanem csak hobbiból barátkoznak a mélytengeri halakkal. Az első merülés előtt minden búvárjelöltnek el kell végeznie egy tanfolyamot, mely elméleti és gyakorlati oktatásból áll. Ezek után még ne jelentkezzünk gyöngyhalásznak, mivel a gyakorlatok vizsgával zárulnak. Ha a vizsgákon sikeresen vesszük a medencében az akadályokat, akkor kerülhet sor több nyílt vízi merülésre. A tavi vagy tengeri merülésvizsgák után érezhetjük magunkat igazán Nemo kapitány utódainak, ezután kapható búvárkodásra jogosító igazolvány. A magányos búvárkodás még ezután sem ajánlható, hiszen nemcsak a cápa fenyegethet a tengeren - a felelőtlenség és a túlzott magabiztosság, az óvatosság hiánya is. A tengeren, a tavakban, folyókban egyaránt. Ny. Sz. Újra indulunk! Ma délelőtt tíz órától délután háromig a szentlőrinci vásártéren, a Lőrinc-napi búcsúban tekinthetik meg az érdeklődők azt az Opel Corsa City típusú személy- gépkocsit, amit az Új Dunántúli Napló új nyereményakciójának végén, október 11-én sorsolunk ki előfizetőink között. Az értékes nyeremény - 4 és 7 óra között - a szederkényi búcsúban kerül kiállításra, (sn) Tűzjelzés az atomerőműben Tegnap délután fél kettőkor a paksi atomerőmű egyik kézi jelzőkészüléke vészjelzést adott le a szekszárdi és a paksi tűzoltóságon. Már útban voltak az egységek, mikor kiderült, hogy a nem mindennapi izgalmakat a készülék meghibásodása okozta. (sn) Szíven szúrta élettársát Holtan találták lakásában Zs. János nagyszakácsi lakost. Mint a helyszíni adatgyűjtés során kiderült, az áldozatot egy heves szóváltás után élettársa, K. Ár- pádné szúrta meg. (sn) Ufók a Petőfi Csarnokban Megnyílt Budapesten az ,(X találkozás” elnevezésű, augusztus 24-éig tartó nemzetközi UFO-kiállítás. A látogatók a szemtanúk beszámolói alapján megalkotott fantasztikus világba nyerhetnek bepillantást az előadásokkal és más kísérő- programokkal tarkított rendezvénysorozat alatt, (sn) Disputa a nyelvről Még várják a jelentkezőket az augusztus 21. és 23. között megrendezésre kerülő Hévízi Irodalmi Napok programjaira. A kétnapos konferencián a Nyelvprivatizáció - szövegdömping? témában költők, irodalmárok előadásai hallgathatók meg. (sn) Fogadás halászlével Öt német kisrepülőgép érkezett a Pogányi Repülőtérre, utasaikat a helyiek halvacsorával láttak vendégül. A külföldieket magyar- országi kőrútjuk közepén Dragovácz Márk polgár- mester is fogadta. (zb) i ¥7/ *1 • *1 1 • SÍ • • Vizibicikli - veszelves üzem A balatoni vízirendészet fáradozása - úgy tűnik - sikert hozott. Nagymértékben csökkent a vízibicikli-balesetben tóba fulladt áldozatok száma. A vízibiciklizés azonban még mindig veszélyes tevékenység. Sokan egy kiadós pedáltekerés után, felhevült testtel ugranak a tóba, ennek következménye szívbénulás lehet. Gyakran 8-10 ember bérel egy ilyen úszó járművet, ami szintén veszélyes, hiszen a túlterhelt szerkezet borulé- konnyá válhat. A csúszdával ellátott szerkezetek is tragédiát okozhatnak, hiszen előfordulhat, hogy több méteres vízbe csusszan bele mit sem sejtve az úszni nem tudó. Ny. Sz. Kézikönyv exportőröknek A német élelmiszertörvényt és a Németországba történő élelmiszerbevitel szabályait ismerteti az a kézikönyv, melyet a Magyar Kereskedelmi és Ipa- rakamara és a Német Műszaki Együttműködési GmbH adott ki. A kamara célja a kiadvány megjelentetésével az volt, hogy felhívják a magyar élelmiszerexportálók figyelmét a legfontosabb előírásokra. Többek között ismertetik a csomagolt élelmiszerek töltősúlyának kötelező megadására, betartására vonatkozó tudnivalókat. A könyvet forgatók gyakorlati információt tudhatnak meg a vágóállatok, vadak, baromfihúsok, húskészítmények, halak, halkészítmények Németországba történő bevitelének szabályairól. Bajai bogarasok bulija Augusztus 23-24-én kerül sor a Petőfi-szigeten a II. Bajai Volkswagen Bogár Találkozóra. Tavaly már sikert aratott a Bajai Bogarasok Egyesülete által szervezett összejövetel, melyen akkor 40 jármű vett részt. A Ferdinánd Porsche által 60 éve tervezett népautónak még mindig igen sok rajongója van, akik összetartanak, így a Sugovica-parti városban is jelenleg 10 bogaras alkotja az egyesületet, de éppen létszámduplázás előtt állnak, sőt a bátaszé- kiek is hozzájuk csatlakoznak, mivel ott kevesen vannak, emellett egy biatorbá- gyi tag is van. Idén a szervezők - jó idő esetén - már közel 100 gépkocsit várnak, az előzetes visszajelzések alapján. A nyitónapon, szombaton este buli lesz, melyen egy helyi együttes, a Cross-Roads adja a zenét. Vasárnap délelőtt a járművekkel felvonulást tartanak a városban, majd különböző ügyességi versenyek következnek az Ifjúsági Házzal szemközti parkolóban. Lesz akadályverseny, bólyák között szlalom, vizes pohárral hátrafelé tolatás, kisebb gyorsulási verseny, motorblokkhajítás. Tavaly a legnagyobb sikert a felhúzhatós játékbogarak versenye aratta. Emellett a járművek „szépségben” is összemérik erejüket. Z. L. t