Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-04 / 181. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. július 4., péntek Hírcsatorna Matty megmentendő temploma. A református templom felújításra szorul. A hívek eddig csaknem 100 ezer forintot adtak össze, ami kevés. Legalább négymillió forintra lenne szükség, de az önkormányzat hiába pályázik az összegért. (cs) Garázsvédők Pécsett. A Melinda utcai csaknem félezer garázs őrzésére a tulajdonosok védelmi őrjáratot szerveztek, miután az elmúlt időszakban 10 betörés történt. Az őrző-védők rádiótelefonon kapcsolatban állnak a rendőrökkel. (cs) Játszóterek a Bajcsy körül. Pécsett, a volt Bajcsy- laktanya déli szomszédságában már négy játszóteret alakítottak ki a lakók. Legutóbb a Málomi úton egy fakeretes homokozó készült el. (cs) Huszárfák Szabadszentkirályon. A település múltját kutatja Újvári László alpolgármester, aki védelemre javasolja azokat a fenyőfákat, amelyeket 1940-ben az Erdélyben járt huszárszázad falujukon átvonuló katonái ültettek, (cs) Bicsérd fényei és makettjei. A falu temploma díszkivilágítást kapott, hamarosan a parkot is megvilágítják éjszakánként. Nagy Bálint fővárosi egyetemista négy köztéri szobor makettjét készítette el. Az önkormányzat a jövő évtől fa- és kőszobrokat állít fel a parkokban. (cs) Pécsi leánykorim Olaszországban. A Kodály Gimnázium Bartók Béla Leánykara július 5-én Olaszországba utazik, ahol Goriziában, majd Santa Gi- ustinában fesztiválokon szerepel Kertész Attila vezetésével. (cs) Háztartásonként. Július elsejétől ismét bevezették a szemétszállítási díjat Sás- don. A képviselő-testület döntése alapján mindenki egységesen, családonként 309 forintot fizet havonta. (h) Kártétel nélkül Ivan- battyán. A falu határában ősszel egy magánhelikopter szélben permetezte a napraforgótáblákat és 20 ezer forintos kár érte a temető tu- jáit. A kárt elismerte a szövetkezet, de a biztosító nem fizet. (cs) Lakás helyett közművesített telek PÉCS A Fáy András utca, ahova építőközösségeket várnak letnek, hogy a Fáy András utcában az építés helyett lakásgazdálkodási alapból lehetne fedezni az telkek közművesítését. A közművesített telkeket a város építőközösség létrehozására megpályáztatná olymódon, hogy a telkeket elsősorban azok a családok kapnák meg, akik önkormányzati bérlakást, illetve magántulajdonú panellakást adnak vissza. Az önkormányzat visszafizetné a bérlakások bérlőinek a forgalmi érték 50%-át, amelyből azok a telek árát ki tudnák fizetni. A magántulajdonú lakást pedig a város visszavásárolná, illetve csereszerződést kötne a tulajdonosokkal. Beszámítaná a telek árába a cserelakás forgalmi értékét, és egyúttal a tulajdonába került lakásokat az építkezés befejezéséig A lakásgazdálkodási koncepció végrehajtása során Pécs Közgyűlése a lakásépítésre kijelölt területek közül a Fáy András utcai telkekre megvalósíthatósági tanulmánytervet készíttetett. E terv szerint a 40 alacsony üzemelési költségű lakás felépítésének ára 180-250 millió Ft között várható. Mivel az építőanyag-árak a tanulmányterv elkészülte óta tovább emelkedtek, előreláthatólag 80-90 ezer forintba kerülne egy m2 lakás építése. Ezért a jogi, igazgatási és ügyrendi, illetve szociális és foglalkoztatási bizottság a lakásgazdálkodási alap gazdaságosabb felhasználására azt javasolta az önkormányzati testüFOTÓ: WÉBER TAMÁS bérbe adná a telket vásárolók részére. A Fáy András utcai telkek kialakításának és a lakások visszavételének költségeiből - amely várhatóan 30-50 millió forint lehet telekalakítással, közművekkel, építési tervekkel - el lehetne indítani az új lakások építését. Az önkormányzat lakásgazdálkodásába visszavásárolt lakásokkal pedig az arra rászorulók szociális lakásgondját lehetne enyhíteni és meggyorsítani a lakásmobilitást A közgyűlés jóváhagyta a lakásgazdálkodási koncepció módosítását. A folyamat elindításához igényfelmérő pályázatot hirdetnek meg: van-e ténylegesen igény a panellakásban lakó és szociálpolitikai támogatásra jogosult családok között az említett telkekre. D. I. Nem fúrtak, egyben vitték el Páncélszekrényt loptak el tegnap hajnalban az önkormányzat épületéből. A tolvajok biztosra mentek, hiszen dugig volt pénzzel és értékpapírral a régi típusú, nagydarab szekrény. BERKESD A betörők valószínűleg hajnalban, négy és öt óra között hatoltak be a földszintes épületbe. A ház hátsó udvarára hajtottak terepjáróval vagy valamilyen kisebb teherautóval. Az erre utaló keréknyomot megőrizte az a homokrakás, amin átgázoltak, és a letaposott pünkösdirózsa- bokor is. Az udvart hátulról nem védte kerítés, a közeli műútról lehet autóval bemenni, keresztül a pázsiton. A betörők felfeszítették az udvarra nyíló ablakot, és hengerzártörés módszerével kinyitották azt a belső ajtót, amely az irodákba vezető utat zárta el. Ott találtak rá a páncélszekrényre, amely egy régi, fából készült szekrénykén állt. Nem vacakoltak azzal, hogy kinyissák. Felkapták az egészet, és elvitték. Tegnap felkerestük a helyszínt. Egy ott dolgozó hölgy fogadott bennünket, aki munkatársaival éppen azt számolgatta, mennyi pénz is lehetett a páncélszekrényben.- Biztosan tudták, hogy hova kell jönniük. Fülest kaphattak valakitől, vagy ők is a környéken élnek. Éppen ma kapták volna meg ugyanis a fizetést az önkormányzat alkalmazottjai, és a munkanélkülieknek is most osztottunk volna segélyt - mondta, miközben bevezetett az irodába. - Szerencsére az önkormányzat számláján van annyi pénz, hogy pótoljuk a hiányt. A betörőknek kifelé menet még könnyebb dolguk volt, mint befelé. Az udvarra nyíló ajtóban benne találták belülről a kulcsot, csak ki kellett sétálniuk több mázsás zsákmányukkal. A háznak egyébként van egy biztonsági szobája is. Kívül az ablakon, és belül, a többi szoba felől vastag rácsok védik a betolakodóktól. A páncél- szekrény nem itt kapott helyet. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint a betörők mintegy hétszázötvenezer forint értékű készpénzt és értékpapírt vittek magukkal. U. G. Átlagosan jeges az idei nyár BARANYAI KÖRKÉP Az 50 éves megfigyelési adatok alapján Baranyában éves átlagban 24 jégesős napra lehet számítani. Mint Huszár Istvántól, a NEFELA Dél-Magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés igazgatójától megtudtuk: a mostani nyár eddig a jégveszély szempontjából átlagosnak tekinthető.- Mostanáig 22 napon kellett felhőmódosítást végeznünk. A legjelentősebb jégverés június 17-én történt a térségben, kisebb-nagyobb jégverést okozva többek között Mohácson, Kátolyban, Újmohácson, Bogádon, Geresd- lakon valamint Hímesházán.- Mindez nem kudarc a jégesőelhárítók számára?- Mi teljesen együtt érzünk a kárt szenvedett mezőgazda- sági termelőkkel, különösen, ha még biztosítással sem rendelkeznek. De azt sajnos tudni kell, hogy a jégesőelhárító rendszerekkel a jégesők nem előzhetőek meg, csupán a kártételük csökkenthető. A hatékonyság a talajgenerátoros rendszer esetében mintegy 40 százalékos, ám ennek eredményeként is több száz millió forintra tehető Baranyában az évenként megmentett érték. Balog N. Környezetbe illő épületeket! SIKLÓS Három téma megvitatása szerepelt a siklósi képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén, ahol elsőként a város általános rendezési tervének módosítása szerepelt. A napirendi pont tárgyalásának kezdetén dr. Máté János polgármester felolvasott két válaszlevelet. A levelekből kiderült: mind a MÓL Rt., mind a Volán vállalta, hogy a testületi határozatnak megfelelően egyedi tervezésű, tájba és környezetbe illő épületet készít el a Szent István téren. Utóbbi cég azzal a feltétellel, ha a MÓL elkészíti a leendő buszpályaudvar alépítményét. Dr. Szepesvári Zsolt képviselő azt kérte a plénumtól, hogy a testület a kérdésről akkor határozzon, ha a két érintett bemutatta az egyedi terveket. Az időnyerő taktikára adott viszontválaszában dr. Marenics János képviselő elmondta: társa még nem volt a testület tagja, amikor első körben nagy többségben határoztak a módosításról. A vitát lezáró név szerinti szavazás 10-6-os eredményt hozott, így a közeljövőben megindulhatnak az építkezések. Ezután a városatyák döntöttek arról, hogy az építési telek ingyenes használatba adásával járulnak hozzá a Megyei Munkaügyi Központ új siklósi irodájának felépítéséhez, valamint határozatot hoztak egy helyi család anyagi támogatásáról, akiknek a vihar életveszélyessé tette családi házuk tetőszerkezetét. Kótány J. Rendezik a Duna-partot MOHÁCS A Duna baranyai szakaszán mindössze két kijelölt fürdőhely található, mégpedig Mohácson. A jelenleg hatályos rendelet szerint mindenütt szabad fürdeni, ahol azt kifejezetten nem tiltják. Ezért a strandolásra használt partok száma jóval több a kijelölteknél. A Duna-Dráva Természet- védelmi Terület Igazgatósága a strandterületeknek a mostaninál pontosabb kijelölését, és ami ezzel együtt jár, az egyéb vizekben való fürdés tiltását megsürgeti az általa felügyelt területen. Az érintett önkormányzatok egy része a fürdőhely kijelölésével járó beruházások magas költségeire hivatkozva vonakodik a lépés megtételétől. Más esetekben a mielőbbi rendezés mellett vannak, így Kölkeden is, ahol a mohácsi homok lassú eltűnése miatt egyre nő a part látogatottsága. A vízirendőrség egyelőre rugalmas, de a majdani megállapodásban foglaltak szigorú betartását ígéri. Az érintett felek a közeljövőben egyeztetik elképzeléseiket. S. G. Üresek a táskák Zsebtolvajok garázdálkodnak a mecseki és az uránvárosi buszokon. Vannak kedvenc autóbuszjárataik. Megismerhető a jellegzetes zsebes testtartás.- Gyakran telefonálnak kétségbeesett emberek; hogy ellopták a pénztárcájukat az autóbuszon - mondta Tamai Zoltánné, a Pécsi Tömegközlekedési Rt. forgalmi osztály- vezetője. - Sajnos, mi semmit sem tudunk tenni a károsultakért, azonban terveink között szerepel figyelemfelhívó matricák kihelyezése a buszokra, hogy az utasok vigyázzanak értékeikre. Dr. Dombay Péter rend- őrőmagy, a központi rendőrőrs parancsnoka elmondta, hogy a zsebtolvajlások a 30- as, 32-es, 33-as, 2-es,és a 4-es autóbuszon illetve a Volán pályaudvaron és az utcán történnek. A tolvajok kedvence a női táska és a hátizsák, mert ebből a legkönnyebb kivenni a pénztárcát. A buszról fel-le szállásnál és a tömegben különösen figyeljünk a táskánkra. A jellegzetes zsebes testtartásban a tolvaj a bal behajlított alkaron kabátot vagy pólót tart, és ez alatt a jobb kezét keresztbe téve takarja a kézfejét. Ha ilyet látunk kapjuk a táskánkat a hónunk alá, mert az illető lopásra készül. Ha a buszon valakit tetten érünk, szóljunk a sofőrnek, aki bezárja az ajtókat és értesíti a rendőrséget. K. N. Eltűnt a szobor PALOTABOZSOK Feltehetően nem fémgyűjtő- tolvaj törte fel a palotabozsoki Szent Rókus kápolnát, aki nemcsak a feszületet és a gyertyatartókat vitte el, hanem a XVIII. századi, faragott szobrot is. Az alig egy méteres festett faszobor a kápolna névadó szentjét ábrázolja, amint az a lábán lévő sebre mutat. A bozsoki Rókus-ábrázolás azért is értékes, mert helyi faragómester készíthette oltalmazó kegytárgynak, hogy a pestis elkerülje a falut. Egyháztörténetkutatók szerint külföldi zug- műkincsgyűjtők szeretik felkérni a magyarországi nem hivatalos régiségkereskedőket, hogy templomi kegytárgyakat szerezzenek be. A betörő csaknem félmilliós kárt okozott. ASZTALOSOK - ÁCSOK FIGYELEM! SANOVIK és STUB AI kéziszerszámok megérkeztejc!- ácsszekerce -véső- pillanatszorító- palázókalapács ^ ne«! rs- szöghúzókalapács- citling cn- felsőmarókések széles választéka várja Önt! „VÁLASSZA A MINŐSÉGET!” SZERSZÁMHÁZ Pécs, Táncsics M. u. 2. Telefon/fax: 72/413-421 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ibafa Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki a település kábeltelevíziós hálózatának kivitelezésére. Pályázati teltételek: □ 5 éves szakmai gyakorlat □ Referencia munka bemutatása □ Az építési munkák elvégzése után az üzemeltetés vállalása (külön szerződés szerint) □ A telephely max. 30 km-es körzeten belül legyen (rugalmas hibaelhárítás) □ Képújság lehetőségének megteremtése úgy, hogy az kapcsolódjon a szigetvári információs hálózathoz D Pályázó lehet: egyéni vagy társas vállalkozás Részletes tájékoztatás és pályázati űrlap átvehető az ibafai Polgármesteri Hivatalban. Tel.: 73/354-043 A pályázat benyújtásának határideje: 1997. július 11. A pályázat elbírálása: 1997. július 14. (98570)j Lapelőfizető hirdetőpartnereink kérésére a 01.02-től meghirdetett apróhirdetési akciónkat aug. 31-ig meghosszabbítjuk. MÉRTÉKÉ 10% Az akciót igénybe vehetik mindazon magánszemélyek, akik folyó hóra érvényes lapelőfizetési számlával rendelkeznek. A hirdetésével kapcsolatos, ill. a hirdetésfajtákra vonatkozó részletes felvilágosítással a 72/505-058, 505-090-es telefonon szolgálunk. A hirdetés feladásakor vigyék magukkal az ÚjDN előfizetését igazoló számlájukat! Keressenek fel bennünket! %