Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-28 / 205. szám
1997. július 28., hétfő Befektetési Tanácsok DUnántúli Napló 7 Oldalszerkesztő: Békéssy Gábor Árak, értékek Nő a megtakarítás. A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása júniusban 64,9 milliárd forint volt, ami több mint kétszerese a májusinak és 12,5 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az előzetes adatok szerint az első félévben csaknem 300 milliárd forintot tett ki a háztartások megtakarítása. Ez 20,6 milliárd forinttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Kincstárjegy. Öt százalékponttal emelkedett a 12- hónapos futamidejű diszkont kincstárjegyek hozama. A pénteki aukción 19,69 százalékos átlaghozam alakult ki. Két héttel korábban 19,64 százalék volt a hozam. Az aukción 83,58 százalékos átlagos eladási ár alakult ki. BÉT: áremelkedés A keresett részvények közül a Mól árfolyama 50 forinttal emelkedett, pénteken 4355 forinton cserélt gazdát az olajpapír. Forgalma árfolyamértéken számítva 1,28 milliárd forintot tett ki. Erősödött a TVK is, amely 3880 forintról indult és 3975 forinton zárt. A Bor- sodChemért 7285 forintot adtak a befektetők a kereskedés végén. Folytatódott az Inter-Európa Bank részvényeinek erőteljes áremelkedése, napközben 58 ezer forint felett is akadt vevő a pénzintézet papírjaira. Az OTP részvények többsége 6400 és 6450 forint között cserélt gazdát. A gyógyszergyárak közül a Richter 18 700 forinton zárt, míg az Egis árfolyama 13 060 forintra nőtt. A Danubius valamelyest veszített értékéből, a nap végén 6570 forinton jegyezték a szállodalánc részvényeit. A Graboplast és a Pannonplast megítélése egyaránt javult, 11 700, illetve 10 700 forinton zárt a két műanyagipari részvény. A kárpótlási jegyek 803 forintért cseréltek gazdát a kereskedés végén. Tőzsdézés brókereken keresztül Korlátlanul élhet mindenki az önellenőrzés jogával Az adózónak jogai is vannak Az utóbbi években egyre többen felfedezik az értékpapírokat, az abban rejlő lehetőségeket. Tőzsdézni érdemes, hiszen rendszerint nagyobb hozamot lehet elérni, mintha valaki takarékba tenné időlegesen feleslegessé vált pénzét. Míg a kereskedelmi bankok még hosszabb lekötés esetében is csak húszegynéhány százalék kamatot fizetnek, addig a jól megválasztott értékpapír hozama elérheti a 30 százalékot is. A részvényekben nem az évenként fizetett osztalék a vonzó (bár egynémely esetben ez sem elhanyagolható) tőkehozadékot biztosít), hanem az árfolyamnyereség. A tőzsdén az értékek piaci megmérettetése történik, egy-egy vállalati részvény pillanatnyi árfolyama megmutatja például a vállalkozás jelenlegi piaci megítélését. A tőzsdét lehet manipulálni is (ilyen eset is előfordult már, legutóbb az IBUSZ-részvé- nyekkel kapcsolatban derült ki mesterséges felértékelés), ám csak nagy mennyiségű részvénytulajdon esetében van lehetőség az árfolyam befolyásolására, kisbefektetők egyénileg nem képesek észrevehető hatást gyakorolni az árfolyamra. A tőzsdén az értékpapírokkal a csak brókercégek kereskedhetnek. Egyes cégek nem szívesen foglalkoznak a számukra kis tételt jelentő magánbefektetőkkel, a legtöbb helyen viszont szívesen fogadnak mindenkit, aki tőzsdézni akar. Ha részvényt szeretnénk venni, fel kell keresnünk egy ilyen társaságot. Az alkuszcégek természetesen a megbízást nem végzik ingyen, vagy fix árért vagy pedig előre lekötött jutalékért dolgoznak. A megbízást kétféleképpen lehet megtenni: konkrét vásárlásra vagy eladásra kell írásban felhatalmazni az alkuszokat vagy pedig az árfolyammozgásokat figyelve telefonon keresztül, az ügyfél kívánságának megfelelően azonnal teljesítik a megbízást. A brókercégektől elvárható a tanácsadás is. A legtöbb magára valamit is adó brókervállalkozás alkalmaz elemzőket, akik folyamatosan vizsgálják a tőzsdei társaságok szereplését és a részvényár figyelembe vételével konkrét ajánlásokat adnak egyes értékpapírra: vásárlásra, megtartásra és eladásra. Magánbefektetőknek érdemes adótőkeszámlát is nyitni. Ez egyszeri pluszköltséggel jár, viszont adóvonzata kedvezőbb, mert így nem kell kifizetnünk az árfolyamnyereség utáni 20 százalékos forrásadót. Elkészült az Adófizetők Kartája, amelyben az adózók jogait összegezték. A kötelezettségeit teljesítő adózókat segítő, udvarias, egyszóval polgárbarát ügyintézést ígért beiktatásakor dr. Kékesi László, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új elnöke. Ennek jegyében maga az APEH állította össze a kartát: 1. Az adóhatóság köteles minden adózóval megkülönböztetés nélkül, egyenlően bánni. 2. Adóügyben hozott határozat egy év elteltével, utólag, az adózó hátrányára nem változtatható meg. 3. Az adóhatóság minden adózó ügyében járjon el szakszerűen, udvariasan, segítőkész, korrekt módon és méltányosan. Jóindulatúan bírálja el az ügyeket, ha az adózók jóhiszeműen gyakorolták jogaikat és teljesítették kötelességeiket. 4. A törvény védi a magánéletet, az adóhatóság indokolatlanul nem zaklathat senkit. 5. Az APEH csak az adóztatáshoz szükséges adatokat őrizheti. Törvényes keretek között mindenki korlátozás nélkül megtudhatja, hogy az adóhatóság a tőle kért adatokat mire használja fel. Az APEH az adózók adatairól csak kivételes esetekben és szigorú törvényi korlátok között tájékoztathat más hatóságokat. 6. Az adózó minden őt érintő iratba betekinthet, arról másolatot készíthet, ha kötelességeinek teljesítéséhez vagy jogainak érvényesítéséhez ez szükséges, kivéve az iratok más személy jogait érintő részeit. 7. Az adózónak joga van arra, hogy az adóhatóságtól a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megkapja. Az adóigazgatási eljárásban a jogszabályok ismeretének hiánya miatt nem érhet senkit hátrány. Az eljárás során az adóhatóság köteles figyelmeztetni az adózót jogaira. 8. Ha valaki több adót fizetett a törvényes mértéknél, joga van a visszaigénylésre. 9. Mindenki jogot formálhat az adó mérséklésére, a részlet- fizetésre vagy fizetési halasztásra, ha adottak a törvényi feltételek. 10. Az ellenőrzés megkezdéséig mindenki korlátlanul élhet az önellenőrzés jogával. 11. Jogsérelem esetén jogorvoslatot az eljárás minden szakaszában kérhet az adózó. Nem orvosolt panaszával az állam- polgári jogok országgyűlési biztosához is fordulhat. 12. Adóellenőrzés során mindenkinek joga van észrevételt tenni az adóhatóság megállapításaira. Joga van ahhoz is, hogy az eljárás során írásban vagy szóban nyilatkozatot tegyen vagy a nyilatkozattételt megtagadja. KELET-EURÓPAI VALUTÁK ÁRFOLYAMA ■ Élőállat-kínálat Újabb részvénycserék kárpótlási jegyért Három nap alatt elfogytak a Forte részvények, amelyeket kárpótlási jegyért lehetett vásárolni. Akinek még ezek után is maradt tulajdonában ilyen értékpapír, az hamarosan újabb részvényekre cserélheti. Valószínűleg szeptember végén vagy október elején kerül sor a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Rt. részvényeinek cseréjére. A társaságnak ma 2,3 milliárd forint a jegyzett tőkéje, nyolc irodaház tartozik hozzá, köztük az impozáns Metalimpex-székház is. Tárgyalások folynak arról is, hogy a cégbe apportálják az Aranykéz utcai parkolóház egy részét is. A jegycserénél a társaság jegyzett tőkéjének 90 százalékát ajánlják fel. Az év végén a tőzsdére is be akarják vezetni a céget. Tárgyalások folynak külföldi befektetőkkel arról, hogy a hat áramszolgáltató részvényeinek egy részét is felkínálják kárpótlásijegycserére. Az eléképzelések szerint ősszel két társaság részvényeire kerülne sor, de jelenleg még nem dőlt el, hogy melyek lesznek ezek. Valószínűnek látszik, hogy egy-egy cég esetében 6-8 százaléknyi részvénycsomagot kínálnak majd fel, kivéve az Elmü Rt.-t, amelynél csak 3-4 százalék jöhetne szóba. Ennél a cserénél a devizakülföldi alanyi kárpótoltakat szeretnék kedvező lehetőséghez juttatni. A kibocsátott kárpótlási jegyek csaknem 20 százaléka került külföldi állampolgárokhoz, néhányuk még nem tudta valamennyi értékpapírját hasznosítani. Kétszáz forint a dollár A BÁT pénzügyi szekcióban a legaktívabb kereskedelem pénteken a svájci deviza piacán volt. A német márka szeptemberi elszámolóára 109,20 forint, míg a jövő év júniusi határidő jegyzése 120 forint. A svájci frank szeptemberi elszámolóára 133,50 forint, míg a jövő év márciusi határidő árfolyama 144 forint volt. A dollár szeptemberi árfolyam jegyzése pontosan 200 forint, míg a jövő év júniusi elszámolóár 215 forint. Egy-egy lejárat értéke csökkent az ECU, az angol font és a japán jen piacán. JEGYBANKI KAMATOK (%)x (Érvényben:1997. július 1-jétől) Alapkamat......................................................................................................21,00 A pénzintézetek egy évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hitelei...........................................................................21,00 Egzisztenciahitel...........................................................................................3,00 START hitel....................................................................................................15,75 Váltók viszontleszámítolása esetén alkalmazott (rediszkontláb), ha a viszontleszámítolás és az esedékesség közötti idő: 0-90 nap .................................... 20,00 F orgatható exportokmányok leszámítolása...................................7,50 1 Meghirdetett kamatlábak A KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGYEK VÉTELI ÁRFOLYAMAI A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRNÁL Kód Lejárat Hátralévő napok Kamat (%) Vételi nettó árf. Felhalm. kamat Vételi hozam! %) 1997/VII 1997.08.07. 11 24,00 99.88 23.15 22.14 1997/VIII 1997.09.11. 46 23.00 99.58 19.98 21.88 1997/IX 1997.10.16 81 22.00 99.32 17.00 21.47 1997/X 1997.11.13. 109 21.00 98.97 14.61 21.48 1997/XI 1997.12.11. 137 21.00 98.82 13.00 21.56 1998/1 1998.01.15 172 21.00 98.68 10.99 21.67 1998/11 1998.02.19. 207 20.00 98.19 8.55 21.70 1998/111 1998.03.19. 235 19.00 97.64 6.66 21.71 1998/IV 1998.04.23. 270 19.00 97.60 4.84 21.69 1998/V 1998.05.21. 298 19.00 97.61 3.38 21.70 1998/VI 1998.06.18. 326 19.00 98.07 1.93 21.14 1998/VII 1998.07.15. 354 19.00 99,53 0,47 19,48 Bruttó vételi árfolyam = Nettó vételi árf. + Felhalmozott kamat A Magyar Államkincstár 5 000 000 Ft névérték vételére vállal kötelezettséget Jegybanki középárf. (1 USA dollárban) Bécsi szabadpiaci árf. Vétel Eladás (100 egys. schillingben) Cseh korona 34.26 36.00 39.00 Horvát kuna 6.3889Jugoszláv új dinár 5.7084Lengyel zloty 3.4850 335 425 Magyar forint6 7 Román lej 7155.000 0.100 0.300 Szlovén tolár 165.7320 7.450 8.150 Malac 15kg (Pécs, nagyvásár) 4-4,5 ezer Malac 15kg (Szentlőrinc) 4,2-4,8 ezer Süldő 25-40 kg (Pécs, nagy vásár) 9-11 ezer Süldő 25-40 (Szentlőrinc) 8-12,8 ezer Ló (Szentlőrinc) 190-200 ezer Csikó 1 évesig (Pécs, nagy vásár) 120-160 ezer Csikó 1-2 éves (Pécs, nagyvásár) 250-300 ezer Csirke db (Pécs, Búza tér) 400-650 Naposcsibe (Pécs, Búza tér) 80-120 Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 326,60 Francia frank 37,71 Japán jen (100) 168,74 Német márka 106,90 Olasz líra (1000) 109,86 Osztrák schilling 15,19 Svájci frank 129,77 USA-dollár 196,04 ECU 211,64 Árak öt város öt piacán Pécs Mohács Komló Szigetvár Siklós Sárgarépa 30-60 25-58 40-65 30-55 25-65 Karfiol 80-100 60-160 80-145 70-110 60-100 Hagynia 100-130 120-140 110-130 90-130 100-135 Zöldbab 60-80 50-100 60-90 40-70 50-80 Uborka 70-125 70-110 60-100 50-110 55-100 Burgonya 35-55 35-40 40-65 30-55 35-50 Dinnye 50-80 50-80 60-90 45-70 45-60 DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK ÁRFOLYAMAI A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRNÁL DKJ kód Lejárat Hátralévő Vételi Vételi Eladási Eladási időtartam árfolyam hozam! %) árfolyam hozam! %) K16 1997.08.13. 17 98,86 22,14K17 1997.08.27 31 98,05 22,04 98,39 18,12 K18 1997.09.10. 45 97,26 21,89 97,71 18,19 K19 1997.09.24. 59 96,50 21,73 97,04 18,26 K20 1997.10.08. 73 95,75 21,58 96,37 18,32 K21 1997.10.22 87 95,04 21,42 95,71 18,39 K22 1997.11.05. 101 94,29 21,44 95,05 18,44 K23 1997.11.19. 115 93,56 21,49 94,40 18,49 K24 1996.12.03. 129 92,83 21,53 93,76 18,53 K25 1996.12.17 143 92,10 21,58 93,13 18,58 K26 1997.12.31. 157 91,39 21,62 92,50 18,62 KI 1998.01.14. 171 90,69 21,67 91,87 18,67 K2 1998.01.28. 185 89,99 21,70 90,26 18,70 K3 1998.02.11 199 89,33 21,70 90,66 18,70 K4 1998.02.25. 213 88,67 21,70 90,08 18,70 K5 1998.03.11. 227 88,02 21,70 89,50 18,70 K6 1998.03.25. 241 87,38 21,70 88,93 18,70 K7 1998.04.08 255 86,75 21,70 88,37 18,70 K8 1998.04.22 269 85,12 21,70 87,81 18,70 K9 1998.05.06. 283 85,51 21,70 87,26 18,70 K10 1998.05.20. 297 84,91 21,70 86,72 18,70 Kit 1998.06.03. 311 84,31 21,70 86,18 18,70 K12 1998.06.17 325 83,72 21,70 85,65 18,70 K13 1998.07.01. 339 83,14 21,70 85,13 18,70 K14 1998.07.15. 353 82,57 21,70 84,61 1870 1