Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-28 / 205. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. július 28., hétfő Hírcsatorna Sikonda vállalná. Lengyelországból érkező gyerekek üdültetését vállalná a sikondai Alkotóház, azonban csak nyolcat tudnak elhelyezni a negyven fős csoportból. A ház vezetője már tárgyalt több szervezet vezetőjével, akik támogatják elképzelését. Várják még olyan családok jelentkezését Komló és környékéről, akik szintén fogadnának augusztusban gyerekeket. (h) Szeméttelep-rendezés Drávacsehiben. A községben az utcák és a padkák rendezése során kitermelt földet a szeméttelepre viszik, és ezzel fedik a hulladékokat. A szemetet úgy osztályozzák és tárolják, hogy szennyezés nem éri a talajt. (cs) F orgalomborlátozás. Szeptember 18-áig korlátozzák a forgalmat Pécsett, a Maiéter Pál úton, a Krisztina tértől a Nagy Imre úti csomópontig, mert megerősítik és felújítják az útburkolatot. Átépítik az autóbusz-megállókat, ezért némelyik ideiglenesen más helyre kerül át. (cs) Virágosok szakmai napja. Egynyári virágbemutató szakmai napot rendez július 30-án Pécs ön- kormányzata, a Közüzemi Rt., a Pécsi Polgári Kör és a Törtely Parkfenntartás. Az országos rendezvényen résztvevő kertépítőmérnökök, parkfenntartók a Nevelők Házában tartott tanácskozás után a történelmi belvárosban kihelyezett virágokat tekintik meg. (ee) Cserben hagyta áldozatát. Július 23-án Baksa és Téseny között a rendőrök üldöztek egy körözött férfit, aki autóval menekült. Eközben ütközött egy szabályosan közlekedő másik járművel, amelyben egy személy megsérült. A karambolt okozó menekülő azonban tovább hajtott, nem segített áldozatán. Végül a rendőrök elfogták. (cs) Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó Édesanyánk özv. HERGENRÖDER JÁNOSNÉ 68 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése július 29-én 16 órakor lesz a bólyi temetőben. Lányai, vejei, unokái (4652) 880 centiméterre emelkedett az ár Szombat este tetőzött, ám azóta csak lassan apad a Duna MOHÁCS Kétszeresen is felülmúlta a várakozást és a prognózist a Duna most levonuló árhulláma Mohácsnál. Ugyanakkor az árvízvédelem számára nem okozott különleges gondot: elegendő volt a péntek reggel elrendelt másodfokú készültség, amely egyelőre továbbra is fennmarad. Az árhullám tetőzését - a legutóbbi nagyot, az 1991-es vízmagasságot is felülmúlóan - 870 centiméter körül várták Mohácson és vasárnapra. A Duna mostani áradásának tetőzése azonban - mint ahogy az vasárnapra virradóra kiderült - már szombaton 18 óra tájban bekövetkezett, mégpedig a vártnál 10 centiméterrel magasabban. Ez a szint aztán órákon át nem emelkedett tovább. Éjfélkor is ennyit mértek. Ez után megkezdődött az igen csekély mértékű apadás, amely a tegnap déli méréskor csak 878 centiméterre vitte le a víz szintjét. A helyzetmegítéléshez nem árt tudni, hogy Mohács városát a Duna jobb partján védő gátrendszer 10 méter feletti vízszinthez méretezve építették ki, és az eddig ismert legmagasabb vízállás 10 méter 10 centiméteres volt, és ehhez képest 120 centivel magasabbak a védőművek. A mohácsi árvízvédelmi szakaszon dolgozó szakemberek számítása szerint csak lassú apadás várható a Dunán: hétfő estére, illetve keddre csökkenhet a vízszint 850 centiméter, szerdára vagy csütörtökre pedig 750 centiméter alá. A szigeten viszont az árteret napok óta megszállva tartja a víz: a domborzattól függően A szigeti nyaralók lépcsőiről nyakig mártózhatnak a vízben tulajdonosaik fotó: laufer László 1-1,5 méter magasan áll, és a Matrózcsárdától mintegy 300 méterrel távolabb lévő gátnak a kétharmadáig ér. Az eleve cölöpökre épített üdülőházak között csónakokkal lehet közlekedni, néhol a másfél méteres kerítés csúcsa sem vagy épp csak az áll ki a vízből. A jó néhány ház ajtajából nyakig érő vízbe lehet merülni. S nem kevés építménynél a küszöböt átlépte 10-20 centivel az ár. A komp helyett a szigetre közlekedő kishajónak nagy a forgalma: majd minden átkelésnél 50-60 utas van a fedélzetén: sokan csak azért utaznak rajta, mert ilyen tekintélyt parancsoló hatalmasságnak még nem látták a Dunát a folyam közepéről. Dunai Imre Összeírnak minden rászorulót A most nyert pályázati pénzzel ismét kiépíti a város a szociális ellátás terén már nagyon hiányzó családsegítő központot. SZIGETVÁR-Évekkel ezelőtt megszűnt az állami támogatás, így a város pénzhiány miatt kénytelen volt bezárni a családsegítő központot. A népjóléti tárca pályázatán most nyert 3,2 millió forintos összeggel végre újra indíthatjuk az átfogó családsegítő programot - mondja dr. Aracsi József, Szigetvár jegyzője (képünkön). Bár még nem kapták meg a finanszírozási szerződést és pénzt, de már megkezdték a központ szervezését. Legfontosabbnak a rászorulók eddigieknél is alaposabb feltérképezését tartják, hiszen egyre több a munkanélküli, a súlyos anyagi és szociális gondokkal küzdő, az önmagáról gondoskodni képtelen idős, a problémákkal teli fiatal és a kisebbséghez tartozó polgár. E munkába bevonnak majd mindenkit, aki csak segíthet, akinek kötelessége is az ilyesmi. A minden területet átfogó, szerteágazó szociális tevékenységet amúgy sem győzi már egymaga a szakapparátus. Az ősszel három szakemberrel induló családsegítő központ az Egészségügyi Alapellátó Szervezet keretében dolgozik majd. Segítőikre támaszkodva felkutatják a lakás- és egyéb szociális gondokkal küzdőket, ellenőrzik a kiutalt segélyek felhasználását, segítenek beadványok elkészítésében, adományokat gyűjtenek és osztanak szét, figyelik az újabb pénzekhez juttató pályázati kiírásokat. Ha több pénzük nem is lesz, a szociális gondoskodásba szeretnének bevonni minden valóban rászorulót. B. M. L. Kétszázéves régi-új iskola VILLÁNY A falu felújított iskolaépületének átadása után, ősztől 25 tanteremben tanulhatnak a diákok. Az uradalmi intéző lakta, közel 200 éves épületben a második világháború után kapott helyet az általános iskola. Mivel azóta komolyabb felújításon nem esett át, nem csoda, hogy az elmúlt tanévre a födém életveszélyessé vált. így tavaly a község másik két oktatásra használt épülete mellett átmenetileg a könyvtárban, a plébániahivatalban és a napközi otthonban kaptak helyet a nebulók. Villány, Villány kövesd, Palkonya, Ivánbattyán és Kisjakabfalva 33 millió forintot fordított az átalakításra, mely gyakorlatilag csak a főfalakat hagyta érintetlenül. A költségek 45%-a állami céltámogatásként érkezett a közös kalapból, a többit pedig a társ-ön- kormányzatok saját erőből teremtették elő. A hat új helyiséggel együtt a két tannyelvű oktatást is végző iskolában 25 tanteremben tanulhat az évfolyamonkénti három osztály. K. A. Segítség lengyel gyerekeknek A Pécsi Püspökség, a Pécsi Lengyel Klub jelenleg itthon tartózkodó tagjai és a Pálos Rend közösen vállalja 40 lengyel gyermek ellátását, amíg arra szükség van. A gyermekek hamarosan megérkeznek Lengyelország' árvíz sújtotta területeinek valamelyikéről. Kérjük mindazokat, akik szeretnének segíteni, hogy a következő bankszámlára utalják át a hozzájárulásra szánt ösz- szeget: OTP 117-31001— 20118680 ,Árvízkárosult Pécsett tartózkodó lengyel gyermekekért". Személyesen a Püspökségen vagy a Pálos Kolostorban lehet átadni. Azok, akik más módon tudnak segítséget nyújtani, várjuk j elentkezésüket. Eleimet is elfogadunk, amelyet a Pálos Kolostorba (Hunyadi út 70.) vagy a Katolikus Általános Iskola konyhájára lehet leadni (Hunyadi úton a Szeminárium mellett). Érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 329- 739 Moticskáné Polomska Apolonia; 498-737 Tuka Alina; 314-224 Wemer Imre Püspöki Irodaigazgató; 333- 952 Pálos Kolostorban. Minden adományt előre is köszönünk! Takarékos tömblakások SIKLÓS Az elmúlt fűtési szezon tapasztalatairól és az idei esztendőre történő felkészülésről adott tájékoztatást a tömblakások közös képviselőinek Siklóson a helyi Távhő KHT vezetősége. Ferenczi András ügyvezető igazgató elmondta: a társaság kezd kilábalni a hullámvölgyből, anyagi kondíciói mind jobb képet mutatnak. A cég hátralékosainak száma is jelentősen csökkent, ma már a névsor másfél oldalon elfér, igaz, az átlag 20-30 ezres tartozások között több 100 és 200 ezer forintos elmaradás is található. Az ügyvezető beszámolójában külön kitért azokra a megtakarításokra, amelyeket azok a tömblakásokban élők értek el, akik külön mérőórával szerelték fel lépcsőházaikat. E téren a legnagyobb sikert egy Hajdú lakótelepi paneltömb érte el, ahol az elmúlt szezonban több mint 600 ezer forintot spóroltak meg az ott élők. Mint Ferenczi András elmondta, a sikerek az emberek összefogásának köszönhetők, akik a ma gyakran tapasztalható széthúzás helyett összefogtak a saját érdekükben. Érdeklődésünkre az igazgató helyettese, Flach Géza elmondta: jelenleg a szokásos nagyjavítási munkálatokat végzik, ám még ebben az évben - az önkormányzat döntése alapján mintegy ötmillió forintos fejlesztésre is sor kerül, amelynek egyik lényeges eleme lesz, hogy a jövőben a külső hőmérséklet alapján automatikusan szabályozzák a központból kiáramló hőmennyiséget, így is takarékoskodva a fűtőanyaggal. Ebben természetesen az időjárás is szerepet játszik, ám remélik, a tavalyi hosszú és kemény tél idén nem ismétlődik meg. Kótány J. Az Dünántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes? 31. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. Megújul a mosókonyha SÁSD A Népjóléti Minisztérium pályázatán a sásdi önkormányzat a margitmajori szociális otthon felújítására 6,5 millió forintot nyert. Az intézmény mosókonyhájában lassan húsz éve ugyan azokat a berendezéseket használják, a cseréjük elkerülhetetlenné vált. A pályázatott nyert pénzből négy ipari mosógépet, két szárítót és egy ipari vasalót vásárolnak. A vizesblokkok teljes átalakítása 18 millió forintba kerül. A szociális otthonban a szennyvízelvezetés sincs megoldva. Egy helyi kis szennyvíz- tisztítót szeretnének építeni. Sz. K. Rosszul kezdődött, jól végződött A Magyar Jazz Ünnepének péntek esti pécsi megnyitó koncertjét elmosta az eső, és technikai okok akadályozták meg, hogy az Ijfúsági Házban tartsák meg a hangversenyt a tettyei szabadtéri színpad helyett. Szombaton este azonban népes közönség előtt léptek fel a meghirdetett művészek a Tettyén, és hallgatók, előadók kellemes örömzenének lehettek részesei. Vasárnap délelőtt ragyogó napsütésben ült a zongorához Binder Károly a tettyei színpadon, kár, hogy kevés néző előtt muzsikált - egyébként kitűnően. Pécsett nincs hagyománya a vasárnapi matinéknak, pedig alkalmas udvarok, romantikus műemléki szögletek bőven vannak a városban.