Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-03 / 180. szám

1997. július 3., csütörtök Hitélet Dlinántúlí Napló 7 Valóra váló remény Református tábor - A hagyományokhoz híven Kölked ismét otthont ad református gyerektábomak. A hetes turnusokban megrendezett táborba Baranya református gyülekezeteiből érkeznek általános iskolás diákok. fotó: laufer László Jézus a színpadon A pécsi Bazilika egyik legbe­csesebb középkori emléke Al- sáni Bálint nagyméretű sírköve. A domborművű fedlapon a püs­pököt láthatjuk, amint a feje fe­lett bíborosi kalappal, bal kezé­ben pásztorbottal, jobbjával ál­dást ad. A sírkő latin nyelvű kör­irata Szőnyi Ottó fordításában így szól: „Itt nyugszik főtiszte­lendő atyánk és urunk, Bálint, szent Szabináról címzett áldo- zár-bíbomok, a pécsi egyház kormányzója, fia a hajdani Já­nos bánnak, aki alsáni és zent- hemaguchi Lugredius palatínus fia volt. Meghalt pedig szent Er­zsébet királynő ünnepén, az Ur 1408. esztendejében.” Bálint ifjúkoráról nem sokat tudunk, csak azt, hogy egyete­met végzett és egyházjogi tudor volt - ezt pedig akkor csak kül­földön szerezhette, a legna­gyobb valószínűség szerint a bo­lognai egyetemen. Ma kivételesen nem komoly hitbeli dolgainkról szeretnék szólni, hanem inkább arról, hogy milyen következményei vannak, lehetnek a személyes hitnek. Az evangélikus egy­házban évszázados hagyomá­nya van az intézményes szere­tetszolgálatnak. Egészen egy­szerűen arról van szó, hogy a régiek is fölismerték, hogy a szeretetet nemcsak prédikálni kell, hanem meg is kell élni. Elsőként Németországban alapítottak egyházi árvaháza­kat, gondozóotthonokat rá­szoruló sérült embereknek, időseknek. Talán kevesen tud­ják, hogy a mai napig a leg­nagyobb munkaadó Németor­szágban az egyház, mert sok intézményében sok munkás­kézre van szükség. Pécsett 7 évtizedes hagyo­mánya van az intézményes evangélikus egyházi szeretet­szolgálatnak. Néhai Baldauf Gusztáv lelkész álmodta meg azt az otthont, ahol ma közel negyven idős ember él a Sza­badság úti házunkban. A gon­dunk mindig az, hogy ke­vés a férő­hely. Folyton reményke­dünk, talán tudunk fej­leszteni, bő­víteni. Mintha az álmaink most kezdenének va­lóra válni. Egy idős testvér­pár, Váncsa Jolán és Váncsa Tibor úgy döntött, hogy szép, nagy Szent István téri házukat az egyházunkra hagyják, sze­retetotthon céljára. A nagylelkű adományozás révén lehetőségünk nyílt egy kis családias új otthon kialakí­tására. Gyönyörű környezet­ben, pazarul felújított lakré­szekben kapnak elhelyezést idős beköltözőink. A szüksé­ges feltételek teljesítése mel­lett az otthonunk természete­sen a nem evangélikus vallá- súak előtt is nyitott. Minden érdeklődőt szívesen és szere­tettel fogadunk (tel.: 315-749). Varsányi Ferenc Jézus alakja a legrégibb időktől kezdve foglalkoztatja a művé­szeket. Mindig izgalmas kér­dés, hogy egy művész meny­nyire azonosul szerepével, ám itt külön is felvetődik: szerep-e Jézus, el lehet-e játszani? Sasvári Sándor énekes-szí­nész két darabban is megfor­málta Jézus alakját: Webber - Rice világhírű Jézus Krisztus szupersztáréban, és Tolcsvay - Müller: Mária evangéliuma című oratóriumában. Sasvári szerint nem igazán pontos a kifejezés, „eljátszani Jézust”, mert itt többről van szó: erre a szerepre állandóan ké­szülni kell, lelkileg és fizikailag egyaránt. A jézusi elveknek az életben is meg kell felelni, ez pedig szüntelen odafigyelést igényel. Ez teher, de édes teher. A művész kiemelte: korábban is vallásos volt, de ez a két szerep teljesen megváltoztatta az életét. Mindkét darab a szeretetre épül, és ő is a szeretetet próbálja át­adni az embereknek. Kőszegi Ákos Szakonyi Ká­roly nagy sikerű darabjában, az Adáshibában játssza Emberfi szerepét a Karinthy Színház­ban. Legnagyobb feladatának azt tartja, hogy egy abszolút közö­nyös, csak materiális valóságot elfogadó közegben úgy ejtse ki a Jézusra jellemző mondatokat, hogy valódi tartalom legyen e mögött, őszintén hasson. Ennél a szerepnél ez hatványozottan értendő, mert itt alapfilozófiai gondolatok hangzanak el. Ez pedig korunkban, amikor már csak többnyire lapos mondatok vannak, ritka - mondotta Kő­szegi. A művész figyelmezte­tett: ha Jézust és tanításait elfe­lejtjük, akkor esélyünk sem lesz Molnár András számára Jé­zus Krisztus példa arra, hogyan kellene élni. Szerinte ha Jézus ma eljönne közénk, megint megfeszítenék. A hatalmassá­gok valószínűleg deviánsnak minősítenék a magatartását, mert az ember gyarló és az anyagi dolgok jobban megfog­hatók, fontosabbak számára, mint a jézusi tanítás. Markó Iván a Győri Balettel hatalmas sikerrel mutatta be a nyolcvanas évek második felé­ben a Jézus, az Ember Fia című színpadi játékot, Liszt Ferenc Krisztus oratóriumának zené­jére. Markó volt az előadás ko­reográfus-rendezője, s Jézus szerepét is ő táncolta el. Rámutatott: a feladat hihetet­lenül nehéz volt, mert őrületes ellentmondás van abban, hogy tánccal fejezzék ki a krisztusi történetet, szinte lehetetlen fel­adat. Számára a legfontosabb és legnehezebb probléma az volt, hogy miként fejezze ki az aláza­tot. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy egoizmusát legyőzve megpróbált abszolút önzetlenül, nyitott szívvel viszonyulni a környezetéhez. Csak tiszta lé­lekkel lehetséges ugyanis hitele­sen megformálni Jézus alakját. A balettművész kifejtette: eltán­colni nem nehéz Jézus szerepét, a nagy kérdés az, hogy milyen színvonalon történik ez. Ha egy művész a hitelességre törekszik, akkor rettentő nehéz a feladat. Markó Iván végül megfogal­mazta: számára a tánc az szent dolog, oltár, templom. Mint mindenki másnak, a táncmű­vésznek is vinnie kell a keresz­tet, és ez borzasztóan nehéz. Ha valamit az ember nagyon szeret és azt szolgálni kívánja - nem kiszolgálni -, akkor valamilyen módon rokonságba kerül Jézus­sal. Pécsnek is volt bíborosa Születési idejét az irodalom 1330 körül tartja valószínűnek. Első okleveles adatunk 1348- ban említi, mint királyi káplánt és mint esztergomi olvasókano­nokot. Nagy Lajos király alkan- cellárrá nevezi ki. Ekkoriban a főkancellári tisztség nem volt betöltve, így az egész kancellá­riai vezetés őreá hárult. XI. Gergely pápa - Nagy La- . jós király kérésére - 1374. július 21-én kinevezte a pécsi püspöki székre. A pécsi püspökség a kor szintjén jelentős jövedelemmel rendelkezett, nyilván ez is elő­segítette, hogy Bálint püspök Alsánban 1376-ban Szent Fe­renc tiszteletére templomot és kolostort létesíthessen. Ez időben támadt viszály Ve­lence és Genova között, s a bé­kétlenségben mindkét fél Nagy Lajos királytól remélte a maga igazának támogatását. Nagy La­jos király már jelentős lovasse­reget küldött Páduába, ugyan­akkor megbízta Alsáni Bálintot, hogy kísérelje meg a békítést. 1381-ben Torinóban ered­ményre vezettek a tárgyalások, és békekötés tett pontot a vi­szály végére. Alsáni Bálintnak igen jó kap­csolatai voltak a szentszékkel, hisz Lajos király megbízásából számos alkalommal kellett el­járnia felmerült ügyekben. így került sor arra, hogy VI. Orbán pápa Alsáni Bálintot 1384. de­cember 17-én a bíborosi testü­letbe emelte, s tituláris temp­lomként a római Szent Szabina templomot kapta. A pécsi egyetemnek ő volt a második kancellárja, s mint ilyen intézte el az egyházi java­dalommal bíró tanárok felmen­tését az öt évi helybenlakás kö­telezettsége alól. Aminek az volt a jelentősége, hogy az oktatási kötelezettségen túl másutt is vé­gezhettek tudományos munkát. Zsigmond királysága idején török és bosnyák erők fenyege­tően léptek fel a Balkánon. Zsigmond hadjáratra szánta el magát, ehhez erkölcsi támoga­tást kívánt a Szentszéktől. Al­sáni Bálint a spalatói András ér­sekkel indult útnak, és Viterbó- ban csatlakozott a pápai udvar­hoz, mely úton volt Sienába. Ideérve rövidesen fekvő beteg lett. Betegen utazott haza 1408 első hónapjában. Az utazás még jobban megviselte szervezetét. Pécsett, 1408. november 19-én elhunyt. Borsy Károly arra, hogy emberibb világot hozzunk létre. Nagy Ervin passiókat taníttat be amatőrökkel, akik aztán az országban sok helyütt bemutat­ják Jézus szenvedéstörténetét. A teológushallgató szólt egy fontos élményéről: Tihanyban az egyik előadás előtt láttak egy corpust, egy megfeszített em­beralakot, kereszt nélkül. Nagy Ervin szerint ennek magyará­zata, hogy minden embernek meg kell találnia azt a keresztet, amire felfeszül, ettől lesz iga­zán értékes és teljes minden egyes ember élete. Ettől nem érdemes, és talán nem is lehet megszabadulni. Molnár András operaénekes Szokolay Sándor Ecce Homo című operájában énekelte Jézus szerepét. Az opera Nikosz Ka- zantzakisz Nobel-díjas író Aki­nek meg kell halnia című regé­nye alapján íródott. Lantos Miklós felvétele Emlékeztető Fiatalok Máriagyűdön. Július első hétvégéjén ha­gyományosan fiatalok talál­koznak Máriagyűdön. A há­romnapos program pénte­ken este 7 órakor szentmi­sével kezdődik, amelyet Mayer Mihály püspök mutat be. Szombaton előadások hangzanak el. A rendezvény központi gondolata: ,Jézus által, Jézussal és Jézusban”. Elmélkedést vezet Bíró László püspök is. A nap este 11 órakor gyertyás körme­nettel és szentmisével zárul. Vasárnap 10 órakor az új- misések mutatják be a szentmisét és mondanak szentbeszédet. Máriagyű­dön 400-500 fiatalra számí­tanak. Kérik őket, hogy ér­kezésükkor jelentkezzenek az információnál. Templomot szenteltek. Márfy Gyula, az Egri Fő­egyházmegye segédpüspöke szentelte újra vasárnap a Heves megyei Balaton köz­ség teljes rekonstrukción át­esett római katolikus temp­lomát. Az 1770 körül épült szentély belső terének teljes felújítása már korábban megtörtént, a pénzhiány azonban megakadályozta, hogy külsőleg is renoválják az épületet. A homlokzat és a tető kijavításához, festésé­hez és vakolásához végül két hónappal ezelőtt tudtak hozzákezdeni a főegyház­megye és a hívek segítségé­nek köszönhetően. Politikai tisztesség. Mi­chal Kovác szlovák államfő hétfőn kerékasztalhoz invi­tálta a szlovákiai egyházak vezetőit és arra kérte őket, hogy az ország „lelki és er­kölcsi tekintélyeiként” kap­csolódjanak be a közéletbe, segítsék „újra meghonosítani az igazmondás, az igazsá­gosság, a közerkölcs, a poli­tikai és kulturális etika nor­máit, lépjenek fel az arro­gancia, a politikai ellenfelek közti gyalázkodás, az embe­rek emberek iránti kímélet­lenségének kultusza ellen.” (lJézus Krisztus szu­persztár”. A Gyulai Vár­színház idei, 34. évadának első színházi bemutatója jú­lius 5-én, szombaton este lesz a Tószínpadon, ahol a budapesti Rockszínház mu­tatja be a ,Jézus Krisztus szupersztár” című rockope­rát, Szikora János rendezé­sében. A Rockszínház elő­adásának címszerepét Szo- mor György alakítja. A rockoperát szombaton s vasárnap este fél kilenc órai kezdettel láthatja a kö­zönség. S mert az előadá­sokra jegyet már egy hete nem lehet kapni, a gyulaiak erre a két alkalomra állóhe­lyeket is kiadnak. Teológiai tanfolyam Pécsett 12 évvel ezelőtt indult meg Pécsett a teológiai képzés vi­lágiak számára. Kettős céllal: egyrészt alkalmat kínált az érdeklődőknek vallási ismere­teik kiszélesítésére és elmé­lyítésére. Másrészt egyházi munkára készítette fel azokat, akik erre vállalkoztak. A tanfolyamon végzettek hitoktatnak iskolákban, plé­bániákon, lelkipásztori kisegí­tőként, plébániavezetőként szolgálják az egyházközsége­ket. A tanfolyamra jelentkezők száma a 90-es évek elején je­lentősen megugrott. A jól is­mert okok mellett ebben az is közrejátszott, hogy közben visszatelepült Pécsre a Hittu­dományi Főiskola, ahova vi­lági hallgatókat is befogad­nak. Ez azonban ötéves, és a tanév minden idején minden­napi jelenlétet kíván. Maga a hároméves Teológiai tanfo­lyam minden második szom­baton tart ún. konzultációs napot hallgatóinak. Hívjuk és várjuk mindazok jelentkezését (50 éves korha­tár alatt), akik érettségivel, vagy azzal egyenértékű vég­zettséggel rendelkeznek, és tenni akarnak az egyházért, vagy csak jobban meg akarják ismerni a keresztény tanítást. Jelentkezési lapot a Hittu­dományi Főiskolán: Pécs, Hunyadi út 11. szám alatt le­het kérni. Zágonyi Józsefné tanfolyamtitkár Sátoros ünnep Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Pécsi Gyülekezetének Sáto­ros Ünnepe ’97 programsorozata július 8—13-ig Pécsett az Olim­pikonok parkjában (a Babits gimnáziummal szemben). Kedd 19.30 Jézus élete - színes szinkronizált mozifilm. Szerda 9.30 Zene-bona címmel koncert gyermekeknek, 19.00 Zenés nyitó istentisztelet. Csütörtök 9.30 Az elveszett bárány - színdarab gyermekeknek, 17.00 Élet a halál után - előadás a túlvilági életről, 19.00 Zenés istentisztelet. Péntek 9.30 Ügyességi verseny sok já­tékkal gyermekeknek, 17.00 Lesz-e világvége 2000-ben? - elő­adás, 19.00 Zenés istentisztelet. Szombat 10.00 Kerékpáros kresz- és ügyességi verseny (6-14 éveseknek), 17.00 Lesz-e világvége 2000-ben? - folyt., 19.00 Zenés istentisztelet. Vasárnap 10.00 Rajzverseny és barkácsolás (6-14 éveseknek), 17.00 Szellemidé­zés, jóslás, varázslás a Biblia szemszögéből - előadás. 19.00 Ze­nés záró istentisztelet. További információ: 20/215-926.

Next

/
Thumbnails
Contents